„Induljon el Zemplénből, járja be Miskolcot, tegyen körutat Borsodban és Abaújban, látogasson el Gömörbe! Ismerkedjen meg az Árpád-kori templomokkal, a pálosokkal, a vizsolyi bibliával, kastélyainkkal és így tovább” – invitál kalandos utazásra az író „Az én megyém!” című könyve kapcsán.
Április 26-án a Kocka Étterem és Rendezvényházban megtartott Kávéházi délutánok programsorozat keretei között író-olvasó találkozón vettek részt az Újkazinci Baráti Kör tagjai és vendégeik az egykori Kazincbarcikai Közélet magazin főszerkesztőjével, a miskolci történész, újságíró, író Csontos Lászlóval.
Az írónak köszönhetően „Az én megyém!” című, hiteles információkat tartalmazó könyvén keresztül igazi történelmi utazáson vehettek részt az érdeklődők. Történészként elkalauzolta őket Abaújba, Gömörbe, az Árpád-kori templomokba, várakba, megtudhatták, hogy a falunak volt várja, vagy a várnak volt faluja, bepillantást nyertek az Árpád-kori gasztronómia világába, és minden állomáson egy-egy érdekes történettel várta a hallgatókat.
A kalandos utazást követően Gál Gábor kérdésére az író elmondta, hogy a könyvben a történelmi, kulturális, ipari emlékeken túl sok-sok érdekességet, legendát megismertet az olvasókkal, és minden történethez tartozik egy fénykép is. A kötetben Borsod-Abaúj-Zemplén megye minden nagyobb tájegysége, történetének fontosabb állomásai, helyszínei és leghíresebb szülöttei, a megye mind a 16 járásából egy-egy érték bemutatásra kerül. Végezetül a történelmi kisregény trilógia születéséről, az eseményekkel kapcsolatos kutatásairól, utazásairól, érdekes eseményekről, találkozásokról mesélt az író.
A könyvbemutató kapcsán, régi ismerősként beszélgettem az íróval.
Kazincbarcikán téged leginkább újságíróként ismertünk, én legalábbis újságírókén, sportújságíróként ismertelek meg. Abban az időben, ha jól emlékszem a megyei napilapokban és országos lapokban is olvastam cikkeidet. Később főszerkesztője lettél a kéthetente megjelenő Kazincbarcikai Közélet regionális magazinnak. Ez 1992-ben volt. Hogyan emlékszel vissza a kazincbarcikai időszakra?
A rendszerváltás évében szereztem első diplomám, amikor nem csak a politika, hanem a gazdaság is átrendeződött, nem volt egyszerű pályakezdőként elhelyezkedni, amikor kezdődött a tömeges munkanélküliség. Egy barátom ajánlotta a BVK és ÉMV közös hetilapját, a Borsodi Vegyészt. Megkerestem Fekete Béla főszerkesztőt, beszélgettünk, majd kérte, hogy írjak pár próbacikket. Megtettem, s ezek alapján úgy döntött, hogy felvesz gyakornoknak, utána pedig munkatársi státuszt kaptam. Szabad időmben pedig elkezdtem írogatni megyei, országos lapokba is. Ez akkoriban nagy szó volt. Közben a BVK-ból BC Rt. lett, sok minden változott, s a lap is megszűnt 1991-ben. A szerkesztőség szétrebbent, de én maradtam Barcikán, mint a Közélet felelős szerkesztője, majd miután befejeződött a leválása a tv-ről, mint főszerkesztő. Pályázat útján választott a testület. Mindig is szerettem a sportot, ezért amint Barcikára kerültem azonnal megismerkedtem a KVSE-vel és más helyi klubokkal, sok kiváló sportemberrel, Pál Erikától Kondás Eliig, Pátrovics Gézától Kálmán Viliig, Dudás Banditól Pásztor dokiig nagyon hosszú a sor. Szerencsére. Mindennap busszal ingáztam, ami néha megnehezítette a dolgomat, például a taxis sztrájk idején lenyomtam vagy 10-12 km-t gyalog, mire hazaértem, de belefért. A legnagyobb dicséret az volt, hogy sokan az hitték barcikai vagyok, illetve olyan volt a lap, hogy rikkancsok a címeket kiabálva el tudták adni az utcán. Fénykorában 4500 példányban rendeltem meg a nyomást és elfogyott. Igaz, akkor még 33-34 ezer volt a város lakossága. Szívesen emlékszem az itt töltött 4 évre. Miután elkerültem Barcikáról, gyakran visszajártam a városba, focimeccsre vagy riportot csinálni.
Úgy gondolom, hogy az újságírónak leginkább kíváncsinak kell lennie. Sok emberrel ismerkedni, sokat beszélgetni. Meglátásom szerint a könyvírás pedig épp fordítottja, csendben, magányban, egy dologra koncentrálva. Az újságírással végképp szakítottál, mondjuk, hogy lenyugodtál?
A kíváncsiság kevés hozzá. Először is legyen sokat olvasott, széles látókörű, nyitott a világra, érdeklődő és jó kommunikációs készséggel megáldva. Fontos, hogy gondolkodjon, egyébként nem újságíró, hanem két lábon járó diktafon, majd gépíró. Sajnos erről manapság sokan megfeledkeznek, meg is látszik a szakma színvonalán. Az újságíró, különösen a napilapos, mint ami én voltam 1994 nyarától, amikor sportnyelven szólva átigazoltam a miskolci Déli Hírlaphoz, a pillanat művésze (ha jól csinálja a munkáját), akinek azonnal kell produkálnia. Az író más, pontosabban a könyvírás. Lehet a kettőt együtt is csinálni, ha bírja idegekkel, energiával. Én 2017-ben értem el arra a szintre, hogy belevágjak első könyvembe, a következő évben jelent meg, Ezüst kard kék mezőben címmel. Nem tudom, mit hoz a jövő, remélem, lesznek további könyveim, ötleteim vannak, de ez önmagában kevés, a finanszírozást is meg kell oldani. Az újságírást jelenleg is művelem, van egy honlapom, a kazivilaga.com. Elsősorban történelmi ismeretterjesztés, közügyek, sport, utazás, s úgynevezett színes témákról írok.
Első könyved 2017-ben született. Miért épp történelmi témát választottál?
Történész végzettséggel adta magát a témaválasztás, s lévén lokálpatrióta borsodiként nem volt kérdéses, hogy a cselekmény is itt játszódik majd (akárcsak a következő kettő fő eseményei is). A nemzet története szempontjából a legjelentősebb, hozzánk köthető történelmi esemény a muhi csata. Az ezüst kard kék mezőben elsősorban nem a vereségről, a halálról, a sebek nyalogatásáról szól, hanem a túlélők harcáról, a fennmaradásról. Azokról a névtelen hősökről, akiknek köszönhető a létezésünk. Elsősorban esténként, éjjel írtam. Egyrészt ekkor értem rá, másrészt a szerkesztőségi, munkahelyi zsivaj helyett valóban nem árt a csend, a nyugalom. Aztán egymást követték a könyvek, eddig három történelmi kisregényem, egy falumonográfiám (Mogyoróska) és a rendhagyó megyetörténetem jelent meg nyomtatásban, illetve elektronikus formában, a korral haladva.
A tudományos írásaidon túl, ez utóbbi is talán kevésbé ismert, erről kérlek, mesélj részletesebben. A Mogyoróska: Harmóniában a természettel című falumonográfia, mely a népi kultúrával, a falusi élettel, a természettel foglalkozik és tartalmaz szlovák és angol nyelvű összefoglalót is.
A Mogyoróska monográfiát egy helyi alapítvány felkérésére írtam és az Európai Unió támogatásával jelent meg. Kereskedelmi forgalomba nem került a könyv, viszont elég sokan érdeklődtek utána, így a kiadóval megállapodtam, hogy elektronikus formában elérhetővé teszem és a www.monimarkt.hu webshop könyves részlegében vásárolhatják (valamennyi könyvemet) meg az érdeklődők. Az alapítvány mogyoróskai származású vezetője, nyugdíjas területfejlesztési szakember, régről ismer és ezért kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem megírni? Mivel az őseim a Cserehát északi részéről, két kis faluból származnak, édesanyám ráadásul görögkatolikus, akárcsak a mogyoróskaiak többsége, időm meg éppen volt a járvány miatt, ezért elvállaltam a felkérést. A hagyományos falumonográfiáktól annyiban eltér, hogy nem csak a múlttal foglalkozik, hanem a településen élőket megszólaltatva a jelennel is, illetve mivel az egész település természetvédelmi területen fekszik, ezért az itt fellelhető legfontosabb védett növényeket is bemutattam. A települést érinti az országos Kéktúra, ezért a monográfia akár egy bédekker is lehet az ide látogató turisták számára. Annak idején Sáfrány József természetfilmes barátom volt Rockenbauer Pál rendezőasszisztense a Másdél millió lépés Magyarországon című filmsorozatnál. A Mogyoróska monográfiám ehhez egy további lépés. Ajánlom minden történelem- és természetbarát figyelmébe. Minderről részletesen: http://kazivilaga.com/blog/2022/03/22/10742/
➡
A nap eseményéhez tartozott a kurityáni iskola és diákotthon kis tanulóinak nagyon kedves előadása, mellyel a hagyományokhoz híven a közelgő anyák napja alkalmából köszöntötték a vendégeket. Jékely Zoltán: A három pillangó című tanulságos meséjét adták elő. Megérkezéskor a gyermekek örömmel ölelték magukhoz a régi ismerőseiket, és csodálattal járták körbe a helyet, kifejezve, hogy ők még soha nem jártak étteremben, nem láttak még belülről éttermet. Örömük még nagyobb volt, mikor megtudták, hogy az étterem vezetői megvendégelik őket. Boldogan foglaltak helyet és fogyasztották el a felszolgált finomságot. Megértve a mese lényegét, ami az összetartozásról, a befogadásról szólt, egyik gyermek az elköszönés alkalmával, az ölelések közepette azt mondta – „köszönöm, hogy befogadtatok!”
A Baráti Kör nyolc éve került baráti kapcsolatba az 1974-ben alakult Kurityáni Általános Iskola, Előkészítő Szakiskolával, új nevén Csillagfürt EGYMI Kurityáni Eperjesi István Tagintézménye. Az intézmény Kurityánban a Pallavicini-kastélyban található. Ebben a bentlakásos intézményben tanulásban és értelmileg akadályozott, illetve halmozottan sérült gyermekeket tanítanak, oktatnak magas színvonalon 6-18 éves korig.
