Nálatok is jártak mesterek? – Mesterek és mozgóárusok régen

 

Pál Lilla írása

Sokan emlékeznek azokra a régi mesterséget űző emberekre, akik a falvak utcáit járva, kiabálva adták az emberek tudtára mi a mesterségük, így keresve alkalmi munkát maguknak. Persze akkoriban még volt ezekre a mesterekre igény. A mesterek mellett a „mozgó” árusok is jártak a falvakba, elvétve még mindig van a régiekből is, pl. a tarka-barka csirkéket árusító család, a tollfelvásárló vagy a dinnyés.

A falvakat járó utazó mesterek olyan mesterek voltak, akik a szerszámaikat és késztermékeiket magukkal hordták, árultak és igény esetén javítottak. Ilyen volt pl. a bádogos, teknővájó, vasporosok stb. Vannak, akik az én gyerekkoromban is járták a falut, és vannak olyan mesterek, akikre csak az idősek emlékeznek, hiszen nagyjából az ’50-es évekig tevékenykedtek a környéken, ilyen volt pl. fazekas, gyertyamártó, szappanos, kefekötő, kosárkötő. A falvakat járták és mestereknek jóindulattal sem nevezhetőek azok a (szegény származású) emberek, akiket a köznyelv csak „dögösnek” nevezett. Ők a falvakban az elhullott házi állatokat kéregették el és gyűjtötték össze (kacsát, tyúkot, malacot stb.). Szerencsére ezek ritkán jelentek meg, az emberek persze nagyon nem is örültek nekik. Elvétve még a ’60-as években is előfordult, hogy betévedtek a faluba kéregetni.

Tardonán a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején még jártak a bádogosmesterek. Általában roma származású, utazó mesterek voltak, akik késztermékeket, kancsókat, tölcséreket stb. árultak és a ház körüli bádogosjavításokat végezték el, tetőt, csatornát javítottak, készítettek, bádogedényeket foltoztak stb. Az utcán a mesterségét hangosan kiabálva járta a bádogos a falut. A gyermekijesztők kapcsán már volt róla szó, a bádogost gondoltam én egyszer gyerekszedőnek.

Bádogos (ismeretlen szerző, kép forrása: www.sulinet.hu)

Szintén a ’80-as években gyakran jártak a „vasporos asszonyok”. Ők is roma származásúak voltak, és a csikótűzhelyek, sparheltek vasporozását végezték. Árusították is a vasport, és ha igény volt rá, el is végezték vele a munkát. Őket be lehetett vetni alkalomadtán mint gyermekijesztő, gyerekszedő.

Vasport manapság ilyen kiszerelésben lehet kapni

Tavasszal és ősszel járta a falut még ’90-es években is egy idős ember, aki gyümölcsfákat és ojtványokat árult, igény esetén pedig elvégezte a fák ojtását.

A legtovább Tardonára az esernyőjavító járt, a ’90-es évek közepén még egy-két havonta jött. Manapság ha elromlik egy esernyő, kidobják az emberek és vesznek újat valamelyik áruházban, ezért nincs is már szükség esernyőjavítókra sem. De az én gyerekkoromban nem volt ennyi bolt, az „Áruházba” mentünk vásárolni, meg a lengyel piacra, és ott sem ekkora kínálat nem volt, sem ilyen olcsó nem volt az esernyő, bár tovább is tartott és javítható volt. Meg különben is az a világ volt, amikor még megbecsülték az emberek, amijük van, és nem voltak még rászokva arra, hogy minden eldobható, minden pótolható. Az esernyőjavító is hangosan kiabálva járta az utcákat, volt nála sok esernyő, amit megvehettünk, és ha volt javítani való esernyő cserébe, akkor azt beszámította. Nem darabra, hanem állapotra mondott rá egy árat. Így mindenki jól járt. Emlékszem, volt egy türkizzöld esernyőm, amit nem akartam odaadni cserébe, mert nem volt nála ahhoz hasonló szép, így vettünk tőle egyet helyette, de azt odaadtam javításra, és mikor legközelebb jött, visszahozta, legalább négyszer javította, az esernyő még mindig megvan, csak nincs, aki megjavítsa.

Esernyőjavítás, részlet (kép forrása: www.delmagyar.hu)

Vannak, akik régen is járták a falvakat és manapság is rendszeres látogatók, pl. a dinnyés meg a csirkés, akinek évtizedek óta változatlan a szövege: „Szép tarka-barka előnevelt csirke kapható. A szivárvány minden színében, előnevelt csirke kapható”. Egy alkalommal le is szólították itt a faluban lila meg zöld csirkéért, de azt nem tudott adni, úgyhogy ugrott a vásár. Disznót is árultak régen autóból a faluban (szerencsére már nem), nekem horror volt látni a lábuknál fogva az utánfutóról leemelt visítozó kismalacokat.

A töretlen lelkesedéssel évtizedek óta Tardonát látogató díj minden bizonnyal a tollfelvásárlót illetné meg, ha lenne ilyen. Ők a mai napig jönnek heti rendszerességgel. Az autóból szóló idős, női hang, amióta az eszemet tudom, ugyanaz, ugyanazzal a szöveggel. Van, ami sosem változik. Azon gyakran elgondolkozok, hogy megéri-e még nekik kijárni tollat szedni, vagy csak nosztalgiából jönnek-e, mert tollfosztással a ’90-es évek óta senki nem foglalkozik Tardonán. Azt elhiszem, hogy amikor a háztájiban mindenki tartott kacsát, libát, akkor dübörgött a biznisz, de a régi dunnák is csak elfogytak már azóta, mióta a boltokat elözönlötték a szintetikus takarók és párnák.

„Halló, halló figyelem asszonyok, megérkezett a tollfelvásárló. Itt helyben mindenféle tollakat felvásárolunk. Dunnákat, párnákat, kacsatollat, libatollat, régi használt tollakat, hagyaték tollakat. Bárkinek bármilyen toll van eladó csak tessenek szólni, vagy kézzel inteni és itt helyben az autónál átvételre kerül a sor.”

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..