Településeink a honfoglalás és az államalapítás idején
Wolf Mária: Kazincbarcika története az őskortól 1526-ig című munkája alapján
A Kazincbarcika város elődjeinek számító Kazinc, Barcika és Berente (ez utóbbi 1954. január 1-jétől 1999. április 30-ig tartozott Kazincbarcikához), továbbá a térség más településeinek neve először a XIII–XIV. századi írásokban fordul elő. Viszont régészeti leletek arra engednek következtetni, hogy a térség már az időszámításunk előtti évszázadokban lakott terület volt.
A sajószentpéteri Nagykorcsolás nevű hegy legmagasabb pontján őskőkori eszközöket találtak. Az egykori Sajókazinc határában, a Sajó szabályozásakor, újkőkori cserepek, paticstörmelékek és kőeszközök kerültek felszínre. Hasonló tárgyakra a Tardona patak völgyében is rábukkantak. Vadnán, a Dubicsány felé vezető vasúti híd mellett emberi csontvázat találtak. A szuhakállói vasútállomásnál talált réz- és a Tardona pataknál a bronzkori cseréptöredékek szintén lakott településekről tanúskodnak. A miskolci Herman Ottó Múzeum régészeti gyűjteményében őrzik azt a 24 darabból álló bronzleletet, amely az egykori Barcika területéről származik. A leletben karvédő tekercsek, bronzrögök, bronzgyűrűk találhatók. Vaskori leleteket találtak Szuhakálló, Vadna, Barcika, Sajókaza-Ormospuszta területén. Barcikán a Sajó-partról lándzsahegy, Vadnáról négy lándzsa, Sajókaza-Ormospusztáról összehajlított kard, csavart, nyolcas alakú szemekből álló lánc, vasolló és e korból származó pénzek, Sajókazincon az Antonius Pius császár uralkodásának idejéből származó dénár került elő.
Míg a honfoglalás előtti időből gazdag leletanyag bizonyítja térségünk lakott voltát, a vidék honfoglalás- és kora Árpád-kori helyzetéről nincsenek sem tárgyi bizonyítékok, sem történeti adatok. Nyelvészeti adatok alapján viszont megrajzolható településünk ekkori története. A területen található települések neve nagyrészt szláv eredetű, úgymint: Múcsony (mucsényie = szenvedés), Kaza, Kazinc (kuznyec = kovács, vagy kazjol = kecske), Vadna (voda = víz), Mályinka (malinka = málna), Tardona (tvjordij = kemény) stb. Ez arra mutat, hogy közvetlenül a honfoglalás előtt és a honfoglaláskor vidékünket szlávok lakták, de a X. században már vegyes, szláv–magyar lakosságú vidék volt. Erre Berente neve a példa, amely szláv személynévből – Beleta – képződött, magyar névadással. Berente már a X–XI. század fordulóján létezhetett, de első okleveles említése csak 1322-ben történik. Hasonlóképpen Kazinc is korábbi település, mint ahogyan első, 1240-es évekbeli említése szól. Ekkor a borsodi várhoz tartozó várjobbágyok lakták, s ezért már a XI. században, a borsodi várispánság szervezésekor léteznie kellett.
Nyelvészeti adatok szerint korai településnek tekinthető Barcika és Kaza is. A Barcika helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapját képező személynév eredete – az ótörök Bars = tigris, vagy a német Bartz személynév – vitatható.
Kevés történeti adat áll rendelkezésre a térség kora Árpád-koráról. Csak a XIII. századi írásos forrásokból lehet következtetni az államalapítás korára és az azt követő időkre. Ezekből állapítható meg, hogy Kazinc és Múcsony a Borsodi vár birtoka volt. Az államalapítás korában István király az újonnan szervezett megyék központjául egy-egy földvárat jelölt ki. Borsod megye első központja a Borsodi földvár volt. Szolgálatára 25 falut rendelt a király, amelyek részint a vár környékén, részint a megye távolabbi területein: a Tisza síkságán, illetve a Sajó völgyében helyezkedtek el. A várbirtokok népének egy része mezőgazdasági munkát végzett (Kazinc), a másik részének fegyveres szolgálatot kellett ellátnia (Múcsony).
A XIII. században az István király által alapított vármegyeszervezet bomlásnak indult, mely folyamat a tatárjárás után felerősödött. IV. Béla király sorra adományozta el a várbirtokokat híveinek és politikája támogatóinak. Ekképpen szerezte meg például a Bihar megyéből származó Ákos nembéli Ernye bán a korábbi várbirtokot, Kazincot, valamint az egykor ugyancsak várbirtok Dédes falut, amelyhez 1385-ig Kazinc is tartozott.
* * *
„A vaskor és a népvándorlás kora hullámzó népséget talál a vidéken. Szkíták, különböző átvonuló germán törzsek és – őket követve – a hunok és az avarok hatalmas nemzedékének egy-egy csoportja tanyázik a Sajó völgyében. Majd szláv töredékek és végül Árpád honfoglaló hada érkezik meg. A vidék megszállását Böngér és fia, Bors vezér végzi el. Ők uralják a szomszédos Bódva völgy Borsod nevű földvárából a Sajó menti síkságot és a Tardona patak völgyét is.
Barcikáról az első századokból írott emlék nem maradt fenn. A település azonban minden bizonnyal megvolt, hiszen a bronzkori leletek erre engednek következtetni. A népvándorlás megszűntével, a honfoglalással a földművelés és állattenyésztés virágzásnak indul. Később a közös földeket a királyság keríti hatalmába. A birtokokat a nemeseknek ajándékozzák, és kialakul a jobbágyság.”
(Kazincbarcika város törzskönyve. Borsod megyei-dűlő, 1969).
A pénz a honfoglalás és az államalapítás korában
„A honfoglalás korában az intenzív külkereskedelem nem nélkülözhette az állandó értékmérőt, a pénzt. A magyarok kereskedelmére korábban a cserekereskedelem volt a jellemző, tehát pénzforgalom nem volt. Ugyanakkor őseink ismerték a pénzt, mint értékmérőt, de ez csak demonetizált formában létezett.
A Kárpát-medence 10. századi éremlelete három részre osztható: arab dirhemekre, bizánci pénzekre és nyugat-európai denárokra.
Pénzverésünk államalapításunkkal egyidős. Az ezredfordulóra értek meg ugyanis azok a feltételek, amelyek a magyarság politikai, társadalmi és gazdasági szervezeteinek átalakulását eredményezték, létrejött a feudális magyar királyság. A számtalan lényegi változás új kereteinek szentesítése István király uralkodása idejére maradt. Ezek sorába tartozott az önálló magyar pénzverés megindítása is, mint a szuverén uralkodó felségjoga. Pénzverésében a regensburgi dénár volt a minta, ám a magyarok részéről ez nem volt szolgai másolás. A bajor éremképet ötvöseink a 10. századi magyar ékszerek mintáinak megfelelően átalakították.
Előlapját a király egyik hatalmi jelvénye, hátlapját pedig egy művészi ötvösalkotássá finomult templomábrázolás díszítette.”
(A magyarság és a világ fémpénzei című, a Tokaj Területi Fejlesztési Rt. által kiadott prospektusból).