Megmoccant az óriás!

Szinte hihetetlennek tűnő erőfeszítések és összefogások után ma már biztosítottnak látszik, hogy az eredeti tervnek megfelelően: jövőre legyártják az ötvenezer tonna pvc-port Kazincbarcikán, termelni kezd a KISZ-védnökségével épülő hatalmas új gyár, a PVC III! Október 28-án 23 órakor beindult a gerjesztés, végleg életre keltek a műszerek. November 4-én pedig a jubileumi vállalás teljesítéseként fellobbant az etilénfáklya.

A villamos energia láthatatlan. S most ezekben az órákban itt Kazincbarcikán, a PVC III új villamos fogadójának vezérlőtermében a „láthatatlant” akarják megfogni! Legalább félszázan szorongunk itt, és várjuk, lessük azt a pillanatot, amikor a Borsodi Hőerőműből ideér a 120 kilovolt. Siettetnénk a pillanatot, amikor a szemben levő teremnyi hosszúságú műszerfalon, a sok száz mutató közül megmoccannak azok, amelyek azt jelzik: ideért, „megszelídült” a villamos energia. Életre kelnek a transzformátorok, eljuthat a láthatatlan energia azokhoz a gépekhez, amelyek első moccanása azt jelenti: megmozdult az új óriás, elkezdődhet a próbaüzemelések időszaka.

Életre kelnek a műszerek

Az erőművel és a lenti villamos fogadóval rádiótelefon és házitelefonok sokasága tartja a kapcsolatot. Tóth Antal, az energiaellátási főosztály vezetője, valamint Ságodi Péter szerelési osztályvezető kezéből már órák óta nem kerül ki a kagyló és a mikrofon. Az ő szavaikra mozdulnak az erőműben, az itteni gyárban. Az ő félszavaikra moccan, nyúl sorban a kapcsolókhoz már ki tudja hányadszor Galambos Pál, a villamos üzem vezetője. Idegölő órák, percek múlnak. Itt toporog a régi és a leendő új gyár teljes vezérkara. Kivitelezők, beruházók, izgulnak egyre fokozódóbb szorongással…

— Próbáld nyugtázni Pali! — reccsen a hangszóróban.

— Itt van! — hangzik a válasz.

— Kérem a 120-as gerjesztését!

(Ettől kezdve csend van. Galambos Pál ujjai szinte összenőnek a kapcsolótáblával. Azt hinné az ember, hogy így önmagából próbál életet átadni a most mindent jelentő műszerekbe …)

— Gyerekek, nem stimmel valami…! — érkezik segélykiáltásként valahonnan nagyon messziről…

— Piszkáljátok meg!

— Mocorog már!

— Akkor végigcsináljuk még egyszer az egészet! — hangzik az utasítás…

(Elölről kezdődik minden! A percek már régen óráknak tűnnek. Újbóli viszontellenőrzések következnek.)

— Mehet az éles próba?

— Mehet…!

A műszerfalon sorban gyúlnak ki a piros lámpák, hírül adva, hogy végre megzabolázva, megfogva itt a villamos energia, beindult a gerjesztés, fokozatosan leterhelődnek, végleg életre kelnek a műszerek, megmoccant a PVC III! (1977. október 28-án, huszonhárom órakor!)

Átlagon felüli teljesítmények

— A vegyészet sietett a vegyipar segítségére — mondja Hanuska Zoltán villamosfőmérnök, amikor az új villamos fogadóban mutatja azokat a berendezéseket, amelyek a villamos energiát befogadják, elosztják a transzformátorok felé.

Szavai azért jelentenek sokat, mert bennük rejlik az is, hogy nemcsak a szerelők vizsgáztak most, mikor „megfogták” a villamos energiát, hanem kicsit a magyar ipar is. Ugyanis itt a villamos fogadóban hazánkban elsőként alkalmazták a gázszigetelt kapcsolóberendezést, amit a Ganz Villamossági Művek gyártott svájci licenc alapján. SF6-nak nevezik itt ezt az állomást, amely a kénhexafluorid kémiai jele. S ez a gáz jelenti az „újat”; levegő helyett az SF6 szigetel a berendezésben. A magyar ipar annyiban is újított, hogy a licenc által meghatározott alumíniumöntvények helyett hengerelt lemezekből hegesztették össze a védőburkolatokat. Ez egyrészt olcsóbb, másrészt „gáztömörebb”, vagyis nagyobb a szigetelőképessége, biztonságosabb. Vegyipari környezetben ez a gázszigetelés a legideálisabb, minimálisra csökkenti az üzemzavar lehetőségét. Még az is az előnyei közé tartozik, hogy körülbelül egyötödnyi helyet foglalnak el a berendezések a régihez képest. A villamos fogadóállomás szerelését is különben rekordidő alatt fejezték be.

Szőke Béla beruházási igazgatóhelyettes is sokkal vidámabb, mint tavasszal, amikor a PVC III nehéz napjairól váltottunk szót. Habár akkor is, a gondok ellenére optimistán nyilatkozott, s mint kiderült, igaza volt…

— Valóban kritikus időszakban váltunk el akkor egymástól, s most annál nagyobb öröm sikerekről beszámolni — mondja. — A tavaszi miniszteri szemle után még szigorúbbá és rendszeresebbé tettük a koordinációs és kooperáló tevékenységünket. Negyedévek helyett havonta találkoztunk a kivitelezőkkel, az illetékes minisztériumok képviselőivel. Rendszeresen egyhavi időszakra visszatekintettünk, majd ugyanennyit előrenéztünk, s végül az egész évi feladatokhoz igazítottuk a ránk váró sürgős tennivalókat. Summázva: felgyorsultak a beruházási munkálatok, a kivitelezők derekasan betartották a legminimálisabbra szabott határidőket is! Átlagon felül teljesítettek, és így juthattunk el odáig, hogy most már kimondhatjuk: ma már biztosítottnak látszik, hogy az eredeti tervnek megfelelően: jövőre legyárthatjuk az ötvenezer tonna pvc-port, üzemelhet a PVC III!

Abszolút biztonságra kell törekednünk!

Szőke Béla sorolja az eredményeket:

— Gyakorlatilag a technológiai és szolgáltató létesítmények jelentős része „elviselhető” módon elkészült, illetve elkészül a kiszabott részhatáridőkre. Ami azt jelenti, hogy már megkezdődött az egyedi berendezések és gépek próbája. Elkezdődtek az úgynevezett „üres” forgatások, amikor még nem termelésszerűen próbáljuk, ellenőrizzük a berendezéseket. Vezetékrendszereinkbe fokozatosan fúvatjuk be a nitrogént és a sűrített levegőt. Elkészült a hatvan kilométeres etilénvezetékünk, amely Leninvárossal köt össze bennünket. A vezeték szárítása, próbaüzeme már szintén folyamatos. November végére befejezzük a lefúvató fáklya építését is, amely az etilén elégetésére szolgál. Már csak hiánypótló szemlék folynak a monomerüzemünkben, ahol vegyi folyamatok útján az etilénből es a klórból a tulajdonképpeni polivinilclorid, a pvc készül. Novembertől itt is elkezdődnek a komplex próbák. Utána már következhetnek az üzemi vagy „éles” próbák, amikor már az előírt technológiai közegben vizsgáznak a berendezések, és ezek már az „igazi” próbaüzemelés küszöbét is jelentik, amikorra a kívánt paramétereknek megfelelően termelni kezdünk…

— Valóban jelentősen fogytak a tavaszi gondokból, de ahogy értesültünk, mégsem mindenből?

— Sajnos ez is igaz, de nem alapvető dolgokról van szó! Azt már tudjuk, hogy például nem lesz kész novemberre a sófogadó rendszerünk, de azt ideiglenesen megoldjuk, hogy annyi sót tudunk biztosítani, feladni, hogy a próbák megkezdődhessenek. Ugyanígy vagyunk a vízművünkkel is, ahol a gondok ellenére szintén tudjuk biztosítani a próbákhoz szükséges vízmennyiséget. Tisztában vagyunk azzal, hogy a határidők még szorítanak bennünket, de nem szabad kapkodnunk, hazardíroznunk. Abszolút biztonságra kell törekednünk. Ha a vinilcloridgáz például meggyulladna, akkor egyszerűen nem tudnánk eloltani! Ez a gáz mínusz tizennégy fokon forr! Ködfelhő gyanánt ülepszik le, és úgy ég, mintha az egész gyújtózsinór volna. Ezért készültek a tárolására épített autoklávok felett úgynevezett biztonsági „stopperek”, amelyek veszély esetén automatikusan „hűtőlövedéket” bombáznak a tartályokba. Egy-egy tartályunkban pedig legalább húszezer dollár értékű anyag lesz … Ezért kell nagyon vigyáznunk, nehogy valamiféle kapkodás, siettető gondatlanság miatt egyszer majd üzem közben „elszaladjon” a kémiai reakció…

Körtvélyes Istvánnal, a Borsodi Vegyi Kombinát állami díjas igazgatójával együtt izgultuk végig a villamos energia fogadását. Akkor melegében úgy fogalmazott, hogy eddig ez volt talán a PVC III legszebb pillanata! Később hasonló lelkesedéssel nyilatkozott, amikor arról érdeklődtem, hogy milyen tapasztalatokkal zárult a KISZ által kezdeményezett nyári szakmai építőtáboruk:

— Nagyon sokat segítettek, mert hiányszakmára jöttek azok, akik még csak tanulják a mesterségüket, és így is felülmúlták önmagukat. Közülük sokan még a felnőttek számára előírt normákat is túlteljesítették! A csaknem ezerkétszáz fiatal három és fél millió forint értékben járult hozzá a PVC III gazdagodásához.

Éder László, a PVC III KISZ-védnökségi szervezője is optimista, és már arról váltunk szót, hogy milyen feladatok maradtak még hátra vállalásaikból. Válasza már Szőke Béláéhoz igazodik:

— Most már arra összpontosítunk, hogy a kezdődő géppróbák, üzempróbák során is helytálljanak fiataljaink…

Magyar Ifjúság, 1977. november, írta: Varga László, fotó: Harmati János

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..