Egy nem mindennapi „belgyógyászati osztály találkozó”

fodorne_ibolya

Olvasóink küldték: Fodorné Ibolya

Egy jelenleg Budapesten élő volt kolléganőm pár hónapja megkért, hogy szervezzek találkozót azoknak, akik korábban, 20-30 évvel ezelőtt együtt dolgoztunk a belgyógyászati osztályon a Városi Kórházban. Szívesen vállalkoztam rá, hiszen tudtam, mindannyian vágyunk már egy ilyen eseményre.

Először a Facebookon kezdtem el szervezkedni, létrehoztam egy csoportot, a 70-es, 80-as, 90-es évek belgyógyászati dolgozók csoportját, amelyhez hozzáadtam a régi volt kollégákat, kolléganőket, hogy az információkat ott megoszthassam velük, és kértem a segítségüket is a többiek megtalálásában. Sikerült felkutatni, megtalálni 74 munkatársamat. A csoportban szavazással döntöttük el a rendezvény helyszínét, amely végül is a HBH lett. Több kolléganőmet személyesen is megkerestem, a távoli kollégákkal pedig telefonon is tartottam a kapcsolatot. A rendezvényen végül 67-en vettünk részt. Voltak közöttünk nyugdíjasok, de még aktív dolgozók is.

Nagyon várta már a találkozót, és örömmel jött dr. Trencsényi Erzsébet volt kórház-igazgatónőnk, aki korábban a belgyógyászaton dolgozott osztályos orvosként is, dr. Fedor István volt osztályvezető főorvosunk, dr. Gerbár László jelenlegi osztályvezető főorvos, dr. Kosztka Imre kardiológus főorvos, dr. Oláh Erzsébet főorvosnő, dr. Zsóri Ágnes gasztroenterológus, dr. Marosfalvi Ágnes főorvosnő, dr. Dobó István diabetológus, dr. Szuhai Zoltán és dr. Dohányos Klára háziorvosok. Dr. Korsós Gábor háziorvos Sajógalgócról, dr. Sebő Nóra angiológus Miskolcról, dr. Főző Tibor háziorvos Hajdúdorogról, dr. Zeleni Ferenc pedig Sopronból jött el hozzánk. Rendezvényünkön részt vett az 1980-as évek osztályvezető főnővére: Somogyi Gézáné, Dékány Józsefné jelenlegi ápolási igazgatónő és Simkóné Fejes Gabriella, aki jelenleg a belgyógyászati osztály főnővére. Több kolléganőnk külföldről jött haza azért, hogy találkozhasson velünk, és sokan érkeztek Budapestről és az ország más vidékeiről is. Dr. Mikola Julianna doktornő sajnos családi okok miatt nem tudott eljönni hozzánk.

2016. október 29-én, 14 órakor az étterem bejáratánál örömmel vártuk a meghívott vendégeket. Nagy boldogság töltötte be szívünket, amikor megláttuk egymást.

„Talán nem maradsz se szomjas, se éhes, / Ha cipőd széttáncolod, attól se legyél mérges. Szívünknek boldogság, ha jól érzed magad, / Reméljük a találkozónk örök emlék marad. A végére csak egyetlen mondatot hagyok: / Köszönöm és nagyon hálás vagyok!” ‒ zártam a köszöntőmet, majd Bordás Jánosné (Brigitta) szavalata után dr. Oláh Erzsébet, dr. Trencsényi Erzsébet és dr. Fedor István idézte fel a régi kedves emlékeit. Néma felállással, fejet hajtva megemlékeztünk azokról a munkatársainkról is, akik már nem lehettek közöttünk.

Az ezt követő kötetlen beszélgetésen mindenki mondott magáról pár mondatot, mi lett vele azóta, elmeséltük a sztorijainkat, amelyek a munkában eltöltött időkben történtek velünk. A vacsora után élőzenés műsor, tánc következett, az az Oroszi György biztosította nekünk a zenét, a jó hangulatot, aki szintén a kórházban dolgozott korábban.

Eljött a búcsú, de nagyon boldog voltam! A következő nap, vasárnap reggel már több üzenet várt az Újkazinci Baráti Körből is (akik drukkoltak nekem), amelynek én is tagja vagyok: Ibolya, nagyon jól sikerült a buli! Gratulálok! Akkor még nem tudtam, hogy honnan tudják. Megnyitottam a Facebook oldalamat, és láttam, hogy Molnár Gabriella és Búrné Tábori Noémi megjelöltek egy-egy bejegyzésben (képekkel), majd Csehi Lászlóné is, hogy köszönik szépen ezt a csodás rendezvényt, amelynek részesei lehettek. A csoportunkban szintén sok köszönetet kaptam Dobó doktortól és a többi kolléganőimtől is! Meghatódtam.

Amennyiben az egészségem engedi, a jövőben is szeretnék megszervezni egy hasonló találkozót, hiszen mindannyian szeretnénk, ha lenne folytatása. Még nagyon sok mindenről tudtunk volna beszélgetni!

fi12

A kazincbarcikai kórházban remek belgyógyászati kollektíva létezett, létezik! Olyan csapat, amelyik a betegekben mindig is az embert látta. Amikor dolgozni kellett, komolyan vettük a munkát, és dolgoztunk ‒ amikor bulizni kellett, nagyon jókat buliztunk. Örömmel mentünk a munkahelyünkre, mert a főnökeink, ha jól végeztük a munkánkat, megdicsértek, tiszteletben tartottak bennünket ‒ éreztették velünk, hogy értékes emberek vagyunk. Az egészségügyben nincsenek hétköznapok, mert ünnep az is, ha valaki egy másik embernek az egészségét adja vissza. Hálásak lehetünk ezért, hogy a sors olyan kegyes volt hozzánk, hogy ilyen szép hivatást adott nekünk! Ezen a szombat délutánon képzeletben újra nővérek voltunk, abban a szép, kék szegélyű fehér köpenyünkben, amelyben kezdetben dolgoztunk…

2 hozzászólás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .