A kazincbarcikai utcák, lépcsőházak hírmondói: plakátok az 1958-1978 közötti időszakból – 2. rész

Takács Zsolt írása

„Nem is hiszik az emberek, milyen mulatságos a plakátragasztás. Szépen hajtogatva viszem őket a helyszínre, hogy össze ne gyűrődjenek. Ott aztán bekenem a ragfelületet csirizzel, és a plakátot gombóccá gyűröm. Így lesz feszes és sima, ha felragasztom” – nyilatkozta 1970-ben a Magyar Hirdető miskolci plakátragasztója az Észak-Magyarországnak, és a végén még hozzátette: „Szerintem jó élete van a plakátragasztónak. Én mindig jókedvű vagyok és friss. Jót tesz a levegő, soha nem fáradok el”. Nyilván így lehetett ezzel kazincbarcikai kollégája is, aki ha esetleg eddig nem ismerte a szakmai titkot, innentől kezdve bizonyára feszesebb és simább plakátokat varázsolt városunk hirdető(villany)oszlopaira. De lássuk, milyeneket!

A plakátokat a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár gyűjteményéből válogattunk ki. Ha az olvasó rákattint a képekre, azok nagyobb méretben nyílnak meg, így jobban olvashatók, de természetesen le is tölthetőek a fotók, és tovább nagyíthatók. A 3 részes sorozat második részében az 1967 és 1972 közötti plakátokat mutatjuk be.

Egy (grafikailag is) érdekes plakát 1967-ből, melynek felelős kiadója az ÁKV, azaz az Állami Könyvterjesztő Vállalat (utódja a Libri). Az 1950-es évek elején létrehozott vállalat gyors ütemben építette ki az országos könyvesbolti hálózatot (megszüntetve ugyanakkor az akár több évszázados hagyományra is visszatekintő kis boltokat), valamint a szakkönyvesboltok (pl. orvosi, műszaki, idegen nyelvi) és az antikváriumok hálózatát. Kazincbarcikán sajnos soha nem volt antikvárium – talán nem illett a fiatal szocialista város arculatába? Ki tudja… Pedig igény biztosan lett volna rá – sokunk kedvence volt Miskolcon a színház melletti antikvárium. És természetesen nemcsak igény lett volna rá, de valószínűleg lett volna hozzá „alapanyag” is. Míg 1960-ban országosan 2972 volt a kiadott könyvek (címek) száma, a példányszám pedig 34 692 000, addig 1975-re ezek a mutatók 7730-ra és 73 958 000-re emelkedtek – azaz ha valahol e kettő között becsüljük meg az 1967-es adatot, az is elképesztő mennyiség (manapság több cím jelenik meg ugyan, de sokkal-sokkal kevesebb példányszámban).

Nem emlékszem, hogy a 70-es, 80-as években lett volna hasonló lehetőség, hogy megszabaduljunk ronggyá olvasott, megunt, több példányban meglévő könyveinktől, igaz, félévesen az alábbi esemény sem rémlik…

Jól kitalált és valószínűleg nagyon népszerű rendezvénysorozat volt a Vendégül lát Borsod, mely több éven keresztül kényeztette kicsik és nagyok kicsi és nagy igényű gyomrát – a Napfény vendéglő 1970-es évekbeli ilyen jellegű rendezvényeiről Kajdacsy Tibor is megemlékezik Betekintés Kazincbarcika egykori vendéglátásába: a Napfény vendéglő című írásában. Az alábbi plakát azonban szintén egy 1967-es rendezvénysorozatra invitál. A gazdag programból számunkra mindenképp kiemelkedik a május 5-én, pénteken rendezett Francia vacsora a Béke étteremben. Énekelt Fülep Gábor és Ottó Márta, kísért Horváth Pál és zenekara. Számomra rejtély, mit takar a „Vacsora közben a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalattal közösen DIVATBEMUTATÓT tartunk” mondat, talán a pincérek és a szakácslányok is bemutatták a legutolsó divat szerinti mellényeket és fityulákat?

Azonban van ennél egy rejtélyesebb dolog is…

Május 13., szombatra Szárnyas- és gombakülönlegességek vacsorájára invitálják az érdeklődőket (énekelt Fülep Gábor és Ottó Márta, kísért Horváth Pál és népi zenekara…) – méghozzá a KULACS kisvendéglőbe!!! ??? Én tudom rosszul, hogy ilyen nevű egység soha nem létezett Kazincbarcikán … vagy … Kedves Olvasók! Segítsetek!

Álláshirdetéseket sokféleképpen meg lehet fogalmazni, manapság egész PR- és HR-agytrösztök, kreatívnak gondolt csapatok dolgoznak ilyesmin. 1968-ban – új gazdasági mechanizmus ide vagy oda – ilyen munkaerők még nemigen léteztek, mégis mennyire telitalálat a felhívás végén az az egyszerű mondat, hogy „A vállalat vezetősége szeretettel várja mindazokat, akik a Borsodi Vegyi Kombinátnál kívánnak elhelyezkedni”…

„Az a jamaikai trombitás, egy jó fej, nem vitás!” A kaktusz virága c. zenés vígjáték kirobbanó sikert aratott annak idején (és azóta is) Magyarországon. Nem kevésbé a színdarab alapján készült 1969-es film, amely Goldie Hawn első fimje volt, persze akkoriban sokkal inkább két másik sztárszereplőre irányult a figyelem: Walter Matthaura és Ingrid Bergmanra.

Ez a plakát azonban azért különleges, mert van egy bájos elírása… Szerzőknek Barillet, Bródy, Nádas és Szenes van feltüntetve. Egy kivételével stimmel is a dolog. Hiába, nálunk azért az Illés zenekar gitáros-énekese, Bródy csak ismertebb volt, mint a darab valódi tásszerzője: Grédy…

„A több mint 5000 néző önfeledten tapsolt a nagy pillanat, a mesébe illő történet záró aktusán. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese átvágta a bejáratot elzáró szalagot és az ifjú város sportoló fiatalsága, a város lakossága nevében Szántó István dr., a BVK igazgatója átvette az új sportkombinátot” – ha valaki kíváncsi a stadionavatás részleteire, „Akkor még szélesen elterülő mező volt…” című cikkünkben további érdekességeket talál.

Ha valaki klubfoglalkozáson akart részt venni, esetleg bekapcsolódni valamelyik művészeti csoport, szakkör munkájába 1970 áprilisában (is), széles választékból válogathatott, két szombati napon pedig az Anonymus együttes zenéjére is táncolhatott. „Csak kimondottan gitárzenét játszottunk, akkoriban nem énekeltünk. Amikor összeállt egy pár órás műsor, akkor vállaltunk fellépéseket rendezvényeken, bálokon” – olvasható a zenekarról is szóló Ötórai tea: a basszusgitárnál Ökrös Sándor című cikkünkben.

Az 1971-es harmadik tanácstörvény a korábbiakhoz képest nagyobb önállóságot biztosított a tanácsoknak. Munkájukban jóval nagyobb szerepet kapott az önkormányzati jelleg, amely a tanácsok növekvő önállóságát és öntevékenységét célozta. Fontos „újítás” volt, hogy a tanács önállóan gazdálkodhatott az anyagi eszközeivel, maga határozhatta meg a fejlesztési programját, költségvetését, középtávú pénzügyi tervét, valamint vállalatokat és intézményeket is létesíthetett a lakossági igények kielégítésére. 1970-ben törvény rendelte el, hogy az országgyűlés és a helyi tanácsok tagjait (ismét) különböző időpontban kell megválasztani. Ezért az 1971. április 25-i választások során a tanácstagokat csak két évre választották, 1973-ban új tanácsválasztást kellett tartani. Ha megnézzük az alábbi listát, igen változatos foglalkozású jelölteket találunk.

Az 1952-ben létrehozott állami vállalat, az Országos Filharmónia mindmáig az egyik legjelentősebb hangversenyszervező és fesztiválrendező szervezet – jogutódja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A Miskolcon létrehozott képviselete a legelsők közé tartozik. Sokrétű zenei feladatai mellett az 1950-es években üzemi, majd 1961-től ifjúsági koncertekkel igyekezett a közönség utánpótlását megteremteni.

A plakáton szereplő Komor Vilmos Liszt- és Kossuth-díjas karmester október 12-én már nem vezényelhette Kazincbarcikán a Miskolci Szimfonikusokat – nem sokkal előtte, szeptember 28-án elhunyt. Róna Frigyes ebbenaz időben az Operaház karmestere volt, 1953-58 között a Miskolci Opera és a Városi Szimfonikus Zenekar karmestereként tevékenykedett. Ágay(i) Karola 1969-ben a New York-i Metropolitanben lépett fel, Nagy Sándor operaénekes pedig 1972-től Sólyom-Nagy Sándorként lett ismert. Nagy Ferenc karmester ekkoriban az Operaház karigazgatója volt. Oberfrank Géza 1989-ben lett az Operaház zenei vezetője, majd fő-zeneigazgatója. Mező László gordonkaművész alapító tagja volt a későbbi világhírú Bartók vonósnégyesnek, és tanult többek között Pablo Casalsnál is. Kerekes János karmester, zeneszerző ma leginkább az 1950-es évek legsikeresebb magyar operettjének, az Állami Áruháznak a komponistájaként ismert, az azonos című filmhez is szerzett zenét. Mura Péter karmester 1961-ben a Miskolci Szimfonikus Zenekar alapítója, 1984-ig igazgató karmestere volt. A még ma is aktív Perényi Eszter 1968-ban végzett a Zeneakadémián, és ellentétben „csodagyerek” öccsével, a Nemzet Művésze Perényi Miklóssal, ő csak kamaszkorában döntötte el véglegesen, hogy muzsikus lesz. Szóval nem akármilyen művészek léptek fel az Egressyben az 1971-72-es évadban!

Ja, és egy érdekes telefonszám a plakát alján: (789) BVK 14-72.

Három bábelőadást is megnézhettek az érdeklődők az Egressy bábcsoportjától. A három szerző egyike, Balogh Beatrix alapítója volt az 50-es években az Aurora bábcsoportnak, mely később Astra néven lett ismertebb a 60-as, 70-es években. Több könyve is megjelent a marionett bábozásról. Polyák Erzsébet Napraforgó nevű bábegyüttesével 1970–1992 között számos sikert aratott hazai versenyeken és fesztiválokon, és ő is több könyvet írt a bábozásról. Marék Veronika pedig… Elég, ha csak itt röviden annyit mondok: Kockásfülű nyúl?

1971-ben attól volt jubileumi az úttörőnap, hogy 25 évvel azelőtt alakult meg a Magyar Úttörők Szövetsége. A szokásos úttörőavatáson, aszfaltrajzversenyen, sportversenyeken kívül volt egy nem szokásos kiállításmegnyitó, de a kisdobosok-úttörők, pedagógusok, szülők és a városi tanács vb-elnöke (úgy is, mint szülő…) valószínűleg a nap nagy eseményére készültek leginkább: megnyílt a már nagyon várt gyermekkönyvtár!

A bányászok iránti tisztelet és megbecsülés jeleként már a 19. századtól kezdődően hagyománnyá vált a bányásznap Európában, a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a napjához kötődően, december 4-én. Magyarországon a különböző bányavidékeken eltérő időpontokban ünnepeltek, egészen 1951-ig: ekkor iktatták törvénybe, hogy szeptember első vasárnapján országosan egységesen tartják a bányásznapot, az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz áldozatainak emlékére. Ez akkoriban egyfajta „hangulatjavító intézkedés” is volt, hiszen a „széncsaták hősei” továbbra is mostoha körülmények dolgoztak, és az akkori elégedetlenségeket csak fokozta az egy évvel előtte, 1950. december 30-án bekövetkezett szörnyű – szintén Tatabányához köthető – tragédia. A tatabányai XII-es aknában az éjszakás műszakba 113 tatabányai, vértesszőlősi, héregi bányász szállt le. 23 óra 20 perckor a mélyben nagy területre kiterjedő sújtólég- és sorozatos szénporrobbanás történt, melynek következtében 81 bányász hősi halált halt. A lent rekedt 32 sérültet a bányamentők hozták a felszínre. A berobbanó metán és szénpor elképesztő pusztítást végzett. A tragédiát emberi mulasztás okozta.

A plakáton a „központi” jelző nem országosat jelent, a Borsodi Szénbányák központi ünnepségét jelöli.

Dr. Miltényi Lászlóné Editke néni a város kulturális életének egyik mozgatórugója volt. Nélküle ezen a területen nem történhetett semmi, mindenütt ott volt, minden új kezdeményezés felett bábáskodott… – olvasható a „Csapatjátékos voltam a kialakulóban lévő barcikai kulturális életben!” – Emlékeim Vajthó M.-ről című cikkünkben. Editke néni 1971-ben egy igazán korszerű darabot választott. Robert Thomas francia író, színész és filmrendező, számos bűnügyi darab szerzőjének több színpadi művét is filmre vitték, a legismertebb közülük a Nyolc nő és a Kapj el, ha tudsz! filmváltozata. De a színházak gyakran és szívesen játsszák a Gyilkostársak, A hölgy fecseg és nyomoz és a Hajtűkanyar című bűnügyi darabjait manapság (nálunk) is.

Három mozi kínálata 1971-72-ből. Ma is nézhető, jó kis filmek! Felhívnám a figyelmet A sárga tengeralattjáróra… Lehet, hogy ma meg is nézem.

A hatalom és az állampolgárok közötti kommunikáció manapság sem egyszerű dolog, és erről nem csupán cikksorozatot, de többkötetnyi értekezést lehetne írni. Olvasóink megnyugtatására közlöm, hogy egyelőre egyiket sincs szándékomban megtenni, ráadásul e felhívás aláírójával elfogult vagyok, de egy mondatot azért mégiscsak kiemelnék: „Ezúton kérem városunk lakóit, hogy tett intézkedéseimet fogadják megértéssel …”

Zsúfolásig nyilván nem telt meg az Egressy…

Egy hőerős plakát 1972-ből.

A kiserdő felletti területen…

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .