Kezdetnek talán megtette ez is…

Takács Zsolt írása

2012. január 6-án, 18:51. perckor született az első bejegyzés a Képi Demokrácia Kazincbarcika Facebook-csoportban, „kezdetnek talán megteszi…” felütéssel. A fotó a Szabadság teret ábrázolta. Pár perc múlva már jöttek elő az emlékek a csoport tagjaitól – és jönnek azóta is, immár ötödik éve.

Bár a kezdeti lelkesedés azóta alább hagyott, ez természetes, hiszen megszűnt a családias jellegű csevegés lehetősége, a jelenlegi 5274 tag már egy kisebb várost benépesítene – gyakran pont azokkal a problémákkal, amelyekkel egy ilyen közösség a valóságban is találkozik. Hány összeveszésnek, sértődős vitának voltunk tanúi ez idő alatt, főleg a kezdetekben! Sokszor magát a csoport elnevezését is nehéz volt megértetni, azt, hogy „népi demokrácia képekben elbeszélve”, vagyis hogy leginkább az 1954-1990. közötti múltunkat takarja a „képi demokrácia” elnevezés… Bevallom, gyakran merült fel bennem, hogy talán jobb lenne abbahagyni az egészet…

De aztán szerencsére nap mint nap tanúi lehettünk annak is, hány régi ismerős talál újra egymásra, hány új kapcsolat születik, mennyi régi kedves emléket idéznek az előkerült fényképek.

Külön öröm, hogy az évek során nem csupán virtuálisan találkoztunk, hiszen a KDK Csevegők több beszélgetős-ismerkedős délutánt is szerveztek, és talán idetartozik az évről évre várt találkozás Schág Évával is – ami tavaly sajnálatos módon elmaradt, de idén „duplán” bepótoljuk! Egyébként az szintén az ötödik lesz…

Az eltelt évek során nagyot változott a város is: megszépült a főutca, új funkciót kapott az Újvárosi (ma már talán a legkedveltebb intézmény lett), remélhetőleg megtalálja helyét a város életében a Központi is – és sajnos eltűntek, számomra érthetetlenül, olyan emblematikus épületek, mint a Lombik vagy a BVK Óvoda. Több vitatható szobor is a városkép része lett, de van köztük olyan is, amelyik jól beleilleszkedik a környezetébe. Eltűnt a „hámánkató” is. Ma már mindezekről a folyamatokról készült fotók, fotósorozatok is megtalálhatók a KDK-n, némileg így kibővülve az eredeti elképzelés.

De volt egy fontosabb változás is, ami a csoporthoz köthető. Új életre kelt az egykori várostörténeti újság, a Barcikai Históriás, amely új sztorijaihoz a KDK-ból meríti az ihletet, az anyagot, a forrást, igyekezve megőrizni a csoport által létrehozott értékeket.

Kívánom, hogy öt év múlva is legyen még miről beszélgetnünk – olyan indulatokkal és érzelmekkel, amelyekkel csak a barcikai lokálpatrióták tudnak 🙂

Boldog születésnapot magunknak!

2 hozzászólás

  • Köszi, hogy nem hagytad abba!

  • Boldog Születésnapot !

    A KDK-nak szinte a beindulástól kezdve tagja vagyok, mindig türelmetlenül vártam a legújabb beírásokat, egy-egy új képet, amely felidézte a város, és a városban élő emberek múltját. Valóban először egy kicsit nehéz volt megérteni a „csoport jellegét, stílusát, elvárását”, mint ahogy azt a szerkesztő is említette, s bizony az emlékek felidézésén kívül kerültek fel, tettünk fel sok aktuális jellegű képet, bejegyzést, esetleg talán még süti recepteket is.
    A szerkesztő érveit elfogadva aztán úgy gondoltuk, hogy a KDK-ból hozunk létre egy KDK. Csevegő oldalt amelyben bárki , bármiféle képet, vagy aktuális hozzászólást feltehet. Itt megbeszélhetjük az élet nagy dolgait, és felkerülhet akár a kedvenc gyűjtemény, süti recept stb., Egyetlen elvárás, kikötés volt, hogy csak politika mentesen!

    A pezsgősebb élet aztán átkerült ide a Csevegő oldalra, s mivel többen igényeltük a személyes találkozást, a mindennapi kapcsolattartást, így évenként találkozókat szerveztünk, amely rendezvényt igyekeztünk tartalmasan kitölteni.
    A Csevegő csoportunk ma is él, aktív, talán úgy is fogalmazhatok, hogy kis-testvére lett a Képi Demokrácia Kazincbarcika oldalnak, úgy hogy ebben az évben mi is ünnepeljük az 5. születésnapunkat.

    Köszönjük Takács Zsoltnak a KDK. oldal létrehozását. Úgy gondolom, hogy az oldal igen hasznos, nagy értéket képvisel ez a városnak is, hisz a helytörténeti feldolgozások, régi, megismételhetetlen fotók, és egyéb dokumentumok amelyek már felkerültek az oldalra nagy értéket képviselnek.
    Ehhez a nem könnyű szerkesztői feladatok további ellátásához nagyon jó egészséget és kitartást kívánunk a Szerkesztőség többi tagjának is.

    Boldog Születésnapot KDK. és KDK. Csevegő Csoport!

Leave a Reply to Zólyomi Sándorné IcaCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .