Békeváros vagy Újváros?

Kismarton Zsolt írása

Ez egy nagyon régi kérdés, mindenesetre mindenki egy és ugyanazon területre gondol Kazincbarcikán. Ez ilyen egyértelmű lenne? Mi lehet az igazság? Mai szemmel nézve a térképeket a Békeváros felirat már sehol sem szerepel, sőt ráutaló információ sincs. Valójában hivatalosan létezett-e Kazincbarcikán Béke városrész, azaz Békeváros. Ennek próbáltam utánajárni.

Az első dolgom volt a régi térképeket és korhű dokumentumokat megnézni, hogy megfelelő információ birtokába juthassak. Nos ezek mindegyike zsákutcába torkollott, ugyanis a Békeváros elnevezés sehol sem szerepel! (Mindenhol Újváros a titulusa a mostani Belvárosnak.) Akkor honnan eredhet a Békeváros kifejezés?

Annak idején – az 50-es években – a szocialista építkezéseket előszeretettel nevezték el „Béke” néven. Kutakodásomban az Észak-Magyarország napilap tudta a legtöbb segítséget nyújtani (1949-1989). Annyira elterjedtté vált a kifejezés, hogy például Dunaújvárosnak tényleg van egy Békeváros – Béke városrész – területe.

 Valamikor a mostani zebra felett állhatott a Békeváros feliratú tábla

Kazincbarcikán a kornak megfelelően mint jelzőként, valamint az ide telepített rabok miatt kapta „ideiglenesen” a Békeváros elnevezést az Újváros. Mielőtt a rabok egy része a város építéséhez 1951-ben megérkezett volna, a régi A, B és C épület környékét elkerítették, a mostani Egressy út – akkor még földút volt – a leendő A épület előtt kaput nyitottak, ami felé egy tábla volt kihelyezve „Békeváros” felirattal. (Erről fénykép is van, de sajnos a tulajdonosa a szkennelését nem engedélyezte.) A rabokat az ekkor már álló C épületbe költöztették. 1953-ig munkálkodtak a területen, ekkor a munkatáborok Kazincbarcikán megszűntek, a kerítés is és a tábla is eltűnt. Békeváros névre utaló egyéb nyom soha nem is volt a területen, de ez a két év elegendő volt ahhoz, hogy a köznyelvben – főleg a környéken lakók között – ez elterjedjen. Sokan mondták, hogy: „Megyek a Békébe!”, ha vásárolni indultak, még az 1960-as években is. Természetesen a városban azért meghonosodott a „Béke” mint jelző használata, hiszen volt Béke mozink, Béke éttermünk, Béke utunk stb.

Tehát a Békeváros felirat a raboknak szólt politikai üzenetként, más egyéb funkciója nem volt. (Azaz: „Mi a békét építjük, amit ti tönkre akartok tenni!”)

Egy utolsó érv, ha ez eddig nem volt meggyőző: a város első általános iskolája az Újvárosi Általános Iskola volt 1954-ben és nem a Békevárosi Általános Iskola.

Ha a fent említett napilap példányait tüzetesebben átnézzük, nagyon hamar kiderül, hogy a Békeváros kifejezést igen szabadon használták Kazincbarcikával kapcsolatban, hiszen hivatalosan se a területnek, se a városnak ez a neve sohasem létezett. Nézzünk egy kis szemelvényt ezekből a cikkekből!

  • 1952 – „Épül a Békeváros, Kazincbarcika.” Itt az egész városra érti a cikk. (Máshol ezzel már nem találkoztam.)
  • 1953 – Ekkor már az Újvárosi részt hívja az újság Békevárosnak.
  • 1955 – A városrész megnevezése: Kazincbarcika-Újváros.
  • Szintén 1955-ben jelent meg az újságban az a kifejezés, amit eddig sehol máshol nem láttam: a Borsodi Kooperáció üzemeit Békeműnek nevezte az újság.
  • 1957 – Ekkor megzavarodott az újság. A városrészt néha Kazincbarcika-Újvárosnak, más esetben Békevárosnak nevezte.
  • 1969 – Kazincbarcika-Újváros a városrész elnevezése.
  • 1970 – Egyszer előkerül a Béke városrész kifejezés.
  • 1984 – Az utolsó időpont, amikor az újságban megjelenik a Békeváros kifejezés: „Az új városrész (Békeváros) építése…”

Így megállapíthatjuk, hogy az új városrész hivatalos megnevezése mindig is Újváros volt, a Békeváros nevet csak a kor szellemének és egy táblának köszönhetően a köznéptől kapta. Jelentősége egyébként már nem sok van, hiszen a mostani Belváros elnevezés az általános, már az Újváros kifejezés is – főleg a Békeváros elnevezés – lassan a múlt homályába vész…

💡

Egy „Békeváros” feliratú fotót találtunk egy az 50-es években pár évig létező sportújságban, ez nem a cikkben említett eredeti felirat, hanem egy másik… Kazincbarcikai sportolók ünnepi felvonulása 1955-ben.

Az Újváros elnevezést olykor „állami” szervek is használták Kazincbarcika egy városrésze megnevezéseként – más kérdés, hogy e boríték esetében duplán tévesen… Egyrészt az Újváros hivatalosan soha nem szerepelt a címzésben, másrészt a címzett abban az időben – 1975-ben – már egy jó ideje egészen máshol lakott – egy akkor kiépülő újabb városrészben 😉

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .