Oda és vissza :) ‒ Körtúra Sajóivánkára
A mai túránk során egy kicsit megismerkedünk a Bükkhát hegylábával. Az utunk a nyugati hegyünk Sajó-völgyi hegylábán fog végigfutni. A túra nem nehéz és nem is hosszú, de azért egy-két tanácsot adnék a bejárásához.
Mivel erdőben alig leszünk, nem érdemes nekivágni az útnak tűző napsütésben. Ez napszúráshoz vezethet. Eső után sem érdemes elindulni, csak akkor, amikor már a hegyi utak felszáradtak. Sajnos – mivel így is alig tudtam időt szorítani ennek a túrának –, mi eső után indultunk neki. Garantálhatom, hogy ebben az esetben vendégmarasztaló sárral fogunk találkozni! (Ráadásul agyagos a talaj, ami még kritikusabbá teszi a helyzetet.)
Előre is elnézést kérek, de mi közepesen felhős időben tettük meg az utat, a fényképek nem olyan színgazdagok, mint amilyen napsütésben lett volna. Így is próbáltuk a lehető legjobb képeket a túra bemutatásához elkészíteni.
Először is lássuk hát az adatokat!
Távolság: 9,2 km
Szintemelkedés: 137 méter
Szintsüllyedés: 145 méter
Szintkülönbség: 282 méter
1.: A Tompa Mihály Református Általános Iskolánál lévő elágazás
2.: Kiserdő alsó szakasza, valamint a felső-barczikai volt temető.
3.: Veres-dűlő
4.: Süveges-tető (220 méter)
5.: Sajóivánkai pincesor
6.: Sajóivánka
7.: Transzformátorállomás
8.: Kazincbarcikai Tesco
Most a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola útelágazásától indulunk. Tőlünk balra látható a Déryné park – régi nevén Penyo Penyev park. Haladjunk el az iskola mellett, és kövessük az Alsóvárosi körutat. Egy idő után elérjük a Kiserdő elejét – balra lesz tőlünk –, és menjünk teljesen odáig, ahol az erdő véget ér, az út jobbra fordul, szemben velünk pedig garázssorok láthatóak. Itt – balra – egy betonút indul el az erdő mellett. Térjünk rá! Az út nagyon hamar földúttá válik, majd pár tíz méter után balra egy kis ösvényt találunk az erdőben. Most forduljunk erre! Az erdőben haladva a szabály az alábbi: ahol van jobbra földút, azon haladjunk tovább!
Az ösvénnyel kapcsolatban még megjegyzendő, hogy az ettől balra található területen van a régi felső-barczikai temető. Ha az ösvényről letérünk, és bóklászunk egy kicsit az erdőben, pár sírt és kriptát is találhatunk.
Amikor kiérünk az erdőből, vigyázzunk arra, hogy NE az egyenes utat válasszuk! Balra egy fűvel benőtt földút lesz – az erdő mellett –, ezt kövessük, így a Kiserdő felső részénél fogunk végighaladni. Itt már kiskertek és víkendházak is feltűnnek az utunktól jobbra, balra pedig „megcsodálhatjuk” a Kiserdő felső részének a hűlt helyét. A gyermekkorunkban oly dúsan növő erdő vajon innen hová tűnt az évtizedek során? A földutunk nem sokkal ezután véget ér. Itt forduljunk jobbra, és kövessük a Veres-dűlőben vezető hol makadám-, hol földutat! Kezdetben mindkét oldalon kerteket látunk, majd a bal oldalon feltűnik a vízmű védterülete, valamint a volt „repülőtér”, azaz a „Vízműdomb”. Itt a hegytetőn megpillanthatjuk az adótornyokat, valamint mögötte a gondosan elkerített gyümölcsfa csemetést. Ez a csemetés végigvonul az egész „Vízműdombon”. Jó látni, hogy végül is ennek a helynek is megtalálták a megfelelő hasznosítását.
A Süveges-tetőn – utunk legmagasabb pontján (220 méter) – véget érnek a kiskertek, és ezen a ponton átlépünk Sajóivánka területére. Nagyon szép kilátás nyílik a Sajó-völgyére és magára Sajóivánkára is! Az utunk szétválik, itt a jobb oldali földutat kövessük!
Megjegyzendő, hogy az utunk ezen pontjáig rengeteg szeméttel és építési törmelékkel fogunk találkozni, ellenben innentől kezdve „mintha elvágták volna”, a terep tisztává és gyönyörűvé válik! (Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Kiserdő alsó szakaszán a bozót- és faritkítást szorgos kezek elvégezték, sajnos ez a szeméten annyira nem látszik…)
Innentől kezdve kövessük a hegylábakon átvezető földutakat. Ahol elágazással találkozunk, MINDIG jobbra menjünk! Utunk során nagyon szép kilátás nyílik Sajóivánkára, Kazincbarcikára, Sajókazára és Szuhakállóra is.
Miután ezen az úton elindulunk a völgybe lefelé, lesz két földút, ami jobbra tart. Mi itt már ‒ mindkét esetben – a bal oldalit kövessük! Így jutunk ki Sajóivánka büszkeségéhez, a méltán híres pincesorhoz…
A pincesoron találhatunk jó pár borházat, ami még a XIX. század közepén létesült. Győri Ilona hívta fel a figyelmemet arra, hogy ezeket a borospincéket az egyik angol herceg is meglátogatta a XX. század elején. Erről egyelőre részletesebb információhoz nem jutottam, ha sikerül valamit kideríteni, a szükséges módosításokat a cikkben majd végrehajtom!
Alighogy elhagyjuk a pincesort, egy balos kanyarral be is érünk a faluba. Kövessük a hangulatos falusi házak vonalát, majd a templomnál forduljunk balra. Ez az út a faluközpontba visz. A templom mellett láthatjuk a világháborús emlékművet, majd a falu központjában egy nagyon szép faragott faoszlopot, ami Sajóivánka múltjára emlékeztet minket. Innen már látszik az a „szalagút”, ami a 26-os főúthoz vezet. Haladjunk ezen tovább! A falu végénél választási lehetőség elé kerülünk: vagy kimegyünk a 26-os főútig, és buszra szállva térünk vissza Kazincbarcikára, vagy a legutolsó utcánál jobbra fordulunk, és gyalog térünk haza. Természetesen mi az utóbbit választottuk! Haladjunk teljesen a falu végéig egyenesen ezen az úton! A falu végénél az útból – szintén egyenesen – egy földút indul el a szántóföldek felé. Kövessük a földutat!
De ha már Sajóivánkán vagyunk, nem lennék korrekt, ha nem mutatnám be a falut is…
Sárga vonal: Az útvonalunk.
Református templom: Itt található a világháborús emlékmű, és vele szemben a tájház is
A falu története egy az egyben azonosságot mutat a környező településekkel, főleg Berentéével. Első írásos említése 1222-ben volt, innentől számolják a falu korát. Ennek emlékművet is állítottak a falu főterén. (Lásd a képet!) Kezdetekben – mint Berente esetében is – a falu nem ezen a helyen helyezkedett el, hanem a Sajó déli partján, a Csukás-tó közelében. Ezen időszakban több tulajdonosa is volt a településnek. Eger eleste után a falu rövid időre elnéptelenedett, majd a XVI. század végén – már jelenlegi helyén – újjászerveződött. Ezek után is több birtokosa volt, az utolsó a XVII. század közepétől a Sajókazán élő Radvánszky család volt. A reformáció nagyon hamar elterjedt a faluban, így nem meglepő, hogy csak egy református temploma van, ami 1824-ben épült fel, és 1924-ben kapta meg a jelenleg is látható tornyát. A XIX. század vége felé a környéken is elindult a szénbányászat, ami nem hosszú ideig tartott, az érdeklődés a távolabbi, nagyobb széntelepek felé fordult.*
A település látnivalókban nem gazdag, ellenben nagyon szép kis falu. Az emlékműről, a református templomról és a pincesorról már szó esett, így lássuk hát a többit is!
A templom kertjében található meg a világháborús emlékmű. A templommal szemben van a tájház. A település egyik legrégebbi épületéről van szó, melynek a története a XVIII. század közepéig vezethető vissza. Jelenleg a településen régen használt eszközök bemutatóhelye.*
Nem maradhat ki a falu felett álló vadnai vár sem a felsorolásból. Ennek a „rablóvárnak” a történetével már egy korábbi cikkben foglalkoztam. Ellenben van még egy érdekessége, ami Sajóivánkához kötődik:
„Feltehetően a vadnai várhoz tartozó előretolt őrhelyként azonosíthatjuk a hegygerinc keleti végében, közvetlenül a falu fölötti magaslaton elhelyezkedő erődítésnyomokat, az ún. sajóivánkai várat, melynek környezetét a 19. században Párkányként is neveztek. Mindkét erődítésből remek kilátás nyílik a környező tájakra.”*
Természetesen az Előhegyről van szó a leírásban.
Most térjünk vissza a túránkhoz! Innentől Kazincbarcikáig szántóföldek között fogunk haladni, utunkat főleg majd napraforgómezők övezik. Kezdetben egyenesen Kazincbarcika felé haladunk. Egy idő után jobbra, majd kicsivel később balra fordul az út. Elhaladunk a transzformátorállomás mellett. Miután elhagyjuk azt, kiérünk a telep bejáratához vezető betonútra. Itt forduljunk jobbra! Egy ideig a betonúton gyalogolunk, majd ahogy az bekanyarodik a telepre, mi az innen induló, hegy felé tartó földúton folytassuk egyenesen az utunkat. A hegy alatt a földút balra fordul, és követi a hegylábat. Minden irányba gyönyörű kilátás van erről a helyről! Továbbmenve a földút balra kanyarodik, és a Sajó felé veszi az irányt. Pár tíz méter után egy újabb földút indul el tőlünk jobbra. Forduljunk rá, és már megint a kórházunk felé fogunk haladni. Az út folyamán egy kicsit balra, majd jobbra fordul a földút, és amikor már azt hisszük, hogy beérünk Kazincbarcikára – jobbra előttünk már jól látszanak a Kiserdő alatt lévő garázsok –, az út élesen balra kanyarodik. Egyenesen haladva, az út végénél egy kis árkot átugorva már felkapaszkodhatunk az ipari parkhoz vezető műútra. (A térkép még nem jelöli ezt az utat!) Itt balra megpillanthatjuk a kazincbarcikai ipari park bejáratát. Jobbra menjünk tovább, és a „gombás” körforgalomnál elérjük a kazincbarcikai Tescót, utunk végpontját…