Kazincbarcikai alkotóportrék: Oroszi Fanni

Kálmánné Katalin interjúja

Beszélgetőpartnerem 19 éves középiskolás, és kora ellenére a fantasztikus hangjával nagyon szép sikereket elért énekes. A 2016. évi Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulójával, Freddie-vel (Fehérvári Gábor Alfréd) énekelt duettet az országos közmédia kamerái előtt. 2019-ben elnyerte az év tehetséges diákja címet. A kazincbarcikai Zenei Tehetséggondozó Műhely (ZTM Group) csapatával a városban, városon túl számtalan rendezvényen, jótékonysági megmozdulásokon nagy sikerrel vesznek részt.

 Fanni, zeneszerető közegben nőttél fel, egyértelműnek tűnt, hogy előbb-utóbb te is a zene felé fordulsz, voltak ilyen ambícióid?

Az éneklésre egészen kicsi korom óta megvolt a motivációm, mivel anyukám és apukám is tevékenykedett a zene világában, így nem volt kérdés, hogy velem is megszerettették. Egészen a középiskoláig nem fogalmazódott meg bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, mivel elég nagy önbizalomhiánnyal küszködtem, és nem is volt lehetőségem kibontakozni. Emiatt énektanárhoz sem jártam, bele sem gondoltam abba, hogy ez lehet az utam.

Aztán mégis azt lett, sőt nagyon szép sikereket értél el. Hogyan indult az éneklés, mikor tudatosult benned, hogy énekelned kell?

Még a középiskolai gólyatábor alatt beválogattak az akkor formálódó Zenei Tehetséggondozó Műhely csapatába. be. A közös zenélések alkalmával tudatosult bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni esetleg a későbbiekben is. Ez a csapat lehetőséget és fantasztikus élményeket biztosított nekem ahhoz, hogy rájöjjek, mit szeretnék csinálni, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. A ZTM Grouppal aztán szép sikereket értünk el.

A ZTM Group a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ Zenei Tehetséggondozó Műhelyének csapata. A zenekart a műhely diákjai és tanáraik alkotják. Voltak rangos egyéni fellépéseid is, mesélnél ezekről is?

Az egyik ilyen fellépés a 2016-os A Dal győztesével, Freddie-vel volt. Szintén az interneten találtam rá a hirdetésre, miszerint lehetőséget nyújtanak arra, hogy a győztes dal (Pioneer) refrénjének elénekléséről küldött videó alapján énekelni lehessen Freddie-vel egy sajtótájékoztató keretein belül az Eurovíziós kiutazása előtt. Éltem a lehetőséggel és jelentkeztem. Mikor visszaküldték az e-mailt, hogy én nyertem, el se akartam hinni, főként azért, mert a nyertest Freddie választotta ki.

A másik ilyen fellépés nem teljesen az én nevemhez kötődik, ugyanis ez egy nyeremény volt, amit két másik ZTM-es társam nyert egy dalfeldolgozó pályázaton, de számomra hatalmas élmény volt, hogy felléphettünk a Strand fesztivál egyik színpadán is.

Megnyerted a Kádban Sztár nevű verseny közönségdíját. „Kádban sztár” ‒ még a neves is érdekes. Hogyan zajlott a verseny, kik voltak a zsűritagok?

Ez egy internetes verseny volt. Egy szabadon választott dalrészletet kellett énekelni egy percben, fürdőszobai körülmények között. A zsűri Király Viktor, Odett énekesnő és zeneszerző, a youtuber Zsoze atya és természetesen a közönség volt, akiknek köszönhetem a nyereményemet is.

A ZTM Group-előadások alkalmával ki állítja össze a repertoárt, szabad kezet kaptok, vagy van zenei vezető?

Az összeállításnál mindenkinek a saját, egyéni ízlésvilágára orientálódunk, mindenki magának választja a hozzá közel álló dalokat. Nincs kifejezett zenei vezető, csapatként döntjük el, hogy melyik zene lenne kedvező a zenészeknek és az énekeseknek egyaránt.

Előadásaidon leginkább lassú dalokat hallottam tőled, vidám, gyors dalokat ritkábban. Mi ennek az oka, a dal kiválasztásánál mit tartasz szem előtt?

Valójában szeretem a gyors, illetve a lassú dalokat is. Úgy gondolom, hogy mindegyiknek megvan a maga helye és ideje. Fellépéseken például jobban preferálom az ütemesebb, gyorsabb zenéket, mert ezek hozzák meg az én, illetve a közönség hangulatát is. Ilyenkor szórakoztatni kell. De véleményem szerint szükség van arra, hogy kicsit lenyugodjunk és gondolkodjunk a dalok jelentésén, erre szolgálnak a lassabb dalok, amik szerintem mélyebb érzelmeket képesek kiváltani az emberekből. Illetve természetemből adódóan nem vagyok túl extrovertált, így ha egyedül vagyok, szeretek gondolkodni, ezért inkább lassabb zenéket hallgatok és készítek feldolgozásként.

Általában milyen zenét hallgatsz, és kik a kedvenceid?

Elég vegyes az ízlésem. Főként popdalokat hallgatok, de a rap műfajt is kedvelem, illetve a rock sem áll tőlem teljesen távol. Viszont most épp egy Disney-filmzenén, az Oroszlánkirály 2. egyik betétdalán dolgozom feldolgozásgyanánt. Jelenlegi kedvenceim a Follow The Flow, illetve a Hurts nevű zenekar.

Édesapád népszerű zenész, otthon szoktatok együtt gyakorolni? Terveitek között szerepel közös műsor, közös fellépés?

Az, hogy együtt éneklünk, szinte mindennapos. Ha például a konyhában főzünk és elkezdek dúdolni egy dalt, ő valószínűleg beszáll és duettezünk egyet a konyhában. Közös fellépést egyelőre azért nem tervezünk, mert teljesen más stílusban utazunk. Viszont azt el tudom képzelni, hogy lesz valamilyen közös produktumunk a közeljövőben.

Jövőre nézve milyen terveid vannak?

Születésem óta kazincbarcikai lakos vagyok, és ha tehetem, a későbbiekben is az szeretnék maradni, mert nagyon szeretem a várost. Még tanulok, de hamarosan OKJ-s szakképesítést szerzek pedagógiai és családsegítő asszisztens ágazatból.

Terveim között szerepel, hogy részt vegyek az X Faktor nevű televíziós műsorban, bár a jelenlegi helyzetre való tekintettel ez most valószínűleg nem fog megvalósulni. Addig sem szeretnék belemerülni a semmittevésbe, és folytatom tovább a YouTube csatornám népszerűsítését, és megpróbálok rövid időn belül új feldolgozásokat készíteni. Szeretnék a későbbiekben saját dalokkal is jelentkezni, de úgy érzem, hogy ehhez még fejlődni kell.

Köszönöm szépen, Fanni a beszélgetést, és kívánom, hogy a terveid váljanak valóra!

Fanni a szüleivel

Fanni eredményei:

A ZTM Grouppal számos sikert értünk el. Néhány ezek közül:

  • Müller Péter Sziámi dalfeldolgozó versenyén (a „Szeretni még…” című dal feldolgozásával) az egyik fődíjat hozhattuk el, ami egy pár napos kikapcsolódást jelentett az egész csapat számára Tokajban.
  • Szintén egy dalfeldolgozó pályázat nyereményeként felléphettünk a Strand Fesztiválon, Zamárdiban.
  • A tokaji utcazene-fesztiválon megkaptuk „a közösségi zene népszerűsítéséért” járó elismerést.
  • Kiadtunk egy CD-t feldolgozásokból.
  • Rengeteg jótékonysági eseményen részt vettünk, az egyiken neves színészekkel énekelhettünk egy színpadon.
  • Tóth Petrával közösen a Don Bosco Ki mit tud? különdíját kaptam.

Személyes sikereimnek könyvelhetem el:

  • Megnyertem a Freddie által meghirdetett versenyt, egy színpadon énekelhettem vele az Eurovíziós Dalfesztiválra való kiutazása előtt, egy sajtótájékoztató keretein belül.
  • 2019-ben elnyertem az év tehetséges diákja címet.
  • Elindítottam a saját YouTube csatornámat, amin egyes videóim már 1000 megtekintés felett járnak, és sok pozitív visszajelzést kapok. Egyik kiemelendő reakció a legutóbbi videómra érkezett, Szakács Gergő (a Follow The Flow énekese) megosztotta az egyik dalára készített feldolgozásomat az Instagramon.
  • Megnyertem a Kádban Sztár nevű verseny közönségdíját.
  • ByeAlex karanténról szóló dalszövegíró-kezdeményezésében részt vettem, elkészítettem hozzá egy videót, amit meg is osztott az Instagramon.

Fanni YouTube csatornája:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .