A kiállított tárgyakhoz hozzányúlni szabad, sőt… – Oravecz Péter ételszobrász volt az Újkazinciak vendége

Kálmánné Katalin írása

Kálmánné Katalin írása

Szeptember 27-én, kedden gasztrokultúrával és egy nagyon érdekes, ritkaságnak számító mesterséggel, művészettel ismerkedtek az Újkazinci Baráti Kör tagjai és a programra ellátogatók.

Oravecz Péter, Izsófalván élő zöldség-gyümölcs faragó, ételszobrász volt a vendégük, aki a kiállításon túl bemutatót is tartott. Bemutatta, hogyan készül egy-egy gyümölcs- vagy zöldségszobor, görög- és sárgadinnyéből virágcsokor, sütőtökből bokréta, valamint ezekből készült dekorációkat is láthattak az érdeklődők.

Oravecz Péter, nevezhetjük művésznek is, az előadást megelőző hét végét Budapesten töltötte, a Parlamentbe kapott meghívást, ahol a neves, háromszoros olimpiai és világbajnok Tanács Attila ételszobrászmester társa lehetett. A Parlament Vadásztermében, a magyar olimpikonok részére tartott fogadáson készítették gyümölcsökből, zöldségekből az asztali dekorációkat. Elmondása szerint eddigi munkájának ez volt a csúcspontja. Ráadásul olyan mesterrel ismerkedett meg, aki életének egyik meghatározója lett, a pár nap alatt rengeteget tanult tőle. Az ő indíttatására jelentkezik és elvégzi az ételszobrász-iskolát, merthogy ilyen is van…

A vendéget Szalainé Szatmári Katalin faggatta életéről, és ahogyan nevezte, a modernkori kézművességről. A beszélgetés alatt, a háttérben kivetítőn csodálhatta a közönség a szebbnél szebb élő alkotásokat, melyek 5 csillagos szállodák éttermi dekorációi is voltak.

oravecz3_mara

Fotó: Szűcs Mara

2010-ben párjával együtt Angliába mentek szerencsét próbálni. Mind a ketten egy 5 csillagos szállodában helyezkedtek el. Péter konyhai mosogatóként kezdte, majd főnökei, látván akaratát és ügyességét, konyhai kisegítőként alkalmazták. Itt ismerkedett meg gyümölcsfaragó kollégájával, aki a Fülöp-szigetekről érkezett. Pillanatok alatt faragott ki különböző rózsacsodákat. Ekkor határozta el, hogy ő is megtanulja ezt a mesterséget.

„Annak ellenére, hogy rajzolni sem tudok, nagyon csúnyán írok, engem is meglepett, hogy milyen hamar beletanultam. Egyébként gyerekkoromban is kreatív voltam, 12 éves koromban olyat csináltam, amit hozzám hasonló fiúgyerekek nem szoktak, kötöttem, horgoltam” – mondta Péter.

Az eredmény pedig már látható. Egy nagy hibája van ezeknek az alkotásoknak, hogy sajnos nem időtállóak, pedig olyan szemet gyönyörködtetőek, hogy kár beléjük harapni. A mintákat nem rajzolja ki előre, elkezd dolgozni és improvizál. Persze vannak speciális kérések, azok kivételek. Legutóbb Malév-gépet kellett faragnia, vagy a parlamenti munkáknál bele kellett faragni az olimpiai öt karikát az alkotásokba. A szállodában töltött idő alatt azt is megtanulta, hogy nincs hulladék. Minden zöldség- és gyümölcsfaragványt fel lehet és kell használni dekorációnak. Ebből is tartott bemutatót. Például a tök vagy uborka héja nagyon jó levél vagy fű motívum.

oravecz2_gal

Fotó: Gál Gábor

Hat év külföldi munka után hazatértek. Végleg szeretnének itthon maradni, és a tanultakat itthon kamatoztatni. Vannak álmai, vágyai, azokat itthon szeretné megvalósítani, ebben segítségére van édesanyja és párja, aki a legnagyobb kritikusa. Ha ő azt mondja, hogy nem elég látványos a munka, akkor az nem kerül asztalra, annak az a sorsa, hogy elfogyasztják.

Számára a dinnye a kedvenc alapanyag. Abból többszínű alkotást lehet faragni, egészen a zöld héjától, ahogyan a gyümölcs belseje felé halad, úgy színesedik. Ezen felül nincs olyan zöldség, gyümölcs, amiből már ne készített volna valamit. Ez a tevékenység annyira hobbijává vált, hogy ha csak leül reggelizni, és paradicsom a kezébe kerül, akkor abból biztos készül valami. Különleges szerszámok nem szükségesek, elegendő egy vékony pengéjű, hegyes és keskeny kés, ezekkel már csodákat lehet készíteni.

oravecz1_gal

Fotó: Gál Gábor

A rendezvényen egy kellemes találkozásra is sor került. Oravecz Péter egy évtized után találkozott valamikori főnökével, Inzsöl Gézával, akinek ennek örömére ott helyben faragott ajándékot, sárgadinnyéből és tökből rózsát, hasonlóan a rendezvény háziasszonyának, Szalainé Szatmári Katalinnak is. A közönség érdeklődve állta körül az alkotót és csodálta kézügyességét. Inzsöl Géza meg is jegyezte, hogy nagyon szerény a fiú, pedig valamikor a vassal is művészként bánt.

oravecz4_mara

Fotó: Szűcs Mara

A rendezvény technikai segítségét Fancsik József és Gál Gábor biztosította.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..