A Barcikai Históriás előző számában megjelent Egy kis „múltdarabka” című íráshoz kapcsolódik ez a cikk, amely településünk egészségügyének területéről mutat be egy-két „múltdarabkát”.
Az egyik „darabka” településünk régmúltjából való, abból az időből, amikor a Sajó környéki falvakat egymás után érték a megpróbáltatások. 1693-ban és 1748-ban a sáskák pusztítottak itt, majd a nagy szárazság, aminek következtében annyira kiszáradtak a folyók és a kutak, hogy a Sajón száraz lábbal át lehetett menni, s a Barcika és Kazinc mellett épített vízimalmok nem tudtak működni.
A harmadik csapás – olvasható a Városi Könyvtár egyik kazincbarcikai törzskönyvében – a nagy kolerajárvány volt, aminek ezen a vidéken is sokan estek áldozatul. Orvos alig volt a környéken, helyettük a borbélyok foglalkoztak gyógyítással. De borbélyból sem volt elegendő, így gyakran csupán a javasasszonyok gyógyítottak.
Településünk nem ennyire régmúltjának egészségügyi helyzetéről pedig ez olvasható a törzskönyvben: „A felszabadulás előtt a három településen két orvos, egy gyógyszertár és három szülésznő működött.” Majd pedig a kicsit későbbi időkből a város építésének kezdetén az ekkor még „A” jelzésű úton (ma: Lenin út) felvonulási épületben rendeztek be ideiglenes orvosi rendelőt, ahová Sajószentpéterről járt ki a körzeti orvos. A körzeti rendelő később az „E” épületben kapott helyett és 1964-ig működött… Az igényeknek jobban megfelelő új körzeti orvosi rendelőt 1964. november 25-én adták át a Május 1. út és a Tardona út találkozásánál felépített külön épületben. Ebben két felnőtt és két gyermekkörzet kapott otthont.”
És hadd idézzek még két visszaemlékezésből. Az egyik idézetet Vizes Gyuláné gondozónő szakdolgozatából vettem. (Vizesné 1959-től 1983-ig, nyugdíjazásáig volt egészségügyi dolgozó. Ma is kazincbarcikai lakos.) Ezt írja munkájában:
„Városunk építése 1951-ben kezdődött. Az idősek úgy emlékeznek erre, hogy ez volt a gumicsizmás korszak a sártenger miatt. Az építkezésnél ebbe az időben orvos nem volt. A betegeket Sajószentpéter orvosa látta el naponta egy-két órában. Az „óváros” betegeit és a környező falvakat Hegyesi doktor látta el. Ebben az időben két nővér éjt nappallá téve a betegek ellátásával foglalkozott. 1952-ben a Borsodi Hőerőmű rendelőt nyitott, Bojárszki doktor irányításával.
A város első rendelője egy fabarakk volt. 1954-ben az egyik épületben rendelőt hoztak létre, melyhez három női- és hat férfi ágyas betegszoba tartozott. Ekkor a betegellátásban már hat ápolónő ténykedett. A rendelési idő reggeltől estig tartott.”
A másik visszaemlékező Dr. Laborczy Vilmos, aki az ötvenes évek elején Sajószentpéteren dolgozott orvosként, onnan került Kazincbarcikára, ahol szinte haláláig, 1969-ig volt az egészségügy szolgálatában.
Az ő visszaemlékezéséből vett idézet némi képet a korról is ad. Olvassuk tehát:
„…1954. nyarán megbíztak, hogy a kazincbarcikai Makadám Út- és Vasútépítő Vállalat dolgozóit is lássam el a telepen létesített barakképületben lakó rabokkal egyetemben, akikre a miskolci bírósági börtön felügyelt, s akikkel szigorúan tilos volt a szó- és írásbeli érintkezés, postaküldemény, s ajándék átadása, s az általam berendezett elsősegélynyújtó szobában csak fegyveres rabőr jelenlétében volt lehetséges a vizsgálatuk és ellátásuk.”
A Barcikai Históriás előző számában megjelent Egy kis „múltdarabka” című íráshoz kapcsolódik ez a cikk, amely településünk egészségügyének területéről mutat be egy-két „múltdarabkát”.
