Dr. Gerbár László a Kazincbarcika Városi Kórház Nonprofit Kft. belgyógyászati osztály belgyógyász-kardiológus osztályvezető főorvosaként tevékenykedik és áll a gyógyítás szolgálatában. Főorvos úr nem ismeretlen a város és a megye lakói előtt, többen neki köszönhetően nyerték vissza egészségüket. Elismert vezető kardiológus, végtelenül természetes, barátságos civilként és orvosként egyaránt. A gyógyítás mellett a családja a legfontosabb érték a számára, és valamelyest a sport. Gyermekkorunktól ismerjük egymást. A Kertvárosban laktunk nagyon jó lakóközösségben. Elmondhatjuk, hogy csoda szép, boldog és rendkívül tartalmas gyermekkorunk volt.
Főorvos úr, te hogyan emlékszel, milyen emlékeid vannak?
Hasonlóan emlékszem, nagyon jó érzésekkel gondolok vissza a gyermekkoromra. A „kertvárosi lakóközösség” nagyon egységes, összetartó volt. Többnyire bányász családok éltek itt, a bányászok köztudottan összetartó közösség. Néhány értelmiségi család is élt a Kertvárosban, mi, gyerekek nagyon jól éreztük egymás társaságában magunkat. Rengeteget játszottunk, állandóan az „utcán voltunk”. Persze ahogy teltek az évek, mindenkinek egyre több egyéb kapcsolata alakult ki, lassan kirajzolódtak az életcélok, az elképzelések a továbbiakról.
Nem orvoscsaládból származol. Édesapád bányász, 86 éves, szerencsére még jó egészségnek örvend, édesanyád, mint legtöbb bányászfeleség, a családot szolgálta ki. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy munkád a szenvedélyed. Mikor és minek hatására döntötted el, hogy orvos leszel?
Már pontosan nem emlékszem a részletekre, de azt tudom, hogy már kisiskolás koromban azt mondtam, hogy orvos leszek. Előtte még emlegettem, hogy utcaseprő leszek, mert nagyon szerettem a havat seperni, talán mozdonyvezető is szerettem volna lenni. Valószínű, hogy akkor még nem konkrétan az orvosi pályára gondoltam, talán inkább arra, hogy tanult, „tiszteletre méltó ember” legyek, mert az orvos ilyen. A későbbiekben viszont bármikor, ha megkérdeztek, egyfajta konoksággal mondtam, hogy orvos szeretnék lenni. Gimnazista koromban már nagyon komolyan gondoltam ezt.
A hóseprésről eszembe jut, hogy azt én is nagyon szerettem. Apukám készített is nekem külön gallyseprőt. Akkor még igazi telek voltak. Volt olyan év, amikor már novemberben beköszöntött az igazi tél. A téli szünetben reggeltől estig kint játszottunk, csak akkor mentünk be, amikor behívtak enni. A friss, ropogós hóban hemperegtünk, hógolyóztunk, a domboldalon szánkóztunk, mire eljött az este, kipirulva, csuromvizesen mentünk be. Kicsit elkalandoztunk…. Főorvos úr, röviden beszélnél a szakmai életutadról?
Kazincbarcikán nevelkedtem, itt jártam iskoláimat. Herbolyán jártam az első 4 általános iskolát, majd „a városban” a következő 4 évet. 1972-1976 között a kazincbarcikai gimnáziumba jártam. 1976-ban sikeresen felvételiztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, 1983-ban végeztem az általános orvosi karon. 1983-ban a kazincbarcikai kórház belgyógyászati osztályára kerültem, itt ragadtam, azóta is itt dolgozom. 1989-ben belgyógyászati, 2000-ben kardiológiai szakvizsgát szereztem. Adjunktus, majd főorvos lettem. 2012-ben a kazincbarcikai belgyógyászati osztály osztályvezető főorvosának neveztek ki.
Szakmai életút nincs társ nélkül. Debrecenben ismertem meg feleségemet. Neki köszönhetem lányainkat – Anna és Eszter –, gyermekeink családját, unokáinkat. Mindig biztos lehettem abban, hogy otthon minden rendben van, miközben ügyeletben voltam. Eddig kb. 2100 ügyeletet teljesítettem.
Orvosi hivatásod célállomásának Kazincbarcikát választottad. Úgy gondolom, ha évtizedekig egy helyen dolgozik valaki, azon túl, hogy nagyon szereti a munkáját, azt is jelenti, hogy emellett meg is becsülik. Nem bántad meg, hogy nem valamelyik neves klinikára szegődtél?
A kazincbarcikai kórház az első és eddigi egyetlen munkahelyem. Amikor az egyetemet elvégeztem, egyértelmű volt, hogy ide jövünk. Más jellegű intézmény – megyei kórház, egyetem – szóba sem jöhetett, mert akkoriban ezeken a munkahelyen hely nem volt. A munkámat szeretem, megbecsülést is kaptam. Örülök annak, hogy itt dolgozhatok.
Volt a kórház életében egy nagyon nehéz, mondhatjuk válságos időszak. Ez az átszervezés, tervezett bezárásának időszaka. Akkor sem gondoltál a távozásra, akkor sem jutott eszedbe, hogy esetleg a külföldre vándorló orvosokhoz csatakozz?
Sok nehéz időszak volt, de amire te utaltál, az volt a legnehezebb, 2012-ben. Jelentős strukturális kárt szenvedett a kórház, megszűnt az intenzív osztály, a gyermekgyógyászat, a sebészet is. Akkor rövid ideig, kb. 3 hétig tartó bizonytalanságom miatt terveztem, hogy Miskolcra megyek dolgozni. Sok gondolkodás után győzött a „józan ész”, maradtam és most már biztosan mondhatom, hogy jól döntöttem. Külföldre sohasem szerettem volna menni.
Gyakran halljuk a „kiégést”, szerinted mi szükséges ahhoz, hogy az ember motivált maradjon ennyi éven át, mi az, ami feltölt pozitív energiával.
Erről a témáról már kollégáimmal is sokat beszélgettünk. Véleményem szerint olyan, hogy „kiégés”, nincs. Nincs olyan, hogy a hivatásomat már nem szeretem. Az lehet, hogy öregszem, fáradok, empátiám csökken. Olyan is van, hogy a munkakörülményeim romlanak, a jelenlegi magyarországi körülmények nem tetszenek. Hivatásomat most is szeretem, de a körülmények változtak meg, nem pedig az orvoslás. Nagyon sok dolgot negatívan látok a szakmában, de ez nem kiégés. Az a feladatunk, hogy amit meg tudunk változtatni, azt megtegyük. Vegyük tudomásul, hogy nagyon sok tényezőt befolyásolni nem tudunk, így kell dolgoznunk. A család viszont biztosan pozitív hatással lehet ránk.
Úgy tudom, az osztályodon fiatal az orvoscsapat. Milyen egy ennyire fiatal csapatban dolgozni, van ennek előnye?
Fiatalokkal dolgozni nagyszerű. Jó dolog átadni a tapasztalatot, érezni, hogy figyelnek rád, tudni azt, hogy a munkád révén is szakorvos lesz a fiatal kollégából. Sajnos családi okok miatt két fiatal kolléga is távozik az osztályról, a jövőben kicsit nehezebb lesz a dolgunk.
Meglátásod szerint mikor volt könnyebb a gyógyító munka, negyven évvel ezelőtt, vagy mondjuk 90-es években, vagy most?
A gyógyító munka mindig nehéz volt. 100 évvel ezelőtt is, jelenleg is. Ma már korszerű diagnosztika áll rendelkezésre, a kezelési módszerek is fejlődtek, de ennek ellenére az orvoslás továbbra sem egyszerű dolog. Újabb betegségek jelennek meg, a diagnosztika sem tud mindenre azonnal választ adni. Tehát gyógyítani mindig nehéz, de mindig nagyszerű dolog.
Nagyon sokat hallunk a szűrővizsgálatok fontosságáról, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről. Ezen a szakterületen mennyire jellemző, hogy valaki különösebb panasz nélkül kéri a szűrővizsgálatokat, pláne most, hogy hosszú időt kell várakozni egy szakorvosi vizsgálatra?
A mai időkben, a várólisták korában, nehéz erről beszélni. Minden orvos-beteg találkozás problémás! Várni kell rá! Most is igaz, hogy a megelőzés lenne a legfontosabb. A szűrővizsgálatoknak külön helye van (lenne), de ugyanazok a leterhelt orvosok, asszisztensek végzik (végeznék), akik a mindennapi sürgős ellátásban részt vesznek.
Életmódunk függvénye a betegség kialakulása, vagy a genetika határozza meg? Egyáltalán, megelőzhető-e a szívinfarktus?
A betegségek megjelenéséért elsősorban a genetikai tényezők felelősek, de életmódunk, illetve a környezeti feltételek szintén fontosak. Már nem sok idő múlva, egyszerű vérvétellel, azaz genetikai vizsgálattal meg fogjuk tudni mondani, hogy valaki milyen betegségre fogékony, bizonyos életkorában milyen betegség kialakulása várható. Ennek megfelelően lehet majd mindinkább az életmódot alakítani, így a genetikailag kódolt betegség évekkel később jelenhet meg.
A szívinfarktus több tényező által meghatározott betegség. A szó valódi értelmében nem megelőzhető. Az általában ismert jótanácsok alapján talán igen – ne hízzunk el, legyen rendben a vérnyomásunk, vércukrunk, koleszterinszegény étrenden éljük megfelelő fizikai aktivitás mellett stb., stb.
Kazincbarcikán a szív-érrendszeri betegségek terén hogy állunk?
Pontos információim nincsenek. Azt tudjuk, hogy bármilyen betegség kialakulásának lehetősége alacsonyabb életszínvonal mellett élőknél nagyobb. Azt is tudjuk, hogy régiónk elmaradott az országos átlaghoz képest. De azt is tudjuk, hogy a nagyon fejlett társadalmakban (pl. USA) a szív-érrendszeri betegségek előfordulási aránya lényegesen nagyobb, mint a kevésbé fejlett régiókban.
Városunkban a szív-érrendszeri betegségek terén valószínűleg ugyanúgy állunk, ahogy mindenütt az országban. Ezen a helyzeten sokat kellene még javítani.
Rengeteget dolgozol, pedagógus feleségednek is egész napos hivatása volt, a felelősségteljes munkát és a családot nem volt egyszerű összeegyeztetni. Ráadásul mi, betegek is sokféle elvárást támasztunk az orvosok iránt, szánjanak ránk elegendő időt és figyelmet, beszéljenek egyértelműen, legyenek jókedvűek és adjanak választ valamennyi kérdésünkre. Mennyire stresszesek a mindennapjaid?
Ugyanannyira, mint másoknak. Ennyi idő után már meg kellett szoknom. Szerencsére alapvetően toleráns vagyok, jól tűröm azt a helyzetet, amit stressznek neveznek.
Gyermekeid is az orvosi pályát választották?
Nem. Annak idején ezt megbeszéltük közösen, a család. A lányok nem szerettek volna orvosok lenni, mi, szülők ezt sohasem erőltettük.
Mi jelent pihenést, kikapcsolódást, feltöltődést számodra?
Régebben mindig úgy kezdtem ezt a választ, hogy nagyon szeretek olvasni, kertészkedni, ill. újabban bélyeggyűjtéssel is foglalkozom, focizni már régen nem tudok a térdeim miatt. Az utóbbi években unokáink a legfontosabbak. Ők jelentik a szabadidőt, velük akarunk hosszasan együtt lenni.
Hamarosan, ahogyan Sajó Attila mondaná, nagyon régtől fiatalként, elérkezel a megérdemelt nyugdíjas évekhez, mik a további terveid? Maradsz tovább a gyógyításban, vagy már csak a családnak fogsz élni?
Ezt a hivatást nem lehet csak úgy hirtelen abbahagyni. Maradok, de visszafogottan, kevesebbet fogok dolgozni.
Végezetül hadd idézzek egy ismert dalszövegből: „Azt azért senki sem kérdezi meg a doktortól: Doktor úr, a maga szíve sose fáj?” Nos, én most megkérdezem: ha fáj, miért fáj?
Nagyon gyakran fáj. Azért, mert az én ízlésem szerint nem úgy alakultak a dolgok Magyarországon, ahogy szeretném.
Főorvos úr, köszönöm szépen a beszélgetést! Magánéletben és további szolgálatodhoz, gyógyító munkádhoz erőt egészséget kívánok! Talán még elérjük, hogy a doktor úr szíve se fájjon!
