Versek a változó korból – Megadja János lesz az Újkazinci Baráti Kör vendége

2015. október 27-én városunk egykori lakója, Megadja János lesz a vendég az Újkazinci Programszigeten, ahol is most megjelent verseskötetét mutatja be az érdeklődőknek egy baráti „költő-olvasó találkozó” keretében.

Megadja János 1958. január 2-án született a Szabolcs -Szatmár megyei Kemecsén. Egyéves volt, amikor a szüleivel együtt Kazincbarcikára került, mivel az akkori iparosítás sokkal jobb lehetőségeket kínált a családnak, mint egy falu, Székely község.

„Egészen 19 éves koromig éltem és nevelkedtem Kazincbarcikán, így alappal tarthatom ‘szülővárosom’- nak és meghatározó környezetnek az életemben.

Az Újvárosi Általános Iskola, majd a körzetesítés után a Kun Béla volt az elemi iskolám. Középiskolába a Ságvári Endre Gimnáziumba jártam, ahol 1976-ban végeztem a IV. D osztályban, az igen jó emlékezetű Csukás tanár úr osztályfőnökségével.

Az érettségi után második kísérletre vettek föl a szegedi egyetem jogi karára, az egy év alatt a romantikus Kézműipari Vállalat herbolyai raktárában mozgattam anyagot” – idézi barcikai éveit Megadja János.

Az előfelvételis katonaság után 1984-ben végzett Szegeden, és már házasemberként költözött ezt követően Budapestre. Ott az első években kereskedelmi, vendéglátó-vállalatoknál volt jogász, majd 2012-ig ügyvédként tevékenykedett.

„Gyermekeink – Gábor (30) és Dóra (28) – még Budapesten születtek, ám aztán általános iskolás korukban elköltöztünk Zalaegerszegre, ahol 1998-ban a feleségem elvált tőlem.

A válás – mint ahogy lenni szokott –, mind lelkileg, mind egzisztenciálisan megviselt, azonban pár év múlva új kapcsolatom lett, és így költöztem Tatabányára, ahol jelenleg is élek” – mondja Megadja János.

megadja2

Versírással majd minden kamasz megpróbálkozik, és szerencsére majd mindegyikük pár év múlva fel is adja, így volt ezzel János is – ám hogy évtizedek múltán mi indít újra arra, hogy költészetre adja az ember a fejét, arról megint csak idézzük őt:

„Irodalommal – mint alkotó – utoljára gyerekkoromban foglalkoztam, mint oly sokan. Abban az időszakban írtam néhány verset, természetesen a nagy költők után szabadon, erős koppintásokkal. Aztán már csak beadványokat és szerződéseket írtam.

Így érkeztem el a – merem mondani – sok mindent felforgató klimaxhoz.

Nálam ez minden fronton támadott, egészen a depressziós tünetekig, úgy, hogy előtte soha, a legkisebb mértékben sem jelentkezett, a legkritikusabb időszakokban sem a depresszió.

Azonban csodás élményekkel is megajándékozott, mivel az ifjúság elengedésének folyamatában még volt egy-két hattyúdal.

Azaz meghatározóan plátói vonzódás a másik nem szép példányaihoz.

És mi indítja el a férfi kezében a tollat az írásra? Persze, az érzés, amit szerelemnek vél. Ma már tudom, fontos volt az alany, de még fontosabb az érzés, amit keltett bennem.

Tulajdonképpen terápiás jelleggel kezdtem el verseket írni, aminek a vége az lett, hogy nem egészen egy év alatt írtam majd háromszázat.

Maga az ügy – férfiklimax – életcéllá nemesedett, abban az értelemben, hogy a szakemberek figyelmét felhívjam arra, hogy klimaxos férfiaknál a depresszió tapadhat az életkori változásokhoz.

A téma továbbra is izgat, és szeretnék ebben eredményeket is elérni, törekszem arra, hogy bevigyem ezt a közbeszédbe.

Így a célhoz kapcsoltan válogattam össze 100 darab verset, amit aztán a kiadó segítségével, magánkiadásban megjelentettem. Ez lett a Kukac dilemmája – Férfiklimax – versek a változó korból.”

megadja1

A könyvbemutatóra 2015. október 27-én, 16 órakor kerül sor az Újkazinci Programszigeten, az Újkazinci Baráti Kör „szokásos” keddi rendezvényén. A könyv megvásárolható lesz a helyszínen, illetve a hónap végétől a Libri, Líra, Bookline, Aposztróf webes oldalakon.

A kukac dilemmája

Vadkörte, vadalmával,
a csábítás hatalmával,
6:6 a kukacra…
Mert belefúrtam már édes lukakba,
de, hogy kettő kerüljön utamba,
ez számomra komoly dilemma…
Ha az almát választom, mi kerek,
bepörögve, körbe-körbe tekerek…
Ha a körtét követem, császári lényen,
lefolyok rajta, mint csepp a fényen…
Középre nem állhatok, mint egy féreg,
ki a bódulattól teljesen részeg…
Talán az egyiket mára, a másikat holnapra,
a pirosat szerdára, a zöldes-barnát szombatra,
mert lemondani egyikről sem szeretnék,
kedvelném, ha mindkettőből, sorba ehetnék…
Aztán a csutkákat már hagynám hátra,
rábíznám jövőjüket egy szerencsés barátra…
Dudorásznék, mint aki jól lakott,
és megőrizném magamnak mindkét szép napot…

One comment

Hozzászólás