Vadállatok Vadnán, avagy a szegény embert még a „majmok is húzzák”

A következő események 1978-ban történtek, azaz még bőven a mobiltelefonok és az internet világa előtt. Mikor egy cirkuszi társulat érkezett Vadnára, a lakók egy része kitörő érdeklődéssel fogadta őket. Már aki persze észrevette jövetelüket, hiszen ez a cirkusz annyira kicsiny volt, hogy még egy ilyen kis településen is jól el tudtak rejtőzni a kíváncsi tekintetek elől.

A történet egyik főhőse, Joci, nem is kicsit volt meglepődve, amikor húgával – történetünk másik hősével –, a hétéves Zsuzsival sétálva a művelődési ház környékén figyelmes lett egy csapott hátú kék Peugeot-tól nem messze heverésző oroszlánra. Ilyet nem minden nap lát az ember, gondolta hát, gyorsan szól az édesanyjának és kisebbik húgának, aki akkoriban hároméves lehetett. Az anyuka karjába kapva a legkisebb gyereket indult el, hogy tanúja lehessen a nem mindennapi látványnak. Nem is kellett sokat gyalogolniuk, hogy a házuktól eljussanak a művelődési ház előtt elterülő tisztásra, melyet másik oldalról a falu kis iskolája szegélyezett. Igen ám, de amikorra pont odaértek, a nagyobbik lány az iskola ajtajához vezető lépcsőn botlott el úgy, hogy el is esett. Mi sem kellett több az oroszlánnak, odaugrott a földön lévő gyerekhez, és a gyerek sapkáját kezdte cibálni.

Innentől kezdve az események felgyorsultak, a másodperc tört része alatt történtek. Az anyuka kiabálni kezdett a cirkusz tagjainak, míg egy arra járó cigány ember pedig még hatásosabb módját választotta az értesítésnek: a lakókocsi ajtajába rúgott bele néhányat, aminek rögtön hatása is lett: ugrottak a lakókocsiból az emberek: A kiugró emberek egyike (talán az idomár) azonnal oda is szaladt az oroszlánhoz, és jókorát belerúgott az állatba, míg ugyanebben a pillanatban az anyuka szinte ledobva a fűbe  a kisebbik gyereket rohant a nagyobbik lányhoz, és kapta fel. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen vadállat nem nagyon szereti, ha rugdossák (és szerintem alapvetően igaza is van, aki így gondolkozik) mégsem lett belőle nagyobb baj, az oroszlán arrébboldalgott. Nem említettem, hogy az állat eléggé öreg volt, talán meg sem volt már minden foga , nadehát az ösztön ki tudja mikor éled fel egy vadállatban! Amikor az eleső Zsuzsi sapkájára vetette magát,  csak játszani akart vagy más szándéka is volt, talán csak a gondozója tudná megmondani, mindenesetre a nagyobbik lány vérző füllel került ki ebből a „játékból”.

Sajnálkoztak is a cirkusz tagjai az eset miatt, nem kevésbé ijedtek meg, mint a család tagjai! Nade Zsuzsival minél hamarabb kórházba kellett érni, hogy a vérző fülét ellássák, és a megfelelő oltást megkapja az esetleges kórokozók ellen, amit a vén oroszlán esetleg átadhatott.

Ismerős vitte be az autójával Zsuzsit és édesanyját, a szomszédos városba, Kazincbarcikára, ahol a legközelebbi kórház található volt. Mikor az anyuka elmesélte az esetet, a sebész kétkedően nézett: — Oroszlán harapta meg a gyereket? — kérdezte. Kétkedése érthető is volt, mert  ilyen eset nemigen történhetett a praxisában. Ibolya néninek határozottabban kellett állást foglalnia:

— Ha nem hiszi, menjen le, és nézze meg őket Vadnán!

Ezzel az érvvel már nem nagyon akart vitatkozni az orvos, ellátta a sérült kislányt, majd elengedte az anyát és lányát.

Mikor Ibolya néniék visszaérkeztek a faluba, a cirkuszosok már kitalálták, hogy ingyenjegyeket fognak felajánlani a kárvallott családnak engesztelésül. Ekkoriban az emberek még kevesebbet jártak rendőrségre, ügyvédekhez, és mivel kedves emberek voltak történetünk főszereplői, elfogadták nagyvonalúan az ajánlatot.

          Majmot ábrázoló plakát a városligeti állatkerttől nem messze

Estére megtelt a nem túl tágas falusi művelődési ház nézőkkel. Ritka dolog, hogy egy cirkusznak nincs sátra (vagy nem akarja felállítani), de minden bizonnyal ez a pár emberből álló cirkuszi társulat pont az ilyen kis településekre volt specializálódva: minél kisebb költséggel fellépni valahol, ahol az emberek nagy lelkesedést mutatnak bármilyen produkció iránt, ami a cirkusz világát idézi meg. Mindenesetre a közönség izgatottan várta a műsorszámokat. Joci, Zsuzsi, Csilla és Ibolya néni az elsősorban kapott helyett, hogy minél inkább „testközelből” szemlélhessék a produkciót.

A produkciók — talán nem kevéssé a költséghatékonyság számlájára írhatóan — kívánni valót hagytak maguk után: volt például egy olyan szám, amelyben a kígyó alig akart megmozdulni. Szerencsére a közönség tájékozott tagjai rögtön megtalálták a magyarázatot: hidegebb idő lévén, hogy a belső hőmérsékletét fenn tudja tartani a hüllő, terráriumi hőmérsékletre lett volna szüksége, hogy megmozduljon. Ezen túl nem volt védőháló sem kifeszítve a nézőtér és a „manézs” közé.

Ha pedig sok az esetlegesség egy produkcióban, annál nagyobb az esély, hogy valami rosszul fog elsülni: a nagy érdeklődéssel várt majmok produkciója alatt az egyik majom felfelé szaladva a kifeszített kötélen pont a legkisebb lányt karmolta meg!

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..