Június 25.: szépkorúak sportnapja a stadionban
Június 25-én immáron hatodik alkalommal, társszervezetek tagjaival közösen és számos támogató segítségével kerül megrendezésre az Újkazinci Baráti Kör Szenior Sport Kavalkádja, a szépkorúak sportnapja. Az esemény most rendhagyó módon szabadtérre kerül.
A már többéves hagyománnyal rendelkező eseményre a szervezők ötfős csapatokat várnak Kazincbarcikán a Pete András Stadionba. Eddig 17 csapat nevezett annak érdekében, hogy együtt mozoghassanak. Nevezések érkeztek helyi és a környező települések nyugdíjasklubjaitól, sőt távolabbról is, Csobádról, Felsővadászról, Ózdról, többségükkel érkeznek szurkoló tagok és családtagok is. Az eddigi visszajelzések alapján megközelítőleg 150 főre számítunk.
A jó hangulatot, a testmozgást középpontba állító rendezvényen többféle programmal készülünk, többségében játékos, kreatív közösségi, igazi csapatmunkát igénylő ügyességi feladatokkal, amelyek nem tartalmaznak sérülésveszélyes elemeket. Korunknál fogva leginkább olyanok, amelyek kevés mozgást igényelnek, hogy a kevésbé mozgásképes csapattársak is élvezzék, részt tudjanak benne venni.
Nem kizárólag sportolni lehet, partnereink és támogatóink jóvoltából különböző érdekességek színesítik az egész napos sportfesztivált, amelyen a csapatokkal érkező szurkolók, családtagok, esetleg unokák is részt vehetnek. Megújult, rendkívül érdekes feladatokkal készül a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alapítványa, hasonlóan az Észak-magyarországi Regionális Vízművek. Több olyan programelem is lesz, melyet pihenésképpen iktatunk be a résztvevőknek. Többek között az Idővár Kulturális Nyugdíjas Klub kreatív kézműves kuckót rendez be, Sándor Andrásné Anikó segítségével gyöngyfűzésre is sor kerülhet. Lesz egészségfolyosó, ahol Üveges Szilvia védőnő, a Magyarországi Légimentésért Alapítvány kuratóriumi tagjának irányításával különböző szűrőprogramokon, tanácsadásokon lehet részt venni, amelyek között lesz kimondottan nőket érintő témakör is. A Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezete elsősegélynyújtó bemutatót is tart, bizonyos sérülések ellátásának megismertetésében. A Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány jóvoltából sportolók részére masszázs is elérhető lesz, de lehetőség lesz lélekerősítő beszélgetésre, számmisztikás sorselemzésre, szelfitáblás fotózkodásra, körsétát tenni a Kolorcity Arénában, megnézni például a birkózók telephelyét. Sok-sok érdekességgel készülünk.
A jelenlegi program nekünk is új és újabb kihívást, mert eddig még csak sportcsarnokban került megrendezésre, a szabadtéri viszont más szervezést is igényel, valamint szeretnénk a stadion adta összes lehetőséget kihasználni.
A sportnap védnöke a MOB Fair Play-díjas Győr Béla, a Honvédelmi Minisztérium nyugállományú alezredese, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, aki egyébként kazincbarcikai származású. A program fő támogatója Sütő Ágnes sportszervező, jógaoktató. A rendezvény helyszínét a Kolorcity Kazincbarcika Sport Club, a technikai feltételeket a Barcika Art Kft. biztosítja, sporteszközökkel a Pollack Mihály Általános Iskola segít. Ismét segítőink lesznek városunk neves senior sportolói, birkózók, röplabdások, labdarúgók, kézilabdás hölgyek, és még sorolhatnám tovább a támogatókat, akik nélkül nem jöhetne létre a sportnap, hiszen most is, mint máskor, a zsebünktől a bátorságunk és az önbizalmunk volt nagyobb. Ettől függetlenül igyekszünk szerény vendéglátással is készülni.
Célunk ismét a közösségi élmény, a másokkal együtt mozogni, együtt nevetni, a nap végére együtt elfáradni, élményekkel gazdagon hazatérni, és várni az újbóli találkozást. Azt szeretnénk, ha erről szólna a Senior Sport Kavalkád, a szépkorúak sportnapja. Viszont még előtte társaságunk egy többnapos csapatépítő tréningre, gyógyfürdőzésre utazik Hajdúnánásra.
A támogató, segítő sportolók:
Kónya Lajos, Csepregi György birkózók
Kiss Zsolt, Nagypál Ferenc röplabdások
Révészné Kovács Mária, Száva Mária, Szloboda Ibolya kézilabdások
Lipcsei Imre, Tóth Bertalan, Almási István, Harnócz Róbert, Kőrösi Gábor, Májer Zoltán, Örkényi József, Kálmán Vilmos labdarúgók