A 90-es évek elejének barcikai szórakozóhelyeiről

Lehota Roland írása

A Béke étterem utolsó, nagyobb korszakáról (1990-1996) Kiss Pállal beszélgettem, aki ezen időszak alatt vezette az étteremkomplexumot. Kiss Pál „nem ma kezdte a szakmát”, Putnokon született, Ózdon kezdte el vendéglátást tanulni, 1970-ben költözött Barcikára, de éttermet vezetett Edelényben, szállót Jósvafőn, volt Kermi-ellenőr, sörözőtulajdonos, bejárta Újhelytől Répáshutáig B.-A.-Z. megye vendéglátását, hogy a 90-es évektől kezdődően a Béke és Jóbarát éttermeket vezesse Kazincbarcikán. Most fogja a nyolcvanadik esztendejét betölteni, de még mindig megkeresik étteremtulajdonosok Borsodban, akik szívesen eladnák neki a vendéglátóhelyüket, hátha látna – nem igazán jól menő – üzletükben fantáziát. Elsősorban a Béke étteremről beszélgettem vele a Mezey Művészeti Központban. Ez a beszélgetés és saját emlékeim adják a következő írás alapját a J-ről, azaz a Béke étteremről, illetve a 90-es évek barcikai szórakozóhelyeiről.

Pikoló, Tini Grill és egyéb vendéglátóhelyek a 90-es évek elején

A 80-as évek vége, 90-es évek eleje, amikor legaktívabban jártam Barcikán sörözőkbe, éttermekbe, köztük olyanokba is, melyek még az ötvenes-hatvanas évek idején nyitottak meg.

A barátaim és általam látogatott és kedvelt vendéglátóhelyek listáján nem volt előkelő helyen a J kezdetben. Elsősorban a Pikoló sörözőbe, Tini Grillbe, Sportba, Híd étterembe jártunk. Ezek „fiatalosabb helynek” számítottak a 90-es évek elején, azaz jobban lehetett találkozni ezeken a szórakozóhelyeken a fiatalabb korosztállyal, na meg talán az Építők útja, ahol a Béke étterem volt megtalálható, eléggé kiesett abból az útvonalból, amelyet hétvégén megtettünk szórakozást keresve. Legkedveltebb helyünk a Pikoló volt, mely kis, de azért elég kényelmes boxaival, nagyobb társaságoknak is helyet biztosító galériájával, na és nem utolsósorban rádióból szóló „danubiszos” zenéivel újdonságnak és frissnek számított a szocializmusból átörökölt helyekhez képest, melyek idővel keresni kezdték a helyüket az „új időkben”, aztán vagy megtalálták az új utakat, vagy egyre kevesebben keresték fel őket, és idővel megszűntek, mint a nagy múltú Napfény, Béke és Barcika éttermek. Nem utolsó szempont volt, hogy az előbb említett helyen korunkbeli lányok is megfordultak.

A Tini Grill a Lenin út és Rákóczi tér sarkánál a régi tejivó helyén nyílt szintén fiatalos hely volt (sőt, a 80-as évek második felében a budapesti székhelyű „magyar McDonalds” itt nyitotta meg első vidéki City Grill gyorsbüféjét1), a magyaros hamburgerek és üdítők mellett alkoholos italokat is lehetett kapni, mint pl. sört, mely érdekes párosításnak bizonyult a puffancsba mélyesztett húspogácsával.

A Tini Grill (Forrás: Józsa Gábor – KDK)

Kedvelt gyorsétel volt (és a fiatalabb korosztály számára megfizethető) a hasábburgonya egy kis ketchuppel megbolondítva, melyet szintén szívesen rendeltünk a Pikolón és a CityGrillen kívül az újkazinci részen a pataktól és a Jószerencsét úti hídtól nem messze lévő Híd étteremben. A kis étterem családi házban került kialakításra, melynek belső területe körülbelül egy nagyobb szobáéval volt egyenlő, mely bizonyos intimséget, meghittséget biztosított a helynek.

Balra, a számítógépes szaküzlettől helyezkedik el a családi ház, ahol Híd étterem megtalálható volt

Ennél intimebb hangulatú, mondhatnám, igazi különlegesség volt a 90-es évek elejének nagy dobása, a Zanzibár, mely a Pikolóval egy üzletsoron helyezkedett el az Egressy út legvégén, a tízemeletesek közelében, bejárata pedig a 26-os felé nézett. Az alsó szinten volt a pult és néhány asztal székekkel, a pultban pedig sokféle ital (köztük „márkás” röviditalok) és – ez egyedinek számított – többfajta hidegsaláta kedvet csinálva az embernek az evésre. De visszatérve az intimitásra: a vendéglátóhely sötétbe burkolózott az éjszaka, csillámló fények világítottak, melyek már messziről vonzották a tekintetet, szóval igazi bárhangulatot árasztott! Egy kis lépcsőn lehetett felkeveredni a tetőtérbe, mely igazán szűk helyiség volt, az előbb említett hangulatot fokozva. Itt különféle zenék szóltak, melyeket nem egyszer a törzsközönség hozott (többnyire újhullámos) magával kazettákon, esetleg CD-n. A lehetőség, hogy különleges zenéket lehetett betenni, megint csak fokozta a hely eredetiségét az olyan érdeklődő fiatalok körében, mint amilyenek mi is voltunk. Az itt letelepedő – többnyire ismerős – társaságok gyakran éjfél utánig maradtak a bárban nem kevés pohár alkoholt elfogyasztva. Meg kell mondani – bár jómagam is kedveltem Latinovits versmondásait – éjszaka tizenegy és tizenkét óra tájban egyik barátunk indítványát, miszerint akkor ő most betenne „egy kis Latinovitsot”, nem fogadta osztatlan siker a tetőtérben.

Úgy látszik, a bizarr nevű szórakozóhely is bezárt, hajdan a Zanzibar foglalta el a helyiséget

A Sport légkörét, mely első nagy korszakát rögtön nem sokkal megnyitása után, a 80-as évek közepén élte a videodiszkóknak köszönhetően, a 80-as évek végére, 90-es évek legelején az üres, kongó terem jellemezte. A 90-es évek közepe felé találta meg új formáját, amely aztán mintegy húsz éven keresztül a legnagyobb érdeklődést is biztosított neki a fiatalság irányából. Az étterembe (tkp. hasonlóan mint a Pikolóban) boxok kerültek, olcsóbb sörök és fröccsök nagy tételben voltak kaphatóak, az eddigi világosnak mondható tér sokszor félhomályba burkolózott, és népszerű együtteseket kezdtek el meghívni, mint pl. Kispál és a Borz, Belga, Pál utcai fiúk, hogy csak az alternatív szcénából említsek néhányat, de kedvelt előadóhelye volt a (nem annyira ismert) metalbandáknak is, valamint Gangxsta Zolee-ék is fellépték, vagy a dallamosabb rockzenét játszók közül a Hooligans is megfordult az „étteremben”. A nagy helyiségbe biliárd asztalok is kerültek, melyek szintén komoly vonzerőt gyakoroltak az akkori fiatalságra, ekkor kezdett sok magyar ismerkedni a pool billiárddal.  A 90-es évek elejének hidegségét (na meg személyzet és bizonyára a főnökük jellemét) mutatta, hogy a betintázott jobbára fiatal srácokat, ha fejet lehajtva „pihengettek” a pultnál, akkor egy jól irányzott mozdulattal kidobták az utcára. Egy ilyen jelenet után nekem teljesen elment a kedvem a helytől, csak évekkel később tértem vissza, de akkor már más csinálta Sportot.

A bezárt Sport étterem (rockklub)

A billiárddal próbálta becsalogatni az embereket szintén az egyébként a régi külsőt és belsőt megőrző Halász csárda vendéglője, mely ebben az időben leginkább egy borozóra vagy bisztróra hasonlított, legalábbis esténként. A vendéglátó-komplexum (szemből állva) jobb szélén elhelyezkedő és egy nívót őrző borozó az eredeti funkcióját látva működött, majd – először a városban – itt alakított ki a tulajdonos egy kisebbfajta night clubot, ahol ukrán lányok táncoltak, és elegánsan kellett megjelenni. Évekkel később alakult át belsejét és külsejét megváltoztatva a kor követelményeinek megfelelő, fiatalos (szintén boxokból építkező) hellyé Eldorádó néven, mely nevet ma is őrzi, és az egyik leglátogatottabb vendéglátóhely lett, ahol az italok mellett pizzát és hamburgert is lehet rendelni esténként is, illetve a vendéglőkre jellemző ételkínálattal is rendelkezett/ rendelkezik.

Az egykori Halász-komplexum épületegyüttese napjainkban (a mai Eldorádó)

A Béke étterem utolsó korszaka

A Béke étterem akkor került látóterünkbe, amikor annak presszóját egy kávézóhoz, cukrászdához hasonlóan alakították ki Kiss Pál vezetése alatt (1990–1996), aki a későbbiekben a Jóbarát vendéglőt is vezette. Nagy tükrök, kis asztalok a belső térben újdonságként hatottak az akkor barcikai vendéglátásban. A cukrásztermékeket helyben állították elő, kis termelésű volt, annyit készítettek, amennyire a vendéglátóhelynek szüksége volt, illetve kezdetben, az Újvárosi iskolában is ellátták az étkeztetést, így ide is szállítottak a süteményekből.

Csakúgy, mint régebben, az egész vendéglátóhely-komplexum a J épület egész alagsorát foglalta el, azaz a presszótól a bisztróig húzódott, melyben ezenkívül a II. osztályú étterem, a termelőegységek és szociális helyiségek kaptak helyet. Nem volt tehát már két éttermi rész, mint régebben, a vendéglő fénykorában (lásd a „régi Békéről” Kajdacsy Tibor írását), sőt végül a megmaradt étterem is III. osztályúvá fokozódott le. A hangulatról egy Sajószentpéterről bejáró zongorista gondoskodott, aki nagy kedvvel adta elő a többnyire fonetikusan leírt angol szövegű slágereket nem kis szórakozásunkra, ugyanis mi a későbbiekben az újonnan megnyílt Strand étteremben élvezhettük sajátos előadásait. A zongorista több barcikai étteremben is megfordult, a „Strand-korszak” előtt a Napfényben is játszott.

A vendéglő fő bevétele a BorsodChem által kibocsájtott étkezési jegyekből származott, ugyanis jelentős része a gyár dolgozóinak a Béke étteremben ebédelt, vagy innen vitte el az ebédet ebédhordókban. (A másik ilyen BorsodChem által szponzorált hely a Lombik volt – L. R.). Ekkoriban kétezer emberre főztek, kezdetben hatvannyolc forint volt az előfizetéses menü. 1996-ban a BorsodChem megszüntette a kedvezményes étkezési hozzájárulást, és ez jelentős érvágást jelentett a Béke étterem számára, ezután döntött úgy Kiss Pál, hogy megválik a vendéglátóhely üzemeltetésétől. Jelentős költség volt a városnak fizetett bérleti díj, valamint az eszközök bérlése a Bükkvidéki Vendéglátó-ipari Vállalattól. Szó esett a vendéglátóhely-komplexum megvásárlásáról, azonban a városvezetés nem adta el azt.

1996 után az új bérlő nem sokáig tudta már üzemeltetni a Béke éttermet a fennálló kondíciókkal: ’98-ban bezárt a Barcikán nagy múlttal rendelkező vendéglátóhely-komplexum. Manapság javarészt bútorbolt foglalja el a vendéglátóhely valamikori egységeit, de találunk a J épület földszintjén napközit, illetve a bisztró részén szoláriumot is.   Szót kell ejteni még a vendéglátóegység „legbalhésabb” helyéről, a bisztróról, melyet nem véletlen neveztek „késdobálónak”. Az ide járó – többnyire alig iskolázott emberek – gyakran csak tömény ital elfogyasztására ugrottak be, amiből nem egyszer-kétszer több fél deci is lett. Az itteni hangulat a munkanélküliek számának növekedésével csak romlott. Talán meglepő, de két hölgy látta el ebben az egységben a pultos szerepét, akik sokszor erélyesebben tudtak hatni a „vendégseregre”, mint más férfi kollégáik. Hozzátartozik még az is a dologhoz, hogy a Béke étterem vezetője jó barátságot ápolt helyi rendőrségi vezetéssel, amely szintén nagyban segített abban, hogy „rend legyen” a vendéglátóhelyen.

A jégpálya és a Lombik

Szót szeretnék még ejteni két helyről, ezek közül az egyik, a jégpálya nem a vendéglátás körébe tartozik elsősorban, de fontos hely volt a 80-as évek végén, 90-es évek elején a társas szórakozást illetően, a másik, a Lombik étterem viszont szorosan kapcsolódik a vendéglátáshoz.

A történethez hozzátartozik, hogy a 80-as évek második felének elején említette az egyik gimnáziumi tanárnő egy beszélgetés alkalmával, hogy nem nemigen tud elmenni a városban a fiatalság olyan helyre, ahol kulturáltan szórakozhat. Valószínűleg nem az ő szavainak hatására, de mégis megszületett egy olyan hely, amelyet általában csak nagyobb városok mondhattak magukénak, azaz a jégpálya. Az akkori „rossz nyelvek” szerint elkészülésében nem kis szerepet játszott a Kazincbarcika és Tiszaújváros közötti rivalizálás: ha Tiszaújvárosnak van, legyen nekünk is. (Ugyanakkor a barcikai jégpálya ötlete már a hatvanas években felvetődött, derül ki Takács Zsolt interjújából.) A lényeg, hogy 1987-re elkészülhetett a pálya, nem kevés ember örömére. Nagy volt az érdeklődés az újfajta szórakozás iránt: a korcsolyázást jó zenék kísérték, a büfében hotdogot és forralt bort is lehetett kapni. Az öltözőben lehetett korcsolyát bérelni, de mivel mi gyakori vendégek lettünk, minél hamarabb saját korcsolyát akartunk venni, amire nem is kellett sok időt várni. Amikor meglett a cipő, köszörűs után kutattunk: a kezdők (mint én is) egyélűre köszörültették a korcsolya élét, a menőbbek kétélűre, amivel már nagyobb technikai bravúrokat lehetett véghezvinni. Nem elhanyagolható tényező, hogy a korcsolyapályán jól lehetett ismerkedni is a korcsolyázás öröme mellett. A legtöbben este voltak, ha jól emlékszem, kilenc órakor zárt be a pálya rendszerint ekkoriban.

Az egykori jégpálya este

Hogyan kerül a képbe a Lombik étterem, mely a Béke, a Jóbarát és a Napfény vendéglőkhöz hasonlóan a várossá lett Kazincbarcika legrégibb vendéglátóhelyeinek egyike volt? Úgy, hogy hazafelé jövet a jégpályáról ide tértünk be egy-egy kóla, néha más ital elfogyasztására. A Lombik, mely a Békéhez és Halászhoz hasonlóan vendéglátóhely-komplexum volt (az étterem egy talponállóval és egy étkezdével egészült ki), elnevezésében, akárcsak a Hotel Polimer magán hordozta, hogy egy vegyigyár közelségében és annak befolyásában épült fel és üzemelt, Nekünk, barcikaiaknak nem, de az idelátogatóknak nagy derültséget okozott a vendéglátóhely ilyetén elnevezése (ha belegondolunk, nem is véletlenül), pláne, ha nem is sejtették, hogy mi motiválhatta a névadókat. A kezdeti lendület egy-két évig tartott, majd voltak jobb-rosszabb időszakai a jégpályának. Lehetővé tették például, hogy nyáron is lehessen korcsolyázni, de nyáron nem volt a legjobb a technikai kivitelezés, tócsák voltak a pályán, na meg ilyenkor sokan inkább vízpart mellé utaztak, ha tehették. Színesítették a jégkori pálya életét az olyan rendezvények, mint például amikor jégkorongmeccseket szerveztek. Sikerült például a Fradi és az Újpest csapatát is lehozni a városba bemutató meccset játszani. Meglepődtem, hogy a barcikaiak közül mennyien szurkoltak vérmesen vagy az egyik, vagy a másik csapatnak, mintha már máshol is jártak volna hokimeccsre: Valószínű, hogy a fociból hozták át a jéghokira a „klubhűségüket”. „Nagy szám volt”, amikor a 80-as években közkedvelt kívánságműsor, a Három Kívánság Barcikáról jelentkezett, mely helyszín kiválasztásában nagy szerepe lehetett Dévényi Tibi bácsinak, akinek a felesége barcikai lakos volt. Erről az eseményről a Barcikai Históriás is megemlékezett egy kisebb bejegyzésben. A jégpálya végül 2017 január 29-én zárt be,a hírek szerint elsősorban az elavult technológia miatt, amit a szigorodó szabályok már nem toleráltak.2 (Néhány üzenet az egykori jégpályáról.)

Szóval, amikor a barátaimmal a 80-as évek második felében be-betéregettünk az éttermi részbe esténként, meglehetősen kihalt környezet fogadott minket. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az étterem „nem a virágkorát élte”. Míg az étkezdének az ebédjegyes borsodchemes dolgozók és a 105-ös diákjai, dolgozói jó bázist biztosíthatott, ill. a talponállóba is bejárogattak a munkából jövő „megfáradtak”, addig az étterem számára bevételt leginkább az ide szervezett esküvők és munkaközösségek összejövetelei bulijai jelenthettek, az esti-éjszakai élete biztosan nem.

A Lombik étkezdéje (Forrás: Dán Kálmán, KDK)

A néptelen hely ellenére egy nagyon kedves ruhatáros néni fogadott minket, akinek a nevére – sajnos – nem emlékszem. Nagyon meg tudott nekünk örülni, sőt történeteket is mesélt jó humorral. A szívélyes fogadtatás megvolt tehát, és az is pozitívum volt, hogy a vendéglőben zenekar játszott időnként. A decens, jól öltözött cigányzenészek gitáron, dobon, szintetizátoron játszottak bárzenét. A legemlékezetesebb történet hozzájuk kapcsolódik számomra. Történt ugyanis, hogy akkoriban (de igazából sem előtte, sem utána) nem volt a bárzene sem az én, sem a barátaim kedvence. A társaság tagjai a 80-as évek vége felé újra fellángoló punk zenét kedvelte, sőt voltak olyanok köztünk, akik zenekart is alakítottak, olyan zenéket játszva mint a Sex Pistols, Ramones, Clash. Eléggé unva már a bárzene langyos hömpölygését, kitaláltuk, ill. azok, akik nem zenéltek, megkérdezzük a zenészeket, hogy nem adnák-e át a helyüket néhány szám erejéig a közöttünk lévő „zenészeknek”. A – valószínűleg zenekarvezető – felmérve a helyzetet, azt válaszolta: „Itt csak pianóban lehet zenélni”, mely mondat értelmét tökéletesen érteni véltem, bár soha nem hallottam még előtte, hogy „pianóban zenélni”. Így történt (pontosabban nem történt), hogy a Lombik étterem kisszámú közönségének nélkülöznie kellett estefelé a Sex Pistols zenéjét…

Fotók (ahol nincs forrás megjelölve): Lehota Roland

1A belváros 

2Végleg bezár a jégpálya 

One comment

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..