Ifjúvá serdült város: A biztató jövő alapjait építik Kazincbarcikán

Két évvel ezelőtt, amikor megszületett a döntés, hogy a Kazincbarcikai MTK sporttelepét az üzem bővítése miatt a lehető leggyorsabban át kell adni, igen felzaklatott állapotban találtuk Perjési Zoltánt, a sportkör elnökét. Hangulatát akkor természetesnek találtuk, hiszen egy pezsdülő sportélet visszaesését látta maga előtt. A régi sporttelepet elvesztették, az újnak pedig még a terve sem készült el. Az élet pedig nem állhat meg a sportban sem.
Átmeneti megoldásra volt szükség. A sportkör vezetői, ha sok-sok nehézség árán is, de megtalálták ennek lehetőségét. Persze, amivel előre számítottak, tudniillik, hogy főleg az üzemi tömegsportban lesz nagyobb visszaesés, be is következett. Az élet azonban haladt tovább, és ők újabb erőfeszítéseket tettek az új sporttelep megvalósításáért.
Hol tartanak most a kazincbarcikaiak?

Elkészült az új stadion terve, jóvá is hagyták. Megvalósítására 5 millió forintot kaptak. Már az idén hozzákezdhettek volna, de az Építésügyi Minisztérium nem tudott, biztosítani építővállalatot. Így az új stadion építése csak a jövő év elején kezdődik el.

A KMTK labdarúgói a hőerőmű területén, üzemi tömegsport céljára épített edzőpályán tartják edzéseiket. Itt játsszák le az üzemi mérkőzéseket. A pálya távol van a lakóteleptől, ezért kevesen látogatják.

A sportkör vezetői jól tudták, hogy ezt az állapotot az új stadion felépítéséig nem lehet fenntartani. Megoldást kerestek. Ma már az Újváros végében, közel a lakótelephez, füvesített területen egy új labdarúgópálya körvonalai bontakoznak ki. A pálya végében öltözőépület falai látszanak, csak a tetőszerkezet hiányzik róla.

Ma már a mosoly és megelégedettség sugárzik Perjési Zoltán arcáról. A jól végzett munka öröme és a biztató jövő reménysugara ez. Több mint egymillió forintot képvisel az az érték, amit itt jórészt társadalmi munkával megvalósítottak, pedig mindössze 150 000 forintot fordítottak rá készpénzben.

sportpalya001

A terveket Diósy Gáspár építészmérnök készítette el minden ellenszolgáltatás nélkül. A földmunkában Scheer Antal mérnök nyújtott igen nagy segítséget gépek kölcsönzésével és a szakmai munka irányításával. Kerekes Géza kazánkőműves az építési munkában jeleskedett. De a munka oroszlánrészét az elnök vállalta magára fáradhatatlan buzgalommal. Felsorakoztak mögé a sportkör többi vezetői, sportolói, az üzemek szocialista brigádjai.

A közös összefogás, erőfeszítés gyümölcse az új sportlétesítmény, amelyet tavasszal vesznek birtokukba a kazincbarcikai sportolók, üzemi dolgozók. Ez lesz az új stadion edzőpályája. Szükség is lesz rá, mert akkorra erősen megnövekedik a város diákjainak száma.

A Kazincbarcikán az utóbbi időben, az említett nehézségek miatt, visszaesett a sportélet. A sportkör vezetői azonban nem nézték ezt tétlenül. Keresték a megoldást. Közös erőfeszítéssel leküzdik az akadályokat.

Nemes Péter
Észak-Magyarország
1965. július 31.

sportpalya01

🙄

Papp Attila Ismerkedjünk Kazincbarcikával című könyvéből tudható, hogy az 1966 tavaszán birtokba vett „erősen göröngyös” labdarúgópálya ugyan az alapvető problémákat nem oldotta meg, de olyan lendületet adott, melynek eredményeként már az év végére jelentős siker született: a focicsapat kiharcolta az NB II-be jutást, és e siker megmozgatta a várost. Egyébként amíg a hőerőmű sporttelepét egy meccs kedvéért két-háromszáz néző kereste fel, addig az új pályán az első mérkőzést 3500 (!!!) néző tekintette meg.

kvse1

KVSE-meccs a 70-es években. Ma az egész NB I-es fordulóra megy ki ennyi néző 🙂 (Fotó: Kálmán Vilmos archívumából)

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..