A Vályi Péter-ügy: politikai gyilkosság, vagy véletlen baleset?

Takács Zsolt írása

Takács Zsolt írása

Különleges fotót tett közzé Pázmándiné Kinga a Képi Demokrácia csoportban. A fényképen Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese látható a BVK-ban tett látogatása során, 1973. szeptember 17-én. Másnap történt a tragikus esemény a Lenin Kohászati Művek (LKM) martinüzemében.

A közzétett fotón középen látható Vályi Péter, mellette balra Pázmándi Gyula, a BVK kereskedelmi igazgatója magyaráz, mögötte Szekér Gyula, 1971. május 12. és 1975. május 15. között nehézipari miniszter, mellette dr. Szántó István, a BVK volt igazgatója (1963-1971), a kép bal szélén Tóth Pál, a BVK műszaki igazgatója. Vályi Pétertől jobbra, fehér fejvédőben Körtvélyes István, a BVK vezérigazgatója, mögötte jobb szélen Álmosd Szabolcs, a vegyigyár reklámosztályának fotósa.

valyi_peter

Pázmándiné Kinga elmondása szerint a BVK-látogatás után Vályi Péter a miskolci pártbizottságon vacsorán vett részt, majd másnap ment az LKM-be.

Vályi Péter eredeti programjában nem szerepelt egyik üzem meglátogatása sem, a politikus az 1973. szeptember 14-17. közötti időszakban vadászaton vett részt a Répáshutához tartozó Pénzpatakon, egy kapitális szarvasbikát szeretett volna kilőni. A gyárlátogatás tényéről a szeptember 14-én a megyei rendőrkapitányságon megjelent két kormányőrségi beosztott sem tudott.1 Huszár Tibor történész egy a 168 órának adott interjújában megjegyzi, hogy a két fennmaradt pb-jegyzőkönyvben (pb: politikai bizottság) van egy érdekes különbség: az első szerint azt mondják, ő kezdeményezte a látogatást, a másodikból az derül ki, hogy a Borsod megyei tanácselnök.

De miért is volt szükség egy gyárlátogatás megszervezésére a négynapos vadászat alatt? (Arról, hogy a BVK-ba miért és hogyan került, sajnos nincsenek adatok.)

Abban az időszakban a hazai nyersanyag- és energiaárak a világpiaci árakhoz viszonyítva alacsonyak voltak, ezért a gyár viszonylag olcsón tudta gyártani a hengerelt árut, annak ellenére, hogy a technikai színvonal kezdett elavulttá válni. Az acéltermékek világpiaci árszínvonala magas volt, így az exportból komoly nyereség folyt be. E körülmények kényelmessé tették az ipar vezetését, a vállalatoknál elmaradtak az átfogó technológiai fejlesztések, holott addigra a világ más országaiban (leginkább nyugaton) ezeket már végrehajtották, így korszerűbb termékeket állítottak elő – és főleg olcsóbban. Az LKM vezetése 1974-ben kísérletet tett az SM-acélmű (ebben az üzemrészben szenvedett halálos balesetet Vályi Péter) kiváltására, de a Kohászati Műszaki Tanács javaslatára a Minisztertanács ezt nem támogatta. Valószínűleg e probléma megoldásához kérte volna akkor az LKM vezérigazgatója, Énekes Sándor (1964. március–1974. január) a miniszterelnök-helyettes segítségét, s a Borsod Megyei Tanács akkori elnökének, Ladányi Józsefnek a közbenjárására valósult meg a látogatás.

„Az üzemlátogatás előtt dr. Énekes Sándor LKM vezérigazgató elvtárs irodahelyiségében szűk körű beszélgetést során Vályi elvtárs a magyar acélgyártás helyzetéről kért és kapott tájékoztatást. A nemesacélmű megtekintése után, 11.30 óra körül dr. Énekes Sándor a rögtönzött programon felül felajánlotta, hogy látogassák meg a martinüzemet is” – olvasható a korabeli jegyzőkönyvben.2

Ez volt az üzem legveszélyesebb szakasza, ahová általában csak a termelés leállítása után engedték be a látogatókat. Érthetetlen, hogy ezúttal miért tekintettek el ettől az elővigyázatosságtól, továbbá, hogy a biztonsági emberek (kormányőrök) miért nem ellenőrizték előtte a veszélyes útvonalat. Amikor ugyanis a delegáció odaért, az öntőgödör szélén álló Vályi elvesztette az egyensúlyát, s belezuhant a kokillába, beszorult az öntőformák közé. A vezérigazgató, Énekes Sándor megpróbálta visszarántani, de ő is a mélybe esett, s összeégett. A kokillák hőmérséklete 700 fok volt. Vályi Pétert 6-8 perc elteltével sikerült csak kimenteni, addigra a műszálas öltönye teljesen ráégett a testére. A politikus hosszas szenvedés után, négy nap múlva hunyt el a kórházban. (Miskolcnak akkor traumatológiája sem volt, az csak e tragédia után létesült.)

Szemtanúk szerint Vályi Péter fehér köpenyben és munkavédelmi sisakban indult a martinkemence-üzemrész megtekintésére. Elöl ment Énekes Sándor vezérigazgatóval, néhány méterrel mögötte a kormányőrség két (!) tagja és mások. Két kezét köpenyének zsebébe dugta – és ez lett a tragédiája. Az öntőgödörnél megcsúszott, de két kezét csak késve tudta kivenni a zsebeiből.

A korabeli sajtó hírei szerint valamitől megijedt, vagy megbotlott. Az öngyilkosság lehetősége sem akkor, sem később nem merült fel. Vályi Péter sikeres, egészséges, kiegyensúlyozott, jó humorú ember volt, példás családi életet élt – és rendkívül népszerű volt az akkori vezetők közül. Huszár Tibor szerint egyike a ritka kádereknek, akik már akkor kitűnően használták a médiát, és még a középosztály számára is elfogadhatóak voltak. Politikai stílusában testet öltött mindaz, amit a reformról gondoltak az emberek.

A temetés napján tárgyalta a hivatalos jelentést az MSZMP KB Politikai Bizottsága.

Jegyzőkönyvi részletek:
„6.6. Jelentés Vályi Péter elvtárs halálos kimenetelű üzemi balesetéről. Fehér Lajos, Benkei András és Horgos Gyula jelentése. A Politikai Bizottság a jelentést – mint közbenső tájékoztatást – tudomásul veszi azzal, hogy a vizsgálatot tovább folytatják; annak befejezése után zárójelentést adnak a Politikai Bizottság és a Minisztertanács részére.”
(Magyar Országos Levéltár 288 f 5/620.)
Október 23-án kiegészítés a Politikai Bizottságban. Jegyzőkönyv:
„5. Jelentés a Vályi Péter elvtárs halálos kimenetelű üzemi balesete ügyében folytatott rendőri nyomozás befejezéséről. Előadó: Fehér Lajos elvtárs”. A jelentés megerősíti az üzemi baleset tényét. A jelentést elfogadják. (Magyar Országos Levéltár 288f 5./622.)3

A baleset körülményei azonban máig rejtélyesek, sokan politikai gyilkosságot emlegetnek…

Az 1968-ban elindult új gazdasági mechanizmus, a gazdaság irányításának és tervezésének átfogó reformja a reformfékek beépítése, a fokozatosság–folytonosság szemlélete és a felemás reformelkötelezettség miatt folyamatosan ki volt szolgáltatva a kelet-európai térség politikai változásainak, s az eleinte kedvező légkör 1973 őszére már megváltozott, elsősorban a Szovjetunióban felerősödött „rendcsinálási” törekvéseknek köszönhetően. A gazdasági–társadalmi reformokat ellenző pártfrakció (pl. Biszku Béla, Komócsin Zoltán) Magyarországon is „sikerrel” érte el a reform kidolgozóinak, képviselőinek eltávolítását a hatalomból. Az ő nyomásukra kellett távoznia 1974 első felében Nyers Rezsőnek, Fehér Lajosnak, Fock Jenőnek, Aczél Györgynek. Elképzelhető, hogy ez várt volna Vályi Péterre is…

Az talán nem lehetett elég ok a politikai gyilkossághoz a KGB részéről, hogy Vályi Péter előállt például egy bizarr javaslattal: ne Moszkvában legyen a KGST központja, hanem Varsóban, továbbá hogy ő volt az első magas rangú politikus, aki 1947 óta az Egyesült Államokba látogatott, s amikor hazajött, megírta a jelentését, amely szerint bővíteni kell a magyar-amerikai kapcsolatokat…

A merénylet hipotézist inkább az támasztja alá, hogy 1968-1973 között több rejtélyes gyilkosság, öngyilkosság történt a párt- és állami vezetők között, s az áldozatok többsége elkötelezett reformista volt. Például 1969. január 4-én dr. Péter György (KSH-elnök) a kórházban öngyilkos lett, 1971. március 19-én Erdélyi Károly volt külügyminiszter-helyettes főbe lőtte magát, 1971. december 15-én Tömpe András szovjet mesterkém öngyilkos lett.

A címben feltett kérdésre tehát ma még nem létezik egyértelmű válasz, és a történethez azért az is hozzátartozik: nem tudjuk, mennyi konyak fogyott a vadászhétvégén…

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár: A rendszer emberei 2.
Palágyi Edit: Vályi Péter halála: zuhant vagy lökték? Szabadföld, 2009
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár

Vályi Péter
vp(Szombathely, 1919. december 25.–Miskolc, 1973. szeptember 18.): vegyészmérnök, miniszter, miniszterelnök-helyettes. A budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett (1942). Utána a bőriparban, majd a gyógyszeriparban működött. Kommunista propaganda vádjával 1945. januárban letartóztatták. 1945. áprilistól az MKP tagja, 1948-tól az Országos Tervhivatalban dolgozott. 1950-ben az MDP Központi Vezetősége államigazgatási, ipari és közlekedési osztályának munkatársa, közben 1948–52-ben a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemen oktatott. 1953-ban a Chinoin vezérigazgatója, majd 1954-ben a Nehézipari Minisztérium szervezés-vegyipari igazgatóságának vezetője lett. 1955–61-ben az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, 1961–67-ben első elnökhelyettese, 1967. június 14.–1971. május 12-ig pénzügyminiszter. 1971. májustól a Minisztertanács elnökhelyettese. Jelentős gazdaságszervező munkásságot fejtett ki a gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolatban is, mint a munkálatok egyik vezetője. A Minisztertanács Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, a KGST VB állandó magyar képviselője. Részt vett a KGST Komplex Programja kidolgozásában; a magyar–szovjet–lengyel–román gazdasági együttműködési bizottság magyarországi tagozatának elnöke volt. Az MSZMP X. kongresszusán a Központi Bizottság tagja lett (1970. november). Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el. (Népszabadság, 1973. szeptember 19.)

2 hozzászólás

Hozzászólás