Kazincbarcikán (is) éltek, dolgoztak: Dr. Szabó Gyula

Szeretettel gondol Kazincbarcikára

dr_szabo_gyulaDr. Szabó Gyula Sajókazán született, mégis tősgyökeres sajókazincinak vallja magát. Az általános iskoláit már Sajókazincon végezte. Középiskolába Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumba járt, de a kazincbarcikai vegyipari technikumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait már a fővárosban fejezte be, ahol 1970-től él és dolgozik.

Első munkahelye a BVK volt; itt kezdetben a központi laboratóriumban kapott beosztást, majd mintegy tíz évig az igazgatói titkárságot az azóta elhunyt Sütő László és dr. Szántó István igazgatók műszaki titkáraként vezette.

Budapesten kezdetben a Magyar Vegyipari Egyesülésnél dolgozott, később, 18 évig a Merkur vezérigazgató- helyettese. A Személygépkocsi Értékesítő Vállalatnál mint üzemigazgató és kereskedelmi igazgatóhelyettes tevékenykedett. Jelenleg a Karusszel Kereskedelmi Kft. tulajdonosa és igazgatója. Ez a cég üzemelteti a miskolci Vigadó éttermet is.

Kazincbarcikától sohasem szakadt el. Mindig hazajár, és gyermekkori barátaival és volt munkatársaival rendszeresen találkozik. Azt mondja: “a BVK kiváló indíttatást adott számomra, amiből mindig tudtam profitálni.” A városra pedig szeretettel és nosztalgiával gondol vissza, hiszen szemtanúja volt a kis falu növekedésének, gyarapodásának egészen a majdnem 40 ezer lakosú Kazincbarcika megszületéséig.

A gyár és az egyes üzemek építésének, üzembe helyezésének, majd felavatásának szemtanúja volt. Véleménye szerint sajnos egyre kevesebben élnek már az óvárosban, akik ott gyerekeskedtek, majd az újvárosban laktak és a vegyiparban dolgoztak.

Vallja “A kazincbarcikai és a sajókazinci évek életem egyik legszebb szakasza volt. Egy olyan korszaknak lehettem aktív közreműködője, ami nekünk, a falusi gyerekeknek a csodát jelentette. Örültünk annak a lehetőségnek, amelyet az új gyár és az új város megvalósulása idevarázsolt. A világ kitárult előttünk, a kis falu egyre gyarapodott. Jöttek az építők lovas kordélyaikkal, s a végeláthatatlan földmunkákat végezték. Kőművesek, vasbetonszerelők jöttek, akiknek keze nyomán épültek a város házai, a gyár óriási pillérei, üzemcsarnokai. Majd megérkeztek a gépszerelők kompresszoraikkal, tartályaikkal, s mindent behálózó csővezetékkel, s egyszer csak mind a gyár, mind a város felépült. A gyár nem sokkal később pétisót, vagyis műtrágyát gyártott. A kis falu egyszerre várossá nőtt. Már nem a bánya fatelepén kellett dolgoznunk, hanem figuránsként mérnökök mellett.” És Szabó Gyula első gimnazistaként nyáron a herbolyai bányaüzem fatelepén dolgozik. Másodikos – 1952-ben –, amikor a szénosztályozó műnél és a hőerőműnél is iparvágányok kitűzésénél figuráns.

A nagy átalakulás új barátokat, új munkatársakat is jelentett. A sok újdonsággal szinte nem is tudtak mit kezdeni. A poros utakat betonutak váltották fel, a vándormozit a filmszínház, a libalegelőt – ahol korábban a labdát rúgták – új sportpálya, a kocsmákat pedig vendéglők. Mindenki örült, ha egy falusi gyermek a BVK-nál karriert csinált. Szívesen emlékszik a Tamók gyerekekre, Kuttor Gyurira (aki a KMTK csapatának kapusa is volt), vagy Balogh Ilonkára. Az akkori fiatalok ma már nyugdíj felé közelednek, vagy már nyugdíjasok is, gyerekekkel, unokákkal.

Szabó Gyula mindig szeretettel gondol a poros kis Sajókazincra, ahonnan elindult. Sokan azt is tudják, hogy riportalanyunk jó labdarúgó volt. Harmadikos gimnazista, amikor 1953-ban a Szikra nevet viselő csapatban játszott. Előbb a megyei második, majd az első osztály megnyerésével az NB III-ba jutottak. A csapat neve 1956 után KMTK-ra változott.

Szabó Gyula öt évig volt a csapat tagja. Később viszont az NB II-be feljutott csapat szakosztályvezetője, majd budapesti képviselője lett. A legendás csapatra szívesen emlékszik vissza. Lehetett győzni, ki is lehetett kapni, azonban lélektelenül, unottan játszani nem lehetett, a szurkolókért, a csapatért, vagyis a klubért és magukért is küzdöttek a játékosok.

Az akkori csapat tagjai voltak:

Csabai – Szabó, Szalánczi, Bándi – Csepregi, Szokol – Erdősi, Alapi István, Farkasfalvi, Alapi György, Balogh.

(Az akkori labdarúgópálya a mostani karbamid- és hűtőtornyok helyén volt.) A labdarúgók egymással és a szurkolókkal jó baráti kapcsolatban álltak.

A BVK együtt nőtt a várossal, a város együtt fejlődött a BVK-val. A vegyikombinát, mint a város legnagyobb és meghatározó üzeme, a városnak sokoldalú segítséget nyújtott a művelődési központ, a stadion, az óvodák, az iskolák, a bölcsődék építése során. Az egyik festőművész műteremlakást kapott a K épületben. A kórháznak műszereket vásároltak. Mindezeket a teljesség igénye nélkül írtuk le.

“Jóllehet, Budapesten élek, mégis tősgyökeres sajókazincinak vallom magam.”

One comment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .