Újkazinci Baráti Kör Kávéházi délutánok: Energiát adó nap, és kalandos utazás a dallamok szárnyán
Az Újkazinci Baráti Kör Kávéházi délutánok legújabb eseménye, a családias, jó hangulatú, interaktív, mondhatjuk, hogy motivációs program nem sütésről-főzésről – mint ahogyan a nagyiknál általában lenni szokott -, hanem magáról a nőről, a harmóniáról, a szépségről, a magabiztosságról, az önbizalomról szólt.
Előző évben az Újkazinci Baráti Kör Kávéházi délutánok programjai nagy sikert arattak, többek között a Nők a nőkért című, önbizalom-növelő praktikákat bemutató műsoruk is. Egyik ilyen műsorban évtizedek óta sikeres vállalkozó hölgyek vallottak sikereikről, az ahhoz vezető útról, az „én órám” megéléséről, a magabiztosságról.
Április 22-én ismét ez a téma került terítékre a Fotuna Tánc és Divatsútidó vezetőjével, Eszlári Zitával, aki több szépségverseny megálmodója, számtalan gyermek- és felnőtt modellversenyek rendezője, és mindemellett zsűritagként rendszeresen vesz rész szépségversenyeken. A témával kapcsolatban Zitát Bodó József televíziós gyártásvezető faggatta. Ahogy lenni szokott, most sem maradt ki a lelki táplálék „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható” (Kodály Zoltán), és ezt biztosították a Miskolci Örömdal-Kör hölgyei, akik népszerű dalokkal örvendeztették meg a közönséget, és a végén egy vidám, kalandos utazásra is elrepítették a hallgatóságot Egerbe, Budapestre, Lillafüredre, és a Fasorba is.
Mi nők sokrétűek vagyunk, de tévedés az, hogy a mai nőnek szuper képességekkel kell rendelkeznie, ahhoz, hogy az élet minden frontvonalán győzedelmeskedjen. Lehetünk jó háziasszonyok, jó anyák úgy is, hogy közben építjük a karrierünket is. És ennek a titka nem boszorkányság. Erre jó példa Zita életpályája is. Több lában álló, három gyerekes édesanya, sikeres üzletasszony. Eszlári Zita évek óta támogatója, aktív résztvevője az Újkazinci Baráti Kör sport- és egyéb rendezvényeinek, és szívesen vesz rész az idősebb korosztály programjain is.
A női magabiztosság egyik pillére a megjelenés, egy jól megválasztott frizura, vagy smink is, valamelyest növeli az önbizalmunkat, de nagyon meghatározó a mozgáskultúránk. Azonban szerencsére a magabiztosság tanulható és fejleszthető. Az interaktív programon a műsorvezető kérésére a jelen lévő férfi vendégek is elmondták véleményüket, tapasztalataikat a magabiztossággal kapcsolatban. Mindenki elmondhatta, hogy számára mi lehet fontos a megjelenésben, mi az, amire kimondottan odafigyelnek.
Előjáróbban műsorvezetőt is megkérdeztük a témáról: mégpedig elég gyakran halljuk, hogy a férfiak teszik tönkre a nők önbizalmát, mert, hogy ők leginkább a szép arcokat és a formás idomokat keresik. Nos, ezzel, hogy is állunk? Érdemes volt, mert nagyon nekünk tetsző választ kaptunk. Röviden: nem igaz!
Megfogalmazódott, nincs feltétlenül szükség óriási változtatásokra és nagy erőfeszítésekre ahhoz, hogy növeljük egy kicsit az önbizalmunkat. A nőnek a párja szerelmén és a gyerekei, unokái szeretetén túl – az önbecsülés a legfontosabb. Az önbecsülés, ami belülről fakad, nem számít a mások által, kívülről kapott dicséret, mert nem az eredményez önbecsülést, önbizalmat. Ha hiszel magadban, tiszteled saját magad, ha fontos vagy saját magadnak, akkor már meg is van a magabiztosságunk. Ennek legegyszerűbb módja, reggel miután felkelünk, tükörbe nézünk, ne az legyen az első gondolat, hogy „jaj…”, hanem szép napom lesz, boldog vagyok, szép vagyok!
Aki nem tapasztalja meg, talán nem is hinné, mennyi új energiát tud adni, egy ilyen kellemes délután. A program végén, ha nem is a totál önbizalmat, de barátságon kívül magunkkal vittük a vidámságot, a harmóniát, a füttyös jó kedvet, ami körbevette az egész helyszínt és a társaságot, valamint egy-egy darabot Sándor Andrásné Anikó gyöngyékszereiből. A helyszín, a Kocka Étterem és Rendezvényház, a hely ahol a gasztronómia találkozik a művészettel!
➡
Videó: