Pedagógusok által lakott lépcsőház a hatvanas, hetvenes években

Kajdacsy Tibor írása

A város egyik legszebb kis terén, az Ohmann Béla szobrászművész által alkotott, 1957-ben felállított, „Szüret” című szobor-szökőkútjától balra, az egykori Városi Könyvtárral szemben, a „B” épületben volt az említett lépcsőház, a Ságvári tér 1.

A város oktatási életében meghatározó tanáregyéniségek éltek, laktak ebben a lépcsőházban. A lakók attól függetlenül, ki melyik iskolában okított, jó kapcsolatban voltak, kollegiális, olykor baráti viszonyt ápoltak. A város több területén is éltek, laktak pedagóguscsaládok, de ilyen koncentráltan sehol.

A Ságvári tér

A lépcsőház tizenkét lakásában zömmel tanárok éltek családjaikkal, de a házaspárok egyik tagja biztos pedagógus volt. Aki kilógott a sorból, az nem más volt, mint az egykori városi rendőrkapitány-helyettes. A földszint egyik lakásából leválasztva működött a sokak által oly kedvelt Pedagógus Klub.

A Szüret című szobor-szökőkút

A földszinten két lakás volt, az egyikben Pataky Lilla tanítónő lakott egyszoba-összkomfortban, ugyanis a 2. szobája lett leválasztva a Pedagógus Klub számára; ez eredetileg egy kétszobás lakás lett volna. Lilla néni már a 60-as évek táján szépkorú lehetett, az alsóbarcikai általános iskolában tanított, ami egykoron az ÉMÁSZ mellett volt. Később az iskola épületében jó ideig a „sörkirendeltség” működött.

Alsóbarcikai Általános Iskola, 1961

A másik lakásban a 60-as évek városi rendőrkapitány-helyettese, Markács Károly és családja élt, két fiúra emlékszem, az egyik szintén Károly volt. A rendőrkapitány-helyettesről nincs semmi adatom. Károly fia a Ságváriba járt, majd a Zrínyi Miklós Katonai Műszaki Főiskolán végzett, a honvédségnél dolgozott.

Az első emeleten Bacskay Zoltán és neje, Eta néni pedagógus házaspár lakott, négy gyermekükkel. Bacskay Zoltán Barcikára költözésük után a berentei gimnáziumban, majd a Május 1. úti Általános Iskolában, azt követően elköltözéséig a Ságvári Gimnázium pedagógusa volt. Bacskay Zoltánné a Központi Általános Iskola tanítója lett.

Balról: György, László, András, Zoltán ‒ mint az orgonasípok

Szabari Magdolna visszaemlékezése:

„1963 környékén költözött a házba a Bacskay család. Bacskay Zoltán, az apuka, hamar megismerkedett a szüleimmel, bármire is volt szüksége, feljött hozzánk, hol ezért, hol azért. Édesanyám mindig mondta a Zoli bácsinak, hogy ugyan hozza már fel és mutassa be a feleségét. Mígnem anyukám gondolt egyet, és lement Bacskayékhoz, hogy végre megismerkedhessen Eta nénivel. Édesanyám becsöngetett a családhoz, az ajtót Bacskayné nyitotta, és ekkor mind a két nő dermedten állt, majd egyszerre ujjongva mondták ki a másik leánykori nevét: Koren Magda ‒ Hajsó Etelka… 19 év után újra találkozott a két volt iskolatárs, mind a ketten Szarvason végezték 1944-ben a tanítóképzőt. Nagy volt az öröm, és felújult egy régi barátság.”

Bacskay Zoltánné, Eta néni a Központi Általánosban

Bacskay Zoltánné a vasdiploma átvételekor. Ezt a tanítók kapják: 50 év után aranydiploma, 60 év után gyémánt-, 65 után vas- és 70 év után rubindiploma jár. A képek 2009. május 27-én készültek az ünnepségen.

Bacskay Zoltánné, Eta néni

Bacskay Zoltán: „Édesanyánk szerette volna megérni 2014-et, hogy megkapja a rubint, de ugye 2010-ben örökre elment. Nagyapám is csak vasdiplomás volt, 87 évesen hunyt el, így a családban nem lett rubindiplomás pedagógus.”

Itt jegyzem meg, azt is csak halkan, érdekes, hogy egyik Bacskay fiú sem folytatta a nagyszülők, szülők által művelt pedagóguspályát!

A Bacskay család

A Bacskay családban a közel azonos korú srácokkal igencsak mozgalmas élet zajlott, barátok, lányok és fiúk jöttek-mentek. Eta méni hihetetlenül humánus volt, de este 10 után szigorúan takarodót fújt. A Bacskay-lakásban alakult meg 1965-ben a „Cyklon’65” zenekar is; írásom végén néhány mondatban még visszatérek erre.

Bacskayék mellett Agárdy Károly festőművész-rajztanár lakott családjával, négy gyermekével, Ágnessel, Károllyal, Zsuzsával és Katalinnal. Privát véleményem, hogy Agárdy Károly művész-tanár munkásságáról méltatlanul kevés szó esik. 🙁

Agárdy Károly

A Barcikai Históriásban Szabados József 2000-ben megjelent írásában ‒ „Töredékek Kazincbarcika kulturális krónikájából” ‒ is csak egy szerény mondatban említi meg.

A Képi Demokrácia és a Barcikai Históriás bejegyzéseiben az iskolák egykori tanítványai annál nagyobb tisztelettel és szeretettel emlékeznek rá. Azt hiszem, ennél nem is kell több!

A hozzászólásokból, név nélkül:

„Nagyon szívesen emlékszem vissza Agárdy tanár bácsira! Fantasztikus ember volt! És emlékszem arra is, hogy milyen fantasztikus alkotásokat hagyott a Kun Béla iskolában!”

„Imádtam Agárdy tanár úr rajzóráit, főleg, amikor kimentünk a Kun Béla iskola környékére és ott rajzoltunk. Fantasztikus ember volt.”

„A Diaporama egy csodálatos mű volt és az intarziáksorozat is. Abban az időben csak kettő volt az országban.”

Agárdy Károly intarziasorozatából: Kuruc-labanc harc

Agárdy Károly: Épülő, szépülő kis hazánk

A nejem, aki tehetségesen rajzolt, amikor elkészült, a tanár úr így szólt: „Nyuszifül, ez 5-ös”. Valami iskolai darabban, amit a tanár úr rendezett, nyulat alakított.

Károly fiára emlékszem, aki egy „Smink” nevű formációban zenélt.

ifj. Agárdy Károly

Agárdy Károly munkáiból:

Falusi részlet Barcikáról

A harmadik lakásban Tomcsányi Lászlóné, Aranka néni tanítónő lakott, a lányával élt együtt, aki eredetileg Benedikta, de a lépcsőházban „Gyöngyinek” hívták. Az Újvárosi Általános Iskolában tanított, később annak igazgatója lett.

Benedikta visszaemlékezése:

„Édesanyám sokat dolgozott Papp Attila bácsival egy-egy városi ünnepség megrendezésében. Még mindig megvannak a versek, amit anyukám írt, a 10 éves a város, valamint a Munkácsy-szobor avatására stb. Verseiből egy kötetét is kiadott a város, Szerdahelyi tanár úr által készített illusztrációkkal.”

Tomcsányi Lászlóné és osztálya – Újvárosi Általános Iskola

A negyedik lakásban Moldován Jánosné Éva nevű lányával és apukájával, Hőgyész Gyula bácsival éltek együtt. Márti néni a Központi Általánosban, férje a miskolci Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban tanított. Két gyerekük volt, Éva, akibe az a „csibész” Bacskay szerelmes volt, óvták is tőle!

Éva és Zoltán

Moldován Gyula, Éva öccse, apjával élt Miskolcon.

Moldován Jánosné balról a negyedik

Bacskay Zoltán: „Gyula bácsi aranyos kis öreg volt. Már javában gitároztam és volt egy párhuzam gatyám, amit még apai nagybátyám doktori disszertációjára csináltattak nagyszüleim, 1944-ben. Nagybátyám, András ‒ akit már egyetemista korában a DIGÉP jogtanácsosának fogadott ‒ a pécsi egyetem kollégiumában sima vaságyon, pokróccal takarózva a téli hidegben megfázott, 45-ben tüdőgyulladásban halt meg. Nagyanyám naftalinban őrizte az öltönyt, a zakó Bocskai-hímzésű zsinóros kabát volt, az lett az érettségiző zakóm, csak leszedették róla a zsinórokat. (Így ért… Bocskaiban, Bacskay!) A nadrág nagyon finom angol sötétszürke, anyagában csíkozott szövet volt. Nos, az egyszer beleakadt valamibe, és az ülepén egy 4 cm-es szakadás lett. Valahogy szóba került, és Gyula bácsi elárulta, hogy ő műstoppolni is tud, úgy megvarrta, hogy meg sem látszott rajta. Amikor katona lettem, Gyuri öcsém rácsapott, és rongyosra hordta.”

⇒ A második emeleten:

A Kárpáti család lakott. Kárpáti Gézáné tanítónő és férje, Géza bácsi, aki postafőnök volt, két gyermekük Géza és Márta. A felesége, Márti néni és Bacskay Eta néni elválaszthatatlan barátnők voltak, mindketten a Központi Iskolában tanítottak.

Kárpáti Gézáné tanítónő

Mellettük lakott a Szabari család, három gyermekükkel: Szaniszló, Endre, Magdi.

Szabari Szaniszló magyar‒történelem, míg felesége, Magdolna földrajz‒biológia szakos tanárok voltak, a Központi Általánosban tanítottak.

A Szabari házaspár

Szabari Magdi: „Friss diplomás tanítóként végtelen megilletődöttséggel kezdtem tanítani a Kun Béla iskolában, Danada János igazgatása alatt 1975-ben, ugyanis ekkor az általam is hőn szeretett volt tanáraim kollégájává váltam: a 4.-es tanító nénim, Kerekes Lászlóné, Erzsike néni, a kedves-mosolygós földrajz‒biológia tanár nénim, Dányi Lajosné, Klári néni és a végtelen humoros és jó ember, a rajztanárom Agárdy Károly.”

A „tanító néni”, Szabari Magdolna

Szabari Magdi: „Az első tanítási napra nagy izgalommal készültem, 2. osztályt kaptam. A feszültségemet, izgalmamat egy édes, aranyos, talpraesett lányka oldotta fel a következő szöveggel: ’Tanító néni, elénekelek egy dalt, és ha nem tetszik ismerni, akkor szégyellje magát!’ Mondhatom, szóhoz sem jutottam. Jól kezdődik a nap, gondoltam! Mire egy nagyon is ismerős dalt énekelt, amit az apukája tanított neki. Itt következett a nagy meglepetés, azt a dalt az én édesapám, Szabari Szaniszló tanította a 40-es évek végén Bendicskó Emese édesapjának Sajókazincon… Íme: Szam-kam-kuli-kim-kam-kurio-bogázs… Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy könnybe lábadt szemekkel hallgattam Emesét, aki egy pillanat alatt feloldotta bennem ’Az első nap az iskolában’ feszültségét.”

Szabari Magdi a 80-as évek közepén Kiváló Tanítói kitüntetésben részesült, amelyet a budapesti 3. kerületi művelődési osztályon adtak át neki. Mindkét bátyja, Szaniszló és Endre gyógypedagógus, illetve logopédus lett, feleségeikkel együtt.

Míg el nem felejtem, édesapja, Szabari Szaniszló 51 évesen szerezte meg a Gyógypedagógiai Főiskolán a harmadik diplomáját.

Dékány Mihály és családja lakott a harmadik lakásban, egy gyermekre emlékszem. A tanár úr a Dimitrov Általános Iskola igazgatója is volt, mellette pedig rajzot is tanított. A későbbiekben a városi tanács művelődési osztályán dolgozott. A felesége óvónő volt.

Dékány Mihály, a Dimitrov iskola igazgatója középen

A negyedik lakásban Pallagi Tamás és családja lakott Erika és Tamás gyermekeivel. Tamás bácsi a Központiban napközis pedagógus volt, a felesége, Babi néni szintén gyermekekkel foglalkozott, valamelyik óvodában vagy bölcsődében dolgozott.

Lányuk, Erika a Vegyipariban volt adminisztrátor, ma Torontóban él. Pallagiék amint nyugdíjasok lettek, beköltöztek Miskolcra Tamás fiukhoz. Nagyon kedves, aranyos házaspár volt.

⇒ A harmadik emeleten:

Ahogy haladok felfelé, egyre halványabbak az emlékeim…

Szent-Imrey Tamás a Központiban, felesége, Kata néni az Újvárosiban kezdett, majd a Központi Kisegítő Iskolában tanított. Mindketten innen mentek nyugdíjba. Két gyermekük, Tamás és Csilla vegyészek lettek.

A Központi Általánosban készült fotó – balról a hatodik Szent-Imrey Tamás

Szent-Imrey Tamásné az Újvárosi Általánosban, 1963

Teleki Bertalanné a Központi Általánosban tanított, férje nem volt szakmabeli, emlékeim szerint gyakran láttam munkásőr-egyenruhában, de hogy mi volt a foglalkozása, azt nem tudom. Két gyermekükkel, Zsuzsával és Gáborral éltek ott.

Villányi Béla orosztanár és felesége mindketten az Újvárosiban, felső tagozaton tanítottak, egyetlen lányuk, Kinga doktornő lett. Ők hamar elköltöztek a lépcsőházból.

Villányi Béla balról az ötödik

Özv. Bíró Lajosné, Oti néni és felnőtt gyermekei, Gabriella és Szabolcs szintén ezen a szinten laktak. Tudomásom szerint nem volt senki pedagógus a családban. Kedves emberek voltak. Gabi adminisztrátor, Szabolcs bányamérnök lett.

Bacskay: „A drága Oti mama megtanított varrógépen varrni, mert unta már, hogy nadrágjaimat hol csöves, hol trapézgatyává kellett alakítania.”

Abban az időben (sem) nem minden tanár részére volt „leányálom” a hivatása. Kötelező óraszámukon felül, ha úgy adódott, gyakran kellett helyettesíteniük.

Szabari Magdi: „Édesanyám a Központiban a dolgozók iskolájának a vezetője volt. Egy héten háromszor késő estig tanított, olykor a harmadik műszakban felnőtteket, akik akkor fejezték be az általános iskolát, illetve az elmaradt osztályokat, hogy meglegyen a 8 általános iskolai végzettségük. Pár évig nyáron még otthon is tanítottak. Akik hamarabb akarták befejezni a 8. osztályt, azok magánórára jártak a szüleimhez. Az egyik szobában magyar‒történelem óra volt, a másikban pedig földrajz‒biológia. Mi, gyerekek addig lent játszottunk a játszótéren, vagy SZOT-üdülőben voltunk.Tizenévesen valamelyik születésnapomra azt kértem édesanyámtól, hogy ne vegyen semmi ajándékot, csak jöjjön le velem a játszótérre, üljön le a padra és legyen velem, legyen jelen míg játszom, hintázom, úgy, mint minden más anyuka a gyerekével.”

Szabari Szaniszlóné, a Központi Általánosban a Dolgozók Iskolájának vezetője

Szabari Szaniszlóné, Magdi néni 1965‒66 körül Kiváló Tanár lett, kitüntetését a Művelődési Minisztériumban, Budapesten vette át, ez akkoriban komoly elismerésnek számított. A Magyar Földrajzi Társaságnak is oszlopos tagja volt. Nyugdíj után az Egészségügyi Szakközépiskola kollégiumában 5 évig nevelő tanárként dolgozott.

Meg kell említenem, hogy később a pedagógus-lépcsőházban a családok cserélődtek, már nem minden lakó volt pedagógus! De ez már egy másik történet!

Szabari Magdi: „Csendes nyugodt lépcsőház volt, tele ’neveletlen’ pedagógus gyerekkel. Akkoriban a Központi Általános iskola igazgatója Kurucz Mihály volt, aki képes volt kora délutántól este 9-10 óráig értekezleteket tartani. Ennek csak mi, gyerekek örültünk, mert addig is lent játszhattunk a közeli parkokban. Bár a szüleink többféle módon igyekeztek bennünket ellenőrizni, hogy időben otthon vagyunk-e. Akkor még nem volt beépítve a város, és így a Központi suli tanári szobájából az emeleti ablakokra lehetett látni. Nem volt ’kutyaól’, nem volt még a Ságvári gimi sem. Hamar alkalmazkodtunk a szülői ellenőrzés fortélyaihoz, így felkapcsoltuk a villanyt mindenütt a lakásban, és vígan hancúroztunk, játszottunk tovább a ház körüli parkokban. Azon kevesek közé tartoztunk, akik elég hamar kaptak telefont. Így már a szüleink az értekezletek szüneteiben telefonon ellenőriztek minket, mit tehettünk? Telefonügyeletet tartottunk.”

Mint korábban említettem, egy földszinti lakás szobájából lett kialakítva a Pedagógus Klub. Létrejötte a ’60-as évek kezdetére esik, és mintegy 12-14 évig működött eredményesen.
A klubban nagyon élénk élet folyt, hisz az 50-es évek végén, a 60-as években szinte alig volt szórakozóhely vagy szórakozási lehetőség a városban. Szívesen jártak oda a tanárok, a férfiak ultiztak, a nők ‒ gondolom ‒ beszélgettek, olykor táncoltak is. Kulturális és családi programok is voltak, kiállításokat is rendeztek a festő-tanárok, Agárdy Károly, Szerdahelyi Sándor kiállításán túl a gyerekek is lehetőséget kaptak, hogy az akkor divatos gyűjtőszenvedélyüket megmutathassák a barcikai embereknek.

Szabari Magdi: „Szerénységem a kártyanaptár-gyűjteményemmel szerepeltem.”

(Fotó: Agárdy Ágnes engedélyével)

A Pedagógus Klubban készült fotón, balról: Agárdy Ágnes, ifj. Agárdy Károly, id. Agárdy Károly, a felesége, Agárdy Károlyné, Ági néni, Moldován Jánosné, Márta néni, ismeretlen hölgy, Mezei Miklós testnevelő tanár, Kurucz Mihály, Központi igazgatója, ismeretlen férfi, Láday Mária matektanárnő.

Jelentős programokkal, kiváló társasági élet volt akkoriban. Egy sarokba szorulva a Cyklon’65-tel, számtalanszor zenéltünk ott, ez számunkra remek próbalehetőséget nyújtott.

Látogatottságát nagyban köszönheti Komlósi Károlynak, az egykori főiskola matematika tanszék vezetőjének, aki egyben az iskola szakszervezeti titkára volt. Nos, ő volt, aki a főiskolásokat, mint városi értelmiségieket, beléptette a pedagógus-szakszervezetbe. Így lett a klub a főiskolások egyik fő szórakozóhelye.

Bacskay: „Komlósi Károly kiváló matematikatanár volt és nagyon érthetően oktatott. Pl. a határérték-számítást úgy magyarázta, hogy limes tart a 0-hoz, lim>0. Képzeljük el, van egy szál kolbászunk, és annak mindennap megesszük a felét. Egy idő után még mindig van egy picike belőle, de az már határértékben nulla. Így lett a beceneve ’limeszkolbász!’

Főiskolás koromban már iszogatni is lejárhattam a klubba, ha jól emlékszem, 16,80 Ft volt egy hosszúnyakú zöldszilváni, az volt akkoriban a legkedveltebb bor.”

„Cyklon’65” zenekar ‒ Berentei Gimnázium, szalagavató

Kajdacsy: „Az Építők útján, a H épületben laktam Komáromi Katiéknál, mármint a szüleinél albérletben. A tanulás mellett túl sok egyéb szórakozásom nem lévén, a Ságvári téri könyvtárba jártam. Egyik alkalommal gitárhangra figyeltem fel, a tér egyik padján, többek által körülállva, egy srác pengetett. A bámészkodók közé furakodtam, így ismerkedtem meg Bacskay Zolival.”

Bacskay: „A Ságvári téri fa alatti padon rengeteget ücsörögtünk, gitározgattunk, gyakorlatilag ott alakult meg a Cyklon ’65 zenekar, valamikor 64 őszén. Kajdacsy Tibivel kezdtünk el prüntyögni néhány Shadows-számot, majd beszállt Nemes Guszti, aki a basszusgitáros szerepét vállalta. Már csak egy dobos kellett, akit megtaláltunk Csóra Gyuri személyében. Első nyilvános fellépésünk ‒ az idősebbek talán még emlékeznek rá ‒ 1965 áprilisában a Béke moziban rendezett Felszabadulási Kulturális Seregszemlén volt.”

Emléklapok – 1965

Központi Általános Iskola

Rokonaim visszaemlékezéseiből, akik az iskolát látogatták és nem kerülték:

A Központi Általános megnyitása után sokat adtak az iskola tisztaságára, sáros, latyakos időben a tanulóknak fa sárkaparót, de legalább egy fadarabot kellett vinni magukkal a cipőtalpuk megtisztítására, csak azt követően léphettek az iskolába…

Nagy hiányosság! Tényleg nincs sárlehúzó beépítve a lépcső mellett…

Borjút terelő (és etető) fiúk

Emlékszem, Győri Dezső „Borjút terelő fiú” szobrára, melyet a Központi alagsorában tároltak 1969-es felállításáig, ekkor került végleges helyére, a Völgy-parkba.

Előfordult, hogy a tanulók egy-egy simogatás erejéig meglátogatták, arról nem beszélve, az alagsoron keresztül ki lehetett lógni a suliból…

A fényképek, fotók magánszemélyek hozzájárulásával, valamint a Képi Demokrácia oldalairól lettek feltöltve.

Ezúttal köszönöm meg Szabari Magdolnának és Bacskay Zoltán barátomnak személyes emlékeik megosztását, írásomhoz nyújtott segítségüket!

A pedagógusünnep alkalmából a város miden tanítóját, tanárát tisztelettel köszöntöm, a Barcikai Históriás Helytörténeti Alapítvány kuratóriumi tagjai nevében:

Kajdacsy Tibor

2 hozzászólás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .