Szépkorúak színes világa

Kálmánné Katalin írása

Remek hangulatú, színvonalas produkciókkal vetélkedtek, Ki Mit Tud?-on bizonyították tehetségüket a szépkorúak. Negyedik alkalommal, 2021. október 14-én az Újkazinci Baráti Kör szervezésében került sor az immár hagyománnyá vált a „Szépkorúak színes világa” nevet viselő Nyugdíjas Ki Mit Tud?-ra. A rendezvénynek az Egressy Béni Művelődési Központ adott helyet.

Az üdítő kikapcsolódást kínáló közösségi programon hét kategóriában, 13 településről, 41 produkció mutatkozott be, 152 fő szereplővel bizonyították tehetségüket a szépkorúak. A legidősebb résztvevő 83 éves volt.

A műsorban rendkívül különleges előadások hangzottak el, sokféle produkciót láthattunk, szépet, meghatót, humorosat és öltözetben is látványosat. Színvonalas produkciókkal, végtelen felkészültségről bizonyosodhatott meg a szigorú szakmai zsűri. Támogatóknak köszönhetően az emléklapokon felül minden előadói díjat kapott, jutalomban részesült.

A négytagú zsűri elnöke Molnár-Keresztyén Gabriella magyar színházi rendező volt, aki Budapestről érkezett, a zsűri tagjai: Orosz Margit, Németh László-díjas költő, író, az Országos Írószövetség tagja, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa, Kottner László zenetanár, előadó és P. Dányi Gabriella Életmű-díjas költő, Irodalmi Nívódíjas író, festő voltak.

Október az idősek hónapja. A különböző ünnepi programok célja felhívni a figyelmet az idősebb embereket tiszteletére. Az Újkazinci Baráti Kör ezzel a találkozóval kívánt a nyugdíjas korosztály kulturális és szellemi értékeiről is számot adni. Nagyon bíztak benne, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma nem fogja ezt a programot eltörölni, amely már az idősebb korosztály számára jelentőséggel bíró rendezvénnyé nőtte ki magát.

A korábbi évek résztvevőinek pozitív visszajelzései, bátorításaik, támogatásuk, szeretetük adott erőt az újabb, negyedik találkozó megszervezésére. Szitka Péter, Kazincbarcika város polgármesterének, valamint a Barcika Art Kommunikációs, Kulturális és Sport Szolgáltató Kft. vezetőjének, Heidrich Zsoltnak és kollégáinak köszönhetően adott volt mindent technikai feltétel a programhoz. Ehhez már csak a bátorság és az önzetlen támogatók segítése kellett, hogy nulla költségvetéssel merjen a társaság nekivágni.

A végeredménnyel pedig ismét egy rendkívüli összefogásról tanúskodott a rendezvény. Sikerült neves támogatókat megnyerni, senkit nem kellett győzködniük, jó szívvel lettek támogatói a programnak. Ezáltal tudtak egész napos ellátást biztosítani a résztvevők és kísérőik számára. A közreműködők a fellépésen túl rendkívül segítőkészek, együttműködők voltak. A változatos produkciók sok-sok örömet, kulturális élményt nyújtottak, mindamellett a baráti együttlét vidámságát is jelentették.

A rendezvényt Demeter Zoltán országgyűlési képviselő nyitotta meg, és az idősek hónapja kapcsán mondott köszöntőt, köszöntette a szépkorú résztvevőket.

A két konferansz, Kukta Gyuláné és Horváthné Sánta Ildikó bemutatkozását követően a színpadra lépők sorát a Miskolcról érkezett Nagy Dóra kezdte, akinek sok-sok szépkorú barátja van. Szülei kísérőjeként minden évben részt vett a vetélkedőn, és most színpadról köszöntötte barátait, amely nagyon meghatóra sikeredett az „Úgy szeretném meghálálni” című dallal. Dóri Miskolcról érkezett, 15 éve a Paramuzsikus-Ének-Zenekar tagja, imád csengettyűzni és énekelni. Napközben az Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány napközijében tölti idejét a középsúlyos értelmi fogyatékos társaival együtt. Szülei oszlopos tagjai a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klubnak, és Dóri ott is barátokra talált. Őt követték a jobbnál jobb produkciók, próza, versmondás, népdalkörök, szólóének minden kategóriája, hangszeres játékok, karaoke, paródiák és táncos előadások. Amíg a zsűri értékelt, Slamovits Tibor koncerttel, gitármuzsikájával szórakoztatta a részt vevő közönséget, akik még táncra is perdültek, ezzel is fokozták a nap jó hangulatát.

A zsűri elnöke, Molnár Keresztyén Gabriella így értékelte a napot:

Rendkívül élménydús volt számomra a nap, mert mindig örülök, ha aktív közösségi élettel találkozom, és megragadó volt, hogy a borsod megyei nyugdíjas klubok ilyen nagy számban, ilyen jó kedéllyel képviseltették magukat a kora délelőttől késő délutánig tartó programon. A negyvenegy produkció mindegyike tartalmazott valamilyen megragadó elemet, vagy az előadó személyisége, vagy az ötlet kedvessége vagy az előadás színvonala okán.  A különböző kategóriákból talán a vers és prózamondó mezőny volt a legerősebb, csodálatos produkciókat láthattunk-hallhattunk, úgy klasszikusokat, mint saját írást, de szólóének kategóriában is megrendítően szép előadások hangzottak el. A kórus- és népdalkör mozgalom igen szép hagyománya a magyar kulturális életnek, ennek eredménye mindig megbízhatóan meg is mutatkozik az ilyen találkozókon. Humorban sem volt hiány, egyik-másik parodisztikus jeleneten könnyesre nevettük magunkat. A szervezők kérése az volt, ne legyen rangsor, és ne legyen verseny, ezért nem emelt ki senkit a zsűri név szerint, én személy szerint erről adott esetben azt gondolom, hogy az egyenlősdi valóban jó és hasznos elv az élet számos területén, de, tekintve, hogy visszatérő, versenyképes szereplők jelentik a mezőnyt, a játék örömét csak fokozná egy kis verseny…”

A Baráti Körnél hamarosan folytatódik a megmérettetések sora. Szellemük frissítése érdekében egy újabb vetélkedővel rukkol elő az ez évben tizedik születésnapját ünneplő baráti társaság. Az Ízkvalkáddal, a Humorkavalkáddal, a Kvízkavalkáddal, főzésben, humorban, kultúrában már megmérkőztek az idősek, most zárásként a sport következik. November 5-én rendezik az ötödik „Senior Sportkavalkádot”, a szépkorúak sportnapját. Változatos szellemi és koruknak megfelelő játékos csapatversenyekkel, ügyességi feladványokkal, sportági bemutatókkal készülnek. Az ügyességi feladványok mellett különböző sportolási lehetőségek kipróbálására is mód nyílik, többek között bowling, asztalitenisz, csocsó, squash, valamint együttműködő partnereik egyéb kiegészítő programokkal is készülnek. A rendezvényre a Don Bosco Sportközpontban kerül sor, és mivel ez a program jubilál, szeretnék, ha támogatóik is aktív résztvevői lennének a játékos sportnapnak.

A Baráti Kör életében a Ki Mit Tud?-ra való felkészülés idejében és a verseny napján újabb szín érkezett, mivel a héten minden mozzanatuk filmesek előtt zajlott. A Színház- és Filmművészeti Egyetem keretében tanuló külföldi diákok voltak Kazincbarcikán „terepgyakorlaton”, akiknek 8 nap alatt kell rövid dokumentumfilmet készíteniük. Tolmácsukkal, aki a DOK.MA – Dokumentumfilm-rendező mesterképzésen tanul, Kazincbarcikán az Újkazinci Baráti Kör életét kívánta megörökíteni. A külföldiek képzése: A Docnomads képzés több külföldi egyetem összefogásában működik és fél évet tanulnak Liszabonban, Brüsszelben és Magyarországon is, majd az utolsó évben visszatérnek a három közül valamelyikbe diplomázni.

„A fiatalok nagyon jól érezték magukat a körünkben, hasonlóan mi is. A nyelvi nehézségek ellenére is megértettük egymást, néha komikus helyzeteken nagyokat nevettünk. Végtelen jó hangulatban zajlottak a találkozások és felvételek, több társunk otthonában is fogadta őket. Alig várjuk, hogy a „premier” vetítésen újra találkozzunk velük. A csapat tagjai csak az érdekesség kedvéért, Inshallah Parcon (Philippines), Alhasan Yousef (Syrian in Lebanon), María Casas Castillo (Mexico), Lőrinczy Lia (Magyarország)” – mondta a Baráti Kör képviselője.

A vendégek sorai között volt a B.-A.-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagjai közül Molnár József is.

Megkérdeztük a szövetség elnökét, aki az Idősek hónapján a megyében számtalan ünnepi rendezvényen és találkozókon részt vett, hogyan értékeli a barcikai Ki Mit Tud-ot?

„A nagybetűs CIVIL, a kazincbarcikai Újkazinci Baráti Kör tagjai, Kálmán Vilmosné Katika irányításával ismét ötösre vizsgáztak.

Az idén negyedik alkalommal rendezték meg a „Szépkorúak színes világa” címet viselő kulturális rendezvényt, amely az idei Mérleg havának, megyei szinten is kimagasló eseménye volt.

Hatórás aktív műsoridővel, 41 fellépő – verssel, prózával, énekkel, tánccal – varázsolta el a nagyérdemű közönséget. A közös szórakozáson, szórakoztatáson túl a megmérettetés vezérelte a szereplőket, akik az esemény záróakkordjaként elégedetten vehették át a díjakat.

A zsűri az eredményhirdetésnél nem csupán az előadásmódot vette figyelembe, hanem értékelte azt a munkát is, amivel a színpadig eljutottak az amatőr, de annál lelkesebb szépkorú fellépők.

KI MIT TUD? – ebben a korban?

Hiszem, hogy van létjogosultsága az amatőr művészetnek. Mert szinten tart, felemel a művészet ereje. A színpadon kortalan mindenki, és felszabadult, mert a lélek nem öregszik! – mondta munkatársunknak Lukács-Pete Mária Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.

Az Újkazinci Baráti Kör tagjai ezúton mondanak köszönetet a rendezvény valamennyi résztvevőjének, vendégeinek, támogatóinak, hogy ezt a napot vidámsággal, gyönyörű dallamokkal, művészi előadással tették emlékezetessé. Nem utolsósorban a biztatásért.

A rendezvény támogatói:

Szitka Péter polgármester

Barcika Art Kommunikációs Kulturális és Sport Szolgáltató Kft.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő

Ambrózia Étterem

Barcikai Históriás

Boros Géza énekművész

BRTV

Walid Salha Kazincbarcika Kórház Hospice és Pszichiátriai Osztályvezető főorvos

Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület Civil Központ Miskolc

Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt.

Fehér Balázs vállalkozó, Papó sörözője

Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub

Irinyi János Református Oktatási Központ

Kelemen Katalin

Kocka PUB és Ételbár

Kónya Lajos

Kórházdombi Bogárka ABC

Kottner László zenetanár, előadó

Linde Gáz Magyarország Zrt.

Litoplan Kft.

Lőrinczné Kálmán Andrea

Lőrincz Péter

B.-A.-Z. Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége

Molnár-Keresztyén Gabriella magyar színházi rendező

Mozgi János vállalkozó

Negrutz Ágoston és Vekni Kft

Numero üzletlánc Tóthné Rakaczki Ilona

Orosz Margit Németh László-díjas költő, író, az Országos Írószövetség tagja, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa

Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Ózdi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Dányi Gabriella Életmű-díjas költő, Irodalmi Nívódíjas író, festő

Polgári Tiborné

Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesület

Sajó-Pipe Kft. Sajóbábony – Lakatos József

Simon Balázs színházi rendező, színész, író

Szőllősi Erzsébet

Stofán Elekné

Szűcsné Tóth Csilla

Tökmag Kutyakozmetika

A program közreműködői, fellépői voltak:

Gergely  Józsefné  szavalat

Tóth Andrásné  próza, saját  írása

Kiss Józsefné ének- táncdal

Lipták Béláné, Mislai-Szilasi Ildikó népdalcsokor, citera

Sajókazai Kosárfonók Majka: 90 –krézi mix karaoke

Labancz Lászlóné –Koterlán Györgyné nóták

Csordásné Hajdú Margit saját vers

Honti Ottóné – Zólyomi László zenés-táncos paródia

MESZEGYI Boldog Asszony Papucsa Nótakör

Sajókaza – Vadócok Csoport „Klikkesedjünk” zenés-táncos paródia

Hazag Mihály szavalat

Katona Tiborné táncdal

Lukács Mihályné szavalat

Varga Ferenc nóták

Turóczi Emese népdalok

Nemes Imre slágerek tangóharmonikán

Stofán Elekné – Gál Gábor kabaréjelenet

Bánhorváti Levendula Nótakör

Turi Jánosné slágerek

Novák László –Suscsák Jánosné kabaréjelenet

Ekéné Szloboda Ágnes próza, saját írása

Összefogás Csobádért Egyesület Muskátli Dalkör dalcsokor

Adami Ervin szavalat

Demjén Gyula slágerek, magyarnóták

Hajdú Istvánné népdalcsokor

Alberttelep Őszikék Nyugdíjas Klub zenés paródia

Széplaki Gizella szavalat

Molnár Ferencné nóták

Faragóné Drótos Piroska – Nagyné Kiss Erika paródia

Horváthné Sánta Ildikó-Dzsupin Imre duett, slágerek, operett

Kóczán Imréné népdalok

Gyurkovics Gábor trombita szóló-táncdalok

Miskolci Vasas Nyugdíjas Klub csoportos tánc

Gergely Józsefné szavalat

Suscsák Jánosné magyarnóták

Kukta Gyuláné – Tárnok Attila – Horinka Mária zenés paródia

Dargai Béla operett

Miklós Gyuláné szavalat

Sajókaza Pákó Imre és csapata –  Bangó Margit és Rigó Jancsi karaoke

Berente Rozmaring Dalkör

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .