Felejthetetlen tanáraink: Lini István igazgató úr emlékére

Takács Zsolt írása

Takács Zsolt írása

2013-ban, Lini István halálának 25. évfordulóján jelent meg ifj. Lini István memoárja A molnár fia címmel. Amikor nemrégiben kézhez kaptam, egy szuszra olvastam el a majdnem kétszáz oldalas könyvet, annyira lebilincselő, fordulatos és – igen – olykor megható olvasmány volt. E tiszteletre méltó életutat próbálom ez alapján felvázolni, “természetesen” a kazincbarcikai éveket kiemelendő, ám a históriát jóval régebbről és egy másik állomásra is kitérve kell kezdeni.

Lini István 1911. július 21-én született Nagykárolyban. Az elemi négy osztályt szülővárosában, majd az V. osztályt Alsószoporon fejezte be. Az atyja által kijelölt útról letérve – aki asztalosinasként látta fia jövőjét kiteljesedni –, kiváló tanulmányainak köszönhetően, elkezdhette középiskolai tanulmányait a nagykárolyi piaristák gimnáziumában, majd a Zilahi Ev. Ref. Wesselényi Kollégiumban fejezhette be azt kitűnő érettségivel. Csak később tudatosult benne a csodálatos felismerés, hogy ő tulajdonképpen Ady Endre nyomdokaiban jár, ki maga is a nagykárolyi piarista gimnázium diákja volt 1888–1892 között.

A zilahi kollégium akárcsak az Adyéban, az ő életében is determináló volt, s mint később pedagógiai hitvallásában olvashatjuk: példa volt előtte az iskola és annak tanári kara, hisz mindkettő naponta megküzdött a létért és fennmaradásért.

lini17

A gimnáziumot kitűnő eredményekkel végezte, de a szerény molnári fizetésből a család nem tudta kifizetni a beiratkozást a kolozsvári egyetemre. Részben a szülők közbenjárására felvették a Nagyváradi Püspökség katolikus teológia szakára, azaz kispap lett. Teológiai tanulmányait befejezve a Nagyváradi Püspökség ösztöndíjával beiratkozhatott a kolozsvári egyetem TTK-ra, és ezen belül a biológia–földrajz szakon szerzett diplomát 1938-ban.

Gyakorló tanárként a Zilahi Református Kollégiumban kezdett dolgozni, majd házasságkötése után helyettes tanára lett a Nagyváradi Baross Gábor Kereskedelmi Főreál Középiskolának. 1939-ben kötött házasságot Barankovits Margittal, az erdélyi Béldy grófok tiszttartójának lányával, s amikor 1941-ben megszületett fiuk, István, már Nagyváradon laktak.

1942 júliusától egy rövid ideig a magyar sereg zászlósa és ezzel egy időben a Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Tüzérség Hadapródiskola óraadó tanára volt. 1944. március 21-től 1945 áprilisáig harctéri (arcvonali) szolgálatot teljesített, az itt végzett szolgálatáért kétszeresen is kitüntették a „Sigmun Lander” vitézségi éremmel. 1944-ben zászlósként a frontra vezényelték, 1945 áprilisában pedig hadifogságba került. Hadifogolyként három évet töltött az uráli fogolytáborban, ahonnan 1948 végén engedték haza Magyarországra.

Felesége és nagyobbik fia ekkor még Nagyváradon tartózkodott, s csupán 1950-ben sikerült a családot újraegyesíteni. 1952-ben született meg második gyermekük, Gábor.

"Apával. Mindig kérdezte, hogy 'mennyire szeretsz'? Én pedig így mutattam." Lini Gábor "fotója"

“Apával. Mindig kérdezte, hogy ‘mennyire szeretsz’? Én pedig így mutattam.” Lini Gábor “fotója”

1948 júliusától a hatvani Állami Közgazdasági Gimnázium tanára, majd igazgatója lett. 1950-ben alapította meg a Hatvani Vegyipari Technikum és Kollégiumot, amely 1956-ban Kazincbarcikára költözött a megszüntetett szegedi vegyipari technikummal egyesítve.

A hatvani vegyipari technikum élén

1950. július 21-én nevezték ki a hatvani „Robbanóipari” Vegyipari Technikum igazgatójává, és egyben alapítójává.

„Iszonyatos munka kezdődött számára. Az ebek harmincadjára hagyott kastélyt kellett úgy felújítani, hogy a főbb architektúrákat ne bontsák meg, hiszen műemléki védelem alatt állnak. Bentlakásos kollégiumot kellett létrehozni, egy fiút és egy leányt, menzát kellett üzemeltetni az étkeztetéshez. Laboratóriumokat kialakítani, úgy, hogy azok ne veszélyeztessék az épület eredeti állapotát. Tantestületet alakítani a semmiből, olyan munkatársakat keresni, akikben feltétlenül megbízhat, és akik ugyancsak saját ügyüknek tekintik az alkotó munkát. Lakhatást biztosítani az itt munkát vállaló kollégáknak, akik erre rászorulnak. Jó kapcsolatokat kellett tartani a helyi vezetőkkel, mint a tanácsvezető munkatársával, a tanácselnökkel, építésszel és a város pártbizottságával. Mert hiába, hogy a pénzt nem ők biztosították ehhez a hatalmas munkához, de volt beleszólásuk a városban történtekhez. A beruházáshoz a KGM (Kohó- és Gépipari Minisztérium) adta a megbízást és a pénzt is. Ma úgy mondanánk, hogy ez egy kiemelt beruházás volt abban az időben. A ’robbanó’ jelzőt azért használtam, mert ez igaz is volt, hiszen hiány volt olyan középvezetőkben és technikusokban a fejlődő vegyipari és ezen belül a hadipari cégeknél, melyek a ’hidegháború’ időszakában fejlődésnek indultak. Ilyen cég volt az én ismereteim szerint pl. az Észak-magyarországi Vegyiművek Sajóbábonyban, ahol nagyon sok Hatvanban végzett alapító és nem alapító növendék dolgozott művezető, főművezető, üzemvezető-helyettes és diszpécserként, majd az egyetemet elvégezve, vegyészmérnökként. A ’robbanóipari’ jelzőt soha nem használta az iskola nyilvánosan, és ez később feledésbe is merült, hiszen az intézet a későbbiekben általános vegyésztechnikusokat képzett.”

Lini István legfontosabb munkája munkatársainak kiválasztás a volt. Elsőként két fontos beosztású embert kellett kiválasztania, a mindenkori szakmai helyettesét és a gazdasági vezetőjét. Gazdasági vezetője Aranyi Sándor lett. Ez a választása olyan jól sikerült, hogy Aranyi Sándor gazdasági igazgatóként ment nyugdíjba a barcikai technikumból 1975–78 körül. A szakmai vezető pedig a tehetséges és törekvő fiatalember, Bencz Győző volt, aki éppen frissen elvégezte a pesti technikumot, és az egyetemre készülődött tovább tanulni. Így fordulhatott elő az a kivételes helyzet, hogy egy fiatal vegyésztechnikus lett a vegyészmérnökök főnöke. Természetesen csak rövid ideig tartott ez az anomália, hiszen Bencz Győző munka mellett végezte el a BME vegyészmérnöki karát kitűnő eredménnyel. Tehetségére jellemző, hogy amikor a hatvanas évek második felében Kazincbarcikán elhagyta első munkahelyét, főiskolai tanári és kémiai tanszékvezetői beosztása volt. Budapestre került a robbanóipari, ill. a fémipari kutatóintézetbe. Számos újítást és szabadalmat tudhat magáénak.

Sok esetben, sok oldalról érte abban az időben támadás az iskola tanárait, sőt Lini Istvánt is. Ezektől a feljelentésektől és besúgásoktól mindig es minden helyzetben megvédte a kollégait. Azt ugyan nem tudta megakadályozni, hogy diákjait ne vigyék a falvakba tsz-t agitálni, de tanárait például megvédte attól, hogy tojásbegyűjtéssel foglalkozzanak, amit előírtak nekik. Ma ez talán nevetségesen hangzik, de ezt akkor véghezvinni merészség kellett.

Ettől eltekintve Lini István örömmel és lelkesedéssel végezte feladatait Hatvanban. A könyvből az is megtudható, hogy 1950-től 56-ig egyszer sikerült őt rábeszélni egy balatoni szakszervezeti beutaló elfogadására. Elutazott, majd két nap múlva megjelent két bőröndjével otthon. Közölte a családdal, hogy őneki ne mondja meg senki, hogy mikor reggelizzen, ebédeljen és vacsorázzon. Nyári szünidőben is minden napját reggeltől estig az iskolában töltötte, akárcsak a felesége, aki gondnokként dolgozott a leánykollégiumban.

1955. január 4-én „ Kiváló tanár” kitüntetést kapott, amit élete legnagyobb kitüntetésének tartott, annak ellenére, hogy a későbbiekben hivatalosan ennél magasabb elismerésekben is volt része. Aztán iszonyú tragédia szakadt rá, most már eletében nem először.

Megalapított egy iskolát, amit nem egészen hat év elteltével egy egyesülés kapcsán áthelyeztek a család számára a világ végére, Borsod megyébe, Kazincbarcikára. A felesége 1956 februárjában elhunyt, és ő itt maradt két fiával.

Barcikai évek

„1956. szeptember végen állt meg a vonat Kazincbarcika-alsó megállóban. Itt kellett leszállni ahhoz, hogy begyalogoljunk az újra alapított Vegyipari Technikumhoz és lakásunkhoz. Nyakig erő sárban, egy kukoricáson kellett átgyalogolni, majd a 26-os úton, és így értük el azt az ideiglenesen iskolává alakított, valamikori iparrendészeti laktanyát, ahol lakásunk is volt” – olvasható ifj. Lini István könyvében.

A családot – látva az itteni állapotokat ‒ nagy csalódás érte. A BVK készenléti lakótelepére érkeztek meg, de sem a lakótelep, sem a BVK nem volt még akkor teljes egészében elkészülve. A technikum egy ideiglenes épületben kapott helyett, ahol nem csupán tantermek, laborok, fiúkollégium, két szolgálati lakás volt, de még egy „félgőzzel működő” fegyveres iparőrség is…

lini10

A technikumi szolgálati lakás udvarán 1966-ban. Lini Gábor “fotója”

Egy hónap múlva elérkezett 1956 októbere… Kazincbarcikán viszonylag eseménytelenül teltek a forradalom napjai, ami annak volt köszönhető, hogy az itt dolgozó nagy létszámú és fegyelmezett munkásság megalakította a munkástanácsokat, és nem engedtek meg semmiféle randalírozást és fegyelmezetlenséget. A kollégista fiúk közül, nevelőtanáraikkal együtt, sokan bent rekedtek a kollégiumban, s szinte éjjel-nappal a rádió mellett ültek, hallgatva a híreket. Ezeket a rádiózásokat november 4-ig kétszer-háromszor zavarták meg az ózdi munkások. Teherautón érkezve időnként megrohantak az épületben tanyázó iparőrség fegyvereseit, és lefegyvereztek őket békés körülmények között, majd a fegyverekkel távoztak. November 4-én Szlovákia felől, a 26. úton beözönlő orosz tankok dübörgését lehetett hallani. A várost elkerülték, de egyes szemtanúk szerint két tank kivált a sorból, és pálinkáért benéztek a helyi kocsmába….

Az új tanév lényegében novemberben folytatódott. Lini Istvánnak rengeteg gonddal kellett megküzdenie: ki kellett alakítani az új tantestületet, tartania kellett a megfelelő kapcsolatokat a BVK-val és annak szakembereivel, és nem utolsó sorban a város vezetőivel.

Ami a tantestületet illeti, a hatvaniból nem sokan vágytak Kazincbarcikára. Elsősorban azok jöttek Barcikára, akik még nőtlenek voltak vagy fiatal házasok, remélve, hogy itt könnyebben jutnak lakáshoz.

A gazdasági vezetés élén a Hatvanból eljött Aranyi Sándor állt, aki a családjával együtt érkezett. A régi tantestületből átkerült még Bencz Győző műhelyfőnök, a szakmai oktatás irányítója, vegyészmérnök és Francia Ottóné (Csomor Irén) magyar‒történelem szakos, aki az iskola mindenkori kulturális életet irányította. Tagjai voltak még az alapító tantestületnek: Francia Otto, Bagyinszki Ferenc, Habó József, Törőcsik Imre, Kakukk József vegyészmérnökök, azaz mérnök-tanárok; Siklósi János technikus tanár, Juhász Árpád technikus tanár és Szolcsányi Józsefné technikus tanár Szegedről, Mojzes János kémia‒fizika szakos tanár, Hajagos Béla matematika‒fizika szakos tanár.

A későbbiekben csatlakoztak még a tantestülethez vegyészmérnökkent, ill. mérnök-tanárkent: Vajda Gyula, Tuza Janos és Gedeon Tihamér. Technikustanárként, már a barcikai technikum volt tanulóiból: Kakukkné Körmöczi Piroska, Kovács Ferenc, Terebesi József, Ruszkai Gyula, Veres Sándor és Untener János informatikai mérnök, későbbi igazgató. Az alapító tantestülethez tartoztak még a helyben csatlakozók: Oláh József orosz szakos, Uzsoki Antal testnevelés szakos, Szabó Elemér ének-zene szakos tanárok.

A BVK kiváló szakemberei óraadóként részt vettek az oktatásban, emelve a szakmai színvonalat. Így lettek az iskola óraadó tanarai: Pintér Kálmán gépészmérnök, beruházási szakember, Enyedi Béla főtechnológus, vegyészmérnök, az ammónia-szintézis nagy tudora, Szilágyi Gábor gépészmérnök (évek múltán Lini István utóda a főiskola igazgatói székében), és nem utolsósorban dr. Cornides István fizikus, eredetileg az ELTE docense, ebben az időben pedig a BVK tudományos szaktanácsadója.

Cornides tanár urat az 1956-os forradalom alatt az ELTE-n vállalt szerepléséért eltiltották az oktatástól. Elvileg még csak diákok közelébe sem mehetett volna. Az 1958/59-es tanévben Lini István mégis alkalmazni merte óraadóként. Ez a kezdeményezése olyan jól sikerült, hogy a barcikai felsőfokú technikumon keresztül a Miskolci Műszaki Egyetem ideiglenesen megüresedett fizika tanszékvezetői széket is elnyerte rövid időre. Barcikai iskolai tevékenysége idején a „Közoktatás Kiváló Dolgozója” kitüntetést is megkapta. Diákjai rajongtak érte.

Ekkor az új iskolát már elkezdték építeni a majdani fő utca, a Lenin út 1.-ben. A beruházó, a Nehézipari Minisztérium (NIM) minden feltételt biztosított ahhoz, hogy az ország legmodernebb vegyipari technikumát létrehozza. Tekintve, hogy eleve egy vegyipari iskolának tervezték, még külön rezgésmentes alapokra épített, kör alakú mérlegszobát, jól felszerelt laboratóriumokat, minden igényt kielégítő „kisüzemet” és az akkor még nem egészen elterjedt központi fűtést, saját kazánházzal építették be. Az iskolát nyolc tantermesre tervezték, szolgálati lakással. Bőven hagytak körülötte beépítésre alkalmas területet. Ezt nagyon előrelátóan tettek, mert évek múltán egy egész iskolanegyeddé, városrésszé nőtte ki magát.

Irinyi János Vegyipari Technikum - képeslap, ára: 1,20 Ft (Tóth Gabriella - KDK fotó)

Irinyi János Vegyipari Technikum – képeslap, ára: 1,20 Ft (Tóth Gabriella – KDK fotó

Ifj. Lini István könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy a tantestület tagjainak nem sok szórakozási lehetőségük volt akkor a városban, jobb híján maradt a vendéglő, ha maguk között akartak lenni. Kedvelt helyük a J volt. A presszóban zongora, bőgő, dob és szaxofon szólt, az étteremben pedig cigányzene, mely zenekar egyik kontrása egyben az új iskola kazánfűtője volt. Volt még egy nagynak számító élelmiszerüzlet a telepen, de a tejet a közeli barcikai faluból kellett hozni Szűcs gazdáéktól. Az iskola diákjai a nagyüzemi menzán ebédeltek, a kollégisták is itt kaptak napi háromszori ellátást. Az üzemi étteremben filmeket is vetítettek esténként, sőt előadóestéken fellépett Csernus Mariann vagy Ascher Oszkár is.

lini07

A technikum könyvtára a ’60-as években. Bencz Győző, Lini István, Szilágyi Gábor, Mózes Ödönné Zsóka néni, Szilágyiné Zsuzsa, Aranyi Sándor (Fotóforrás: Lini Gábor)

A barcikai technikum életében az 1961/62-es tanév kezdetével egy második szakasz kezdődött. Az Irinyi János Vegyipari Technikum épületének ünnepélyes átadására és a névadó ünnepségre 1961. november 6-án került sor. Az átadást megelőzően, 1960. augusztus 25-én Lini Istvánt Munka Érdeméremmel tüntették ki.

Ezt követően Lini István újabb megbízást is kapott: 1960. október 21-ével Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumot indítottak 34 hallgatóval. Egyelőre közös épületben, de mar építették a főiskolai szárnyat is.

1963-ban a felsőfokú intézet külön épületszárnyat, felszerelést, kollégiumot, önálló laboratóriumi épületet, műhelyt, tornacsarnokot kapott. 1963. január 1-jei hatállyal Czottner Sándor miniszter Lini Istvánt nevezte ki a Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum igazgatójává. Így közös igazgatása alakult ki a két iskolának és az ezeket kiszolgáló kollégiumoknak és létesítményeiknek.

Lini István 1974-ig töltötte be az igazgatói tisztséget. 1975. január 1-jétől nyugdíjba vonult, de továbbra is óraadó tanára maradt az iskolának.

Lini István hosszas betegeskedés után 1988. január 4-én hunyt el Kazincbarcikán. Sírja a kazincbarcikai temetőben található.

Lini István tér

2013. március 6-án ünnepélyes keretek között avatták fel a Lini István teret az egykori Irinyi János Vegyipari Technikum és Főiskola épületei által határolt, körbezárt területen.

“Új teret avattak Kazincbarcikán március 6-án. A teret Lini Istvánról, az egykori Irinyi János Vegyipari Technikum alapító igazgatójáról nevezték el. Az intézmények diákjai és hallgatói képviseletében Kovács Barnabás és Léber György volt diákok, valamint Untener János és Pásztor László városatyák kezdeményezésére a kazincbarcikai önkormányzat képviselő-testülete tavaly október 26-án hozott határozatával hozzájárult, hogy az Irinyi környékén lévő területet a nagy tiszteletnek örvendő, néhai igazgatóról nevezzék el. Az ünnepségen a névadó egy régi ballagási ünnepi beszédét hallgatták meg a meghívottak, miközben Gulyás Imre, volt irinyis és főiskolai hallgató képes összeállítása segítségével felelevenítették az intézmény hőskorát. Lini Istvánra emlékezett még Léber György volt tanítvány, valamint Fignár Béla volt kolléga. Az utcanévtáblát a névadó fiai: István és Gábor leplezték le családtagjaik jelenlétében.” (Opont-hírek)

Külön köszönet Lini Péternek a cikk elkészítésében nyújtott segítségéért 🙂

2 hozzászólás

  • kajdacsy Tibor

    Kedves Zsolt! Ezúttal is egy remek írást, ifj. Lini István memoár kötetének tartalmi kivonatát, mondhatni egy kortörténetet olvashattunk közreműködéseddel. Lini igazgató urat személyesen is volt szerencsém ismerni, szerénysége ellenére, a város egyik emblematikus, sokak által tisztelet személyisége, szerintem egyénisége volt. Tartását egyenes jellemét, erdélyi gyökereire vezetném vissza. Roppant mostoha körülmények ellenére, fáradtságot nem kímélve, sokat tett az iskoláért, sőt a várost felsőfokú intézménye révén, elismert rangra emelte.

  • harskuti janos

    Egy Uriember,,,,,,, EMBER volt. Szerettem…………

Hozzászólás