Kazincbarcikai női portrék: Tardi Béláné Margó, a népszerű, sikeres mesterfodrász

Kálmánné Katalin interjúja

Lehet férfias, nőies, trendi, vagány, elegáns vagy különc, de a lényeg, hogy a nők életében nagy jelentőséggel bír egy jól megválasztott frizura, megbízható fodrász. Beszélgetőpartnerem Tardi Béláné Margó, a Senorita szépségszalon tulajdonosa, egy népszerű, sikeres mesterfodrász, oktató és üzletasszony, akivel munkájáról és a fodrászatról beszélgetünk.

Kazincbarcikán voltak nagyon közismert, híres fodrászok. Az én korosztályomból talán nincs is olyan, aki ne emlékezne a fodrász Farkas családra. A Lenin úti szalonból (ma Egressy út) Farkas Balázs bácsi férfifodrász és üzletvezető volt, felesége, Zsuzsika női fodrász, és szintén női fodrász Zsuzsa lányuk. Vagy László Istvánra. Nem megyek bele a helyi fodrászat történelmi áttekintésébe, az olvasható a Barcikai Históriásban Lehota Roland tollából. 

A klasszikus fodrász-szépészeti szalonokban sorban várakoztak a hölgyek, többek búra alatt, vagy éppen hajmosásra várva, vagy munka alatt voltak, mások pedikűrre, kozmetikára várakoztak, olyan volt a szalon, mint egy társadalmi találkozóhely. Volt ott „hangos női csacsogás, locsogás, lotyogás, Tartós hullám, tupír, hajfestésre várakozás”, finoman sok-sok információhoz lehetett jutni. Ez ma már fodrászat, leginkább időpontra mennek a vendégek, és általában egy vendég tartózkodik az üzletben. Margó, ilyen klasszikus szalonban dolgoztál? 

A hetvenes években csak klasszikus fodrászüzletek voltak sok dolgozóval és rengeteg vendéggel. Az én korosztályom emlékszik még a Május 1. úti üzletre is. 1970-ben kerültem ide dolgozni, mint akkor vizsgázott segéd. Kétségbeesésem óriási volt, mikor megláttam a főnököm és az ott dolgozók gyönyörű munkáit, mert kicsi maszek üzletben voltam tanuló. Nem sok idő kellett, hogy megnyugodjak, mivel nagyon sok segítő kolléga vett körül, akik biztattak és bíztak bennem. Ezekben az üzletekben valóban volt “hangos női csacsogás”, néha bábeli zűrzavarban dolgoztunk, hiszen egy műszakban nyolc dolgozó volt, és ha mindenkinek csak egy vendég jutott, hát ez már zűrzavart okozott. Mivel nekem kevés vendégem volt, sokat tudtam segíteni másoknak, ezáltal rengeteget tanultam, mert láttam, hogy hogyan keverik a festéket, láttam a mozdulataikat, a letűzéseiket és hogy hogyan fésülik meg a szebbnél szebb frizurákat.

Mindig is a fodrász szakma volt az álmod, miért lettél fodrász, és milyen módon sikerült elsajátítani a szakmát?

Klasszikusnak számító mondat, hogy ez volt az álmom. Igen, mert az utcánkban volt egy fodrász néni, aki megengedte, hogy ott tébláboljak, és nagyon tetszett, amit ott láttam, tapasztaltam. Sajnos az álom akkor álom maradt, mert az akkori körülmények között nehezen lehetett bejutni fodrásztanoncnak. Nekem ez a lehetőség nem adatott meg, így egy Hegyalján született gyereknek evidens, hogy borász lesz. Elkezdtem a szőlész-borász iskolát Abaújszántón. Két év elvégzése után, egy nap édesanyám a kórházba került, és ‒ ilyenek a véletlenek ‒ egy sajószentpéteri szobatársának a fodrásza épp tanulót keresett. Hagytam csapot-papot és sikerült felvételt nyernem. Így kezdődött az álom, amiben volt nagyon sok öröm, de több volt a kínkeserves tanulás, munka, sírás-rívás.

A legelső nap, a legelső percben a mesterem kezembe nyomta a borotvát, ami akkor eredeti kés volt ‒ nem pengés ‒, csináld utánam, mondta, én csináltam, és a bácsihoz hívni kellett a mentőt. Szaladtam is, amerre láttam, és gondoltam, jobb lesz nekem a hordókat törölgetni. Ezek után még inkább meg akartam tanulni azt, ami ilyen nehéz, de a nehézségek nem akartak fogyni. Talán még van, aki emlékszik a meleg dauerre, na az még egy csoda volt. A második futásom akkor volt, amikor a 130 fokra felhevített vascsipeszt fel kellet rakni a vendég fejére, de nem a nyakába. Gondoltam, ennyi már éppen elég, nem akartam fodrász lenni. A mesterem két napra elküldött cseresznyét szedni, hogy nyugodjak meg és folytassam. Folytattam. Nagyon sokat köszönhetek a mesteremnek és annak a lánynak, aki szintén fodrász volt, hogy biztattak és hittek bennem. Harmadik év végére már tanulóversenyt nyertem.

Kezdetekben hol és hogyan tudtál elhelyezkedni a szakmában, hol volt az első munkahelyed és utána hogyan alakult a karriered?

1969-ben szakmunkásvizsgáztam mint fodrászsegéd. Egy kicsit más volt az a világ, mert bár kezemben volt a bizonyítvány, de én az akkor maszeknak nevezett helyen voltam tanuló. A Borsod Megyei Fodrász Szövetkezetbe csak egy újabb vizsga árán vettek fel dolgozni. Más lehetőség akkor nem volt.

Az első munkahelyem a szerencsi fürdő épületében volt, ahol egy évig dolgoztam, aztán jött a szerelem, majd a házasság. A férjem sajószentpéteri lakos volt, így lehetőségünk volt Kazincbarcikára költözni, és sikerült a Május 1. úti üzletben elhelyezkednem. Csodálatos éveket töltöttem itt, annak ellenére, hogy rengeteget dolgoztunk, de a sok munka sem tűnt nehéznek, hiszen olyan közösség volt itt, amely inspirált arra, hogy a legjobb legyél, hiszen volt kitől tanulni, csak nyitott szemmel és szívvel kellett dolgozni.

Az első gyermekem születése, majd a gyes letelte után újra a Május 1. úti üzletbe mentem vissza dolgozni, hiszen ott nagyon jól éreztem magam, és már volt bennem kurázsi, mert egyre jobb és szebb munkát adhattam ki a kezeim közül. Pár év elteltével megnyílt a Márka ABC melletti fodrászüzlet, és ott folytattam tovább a munkám és az életem.

A második gyermekem születése után már nem mentem vissza a szövetkezethez dolgozni, mert olyan kevés százalékot adtak, hogy azért bemenni sem volt érdemes, vállalkozó lettem. Nagyon nehéz volt, hiszen nem igazán díjazták abban az időben a “maszekokat”, de azért a vendégeinknek köszönhetően mégis sikerült lassan elindulni.

Ez az időszak adta meg nekünk az alkotói szabadságot és azt, hogy saját magunk osztottuk be az időnket és a munkánkat.

1995-ben a munkám mellett elvállaltam és teljes erőbedobással beindítottuk a Surányi Endre Iskolában a fodrász tanműhelyt, és megkezdődhetett Kazincbarcikán is a fodrásztanulók képzése, mely számomra elméleti és gyakorlati órákat jelentett. Szerettem ezt a kihívást, a gyerekekkel való foglalkozást, mert akkor már én is bekapcsolódtam a tanulóképzésbe, hiszen nekem is voltak már saját tanítványaim és sokat vizsgáztattam is. Összesen 93 fodrász- és kozmetikustanuló került ki az üzletből. Saját fodrásztanulóm 61 gyermek volt, róluk lehetne egy regényt írni. Minden újonnan jött gyermekben a saját tanulóidőmet véltem felfedezni, azt, hogy útban volt a lábuk, a kezükkel nem tudtak mit kezdeni, és azt a csodálkozást a szemünkben, hogy mi lesz itt velem. Nagyon szerettem tanítani őket, és azt, amikor már sikerült nekik egy- egy feladatot szépen és jól elkészíteni, a szemük is ragyogott, hiszen volt olyan mozdulat, hogy százszor is el kellett készíteni. Kis libaként jöttek és gyönyörű hattyúként fejezték be ennek a szép, de nehéz szakmának az elsajátítását. Büszke vagyok rájuk, hiszen sokan itthon és külföldön is megállják a helyüket, sokan főiskolát végeztek és ők is oktatók lettek.

Az oktatás tanműhelyben vagy saját üzletedben történt?

Az oktatás a saját műhelyben történt. Az iskolai tanműhelyben csak hat tanulóval kezdtük az évet. Az első két tanulómat 1985-ben vettem fel, és utána jöttek a többiek. Az Oktatási Minisztérium akkori törvényei szerint a tanulóim ösztöndíjat kaptak és a járulékukat is fizették. Pár évvel ezelőtt tartottam egy tanulótalálkozót, majd ötven tanulóm jött el. Felkértem egy karikatúrarajzolót és ő örökített meg bennünket.

Láttam sok munkádat, amik igazi műalkotások, leginkább kontykülönlegességek. Szeretsz kísérletezni, és erre vannak alanyok is? Van saját stílusod?

Igen, a kedvencem az alkalmi, a menyasszonyi frizurák. Számomra ezek a kontyok fésülése az igazi kihívás. A gyakorlás és az elkészítésük megnyugtató alkotói munka. Amikor egy menyasszony élete nagy napjára készül és a frizurája csodaszép, szinte ragyog. Nem szeretek próbafrizurát készíteni, mert másodjára nem tudom elkészíteni ugyanazt, így egyből élesben készítem. A gyakorláshoz van állandó aranyos modellem, aki türelmesen, zokszó nélkül ül egy-két óra hosszat is. Van, akinek fizetek ezért, de van, aki önként vállalja. Saját stílusom nincs, mert itt a haj hossza, sűrűsége számít. Van, amikor túl rövid, ilyenkor egy kicsit hozzáteszek vagy hosszabbítom. Nagyon sok stílust próbálok megvalósítani több-kevesebb sikerrel.

Végzel hajhosszabbítást, hajfelvarrást is?

Próbálkoztam vele, de a gond az volt, hogy nagyon drága az alapanyag, és sajnos nem mindenki engedheti meg magának. Szívesebben készítettem és készítek póthajat mind a mai napig.

Ebben a szakmában mik a legnagyobb kihívások, nehézségek, és mi az, ami motivációt ad?

Ez a szakma kihívásokkal teli, nagyon pörgős, sok odafigyelést igényel. Sikeresnek lenni nem könnyű. A szociális kapcsolatok kialakítása is hatalmas feladat, hiszen nincs két egyforma ember, mindenki más és más. Az így kialakított kapcsolatok szerteágazóak, és közel jutni az emberekhez nagy kihívás. A motiváció az, hogy mindenkinek a legjobbat nyújtani, ami nem mindig sikerül. Tanulni, gyakorolni, mindegy, hogy milyen életkorban van az ember. Vannak általam is készített kevésbé jó vagy szép frizurák. Ilyenkor azon töröm a fejem, hogy mit rontottam el? Mit kellet volna másképp csinálni? A vendégeimnek bevallom, hogy nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, és újra elkészítem. Sokéves tapasztalatom alapján néha nehéz meggyőzni a vendéget arról, hogy az általa hordott frizura talán nem a legjobb választás. Van, amikor elfogadja a tanácsomat és kísérletképpen megengedi egy új frizura elkészítését, de van, amikor visszatér a megszokotthoz.

Folyamatosan változik a szépészeti kultúra, a fodrászati trendek változnak, új stílusok, új termékek, új eszközök jelennek meg. Hogyan tudod a követni az aktuális trendeket, és ha lehetőséged van, képezteted-e magad?

Talán a divatban a legnagyobb változásokat a szépségipar, azon belül is a fodrászat produkálja, ez az, ami állandóan változik. Férfi- és női trendek, egyre változatosabbak, és mindig vannak régi vagy akár a 30-as évekbeli frizurák is, melyek ihletet adhatnak ahhoz, hogy hogyan csempésszük be a hétköznapokba, mivel nincs új a nap alatt, tartja a mondás. A régi frizuratrendek is mindig vissza-visszatérnek kicsit megújulva, kicsit új formában. A magyar fodrászok világhírűek, nagyon sok versenyt megnyertek, vagy helyezéseket értek el. Ezeken a versenyeken lehet igazán látni a formák és a színek kavalkádját. Minden szín és forma divatos, és a kereskedelmi frizurákba, amik az üzletekbe készülnek, ott is lehet alkotni bármilyen színt és formát is, csak meg kell győzni a vendéget arról, hogy merjen változtatni, változni. Nagyon sok továbbképzést szerveznek, ahol bemutatják az új férfi-, női frizurákat, a menyasszonyiakat és az egyéb alkalmiakat is. Manapság az internet is nagy segítség, sokat lehet onnan is tanulni, tájékozódni.

Nem tudom, hogy Barcikán vannak-e még külön női és férfiüzletek, férfifodrászok úgy, mint valamikor. Neked vannak férfi vendégeid?

Kazincbarcikán is vannak női- és férfifodrászüzletek, de gyakorlatilag eddig a képzés mind a két szakmára szólt, tehát nem volt külön képzés. Minden tanulónak mind a két szakmából vizsgázni kellett. Talán már van külön férfifodrászképzés is, azokat borbélyoknak nevezik, és kimondottan férfihajvágást tanulnak, igaz, ebben nem vagyok már jártas… Nekem is vannak hűséges férfi vendégeim, akik rendszeresen felkeresik az üzletet, és rendkívül pontosan érkeznek.

Van olyan vendéged, aki a kezdetektől a mai napig hozzád jár szépülni?

Az idő halad, és aki ilyen régen van a szakmában, néha-néha körbenéz, hogy vannak-e még olyan vendégek, akikkel együtt kezdtünk. Jó érzéssel tölt el, hogy igen, vannak még, akik végigkísérték az életemet és én az övékét. Ebben a szakmában nagyon sokszor nem vendég és fodrászok vagyunk, hanem barátok, mert talán észrevétlen, de az idő múlásával egy láthatatlanul kialakult kötelék van köztünk, a fodrász és hűséges vendégeik között. Tanulóidőmből emlékszem arra, amikor egyszer fel voltam háborodva, hogy ahol én tanultam, oda idősebb vendégek jártak, akiknek nem lehetett az akkori időkben modernnek vélt frizurát készíteni, persze akkor én 18 éves voltam, a mesterem pedig 50-en túl. A mesterem azt mondta, jegyezd meg, kislányon, a fodrásszal együtt öregszenek a vendégek. Milyen igaza volt! De akkor egy vállrándítással intéztem el. Most már nem tenném.

Mit vársz el a vendégeidtől?

Szerettem és szeretem a vendégeimet, és a munkámat is, ami számomra nem csak munka, hanem kihívás is. Természetesen az igazsághoz tartozik, hogy annyi frizurát készítettem ezen idő alatt, hogy számát sem tudnám megbecsülni. Voltak jó és szép munkáim, de bizony volt, hogy nem úgy sikerült, mint ahogy mindketten szerettük volna. A vendég elvárása felém természetesen az lehet, hogy a pénzéért azt kapja, amit elképzelt és szeretett volna. Ez így természetes.

Az én elvárásom a vendégeim felé leginkább a pontosság és a kommunikáció, ami azt jelenti, hogy a közösen megbeszélt időpontra jöjjön… ha nem tud, az sem baj, hiszen mindenkinek közbejöhet bármi, de akkor hívjon vagy szóljon. Ezt egész életemben igyekeztem ezt én is betartani, volt, hogy a családom kárára is.

,,Nekem mindegy, rád bízom, csak nézzen ki jól!”

Szerintem egy fodrász legnagyobb mumusa az, amikor a vendég azt mondja, hogy nekem mindegy, hogy milyen frizurát csinálsz, csak jól nézzen ki. Na ez az, ami nem fog sikerülni, mert ami szerintem jól néz ki, az nem biztos, hogy a vendégnek is tetszeni fog. Amikor tanulóim voltak, azt tanítottam nekik, amit szerintem én a mai napig is alkalmazok, hogy amikor belép a vendég az üzletbe, nézzen rá, hogy hogyan hordja a haját. Van-e frufruja, féloldalt, egész fül előtt vagy fül mögött hordja-e a haját? Szinte minden esetben igaz az, hogy én bármit tehetek a fejére, még a székből fel sem áll, a megszokott mozdulatával már igazított rajta. A másik, ami egy fodrász számára szintén rémálom, amikor egy fotó alapján szeretne frizurát, vagy az új „kihívás”, ha az interneten látott frizurát szeretne. Rémálom. Nagyon kevés sikerrel kecsegtet. Talán ha hasonlót sikerül, már az is siker, mert nem olyan a fejformája, nincs annyi haja, más a színe, amin nem enged változtatni, nem kell olyan rövidre, mint ott van, oldalt hagyjam egy kicsit hosszabbra, és már messze nem olyan, mint a fényképen. Ekkor jön az alkudozás. Ez jó, jó, de mégsem olyan, nem is lehet, hiszen eltértünk tőle jó sokat. Van, hogy évek alatt semmit sem változtatunk, mert így szereti és így érzi jól magát, és ezt tiszteletben kell tartani, hiszen mi azért vagyunk, hogy a vendég jól érezze magát, legalábbis megpróbáljuk.

Sok elrontott hajat kell „megjavítanod”?

Nem igazán jellemző az, hogy más által elrontott hajat kellene javítani, olyan van, hogy amit én rontok el, azt javítom. A vendég általában a saját fodrászánál reklamál és az javítja ki, ritkán megy máshoz, mert az egy lutri, ismeretlenül, vagy sikerül, vagy nem.

Hajad mindig ápolt, szép, különleges frizuráid vannak, a tiédet más festi, vágja, vagy azt is sajátkezűleg?

Köszönöm a frizurám dicséretét. Legtöbb esetben magam készítem, igaz, néha igénybe veszem a kolléganőimet. Én is azok közé tartozom, akiknek akkor jó a frizurájuk, ha maguk készítik és az első mozdulatnál belenyúlhatnak. Szeretem a színét is, ami igaz, néhány embert megbotránkoztat, de én így érzem jól magam.

Van-e kedvenc történeted, vagy volt-e valamilyen extrém kérés? 

Egyszer bejött két férfi vendég az üzletbe, akkor még nem volt bejelentkezés. Az egyik férfi fején egy téli sapka, nyár lévén kicsit fura volt, a másik férfi kezében egy láda sör. Elég furán nézhettem rájuk, de megszólalt, hogy ha a barátját emberformára meg tudom nyírni, nekem adja a láda sör felét, mert hát fogadtak és ő levágta a barát haját. Nézem a másik férfit, nos keresztbe bele van vágva, de egészen a bőrig. Nem volt egyszerű, mert kopasz nem szeretett volna lenni, így volt mit ollózni. Még egy eset a sok közül. Az anyuka a kislányával jött, hogy szeretné levágatni a haját, mert iskolába megy. Nagyon szép hosszú haja volt. Rákérdeztem, hogy valóban szeretné-e, a válasz igen volt. Levágtam, kicsit pityergett, de tetszett neki, mert a gyermekek azok, akik nem tudnak színészkedni és az arcukon rögtön látszik, hogy tetszik-e a frizura vagy nem. Másnap jön a kislány és zokogva mondta, hogy tessék már visszaadni a hajamat, mert így nem fogok iskolába menni. Nehéz volt meggyőzni, hogy sajnos azt nem lehet. Még egy aranyos eset abból az időből, amikor még bevonultak a fiatalok. Egy fiatalember késő este jött, hogy másnap reggel be kell vonulnia és azért jött ilyen későn, mert nem szeretné, ha a barátai látnák rövid hajjal. Majdnem derékig érő haja volt. Nehezen, de levágtam a megengedett 3 cm-re. Már kész voltunk és elköszönt, de még bent volt a helyiségben, amikor hangos kacagások közepette megjelent vagy tizenkét fiatal. Mondanom sem kell, hogy szegény mit élt át. A hab a tortán az volt, hogy másnap meglepetésemre találkoztam vele, kérdem, mi történt, és azt mondta, hogy hazaküldték, mert létszám feletti lett. Van sok a tarsolyban, de akkor kicsit hosszú lenne…

Naponta sok emberrel találkozol, beszélgetsz, volt mikor úgy érezted, hogy most el kell vonulnom, csak csendre és magányra vágyom? Számodra mi a kikapcsolódás, mi az, amitől feltöltődsz?

Talán számát sem tudom, hogy naponta mennyi emberrel beszélgetek jó és kevésbé jó dolgokról, sok-sok zaj, információ ér bennünket, és valóban, néha jó az otthoni csend. Az igazi feltöltődést a gyermekeimtől és az unokámtól kapom. Szeretek velük lenni, programot csinálni. Most, hogy a párkapcsolatom is rendben van, elmondhatom, hogy jól érzem magam a bőrömben. Olyan barátaim vannak, akikre mindig számíthatok, akikkel sokat kirándulunk, jól érezzük magunkat. Imádom a tengert, és ha tehetem, minden alkalmat megragadok, hogy csodáljam fenséges lényét, a végtelent.

Úgy tudom, a sport sem áll tőled távol.

Ifjú korombam kézilabdáztam, és vannak sportok, amiket örömmel nézek meg. A lányokkal sokat tornázunk, és az utóbbi pár évben pedig kerékpározok. A testmozgás részemmé vált, habár tehetnék az egészségemért egy kicsit többet is.

Láttam a naplódat, vagy emlékkönyvnek nevezed, amelybe egykori növendékeid tettek bejegyzéseket. Olyan közismert vagy vezető beosztású személyek kézjegyeit is felfedeztem, akik egyáltalán nem a fodrász szakma közelében dolgoznak. Többek között Sebő Gábor, a Kazincbarcikai Kórház okleveles egyetemi ápoló, minőségügyi vezetőjének bejegyzését. Ő is tanítványod volt? Megengeded, hogy a riport végén egy-két érdekes bejegyzést, név nélkül, közzétegyünk?

Sebő Gábor a tanítványom volt. Igaz, volt egy-két élményünk. Bármelyik közölhető, névvel, vagy név nélkül, Gábor is beleegyezését adta.

Többen élményként említik az erkélyre való kizárást. Elmondanád, hogy mi volt ez?

Egyik délután már befejeztük a munkát, és már nem kellett a gyerekeknek viselkedni, így el is engedték magukat. Pocsolták egymást, rohangáltak, visítottak. Mondom, ez már nekem sok, ott az erkély, ott lehet visítozni, és kizártam őket. Én átmentem egy másik helyiségbe, bekapcsoltam a számítógépet és zenét hallgattam. Hűvös március volt. Másfél óra múlva eszembe jutott, hogy a gyerekeket kizártam. Rohanok az erkélyre és azt látom, hogy a gyerekek az összes törölközőt magukra szedték, és reszketnek, mint a nyárfalevél. Így ért véget a kalandjuk…

Mit üzensz a szépülni vágyó hölgyeknek, uraknak?

Üzenetem a hölgyeknek és uraknak sok minden lehetne, ami jó és kevésbé jó. Amikor kilépünk egy fodrászüzletből, jól érezzük magunkat, megnő az önbizalmunk, a frizuránkhoz kaptunk egy kedves szót, egy mosolyt, mert higgyék el, minden fodrász arra törekszik, hogy legjobb tudása szerint végezze a munkáját, és nem fukarkodik adni a mosolyát és kedves szavát vendégeinek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a fodrász is ember, és főleg nem varázsló, és nem tud hollywoodi sztárt csinálni a hozott anyagból, és nem tudja mindenki baját, bánatát megoldani. Tiszteljük őt mint embert és azt, aki értünk is dolgozik.

„Tusi néni seprűje

Tinik voltunk, görbült a hátunk, Tusi néni szerint azért görbültünk, mert nőtt a cicink. Azért, hogy egészséges hátunk legyen húsz év múlva is, valamint szégyenlősségünket is legyűrjük, a következő terápiát alkalmazta: elővett egy seprűnyelet, berakta a gerincemhez a pólón át a nadrágomig. Szép látvány és felemelő érzés volt. Azóta minden görbe hátú tanulómnak elmesélem ezt a sztorit. Ha rájuk nézek, rögtön kihúzzák magukat!”

„Profi jelbeszéd….

A vendég előtt nem utasítgatott, hanem a szemeivel intett. Hol villámokat szórt, hol nyugtázta, hogy minden rendben. Amikor a villámok már nem voltak elegendőek, mert folyamatosan zümmögtem, vagy vállamat húzgáltam, ha valami nem tetszett, akkor Anya elindult a telefon felé, ott a jegyzettömbbe írt egy gondolatot, s tudtam, most baj van. Szemével intett, hogy menjek olvasni, nem volt felemelő érzés. Három év alatt kétszer küldött ki elbeszélgetésre, amelyről mosolyogva kellett visszamenni.”

 

„A teraszra kizárás életem egyik legnagyobb élménye volt. A dauer csavarást azóta sem szeretem, a Marcel hullámmal pedig azóta is hadilábon állok. De a takarítások élményei azóta is könnyeket csalnak a szemembe. Életem két legszebb évét töltöttem a szalonban. 2005-ben a szalon átalakításánál kértek engem is, hogy segítsek a felújítási takarításban. Sajnálatosan ez a tevékenység nem tartozott a kedvenceimhez. Ennek bőszen hangot is adtam. 30 perc után hazazavartak.

Hálás köszönetet szeretnék írni az elmúlt évekért, azért, hogy Drága Margó nénim édesanyám helyett édesanyám volt! Szeretettel Gabó                                         2013. 07.06. Kazincbarcika”

Megjegyzés: a Marcel-hullám a harmincas évek divatja. Kötelező vizsgafeladat, nagyon nehéz, sok-sok órát gyakorolják. (Tardi Béláné)

 

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .