„Ötven évvel ezelőtt, 1972. január 2-án kezdődött az I. ifj. Horváth István Amatőr Színjátszó Fesztivál. Élt 40 évig Kazincbarcikán. A négy évtized alatt az ország minden részéből, a világ valamennyi földrészéből vettek részt a csoportok, szakmai delegátusok, és vitték szerte Kazincbarcika jó hírnevét” – emlékezett meg az eseményről Hazag Mihály, aki a kezdetektől szervezőként, főszervezőként, segítőként szinte valamennyi fesztivál fontos „háttérszereplője” volt. A jubileum alkalmából lapunk több cikkben, visszaemlékezésben idézi majd fel a fesztiválokat. Sorozatunkat Hazag Mihály 2012-ben, a XXI. találkozón elhangzott megnyitóbeszédével indítjuk.
Elhangzott: 2012. június 28., 15 óra, Egressy Művelődési Központ
♦
Tisztelt vendégeink, színjátszók! Kedves külföldi barátaink!
Vallomással szeretném kezdeni e megnyitó szavakat. Azt a szerencsét adta a sors számomra, hogy 1972-től, tehát 40 éve valamennyi fesztivál szervezője, főszervezője és titkára voltam, talán egyedüli, aki valamennyi, jelenleg a XXI. találkozón is szervezőként, segítőként részt vehetek. S talán először a 40 év alatt én is felléphetek a világot jelentő deszkákra, melyet szívből köszönök.
Azt gondolom, hogy e negyven év, 23 éves koromtól a mai 63 évesig egy emberöltő is lehet, de népművelői, a kulturális élet területén végzett munkám során kiemelkedő volt valamennyi alkalommal az aktuális színjátszó fesztivál előkészítése, szervezése és lebonyolítása.
Ez a negyven év valóban kultúrtörténeti jelentőséggel bír a magyar amatőr mozgalomban, ezen belül az amatőr színjátszásban. Az út a kezdetektől a mai napig rögös volt, de felemelő, ellentmondásos, de előrevivő, néha válságos és mindig megújuló.
1971-ben néhány kazincbarcikai népművelő, Czeglédi Lajos, Serfőző Sándor, jómagam is arról kezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne olyan amatőr színjátszó találkozót szervezni, ahol műfajtól, kortól és foglalkozástól függetlenül Magyarország legjobb együttesei találkozhatnak és bemutathatják alkotásaikat.
E kezdeményezésnek helyt adtak az illetékes minisztérium akkori vezetői, a Népművelési Intézet szakemberei, többek között Bicskei Gábor, Debreczeni Tibor, és akivel közel három évtizedig együtt dolgozhattam a fesztivál szervezése terén, Máté Lajos barátom.
A fesztivál ötlete a több éve taroló, sikeres vetélkedő, a „Szóljatok szép szavak” nyomán vetődött fel.
1972. január 2-9. Ezekben a napokban megpezsdült a város, harminc együttes, közel 400 fő érkezett Kazincbarcikára. Akkor még nem tudtuk, hogy van egy város, amely talán szándéka szerint gazdája kíván lenni egy nemzeti, majd később nemzetközi fesztiválnak. Azonban egy fesztivál nem olyan, mint egy város, hanem mint az ország mindenkori amatőr színjátszása. Az első fesztivál híven tükrözte azt a pezsgést, lendületet, azt a teremtő kedvet, amely az amatőrség hajtóereje.
A Népművelési Intézet, mint a magyar amatőr színjátszás vezető központja, 1973 augusztusában belépett az Amatőr Színházak Nemzetközi Szövetségébe, ezáltal 1974-ben már négy külföldi együttes kapott meghívást a második fesztiválra, s azóta szélesedtek a nemzetközi kapcsolatok.
Azóta is így kerültek megrendezésre a fesztiválok, külföldi csoportok és delegátusok részvételével.
A fesztiválok elismerését bizonyítja az a tény, hogy az akkori illetékes minisztérium 1984-ben nemzeti fesztivállá minősítette a találkozót, 1986-ban pedig az Amatőr Színházak Nemzetközi Szövetsége védnöksége alá helyezte a fesztivált. Ettől az időponttól szerepel a fesztivál elnevezésében a nemzetközi jelző. Büszkeséggel tölt el bennünket az, hogy mind a hat földrészről láthattunk vendégül városunkban színjátszó csoportot.
Kérem, tekintsenek el attól, hogy a fesztiválokat szakmai szempontból is elemezzem, mivel ebben nem vagyok illetékes. Azonban a nosztalgia mellett fel kell vetnünk, hogy miben lehetne összegezni az elmúlt 40 év 20 fesztiváljának eredményeit, hatásait, megtartó erejét.
Elsősorban abban, hogy a fesztivál valóban kétévente adott lehetőséget a legjobb, legkiemelkedőbb amatőr színjátszók találkozójára, tapasztalatcseréjére. A kezdet óta a fesztivált nemcsak a bemutatók jellemezték, hanem délelőttönként több alkalommal éles, de progresszív szakmai tanácskozások zajlottak, ahol az előző nyáron bemutatott darabok elemzésén túl és annak kapcsán mindig szó volt a magyar amatőr színjátszás általános helyzetéről is. Sohasem volt politikai és ideológiai fék, mindenki szabadon mondhatta el kritikai és jobbító szándékot tükröző gondolatait.
A fesztivál másik nagy eredménye az volt, hogy az amatőr mozgalom kapcsolatot teremtett a külfölddel. Az elmúlt rendszer ideje alatt 1974-től általában 6-8 külföldi csoport, 12-16 külföldi szakember kapott meghívást,. E külföldi jelenlét azért volt fontos, mert a külföld, elsősorban a Nyugat, megismerhette a magyar amatőr színjátszás törekvéseit, ennek kapcsán a magyar közművelődés, kultúra mindenkori helyzetét. A legfőbb pozitívum pedig az volt, hogy 1974-től a bemutatkozó magyar együttesek közül általában két-három produkció kapott külföldi fesztiválokra meghívást.
A 40 év harmadik nagy vívmánya az, hogy e találkozó valóban összenőtt Kazincbarcikával, hagyományos rendezvénnyé vált. A legfőbb eredménye talán az is, hogy ez a fesztivál az amatőr színjátszás megítélésében olyan, mint a filmtörténetben a nagy filmfesztiválok.
Bebizonyította a rendszerváltás után is, hogy az értékeknek lehet folytonossága, hogy valódi igény van a találkozásra, a bemutatkozásra, az egymás megismerésére, mely alátámasztja azt, hogy az amatőr művészeti mozgalomnak esélye, jövője, hivatása van a magyar kulturális életben.
Sok-sok kollégával, baráttal, színjátszóval együtt a bibliai idézet kapcsán elmondhatjuk szerényen, hogy a 40 éves ama nemes harcot megharcoltuk, a mindenkori feltételeket biztosító futásunkat elvégeztük, az egyetemes és a magyar amatőr színjátszásba vetett hitünket megtartottuk, megtartjuk.
És végül egy szervezőnek, egy „háttérnépművelőnek” milyenek voltak a fesztiválok.
Örömteli és fáradságos, racionális és felemelő, barátságkeltő és gyorsan búcsúzó, technikai feltétel viták és megoldások, zsongó és hajnalig tartó, szenvedélyes és visszafogott.
És mindig vártuk a következő fesztivált, az újabb találkozást.
E boldogsággal köszöntöm önöket a XXI. fesztiválon.
Kérem, engedjék meg nekem, hogy a fesztivál már közöttünk nem lehető, az aktív munkát befejező fesztiválszervezők, résztvevők nevében Bertolt Brechtet idézzem:
„De ti, ha eljön majd az a kor,
hogy az ember az ember segítője lesz,
gondoljatok ránk
kímélettel.”
Kívánunk sok sikert, kellemes időtöltést városunkban! Reményemet fejezem ki, hogy még hosszú-hosszú ideig e város, Kazincbarcika, vendégül láthatja önöket.
E gondolatokkal a XXI. ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivált megnyitom; minden jót kívánok!
Hazag Mihály (A fotó „illusztráció”, nem a szóban forgó eseményen készült)
