Térségünk eseményeiből

Bánhorváti: Emlékezés Kazinczy Gáborra

A Bánhorvátihoz tartozó Bánfalván 1994 novemberében emléktáblát helyeztek el a Platthy-kastély falára. A táblát, amely Kazinczy Gábor bánfalvai tartózkodásának emlékére készült, minden év április 18-án szerény emlékműsor keretében megkoszorúzzák a bánhorváti és a mezőtúri önkormányzat, a Kazinczy-társaság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeum Honismereti Bizottsága, a Tiszáninneni Református Egyházkerület, az ózdi Lajos Árpád Honismereti Kör és a gömörszőlősi Tompa Emlékbizottság képviselői, illetve tagjai.

A Kazinczy név hallatára az ember gondolataiban a Sátoraljaújhely melletti Széphalom idéződik fel, ahol a nyelvújító Kazinczy Ferenc élt és dolgozott. Kazinczy Gábor az ő unokaöccse, aki 1818. július 21-én a Zemplén megyei Berettőn született, és hétéves korában Sárospatakra került, ahol 1809 és 1893 között 21 Kazinczy-ivadék tanult. 13 éves volt, amikor nagybátyjával, Kazinczy Ferenccel találkozott, s ekkor határozta el, hogy író lesz. Írt drámát és verseket, de igazán a politikában, kiváló szónoki képességeivel jeleskedett. 17 éves, amikor sógorát elkíséri Pozsonyba az országgyűlésre. Itt kerül közel a politikához; tagja lesz annak az irodalmi körnek, amely Magyarországon az Ifjú Európa szálláscsinálója és láncszem Kölcsey és Petőfi, illetve a Pozsonyi Társalkodó Egylet és Petőfiék Fiatal Magyarországa között.

Kazinczy Gábor (1818–1864) író, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (Vasárnapi Ujság, 1859. november 13.) Forrás: Wikipédia

Kazinczy Gábor (1818–1864) író, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (Vasárnapi Ujság, 1859. november 13.) Forrás: Wikipédia

1841-től Kossuth kérésére Zemplénből tudósítja a Hírnököt; 1843-ban táblabíróvá, 1847-ben Zemplénben főszolgabíróvá és a sátoraljaújhelyi kerületben követté választják. Részt vesz az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban, de 1850-ben szakít korábbi politikus barátaival és a zempléni nemesekkel. Bánfalvára költözik, ahol egyházi gondnok, de foglalkozik irodalommal, fordítással és történelmi kutatással. 1861-ben Dédesen képviselő, s mint ilyen, híres szónoklataival tűnik ki. Még ugyanez év decemberében, az országgyűlés feloszlatásakor visszatér Bánfalvára, és a politikától teljesen visszahúzódva él itt. 45 éves, amikor 1864. április 18-án szívkórság, máj- és lépbetegségek következtében elhalálozik. Szülőföldjén, Berettőn temetik el, de emlékét a Kazincbarcikához közeli Bánhorvátiban is kegyelettel őrzik.

(Csorba Zoltán 1994-ben megjelent Kazincy Gábor című könyve alapján)

Dubicsány: Fennállásának 650. évfordulóját ünnepelték

1997. október 23-a nagy napja volt a városunktól nem messze fekvő Dubicsány községnek: egész napos ünnepi programmal emlékeztek meg 650. évfordulójáról.

Az ünnepség református istentisztelettel és katolikus szentmisével kezdődött, majd a Hősök kertjében az ott felállított kopjafák – az évfordulóra készített emlékmű – felavatásával folytatódott. Az ünnepség résztvevőit – a falu lakóit és a vendégeket – dr. Csikász Zoltán, Dubicsány polgármestere köszöntötte. Ezután a helyiek és a vendégek megkoszorúzták az emlékművet. A település küzdelmes múltjáról és jelenéről Tamás Barna, Putnok polgármestere szólott. Ezt a községért sokat tett személyek kitüntetése követte.

Az ünnepség kulturális programjában szerepelt a városunkban működő Don Bosco Szakképző és Általános Iskola énekkarának műsora is, amit a résztvevők nagy tetszéssel fogadtak. Az ünnepi eseménysorozat fogadással zárult, amelyen az önkormányzat vendégül látta a település lakóit és a meghívott vendégeket.

A település múltjáról néhány részletet idézünk Tamás Barna putnoki polgármester beszédéből:

“Legelső adatunk Dubicsány községről a XVI. századból van, amikor az a Rátold nemzetség birtoka volt. A Rátold nemzetséghez tartozó kazai Kakas-család 1415-ben új adományként szerezte meg addigi birtokához. A Putnoki, a Kakas és Lorántffy családok együttesen birtokolják, majd pedig megosztoznak rajta. A XV. században már kezd kialakulni a község nevének mai írásmódja, úgymint Dubitsán, és Dubicsan. Putnoki László özvegye birtokrészét eladván Bánfalvai Barius Renoldnak, így Bárius-birtok is volt. A XVI. századbeli összeírások azt mutatják, hogy a Putnokiak mellett a Balai- és a Balassa családok is birtokolták a községet.

A török 1555-ben felégette Dubicsányt, s attól kezdve a falu sokáig pusztán állott. Ugyanabban a században a közelében lévő, hozzá tartozó, de elpusztult Suponyó falu, illetőleg birtok helyett nemegyszer Dubicsányt is Suponyónak hívták. A putnoki vár várnagyának a kezelésébe tartozott, s így az is birtokosa volt. A XVI. század végén nagy szerepet játszik életében Zoltay János, a vár prefektusa. A községet Bethlen Gábor 1627-ben felmentette az adó- és tizedfizetés alól.

A XVII. században a Korláth, Berőcze, majd a Rákóczi-család érdemel említést, a XVIII. századbeli birtokosai közül a Fáyak tűnnek ki.

1849-ben Görgey Artúr katonái a Zsuponyó-patak mellett vívtak csatát a cári csapatokkal. Az elesetteket közös sírba temették, melynek ma is láthatók a felszíni nyomai.

A falu a Sajó völgyében, Putnok közelében található. Kiterjedt erdőség, szántóföldek, rétek veszik körül. Alig több mint 300 lakosú község erdeiben nagyvadas állomány található, ezért a vadászok kedvenc területe.

A Vay-kastély a XVIII. század közepén épült. Századunk elején új tulajdonosa, Barta Arnold átépítette. Ma a Borsod Volán Rt. kastélyüdülője.

Az elmúlt évek során a község arculata jelentős, pozitív változáson ment keresztül.”

Miskolc: “A házalakú száguldó szörnyeteg”

Tavaly a város napjának ünnepéhez, május 11-hez közel eső időben a miskolciak megemlékeztek arról, hogy a városban 100 évvel ezelőtt indult útjára az első villamos. A miskolci villamosközlekedés történetének 100 évét tekinti át dr. Dobrossy István, a B.-A.-Z. Megyei Levéltár igazgatója Miskolc kulturális magazinjában, a “Csobogó”-ban, amelynek első száma tavaly jelent meg.

Részletek a cikkből:

“A villamosközlekedés, vagy ‘villamosvasút’ megindítására 1897. júniusában került sor Miskolcon … A fővonalon 15 megállót alakítottak ki, s a végállomás a Vörös-templom, vagyis a Szent Anna templom előtt volt. A mai Baross G.-Zsolcai kapu–Ady E.-Széchenyi I. utcában közlekedő, szokatlan, de régen várt szörnyeteg megállóinak száma háromszor annyi volt, mint napjainkban.”

“A villamosvasút alaposan felforgatta a város közlekedését, ezért a rendőrfőkapitány sok fontos hirdetményt jelentetett meg a helyi lapokban, vagy éppen a már akkor is szokásos falragaszokon. Az egyiknek a következő címet adták: ‘Óvintézkedések és tudnivalók a helybéli villamos vasúti közlekedés megnyitása alkalmából’. Az élénk fogadtatásra utal a hír, miszerint ‘eltiltatik a villamos kocsik előtt, mellett és után való futást is’.

Sokkal komolyabb gondot okozott azonban a vasszörnyeteg a szekereiket hajtó gazdáknak, s főleg a befogott állatoknak. Naponta jelentek meg hírek, hogy a lovak a ‘házalakú szörnyeteg’-től megvadulva a Szinvába, meg a malomcsatornába forgatták rakományukat, utasaikkal együtt. Ezt az előre nem látható ‘konfliktust’ feloldandó, már a századforduló előtt felvetődött az állatok és a fogatok kitiltása a főutcáról. Persze ez nehezen ment, ami a közállapotokra utaló, s egy 1924-ből származó újságból is kitűnik: ‘a falusi hangulat legbájosabb idillje élemedik meg a Szemere utcában, amikor a szarvasmarha csordát a hajnal leple alatt végighajtják a város közepén’.”

A Széchenyi utca régi képeslapon – villamos a színház előtt Forrás: Wikipédia

A Széchenyi utca régi képeslapon – villamos a színház előtt Forrás: Wikipédia

És néhány fontos dátum a 100 éves történetből:

1932: Átszállás nélkül lehet közlekedni a villamos két végállomása között.

1950: Döntés születik a kettős vágányú villamos közlekedésről.

1952: Elkészül a hejőcsabai villamosvonal kettős vágányúvá alakításának terve (a terv nem valósult meg, sőt 1960-ban ezen a vonalon megszűnik a villamosközlekedés).

1994: Befejeződik a majdnem 100 éves vasút sínpárjának felújítása.

Sajókaza: Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc katonájának síremléke

A sajókazai temetőben három kopjafa és márványtábla jelzi, hogy a sírban annak a Szoták Pálnak a hamvai nyugosznak, aki önkéntesként harcolt az 1848/49-es szabadságharcban. A kopjafát a sajókazai általános iskolások készítették és állították, s a sírt rendszeresen gondozzák is.

sajokaza_48

Kiss Éva sajókazai tanárnő mondja el, hogy Szoták Pál 1831-ben született, egy gazdatiszt fiaként. Még csak 16 éves, amikor a gimnázium 7. osztályának elvégzése után 1847-ben önkéntesként beáll a 34. porosz gyalogezredbe. 1848 őszén átlép a honvédhadseregbe, és 1849 júniusában már honvéd-hadnagyként részt vesz a szabadságharcban. Ott van a világosi fegyverletételnél. Menekülni próbál, de elfogják és besorozzák a császári hadsereg VII. gyalogezredébe, ahonnan 1860-ban leszerel, és Sajókazán községi jegyző lesz. 1869-ben újból beáll katonának, s 1869-ig szolgál a hadseregben, majd ekkor őrnagyként szerel le. Ezután rövid ideig Kassán, majd az 1914-ben bekövetkezett haláláig Sajókazán él. Emlékét Sajókazán egy róla elnevezett utca is őrzi.

Tardona: A Bükk világa a Jókai-emlékszoba és Tájházban

Szomszédunk, a Bükk lábánál fekvő Tardona község két kedvező adottsággal rendelkezik: a Bükk hegység közelségével, és azzal a történelmi ténnyel, hogy az 1848/49-es szabadságharc leverése után a márciusi ifjak egyike, Jókai Mór e településen talált menedéket. E két adottságot a falu mindenkori vezetői igyekeztek a település javára kamatoztatni. Ennek egyik példája az 1984-től működő Jókai-emlékszoba és Tájház, amelyet a ref. templom melletti egykori iskola épületében alakítottak ki. Az épület egyik szobájában az íróval kapcsolatos írásos és fényképes dokumentumok, a műveit tartalmazó 104 kötetes sorozat és más tárgyak tekinthetők meg, a másik terem egy századforduló idei úgynevezett tisztaszobát mutat be, míg a harmadikban a tardonai emberek mindennapi életének tárgyi emlékei láthatók.

Fotó: Kiss Andrea (KDK)

Fotó: Kiss Andrea (KDK)

Tavaly a tájház újabb teremmel gyarapodott. Május 17-én nyitották meg azt az állandó kiállítást, amely a Bükki Nemzeti Park és Tardona község együttműködésének gyümölcseként a Bükk, illetve a nemzeti park világába kalauzolja a látogatót. Az állatvilágot kitömött őz, szarvas, muflon, vaddisznó, a madarak közül sas, fácán, rigó, vadgalamb, vadkacsa, bagoly és harkály jeleníti meg, míg a növényvilág egyedei színes fotókon megörökítve láthatók. Jól érzékelteti a kiállítás anyaga az ember és a természet bükki kapcsolatát és világát.

A kiállítást a megnyitás óta már sokan felkeresték, és nem csak a környékről, de hazánk messzibb tájairól – Szolnokról, Szegedről, Kecskemétről, Debrecenből-, sőt, a vendégkönyv tanúsága szerint a Bükk világa iránt érdeklődő külföldi turisták is megfordultak a tájházban.

Kisvasúton Tardonáról a Bükkbe

Az előzőekben említett két kedvező adottság mellett egy kedvezőtlenről is szólni kell. Ez pedig a település nehéz megközelítése, és emiatt bizonyos elzártsága volt. Tardonára közúton ugyanis csak Nagyvisnyó, Mályinka és Dédestapolcsány felől lehetett eljutni (valamikor bányavasúton Kazincbarcika felől is, de a herbolyai bányászkodás visszafejlesztésével ez a lehetőség megszűnt). Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika és más települések irányából Tardonát csak nagy kerülővel lehetett elérni. A község vezetői már régen szerettek volna ezen a helyzeten változtatni. A két világháború közötti országgyűlési képviselő-választások során a jelöltek a Barcika és Tardona közötti út megépítésének ígéretével is korteskedtek, de az út a megválasztásuk ellenére sem épült meg. A felszabadulás után is még sokáig nélkülözni kellett az utat, amelynek egy része a hetvenes években akkor készült el, amikor a Borsodi Szénbányák Vállalat Billa-tárón aknát nyitott, s onnan közúton szállították el a szenet. A nyolcvanas években, amikor Tardona közigazgatásilag Kazincbarcika városkörnyéki községe lett, újból napirendre került az út építésének ügye. Mind Kazincbarcika, mind Tardona vezetői minden lehetséges fórumon szorgalmazták az út építését. Igyekezetüket a nyolcvanas évek második felében siker koronázta, és 1989-től Kazincbarcikáról már végig szilárd burkolatú úton közlekedhetnek a járművek Tardonáig.

Az utóbbi években még egy megközelítési lehetőség foglalkoztatta a tardonaiakat, főleg Tóth József polgármestert, Tardona nagy lokálpatriótáját. Az a merész gondolata támadt, hogy a Miskolctól Lillafüreden át a Bükk egyik vadregényes helyéig, a Farkas-gödörig vezető erdei kisvasutat valamiképpen Tardonáig meg kellene hosszabbítani. Elgondolásával megkereste az Északerdő Rt. Vezetőit, akiknek megtetszett az elképzelés és melléálltak. Elkészítették a vasút meghosszabbításának kiviteli tervdokumentációját, amely szerint a mintegy 5,2 km-es szakasz a Farkas-gödöri végállomás előtt a Tizesi háznál eltérne, és megkerülve a Koponya-tetőt, a Nagy-szállásvölgyben haladva jutna el a tardonai autóbusz-végállomásig. Amennyiben sikerül a kivitelezéshez szükséges anyagiakat – mintegy 70 milliót – megszerezni, néhány éven belül a tardonaiak kisvasúton is eljuthatnak Miskolcra, a természet kedvelői pedig Tardonától szintén kisvasúton tehetnének egy szép kirándulást a Bükkben.

Hozzászólás