Tardonai lakodalom – 3. rész: A lagzi napja

Pál Lilla írása

A Tardonai lakodalom első két részében az ismerkedés helyeiről, az eljegyzésről és a lakodalom előkészületeiről szólt a bemutatás. Most a lakodalom napjának és másnapjának leírásával zárom a „Tardonai lakodalom” bemutatását.

A lakodalom napján a vőlegény és menyasszony házánál nagy volt a készülődés. A lagzi napja általában a szombat volt, de a ’30-40-es években akár hétköznap is lehetett, a ’60-as években azonban, hacsak nem volt nagyon-nagyon sürgős az egybekelés, lakodalmat csak szombaton tartottak. A lakodalmak időszaka a II. világháborút követő rendszer miatt, a paraszti világ felbomlásának következtében a téli időszakról átkerült nyárra. A hagyományos parasztgazdálkodással foglalkozó közösségben, a nyári időszakban a földeken lévő temérdek munka miatt nem értek rá lakodalmat rendezni, nyáron dolgozni kellett. Télen lehetett kicsit pihenni, hiszen a földeken ekkor nem volt munka, így télen értek rá mulatozni, lagzit tartani. Tardonán a földművelés és állattartás a ’70-es évekre már a háztáji gazdálkodásra korlátozódott, a férfiak legtöbbje a bányában dolgozott. Az élet és a munka átrendeződése hozta magával fokozatosan azt, hogy a falvakban, így Tardonán is elterjed a nyári időszakban lagzizni, ekkor már az volt a furcsa, ha valaki télen tartotta a lagzit. A ’80-as években májustól szeptemberig minden hétre jutott egy lakodalom Tardonán. Az iparnak köszönhető gazdasági fellendülés hatására a lakodalom sokkal nagyobb volumenű lett a ’80-as évekre, mint amilyen a ’40-es években volt, de a menetében sok vonást és hagyományt változatlanul őrzött a tardonai lakodalom még a ’90-es években is.

Gy. Borbála 1942. január 24-én házasodott össze férjével, így emlékezett erre a napra:

„Az uraméknál is vót, meg nálónk is lagzi. Pályinkás lagzi vót, inni nem vót más. Az én rokonaim édesanyáméknál mulattak, engem kikértek, szánkán átvittek Dédesbe. Édesanyám téglát melegített a lábam alá, hogy ne fázzak annyira, párnára ültettek, de mire oda értünk már semmit nem ért, hideg vót. Dédesbe vót a polgári, a templomi meg itthon Tardonán. Kevesen jöttek el a templomba a hideg miatt, meg sokan oda vótak a háborúba is már akkor. A lagzi a házba vót, kipakolták a bútort, cigányzenekart fogadtak. Édesanyám meg édesapám eljött menyasszony táncára. Kevés pénzt kaptunk, szegény vót akkor mindenki. Másnap bevezettek a templomba, melyik székbe kell eztán menni. A sógornőm vezetett be.”

Dolgozó násznép a lakodalomban Tardonán, az 1950-es években

A lakodalomban 1940‒1990 között négy nagy változás történt: az első az, hogy a téli időszak helyett átkerült a lakodalom nyárra, a második az, hogy a házból kikerült a lakodalom az épített sátorba (így nagyobb volumenű is lett), a harmadik a fényképezkedés szokásának szerves beépülése, a negyedik pedig a helyszín díszítése. Az 1990-es évek elejére pedig a lakodalom a két háznál lagzizás helyett egy helyszínre redukálódott, és a lakodalom menete is egyszerűsödött: több szokást elhagytak, majd a lakodalmak az udvarról fokozatosan átkerültek az éttermekbe.

Lakodalmas főzősátor és a dolgozó násznép az 1970-es években

Amíg két háznál lagziztak, mindkét háznál gyülekeztek a vőfélyek és a násznép, a fiús háztól elmentek a lányt kikérni, ezután megtartották a polgári, majd a templomi szertartást, a templomból a lány rokonai a lányos házhoz, a fiú rokonai az ifjú párral a fiú házába mentek. A vacsorát így külön háznál töltötték el, és a mulatozás is külön történt, a menyasszony rokonai csak a menyasszony vagy menyecske táncára jelentek meg. Az 1940‒60 közötti években a lakodalom a házban volt, a ’70‒80-as években terjedt el a nyári lakodalom és a sátorépítés szokása. Amíg a lakodalom a házban volt megtartva, addig két szobában rendezték, az egyik szobából a bútorok többségét kipakolták, ott volt a cigányzenekar, ott lehetett táncolni, a másik szobában pedig vacsoráztak. A násznép általában felváltva evett, mert egyszerre nem fértek el a vacsoránál. Ahogy a lakodalom, úgy a hívogatás is külön történt, külön vőfély hívogatott a lányos házhoz és külön vőfély a fiús házhoz. A sátras lagzi elterjedésével már a vacsorára a násznép egyszerre tudott leülni, az udvaron egy nagy sátrat építettek a vacsorához és tánchoz, megvolt a sátorban a zenekar helye, a fapadok, lócák, ahol a vendégek helyet foglaltak és a zenekar előtt a tánctér. Két külön kis sátor volt a nagy sátor mellé építve, az egyikben főztek, a másik pedig volt a „söntés”, a férfiak kedvenc helye, ahol az italokat csapolták. Néha az udvaron lévő épületeket is használták a söntés céljára, pl. a garázst.

Söntés a ’80-as években

Garázsban kialakított söntés, 1995

A lakodalmas konyhán már előző napoktól dolgoztak a rokonok, a lagzi napján pedig már reggeltől főztek, a konyhába kerti csappal mosogatóhelyiséget is kialakítottak, az asszonyok pedig több egymás mellé állított tűzhelyen meg üstben főzték a vacsorát.

Asszonyok dolgoznak a lakodalmas konyhán az 1980-as években

A lakodalom menetébe az 1970-es években épült be a fényképezkedés szokása, Miskolcra, Kazincbarcikára vagy Sajószentpéterre mentek fényképezkedni a délelőtti órákban a szertartások előtt. A fényképezés néhány közös fotóból és menyasszonyportréból állt, főleg csak a műteremben, kinti fényképek leginkább az 1990-es évektől készültek, a vőlegényportré az 1980-as években jött divatba, addig csak a menyasszonyt fényképezték külön. A ’80-as években a mellette ülőt és a nyoszolyólányokat is elvitték a fényképezésre, és ekkor már készültek eseményfotók az egész lakodalom alatt.

Az 1940‒50-es években csak nagy ritkán készültek fényképek, a fényképezés főleg egy műtermi fényképre és egy menyasszonyportréra korlátozódott. Ritka esetben eseményfotókat is készítettek az 1950-es években, hiszen ekkor már elvétve akadt a településen vagy a környékbeli rokonok között egy-egy valaki, akinek volt saját fényképezőgépe. De több esetben, ha fényképeztek is, a képeket sosem hívták elő. Az 1940‒1960-as években divat volt az utólagos fényképezés. A fényképészek járták a falvakat, és utólag beöltöztetve a fiatal asszonyokat készítettek esküvői képet, ilyenkor csak a nőket fényképezték, a férfiakat helyben nemigen lehetett efféle maskarázásra rávenni. Viszont a fényképészek műtermeiben is volt lehetőség az utólagos fényképezésre, amikor a pár hónapok múltán ellátogatott a műterembe esküvői képet készíttetni, akkor már a férjek is rákerültek vőlegényként a képekre.

Műtermi fotó 1985-ből

A lakodalmas ház díszítésére az 1940-50-60-as években nem fektettek különösebb hangsúlyt. Természetesen elővették a szép hímzett terítőket, az előkészültek alatt kihímezték az alkalomra szánt surcokat (egyforma mintájú, színű lakodalmas kötények), amit a násznépnek adtak, de különösebb díszítés a házban nem volt. Amíg a lakodalom a téli időszakban volt, még virágdíszítést sem alkalmaztak. Egyedüli dísz általában a szív alakba összetűzött, a menyasszony által készített hímzett és horgolt szélű díszzsebkendők voltak. A zsebkendők számának 12-nek kellett lenni, szívformába feltűzték egy kemény papírra, a szélét pedig krepp-papírral díszítették. A ’70-es évektől a lakodalmas sátrat krepp-papírból hajtogatott girlandokkal és élő virággal, zöld ágakkal díszítették. A lakodalmas ház kapuját egy virágkapuval díszítették, aminek középső eleme egy tábla volt, melynek feliratai a következők lehettek: „Isten hozott kedves vendég” vagy „Köszöntjük vendégeinket”, „Üdvözöljük vendégeinket”. A sátor díszítését mindig a fiatal lányok és gyerekek végezték, a lakodalmi előkészületek között a lányok napokig hajtogatták a krepp-papírt, amit a sátor gerendáira tűztek.

Készülődés közben készült felvétel a lakodalmas sátor előtt, a virágkapu alatt, ’70-es évek

Lakodalmas ház udvara 1985-ben

Egy archaikus szokás áttételeződése is megfigyelhető a tardonai lakodalomban, ami aktívan élt az 1990-es évekig, ez pedig a „mellette ülő fehér ruhában”. Ez fogalom Tardonán. Minden idősebb tudja, a „mellette ülő” milyen fontos egy lakodalomban. Persze manapság már finoman szólva sem néznék normálisnak azt a fiatal lányvendéget, aki a menyasszony mellé beül szépséges fehér ruhában… de régen ő kötelező eleme volt a lakodalomnak.

A „mellette ülő” általában a menyasszony legközelebbi hajadon nőrokona, vérszerinti vagy fogadott rokon (kereszttestvér), ritkán a menyasszony legjobb barátnője lehetett (persze csak akkor, ha az összes házasulandó kort megközelítő lány rokon kiesett a sorból). A „mellette ülő” tiszta fehér ruhában volt, és ő a vacsora idején az ifjú pár mellett ült, a vacsorát neki kellett szednie a pár tányérjába. A „mellette ülő” lányon kívül természetesen voltak még nyoszolyólányok, számuk változhatott, és ők az 1950-es évektől halvány rózsaszínbe voltak öltözve, fejükön koszorú volt. Korábban a nyoszolyólányok is fehérben voltak. A fehér ruhás nyoszolyólányok a magyar lakodalomra a paraszti kultúrában általánosan jellemző. A fehér ruhás lányok szokása egy mágikus rontáselhárító tradíció. Amíg a pár a templomban nem kelt egybe, a menyasszonyra az irigyei, rosszakarói rontást hozhattak, ezért a lakodalmas menetben szükség volt több fehér ruhás fiatal lányra, hogy a rosszakarókat ezzel megzavarják (ha nem tudják, ki is az igazi menyasszony, megátkozni, szemmel verni sem tudják). Ez az egyik oka annak is, hogy a lakodalmas menetben a templomba a vőlegény nem a menyasszonnyal, hanem egy nyoszolyólánnyal megy, a templomból visszafelé azonban már együtt mennek (ez a szokás még most is megfigyelhető). A fehér ruhába öltöztetett „rontáselhárító” lányoknak a szerepét vette át tulajdonképpen egy személyben a „mellette ülő”, ő volt egyedül fehér ruhában, ő kísérte a vőlegényt a templomig, ő ült a pár mellett a vacsoránál, a többi nyoszolyólány pedig általában rózsaszínbe lett öltöztetve.

A lakodalmas menetben a „kínálkozásnak” is nagy szerepe volt, a rokonok a „lesőket” apró süteménnyel és itallal kínálták, az asszonyok kínálták a süteményt, a férfiak az italt. Ez már az 1940-es években is így volt, annyi különbséggel, hogy akkor sütemény helyett egyszerű kelt kaláccsal kínálkoztak.

Kínálkozók az 1980-as években

Csak a tardonai és mályinkai lakodalomra jellemző szokást is ismerünk, ez pedig a „fejfokosok”. A lakodalomnak ilyen névvel és különlegesen meghatározott funkcióval ellátott tisztségviselői máshol nem ismertek. A fejfokosok minden esetben asszonyok voltak, a menyasszony rokonai. Ők az este egyik fontos szereplői voltak, ugyanis mentek megnézni a menyasszonyt a vőlegényes háznál. Az egyik fejfokos asszony, amikor a házba belépett, egy rossz korsót vágott a földhöz, hogy széttörjön és a csörömpölésre odafigyeljen a násznép, majd egy kis csengettyűt megrázott hangosan, és ezzel a verssel köszöntek be

„Szerencsés jó estét díszes kompánia! Szabad-e nékünk a küszöbön belépnia? – Erre mondták, hogy szabad. – Nem leszünk senkinek botránkozója, csak a menyasszonyunk meglátogatója. Akik a menyasszonyt szívesen fogadták, annak osztogatjuk szét az ajándékát. Szószóló uramtól engedelmet kérnék, hogy ezt a kis időt is nekünk megengednék, hogy ezt az ajándékot szétoszthassuk itten, szerencsés jó estét adjon az Úr Isten.”

Ezután az asszonyok szétosztották a magukkal vitt rétest. A vőlegényes házban a sütemény helyébe téglát meg fadarabokat tettek a kosárba, ezt küldték vissza a menyasszonyos házhoz tréfából.

Az ünnepi vacsora hagyományosan a húslevesből, főtt húsból, zöldségből, pörköltből és töltött káposztából állt. A ’70-es évektől került bele a rántott hús, ahogyan a torta is ekkor kezdett elterjedni, addig csak aprósüteményeket, kelt tésztás kalácsot és rétest szolgáltak fel édességként. Ezeket mindig a rokonok vitték. A ’70-80-as években a lakodalmas háznál egy külön helyiséget foglalt el a „süteményes ház”, ez nem a sátorban volt, hanem a háznak egyik helyiségében, ha volt udvarra nyíló szoba, akkor ott, ha olyan nem volt, akkor egy hűvösebb helyiségben helyezték el a süteményeket.

Vacsoravőfély általi beköszöntése, 1985

Amíg a lakodalmas házat nem is díszítették, a lakodalom résztvevőinek a feldíszítésére és külön jelvényekkel való ellátására mindig nagy hangsúlyt fektettek. Kendőket, surcot, krepp-papírból készült kis bokrétákat használtak. A surcokat már hónapokkal a lakodalom előtt elkezdték kézzel hímezni, a bokrétákat a fiatal lányok készítették a lakodalom hetén.

Lakodalomba készülő gyerekek 1937-ben Tardonán, a Néprajzi Múzeum felvétele. A lakodalmas surc így nézett ki a ’80-as években is

Lakodalmas jelvényekkel feldíszített lovak az ’50-es évek végén

Lakodalmas menet a ’70-es években

Pál Lajosné így emlékszik 1960-ban tartott lakodalmára:

„Szombat reggel összegyűltek a rokonok, készítették az ebédet. A vőlegényes háztól jött a vőfély, felkötötték a kendőt és az új pántlikát. Volt egy bot, a vőfélybot, ami be volt burkolva krepp-papírral. A gazdasszony adta a surcokat, volt szép merkolt kendő is (a keresztszemes hímzést nevezik Tardonán merkolásnak), azokat adtuk a nyoszolyólányoknak, asszonyoknak. A botra rakták a surcokat. Ezt elvitték a vőlegényes házhoz és a gazdasszonyok elébe kötötték.”

Az esküvőt rendszerint délután tartották. Pál Lajosné esküvőjén a nászmenet két szekérből és a gyalog menő rokonságból állt. Az egyik szekéren ült a lányok és a menyasszony, a másikon a vőlegény. A lovakat feldíszítették, hímzett kendővel, csengővel, az asszonyok kiosztották a bokrétát (felvirágozták a férfiakat). A férfiak a bokrétát vagy a kalapjukra, vagy a mellükre tűzték. A polgári házasságkötés a „tanácsházán” volt, ez követően mehettek a templomba. Volt egy időszak, amikor csak a dédesi tanácsházán lehetett megtartani a polgári szertartást, ha ide kellett menni, ide nem kísérte el a párt az egész násznép, csak a szűkebb társaság. A templomi esküvő mindig Tardonán volt (tardonai református pár estében). A templomi esküvő után a párnak be kellett mennie a parókiára, és a papot és családját meghívni az esküvőre. A lakodalmas háznál a vőfély elbúcsúztatta a menyasszonyt szüleitől, testvéreitől, leánytársaitól, rokonságától. Majd a vőlegényes házhoz mentek, ahol beköszönt a vőfély az ifjú férj szüleinek, és átadta nekik a menyasszonyt. A menyasszonyt a rokonai csak egy-egy rövid időre követték, pl. a már említett fejfokosok látogatásakor vagy a menyasszony táncakor.

A vacsora idején általában a helyszűke miatt egyszerre leülni nem tudtak a rokonok, így volt, aki táncolt, volt, aki vacsorázott. A vőfély szólt a táncolóknak, hogy mehetnek vacsorázni, ha az elsőként vacsorázók végeztek. A vacsorához először a vőlegény ült le, majd a „mellette ülő lányt” hozta a vőfély, és kérdezte a vőlegénytől, hogy ez-e a menyasszonya. Ő nemmel felelt. A lány leült az asztalhoz. A vőfély ezután a menyasszonyt köszöntötte be: „Ez az a lány, fején van a koszorú, ez lesz a te párod életed végéig.” A vőfély verselve hozta az ételeket. A menyasszony és a vőlegény egy tányérból ettek, az ételt a „mellette ülő lány” feladata volt a tányérjukba szedni. A vacsora után készültek a menyasszonytánchoz. A menyasszony édesanyja és keresztanyja egy tában hímzett kendőt tett az asztalra, a rokonok abba tették a táncpénzt. Ezt szokás volt felírni, mert ezzel „tartoztak” a rokonoknak, és mindenkinek vissza kellett adni a rokon lagzijában. A vőfély táncolt először, legvégül a vőlegény. A vőlegény ölében vitte át a menyasszonyt a másik szobába a pénzzel együtt, ott számolták meg.

„Ezután a nyoszolyólány és az asszonyok süteményt osztottak egy tálból a vendégeknek. Közeledett a reggel, akkor jöttek asszonyok a menyasszonyos háztól, akik a menyasszonyt levetkeztették, így mondták. Leszedték a koszorút és a fátyolt a fejéről, levették a fehér ruhát és pirosba átöltöztették. Az én ruhám piros tükörselyemből volt varrva, fehér pettyek voltak rajta. Felkontyolták a menyasszonyt, feltekerték a haját. Ezt dugókontynak hívták. A fejemet bekötötték menyecskekendővel, és szép hímzett surcot kötöttek elémbe. A kendő piros kázsmérkendő volt, a szélén fekete csipke. Aztán beköszöntött a vőfély asszonyként. A kapuba már el volt készítve egy kupac szalma, azt meggyújtották, kezdődött a hajnalégetés. Mikor elégett a szalma, bementek a házba. Voltak olyan ravasz férfiak, akik hoztak még szalmát, mennél tovább égjen. Vasárnap az ifjú párnak menni kellett a templomba, hétfőn elmentünk a táncpénzen vásárolni.”

A ’80-as évekre a két háznál lagzizás szokásában általánosan elterjedt változás lett az, hogy a menyasszonytáncot megtartották mindkét háznál, először a menyasszonyos háznál, majd a vőlegényes háznál táncolt a menyasszony.

Mellette ülő lány 1959-ben (első képen vőlegényével, aki a lakodalomban vőfély volt)

Lakodalmas menet a templomból tart a lagziba, az ifjú pár itt már együtt megy, mögöttük a nyoszolyó lányok és a mellette ülő (1959)

Ifjú pár és a mellette ülő lány a ’60-as években

A lakodalomnak sokáig ez maradt a menete. A ’70-80-as években a lovas szekér helyett autóval közlekedett az ifjú pár és a násznép. Az autót ugyanúgy feldíszítették, mint korábban a lovakat. A násznép autóinak visszapillantó tükrére kendőt kötöttek, a párt szállító autóra pedig virágdíszt vagy egy menyasszonyi ruhába öltöztetett játék babát tettek. A lakodalomnak fontos tisztségviselői voltak a tanúk, akik a polgári házasságkötést tanúsították. A menyasszonynak és a vőlegénynek is csak a keresztapja lehetett a tanúja. A vőfélyek voltak az egyik legfontosabb tisztségviselői a lakodalomnak, hiszen ők hívogattak, amíg két háznál lagziztak, addig több vőfély volt, amikor egy háznál lagziztak, akkor is sokáig több vőfély volt, a ’90-es évekre ez egy vőfélyre redukálódott, és divatba jött az is, hogy vőfélykedéssel foglakozó személyt fogadtak fel. A fogadott vőfély már biztosíték volt arra, hogy minden vers rendben el lesz mondva és a lakodalom profi módon lesz általa irányítva. A rokonok közül választott vőfélyek sokszor akaratuk ellenére nevettették meg a vendégeket, évtizedek múltán is emlékezetes helyi mendemondák keringenek elrontott versekről, ittas vőfélyekről. Ezek közül nekem az egyik kedvencen (nem a legszebb 😆 ) az, mikor a rokon vőfély már a vacsoránál bőven túl volt azon a ponton, amikor még érdemes szerepelni. Éppen az első fogást, a levest szolgálták fel az ő vezényletével, amihez el kellett mondania a levest beköszöntő verset, de az már nemigen jutott eszébe, többször belekezdett „Íme itt a leves… Íme itt a leves az …”, a többi csak nem jutott eszébe, így improvizált egyet, és ezekkel a szavakkal fejezte be a tálalást: „Sz@rok bele, egyék meg”. A vőfélyeknek és a násznagynak volt a lakodalomban az egyik legfontosabb szerepe, a násznagy felelt a lakodalomért, a vőfély meg vezényelte, verssel köszöntötte be a lakodalom egy-egy fázisát, és az ételeket is, ez azóta sem változott sokat, bár manapság már divatos a hagyományos vőfély helyett a „polgáriasabb” ceremóniamester felkérése.

Vőfély a feldíszített sátorban versel, ’80-as évek

A menyasszony és vőlegény ruhájáról is fontos néhány dolgot tudni. A vőlegény ruhája egyszerű, egy fekete (vagy nagyon sötét színű) „öltöny” volt a ruhája, az aktuális divatnak megfelelően, priccses nadrág, később egyenes szárú nadrág, fehér ing, csizma vagy cipő lehetett. Természetesen ezt az öltözetet használta később ünneplőruhának. A menyasszony öltözetére azért nagyobb gondot fordítottak: a koszorút és fátylat az 1940‒60-as évek között Miskolcon vásárolták. A visszaemlékezők szerint volt egy bolt, ahol csak ilyet lehetett kapni. A koszorú egy drót alapra fehér selyemanyaggal és gyöngyökkel díszített fejdísz volt. A menyasszonyi ruhát vagy Miskolcon vették, vagy a helybeli varrónők készítették. Amikor a rövid volt a divat, akkor térd alatt ért, amikor a hosszú volt a divat, akkor földig érőt viseltek. Még a ’80-as években is sok menyasszonyi ruha készült a helyi varrónők műhelyében, és ebben az időben már a vőlegények öltözködésére is nagyobb hangsúlyt fektettek, divatba jött a sötétbarna és sötétkék öltöny, gyakran bársonyanyagból, és természetesen a zakó alá mellényt is viseltek, ez külön jó lehetett a nyári hőségben. A menyasszonyok öltöztetésére és magára a „menyasszony-ötöztetésre” délelőtt került sor a legközelebbi nőrokonok és barátnők, nyoszolyólányok körében. A ’70-es évekig volt divatban, hogy a legtöbben egy bizonyos személyt, Biri nénit (K. Borbála) hívták menyasszonyt öltöztetni, mert ő „jól tudott öltöztetni”, „szép menyasszonyokat csinált”. Fodrászhoz, sminkeshez nem mentek, a ruhának, koszorúnak és fátyolnak viszont jól kellett állni, ehhez értett Biri néni.

Műtermi fotó 1960-ban

Utólag, az esküvő után hónapokkal készült műtermi fotó 1958-ból

A Jókai Mór Emlékszoba és Tájház újrarendezett kiállításában sok lakodalmas fotót tekinthetnek meg a látogatók, ha érdekesnek találta az itt közölteket, nézze meg a tardonai lakodalmas fényképeket a Tájházban! Egy 1984-ben Tardonán varratott és viselt menyasszonyi ruhát is megtekinthetnek a kiállításban. Korábbi évekből származó ruhát Tardonáról ez idáig nem leltünk fel, ennek az egyik oka az, hogy az esküvő után a menyasszonyi ruhát a legtöbb asszony elküldte festetni, barnára, zöldre, kékre festve templomi ünneplőruhának használták, aki nem festette be, annak a gyermekei, unokái gondoskodtak róla, hogy a ruha ne maradjon meg, hiszen minden kislány abban játszott királylányosat… a fátylat sokan pedig a babakocsi letakarására használták a rovarok ellen.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..