Kazincbarcika állami díjasa

seres_balazs1975. április 3-a emlékezetes dátum Seres Balázs, a BorsodChem Rt. nyugdíjas lakatosa életében. Az Országházban e napon vette át a Magyar Népköztársaság Állami Díjának II. fokozata kitüntetést „a magyar nép szocializmust építő munkáját segítő nagy jelentőségű eredményeinek elismeréseként”.

A most hatvanhat éves nyugdíjas így emlékszik vissza az életében oly sokat jelentő eseményre, és arra a munkára, amit ezzel a magas kitüntetéssel ismertek el: „Tizennyolc éves koromig a Szabolcs megyei Ibrány községben éltem és szegényparaszt szüleimnek segítettem a földművelésben. 1952-ben toborzók jártak a falunkban, akik a Kazincbarcikán épülő nagy vegyi gyárhoz kerestek dolgozókat. Így kerültem Kazincbarcikára, illetve előbb Pétre, megismerni az ottani üzemet.

Parasztfiúból itt lettem lakatos szakmunkás, és a BVK-ba kerülve, amit akkor még Sajómenti Vegyi Műveknek hívtak, szerszámkészítőként kezdtem dolgozni. Két év múlva bevonultam katonának, s a leszerelés után visszatérve a BVK-hoz a központi javítóműhelybe, majd a műtrágya üzembe kerültem karbantartó lakatosnak, és egészen nyugdíjazásomig, 1991. februárjáig itt dolgoztam. Itt lettem a BVK-ban elsőként megalakult Kandó Kálmán szocialista brigád tagja, 1961-ben pedig a 16-24 fős brigád vezetője.”

A brigádmozgalom évei és eseményei eképpen maradtak meg Seres Balázs emlékezetében: „Jó gárdában, jó közösségben dolgoztam. Mindenben segítettünk egymásnak. Ha valaki építkezett, a hétvégeken mind ott szorgoskodtunk. Rendszeresen jártunk vért adni. Én negyvenötszörös véradó voltam. A város gyermekintézményeiben javítottuk a játszóeszközöket, kerítést, az épület berendezéseit. Téeszt patronáltunk, s ennek keretében a borsodsziráki téeszben az istálló építésénél segédkeztünk. A jó közösséghez az is hozzátartozott, hogy sokat kirándultunk hazánk különböző tájaira. Ilyenkor velünk voltak a családtagok is. Jártunk Debrecenben, Egerben, Hajdúszoboszlón, Nyíregyházán, Sátoraljaújhelyen.” Ő, mint brigádvezető eljutott Berlinbe és a Szovjetunióbeli Cserepovec városba is.

Eredményes munkájáért sok elismerésben részesült a brigád. A gyárban elsőként kapták meg a Vállalat Kiváló Brigádja címet, amit azután többször is elnyertek. Részesei lettek a Nehézipar Kiváló Brigádja címnek is. Aktív szakszervezeti munkát is végzett Seres Balázs. Az üzemben bizalmi és munkavédelmi aktivista volt, öt évig pedig a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének tagjaként képviselte az üzem és a vállalat dolgozóit.

Mindennek elismerését jelentette az Állami Díj, aminek nagyon örült, együtt feleségével és két fiával, de a nagyobb családdal: a brigád tagjaival is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..