A sajókazai Radvánszky-uradalom az országos gazdaság tükrében

Szűcs Krisztina írása

Sajókaza története a 18. századtól fonódott össze a Radvánszky család történetével, mely a 19. századon át a 20. század második feléig tartott. A település történelme mindazonáltal nagyobb távlatokat ölel fel, mint az említett három évszázad.

Sajókaza történetének rövid áttekintése

A község település-földrajzi meghatározása szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén helyezkedik el. Észak felől három dombság: a Csüre, a Ráró és a Kétes; délről pedig a Sajó folyó ölelésében. A település mai, hivatalos nevét a belügyminiszter állapította meg 1904-ben. A falu ilyen formában való névalakjával első ízben 1774-ben találkozhatunk Sajó-Kazai néven. Borovszky Samu az ószláv koza = kecske szóból eredeztette a Kaza szó nevét, de a török eredetet sem vetette el.[1] Más értelmezés szerint Kaza neve személynévből keletkezett, melynek alapjául a valószínűleg török eredetű Qaz személynév szolgált.[2]

E régmúltú település első írásos említése a 13. század elejéről származik.[3] A század végén az írásos dokumentumok tanúsága szerint tulajdonosváltás következtében a Rátót nemzetség bírta a községet. A falu jelentőségét mutatja még a Rátótok idejében épült ágostonos remetekolostor,[4] illetve a Szent Vidről elnevezett templom emelése. A település hamarosan mezővárosi rangot nyert, a 15. század folyamán már civitas-ként,[5] majd oppidum-ként[6] említik a források. A török idők különösen megviselték Kazát. Eger ostromának idején a törökök Kazát is kirabolták,[7] s a település a kettős adóztatás zónájába került, egészen a 17. század végéig.

A tizenöt éves, majd a harmincéves háború sem kímélte Kazát. Bocskai hadai 1604-ben Edelénynél ütköztek meg Basta seregével. Bethlen 1621-es, 1623-as és 1626-os hadjáratai egyaránt érintették a térséget.[8]

Időközben a birtokosok is kicserélődtek. A középkor folyamán birtokló néhány család (Jolsvai, Kazai Kakas) kihalt, birtokrészeiket a helyben lakó rokon családok szerezték meg.[9] A török időkben ismét birtokoscserére került sor: 1589-ben elzálogosítás révén szerzett első ízben birtokrészt Kazán a Rákóczi család. Rákóczi Zsigmond ‒ akkor még egri kapitány – vásárolta meg Putnoky Zsófia több községben – Kazán is – lévő birtokrészeit, 1220 forintért. 1592-ben szintén elzálogosítás következtében jutottak kazai birtokrészhez a Lorántffyak,[10] majd Lorántffy Mihály 1614-ben bekövetkezett halála után a birtokok lányaira, Zsuzsannára, Máriára és a kis Katára szálltak. Lorántffy Zsuzsanna házasságkötése után e birtokrészek is a Rákócziak birtokába kerültek, I. Rákóczi György fejedelem gyakran megfordult itteni birtokán. I. Rákóczi Ferenc 1000 körmöci aranyért zálogba adta Kazát Koós Istvánnak, II. Rákóczi Ferenc szolgálataik elismeréseképpen megengedte Dőry Andrásnak és nejének, hogy a korábban Koós Istvánnak elzálogosított birtokrészt magukhoz válthassák. Ugyancsak zálog révén jutott birtokrészhez Kazán a Vay család. A szatmári békét követően Vay Ádám örökösei kétszeri zálogösszeg megfizetése után jutottak birtokukhoz.[11]

Sajókaza egyik büszkesége, a vérbükk, I. Rákóczi György fejedelem idejéből

A 18. század elején a Frenyó, Czéky, Draskóczy és több más közbirtokos mellett 1708-ban a Radvánszky család is kapott birtokadományt.[12] A kazai birtokok egy része báró Pongrácz György tulajdonába kerültek, tőle vásárolta meg Radvánszky László 2700 forintért. Gróf Csáky Antaltól pedig Kazára és Ivánkára támasztott igényét vásárolta meg 2500 forintért. 1756-ban iktatták be őket birtokukba.[13] A család sajókazai ága 1945-ig birtokolta a falut.

A sajókazai Radvánszky-kastély egykor…

…és ma

A Radvánszky-uradalom

Sajókaza fekvése ősidőktől kedvező gazdálkodási lehetőséget jelentett az itt élők számára. Az általam vizsgált dokumentumok bizonyítják, hogy a Radvánszky-uradalomban is kiterjedt gazdálkodást folytattak.

A Borsod vármegyében található Radvánszky-uradalomhoz tartozott Mucsony, Ormos, valamint Sajókaza a következő részbirtokokkal: Alsóbarcika, Alsóvadna, Ivánka, Harnóc, Kacola, Sajókazinc és Velezd.[14] A Radvánszky-uradalom központja Sajókaza volt, itt állt – s ma is áll ‒ a Radvánszky família sajókazai ágának kastélya.[15]

Radvánszky Albert halála után, fiai, Géza és Béla örökölték a birtokot. Radvánszky Géza Ormoson telepedett le, Béla pedig a sajókazai birtokon maradt.

A Herman Ottó Múzeum levéltári anyagának bizonysága szerint az uradalom fő bevételi forrását a gazdaságban megtermelt, illetve előállított termékek kereskedelme jelentette. Bár további források hiányában számszerű tények nem állnak rendelkezésemre, a meglévő levelezésből kiderül, hogy az uradalom anyagi helyzete már Radvánszky Béla idejében kezdett ingataggá válni. A fiatal báró nagykorúságát elérve vette át az uradalom ügyeinek intézését, de Radvánszky Béla sokkal inkább volt tudós, mint gazdálkodó. Valószínűsíthető, hogy Radvánszky Béla értékrendjében nem a gazdaság foglalta el az első helyet. Az év nagy részét tudományos és reprezentációs feladatai miatt Budapesten töltő báró sajókazai birtokának ügyeit gazdatiszt intézte, akinek hatásköre kiterjedt az uradalommal kapcsolatos valamennyi teendőre. Bár fiatal éveiben valóban ritkán tartózkodott Sajókazán, élt benne a vágy, hogy Kazát „paradicsommá” varázsolja. A kastély körül hatalmas parkot alakított ki, ennek munkálatait maga felügyelte.[16] Igyekezett a gazdasági termelést hatékonyabbá tenni, ezt bizonyítja a különböző mezőgazdasági egyesületekkel folytatott levelezése, valamint a meglévő banki levelezések.[17]

Tulajdonképpen a mezőgazdaság szerkezeti átalakulása az 1853. évi úrbéri pátenssel vette kezdetét, mely rendelkezett a földesúri és a paraszti földek szétválasztásáról. Az úrbéri rendezés igen bonyolult, sokáig elhúzódó folyamat volt, hiszen falvanként fel kellett mérni a volt földesúri, illetve a volt jobbágyok által használt földeket, és szintén bonyolult eljárást kívánt az erdőterületek elkülönítése.

Az 1871. évi 53. tc. rendezte a legelők és erdők elkülönítésének még vitatott kérdéseit. A rendelkezés értelmében a földbirtokos a törvény hatályba léptét követő egy év alatt köteles a tagosítási pert megindítani. Kötelezővé tette, hogy a pusztatelek után a legelőt, erdőt és nádast szintén kiadják a volt jobbágyoknak. Rögzítette, hogy

„ahol a legelő elkülönítés még nem történt meg, minden egyes volt jobbágy vagy zsellér követelheti, hogy legelőilletménye külön …hasíttassék ki”.[18]

Ennek megfelelően az úrbéri törvényszék 1872-ben felülvizsgálta az 1849-ben lefolytatott 82 sajókazai zsellérre vonatkozó eljárást. A törvényszék azonban nem változtatta meg a határozatot, így maradt a portánként megszabott 38 6/8-s telekarány. Az erdei haszonvételek szabályozása során az erdővel ellátandó telekarányt 33 6/8 nagyságban állapították meg.[19]

Az 1850‒1914 közötti időszakban jelentős változások történtek a mezőgazdaságban. Magyarország ekkor vált Európa egyik fő gabonaellátójává, s ekkor alakult ki a mait meghatározó termelésszerkezet. A nagybirtok is alapjaiban változott meg. Az egész mezőgazdaság árutermelővé vált, a nagy gazdaságok a nagyobb jövedelem érdekében fordultak a piac felé.

Az agrárkonjunktúra bekövetkeztében több tényező együttes hatása dominált. Elsődlegesen természetesen a vasútépítés és az urbanizáció hatottak jótékonyan a mezőgazdaság fejlődésére. A vasúthálózat bővülésének köszönhetően olyan területek kapcsolódhattak az európai piachoz, melyek számára ez korábban a közlekedés hiányossága miatt nem volt lehetséges. A városiasodás következtében gyorsan nőtt az élelmiszerek iránti kereslet. Másodlagos tényezőként említhető a krími háború hatása. Oroszországban a háború, majd a jobbágyfelszabadítás átmenetileg lecsökkentette a gabonakivitelt, az indiai gabona mennyisége a szipolylázadás miatt csökkent, ugyanakkor még nem jelentkezett az észak-amerikai gabona versenye.

Mindezek a tényezők 20-25 évig jótékonyan hatottak a magyar agrártermékek áraira. Hatására az 1850-es évektől folyamatosan történt az átállás a tőkés gazdálkodásra. Ezt a folyamatot segítette elő 1848-ban az ősiség eltörlése, hiszen ez tette lehetővé, hogy megfelelő fedezet álljon rendelkezésre a banki hitelnyújtáshoz. Így aztán az 1850-es években hazánkban is megindulhatott a hitelrendszer kiépülése. A volt földesurak kártalanításuk fejében kamatozó államkötvényeket kaptak, melyre kölcsönöket vettek fel, s így elindíthatták vállalkozásukat. Minőségi változás a hitelellátás területén a kiegyezést követően történt. 1878-ban, amikor az Osztrák Nemzeti Bank átalakult Osztrák-Magyar Bankká, ugrásszerűen megnőtt a jelzálogkölcsönök száma. A jelzálogkölcsönök nagy szerepet játszottak a nagybirtokok modernizálásában, ugyanis a nagybirtokosok ezeket a kölcsönöket gazdaságaik technikai fejlesztésébe invesztálták.

A hitelviszonyok kedvező alakulása mellett másik fontos tényező a felhalmozott pénztőke befektetése révén a földbirtokosok bekapcsolódása különböző tőkés üzletágakba. A kiegyezést követő időszakban a leginkább jövedelmező üzleti vállalkozás a vasútépítés volt. A vasúttársaságok igazgatótanácsaiban olyan történelmi nevekkel találkozunk, mint a Vay bárók, a Lónyayak, Andrássyak vagy a Forgách grófok.

A vasúthálózat gyors fejlődése, illetve a helyiérdekű vonalak kiépítése rendkívüli lökést adott a mezőgazdaság, a bányászat, valamint a kohászat és a gépgyártás fejlődésének.[20]

A Radvánszky-uradalom gazdasága szempontjából döntő fontosságú volt, hogy 1859-ben Miskolcot is bekapcsolták a vasúti vérkeringésbe,[21] 1868-ban pedig törvény született a putnoki hálózat kiépüléséről. Sajnos pontos adatok nincsenek arra nézve, hogy Sajókazát mikor is érte el ténylegesen a vasút, de ez minden bizonnyal az 1880-as években bekövetkezett. A vasútvonal több ponton érintette a Radvánszky-uradalom területét. Nem csupán Sajókazán, hanem Vadnán is áthaladt. Sajókaza bekapcsolása a vasúti forgalomba nyilván kedvezően hatott az uradalom gazdasági fellendülésére. Hiszen egyáltalán nem volt mindegy, hogy a megtermelt mezőgazdasági cikkek milyen mennyiségben, minőségben és milyen gyorsan értek el a vásárlóhoz. Természetesen az is elsődleges szempont volt, hogy a vasút révén akár a külföldi piacok is elérhetővé váltak.

A kazai helyiérdekű vasút kiépülése bizonyosan nem véletlen, hiszen a fent említett ‒ a vasútépítésben részt vevő – arisztokraták mindegyikével baráti, némelyikükkel pedig rokoni kapcsolatot is ápolt Radvánszky Béla.

A bérleti rendszer is tovább hódított, a bérleményből származó jövedelem lehetővé tette a birtokaik egy részét bérbe adó földbirtokosoknak, hogy az önkezelésben maradt gazdaságokat modernizálják. A bérlők sok esetben hosszabb időn keresztül – akár évtizedeken át – bérelték ugyanazt a gazdaságot. Azonban a több tízezer holddal rendelkező arisztokrata családok már az 1870-es évek végén megkezdték a bérletek felszámolását, hiszen ezek a gazdaságok a tőkebefektetések révén viszonylag hamar modernizálódtak.

Az 1870-es évek végén kibontakozó agrárválság szintén a mezőgazdasági termelés modernizálását serkentette. 1878-ban a búza világpiaci ára alacsonyabb volt, mint a búzatermelés magyarországi önköltsége. A válságból való kilábalás érdekében gyors technikai fejlődés indult meg. Ugyanis ahhoz, hogy az alacsony árak mellett is haszonra lehessen szert tenni, szükségszerűvé vált az önköltség csökkentése. Ez elősegítette a termelés struktúrájának a korszerűsítését is. A városiasodás, valamint a városi népesség gyors ütemű növekedése kedvező piacot teremtett a tej, a tejtermékek és a hús számára. Azonkívül érdekeltté váltak a kapásnövények, a belterjes kertgazdálkodás kialakításában.[22] A gabonaválság a gépesítést is elősegítette, mely az 1870‒1880-as években vett nagyobb lendületet, bár az 1870-es évek elején a gépesítettség még igen alacsony szinten állt. Magyarországon mintegy 70-100 év lemaradással jelentkezett a mezőgazdaságban. Leginkább a gőzgéppel hajtott cséplőgép terjedt el általánosan, de ugyanígy tért hódított a gőzcséplő mellett például a gőzeke és az aratógép. A fejlődést mutatja, hogy 1871‒1895 között a gőzcséplőgépek száma megnégyszereződött, az állati erővel meghajtott cséplőgépeké pedig a tizenötszörösére emelkedett.

Új módszerek és eljárások jelentkeztek a mezőgazdasági művelésben. A század közepén a nyomásos rendszerről kezdtek áttérni a váltógazdaságra, mely rendszeres trágyázáson, takarmánynövény-termesztésen alapult. A növénytermelésben kiemelkedő jelentőséggel bírt a növénynemesítés és a műtrágyázás bevezetése. A rendszeres istállótrágyázás növelte a föld termőképességét, ez a terméshozamok növekedésében nyilvánult meg.

A technikai fejlődés nyomán nőtt a művelés alá vont földterület nagysága, és változás következett be a művelési ágak arányában is. A szántóföld területe az ugar feltörésével, illetve az istállózó állattartás általánossá válásával nagymértékben megnövekedett. A nagybirtokokon a 19-20. század fordulóján az ugar mérete minimálisra csökkent.[23]

Gabonafajtánként lebontva, a vetésterület legnagyobb hányadát a búza tette ki, de megnőtt a kukorica, a rozs, az árpa és a zab termésmennyisége is. Nagy növekedés figyelhető meg egyes ipari, valamint a takarmánynövények termelésében. A burgonya, gyapot, dohány, cukorrépa termelése megsokszorozódott. Viszont a századforduló tájékán stagnálás, sőt visszaesés mutatkozott a terméshozamokat illetően.

Összességében elmondható, hogy a szántóföldi termelés nagyarányú fejlődéséről a 19. század utolsó harmadában beszélhetünk, ezt követően a növekedés mértéke lelassult.

Az 1870‒1880-as évek fordulójától az állatállomány nagyarányú növekedése és az állattartás intenzívebbé válása figyelhető meg. Ennek okát nagyrészt a gabonaválság bekövetkeztében kereshetjük. Elmondható, hogy a magyar mezőgazdaságban ekkor váltott át az állattartás állattenyésztéssé. A korszakban elsősorban a szarvasmarha- és a sertésállomány növekedése volt jelentős, a lóállomány csekélyebb mértékű növekedést mutat, a juhállomány viszont erősen visszaesett. Főként az 1895. utáni időben minőségi változás figyelhető meg az állattenyésztés terén. Mind a szarvasmarha-, mind a sertésállományban fajtaváltozás történt, illetve az 1880-as évektől a modern, belterjes istállózó állattenyésztés térnyerése következett be. Modern tenyészetek jöttek létre, melyben nagy szerepet vállalt az állam például a nemesített állatok külföldről való beszerzésével, kamatmentes hitelek nyújtásával. [24]

A fentebb leírtakhoz hasonlóan alakult a sajókazai uradalom mezőgazdasági termelése is. Mint már említettem, az uradalmi gazdálkodásnak nyilván hatalmas lökést adott a helyi vasút kiépítése, hiszen ez közvetlenül összekötötte Miskolccal, mely által nemcsak gyorsabban, hanem egyszerre jóval nagyobb mennyiségű árut tudott eljuttatni, mint korábban. Az 1890-es éveket megelőzően sajnos nem találtam statisztikai adatot az uradalom gazdálkodására vonatkozóan. A legkorábbi az 1895. esztendő mezőgazdasági adatait mutatja. Ám valószínűsíthető, hogy nagyarányú szerkezeti változás nem következett be az előző évtizedekhez képest.

Az adat értelmében a Radvánszky-uradalom nagysága 5334 holdat tett ki. A szántóföldi termelés 1183 holdon történt. Az uradalom erdőnagysága 2817 hold. A legelő és a rét együttes nagysága 1201 holdat tesz ki. Ebből a legelő aránya 663 hold, a rét pedig 538 hold. A kertművelés alá eső terület 36 hold.

A szőlőgazdálkodás számára a falut észak felől övező dombságok teremtettek kiváló lehetőséget. Az uradalom szőlőtermelése 11 holdon történt.

Az uradalom állatállománya a következőképpen alakult: az országos átlaggal ellentétben a juhállománya a legmagasabb, 3420 darab juhot tartottak, a sertésállomány 321 darabot tett ki, nagyságrendileg ezt követte a szarvasmarha-állomány 88 darabbal, a ménes 60 lóból állt. Látható, hogy az uradalom állattenyésztése némileg eltér az országos adatoktól, bár mivel korábbi adat nem áll rendelkezésre, nem tudható, hogy mennyi volt a tehénállomány az ezt megelőző évtizedekben. A szarvasmarha-állomány viszonylag alacsony volta utalhat arra is, hogy az uradalomban ekkor fajtaváltás történt.

Az uradalom gépállománya arra enged következtetni, hogy Radvánszky Béla korszerűsítette a birtokot, de még mindig az állati erővel való művelés volt meghatározó. Mindazonáltal a báró igyekezett beszerezni az új találmányokat. Az uradalom művelésére 2 darab lokomobil, 2 darab járgány, 2 darab cséplőszekrény, 8 darab vetőgép, 6 darab eke állt rendelkezésre. Az igás szekér száma 52. Az uradalmi cselédek száma 152. [25]

Radvánszky Béla (1849-1906)

1919-ben, a Tanácsköztársaság idején az uradalmi cselédség lefoglalta az akkor már Radvánszky Kálmán tulajdonában lévő, Gottfried Bertalan által bérelt birtokrészt és termelőszövetkezetté alakították. A termelőszövetkezet állapotáról az 1919. július 4-én készült Jelentés nyújt tájékoztatást. Ennek alapján 1510 holdat foglaltak le a cselédek. A Radvánszky-uradalom elemzése szempontjából fontos adatok a gabonatermelésre és az állatállományra vonatkoznak. A felvett adatok szerint a szántó területe 735 holdat tett ki. A 735 holdból 75 holdon őszi búzát és rozst termeltek, az árpa termésterülete 38 hold, zabot 45 holdon termeltek. A kukorica és a burgonya termelése felesben ment 16-16 holdon. Az ipari növények közül a cukorrépa termőterülete 18 hold, a dohányt 24 holdon termesztették. A takarmányrépa termesztésére 5 hold jutott. A gabonafélék terméshozama a következőképpen oszlott meg: a búza hozama 2120 kg, a rozsé 59 kg, a zab hozama 5260 kg, zab 1800 kg és a len 2500 kg. A tatárka és a köles mennyisége 12 221 kg, illetve 2208 kg.

A megjegyzésben szerepel, hogy a vetések rosszak, nem végeznek növénynemesítést. A szőlőtermesztés 29 holdon folyt, jól kezelt, a borhozam 1600 liter, és előállítottak 100 liter törkölypálinkát is.

A legelő 390 holdon terült el, a hozzá csatlakozó rét nagysága 354 hold. A termelőszövetkezet állatállományának legnagyobb hányadát a juh tette ki. Összesen 864 különböző korú juhállományt írtak össze. Lovak közül igás kanca 11 állt a szövetkezet rendelkezésére, valamint 1 tenyészmén. A ménest 28 darab, különböző korú kanca és 6 darab „szopós” mén alkotta.  Szembetűnő azonban a tehénállomány szerény száma. Mindösszesen 5 darab nyugati fajtájú fejős tehenet, s 20 darab magyar ökröt vettek leltárba. A tejhozam mindössze 25-35 liter volt, de ezt sem értékesítették. Nem is dolgozták fel, a gazdaságban sem vajat, sem sajtot nem készítettek. A szövetkezet nem rendelkezett gőz-, illetve motoros ekével, a szántást ugyan motorral és gőzekével végezték, de bérszántásban[26].

A sajókazai uradalom 1922-es Bevallási Nyilatkozata szolgál alapul az 1895-ös év, valamint a 27 esztendővel későbbi uradalom gazdálkodásának összevetésére. Az 1922-es adatból kitűnik, hogy a Radvánszky-uradalom területe a 27 év alatt nagyjából változatlan maradt. A Radvánszky Béla által birtokolt uradalom 5334 hold volt, Radvánszky Kálmán 5249 holdat tudhatott magáénak. Ebből a szántóföldi termelés 1444 hold területen folyt. Látható, hogy a mezőgazdasági termelés rendelkezésére bocsátott terület Radvánszky Kálmán idején 306 holddal megemelkedett, az édesapja által megműveltetett 1183 holdhoz képest. Viszont csökkent a rét és a kaszáló nagysága, mely 1922-ben 428 holdat tett ki, míg 1895-ben maga a rét 538 hold volt. Az állattartás számára 461 hold legelő volt biztosítva, mely 202 holddal kevesebb, mint 1895-ben. Az imént összevetett két adat az állatállomány drasztikus csökkenését jelzi.[27] A kert nagysága szinte változatlan maradt, a belterjes kertművelésre fordított terület 36-ról 33 holdra csökkent 1922-re. Ám jelentős mértékben megnövekedett a szőlőgazdálkodás területe. 1895-ben még csak 11 holdon folytattak szőlőművelést, 1922-ben ezzel szemben 41 holdra nőtt a szőlőművelés területe. A terület növekedése jelzi, hogy a 19. század végi filoxérapusztítást az uradalom kiheverte, s ismét virágzásnak indult a szőlőtermelés.

Az erdőterület nagysága nem változott számottevően 1895-höz képest. 1922-ben a Radvánszky-uradalomhoz tartozó erdők nagysága 2763 holdat[28] tett ki, mindössze 54 holddal kevesebbet a megelőző korszakhoz képest. Az e területen folyó fakitermelés elsősorban a gazdaság faszükségletét elégítette ki. Az uradalmi erdők szolgáltatták a tűzifát, az esetleges építkezések, illetve a felújítási munkálatok számára szükséges faanyagot, továbbá a személyzet fajárandósága is a birtokhoz tartozó erdőkből származott. Egy 1905-ben kelt intézői levél tartalma szerint a személyzetnek egy negyedévre járó 78 méter faanyagot a galgóci erdőből fuvarozták a sajókazai uradalomba.[29]

Nagy biztonsággal állítható, hogy a szántóföldi termelés szerkezetében nem történt mélyreható változás. Az uradalom legfontosabb gabonanövénye továbbra is a búza, tavasszal és ősszel is vetették. Szintén vannak adatok a köles termesztésére vonatkozóan is. A leltári összeírás szerint 1919-ben a köles terméshozama állt a negyedik helyen, megelőzve a búza, a zab és a rozs hozamát. Feltételezhető, hogy az arány a köles termelékenységét illetően nem változott túlzott mértékben az elmúlt három év alatt.

A takarmánynövény termesztése az előző korszakhoz képest kisebb területen folyt, mely a takarmányhozam csökkenésével járt.

Az állatállomány szerkezetében sem igen történt változás, az uradalom állományát továbbra is a szarvasmarha, juh és sertés tette ki.[30]

A rendelkezésre álló dokumentumok arra engednek következtetni, hogy az uradalom gabonatermésének jelentős hányadát értékesítették. A szintén 1922-ből származó Magyar Állami Hitelbank levelében értesíti Radvánszky Kálmánt, hogy a gabonatermést a legmagasabb napi áron meg tudja vásárolni, illetve 100 000 korona előleget tud fizetni.[31]

Az uradalom területén dohány-[32] és gyapottermesztés is folyt, melyet magánkereskedőkön keresztül értékesítettek.

További adatok találhatók a kukoricakereskedelemre. Az Élelmiszerszállító és Árukereskedelmi Rt. igényt tartott az uradalomban termelt 100 mázsa kukoricára. Szemes takarmányként vásárolták meg, mázsánként 2900 koronát fizettek.[33]

Radvánszky Kálmán Kövesdi Judit festményén (1960)

A Radvánszky-uradalommal kapcsolatos iratok többnyire a magánkereskedőkkel folytatott kapcsolatokat támasztják alá. A dokumentumok tanúsága szerint egy-egy termék esetében több kereskedő ajánlatát is elfogadták, s a későbbiek során e kereskedők visszatérő vevőkké váltak.

A Radvánszky-uradalom a gabonán és takarmánynövényen kívül élőállattal, illetve a tejtermékkel is kereskedett. A tehén-, kecske- és juhtejből készült sajtok, valamint a teavaj kelendő árucikkek voltak, hiszen a városi lakosság igényeinek a kielégítése kedvező piacot jelentett a tejtermékek számára. Az adatok különösen a vaj iránti keresletet támasztják alá. A tejtermékek mennyisége arra enged következtetni, hogy Radvánszky Béla a szarvasmarha-állomány terén fajtaváltoztatásokat hajtott végre.

Pataky Rudolf miskolci kereskedő a Radvánszky-uradalom gomolyatermelése iránt érdeklődik ifj. Radvánszky Bélának írt levelében, s szerette volna az egész termelést átvenni, amennyiben az még nincs lekötve.[34]

A sajt-, vaj-, tojás, és élelmiszer-nagykereskedéssel foglalkozó Bartók testvérek pedig a következő levéllel fordultak Radvánszky Kálmánhoz:

„Tisztelettel kérjük a tek. Intézőség szíves értesítését aziránt, hogy milyen tejtermékek termelésével, illetve szállításával foglalkozik. Minket a tejet kivéve mindennemű tejtermék érdekel és azokért mindenkor a legmagasabb árat fizetjük. ….elsőrendű teavajért, azaz centrifugális úton, édes tejszínből előállított vajért kg-ként 190.- koronát fizetünk.”[35]

A gazdaság bora iránt szintén érdeklődtek a kereskedők. Sajnos nincs arra nézve írásos adat, hogy az 1880-as években pusztító filoxéravész milyen mértékben érintette a sajókazai szőlőket, de mivel a szőlő termőterületét kibővítették, nyilván nem okozott visszafordíthatatlan károsodásokat. Érdekes momentumnak tekinthető, hogy a kazai bor minőségét nem mindenki dicsérte. Czipszer Dezső kereskedő így számol be erről a bárónak:

„…vevőm találkozott valami miskolci borkereskedővel, aki a bort nagyon becsmérelte…”.[36]

Ennek ellenére kérte, hogy küldjenek neki mintát mind a fehér-, mind pedig a vörösborból.

Radvánszky Béla nagyon büszke volt a gyümölcsösére. Még 1872 végén kezdte el a telepítését, s annyira fontosnak tartotta ezt, hogy még a naplójában is feljegyezte ennek a dátumát. A következőképpen írt erről:

„…múlt években gyümölcsös kertünket kivágatván, ez őszön a régi gyümölcsöst parkká alakítom. Magam ügyelek fel a legcsekélyebbre is, szeretnék lakó helyünkből valódi kis paradicsomot alkotni.” [37]

A gyümölcsös és a díszkert együttes nagysága 13 holdat tett ki; alma, körte, cseresznye, málna és eper termett benne, de volt somfa, aranyalma is. Külön kertészt foglalkoztattak, aki gondozta a növényeket.

Radvánszky Béla méntelepet is létesített Sajókazán. A lovakról ménesnaplót vezetett, melybe bevezette a ló nevét, születési évét, apja és anyja nevét, a fedeztetés dátumát, apróbb megjegyzéseket, kiegészítve a ló képességeivel.[38]

Radvánszky Dóra gyermekei, Kuhn Ferenc és Irma a régi lovarda épülete előtt

A gazdasági épületek a kastély köré szerveződtek. A lóistállók a kastélytól néhány méterre helyezkedtek el. Közvetlenül az istállók mellett a kocsiszín állt. Az 1919-es leltári jegyzék számba veszi a simítóház, a répaszín, a dohánypajta, a bognárműhely, a hodály, az istálló és a magtár épületét.[39] A magtár közvetlenül a kastély mellett volt, mára szépen felújították.

A magtár épülete a felújítás előtt

A szépen felújított magtár 2018 augusztusában (Fotó: Kismarton Zsolt)

A Radvánszky-uradalom leginkább prosperáló ágát a sajókazai kőszénbányászat adta. A kiegyezés utáni időkben ez az ágazat adott lendületet a falu fejlődésének. Még az 1860-as években nyert engedélyt Radvánszky Albertné, hogy itteni birtokain kőszén utáni kutatásokat végeztethessen. A kutatások eredményeként 250 mázsa szenet termeltek ki, melyet az uradalom szükségleteinek kielégítésére használtak. Mindazonáltal a rendszeres bányászat csak 1884-ben indult meg Sajókazán.[40] A család Gömöry Sándor bányamérnököt bízta meg a kutatások és a bányászat vezetésével. Az ő feladatait vette át a következő évben Hönsch Ede, majd 1886-ban a Radvánszkyak bérleti szerződést kötöttek a budapesti székhelyű Mandello és Társa céggel.[41]  A szerződés eredetileg 30 évre szólt, de 1906-ban új szerződést kötöttek. A szerződés módosításában nyilván Mandello Hugo a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársasággal kötött megállapodása játszott szerepet. A szerződés pontosan meghatározta a kibányászandó szén mennyiségét, a szén után fizetendő terragium összegét és a szállítást.

Egy 1905-ben készült kimutatás szerint az 1904-ben termelt több mint egymillió mázsa szenet a Szerencsi Cukorgyár a Zólyom-Breznói Állami Vasművek, a Gömöri Cellulóz- és Papírgyár, a Miskolci Villamosvasút és Villanyvilágítási Társaság, valamint a Magyar Államvasutak vette meg. Kisebb mennyiséget a Diósgyőri Vasgyár is vásárolt.

Az első két táró, melyet Sajókazán létesítettek, a Paula és a Cornélia volt. Ezeket követte az Orbán-, Névtelen- és Csibor-bánya megnyitása. Kimerülésük után a Mandello cég a Kacola-völgy két oldalán nyitotta meg a Jolán-, Teréz-, Ferenc-, Szárhegy- és az Ilona-tárókat, majd a Sólyom-völgyben a Béla-, Hugó-, Eszter-, valamint a Dóra-tárókat, illetve 1914-ben a Kálmán-lejtősaknát,[42] mely még az 1970-es évek elejéig termelt, mint Sajókaza egyetlen üzemben lévő bányája.

Végkövetkeztetésként elmondható, hogy a Radvánszky-uradalom aktív részvétele ‒ a kőszénbányászat révén ‒ az iparban, a mezőgazdaság terén végrehajtott újításai, valamint a magántőkével való összefonódása és kereskedelmi kapcsolatai már a polgárosodás irányába mutatnak.

A sajókazai Radvánszky-uradalom egy részének, a Harnócz-pusztának a térképe

Jegyzetek

[1] Klein Gáspár–Péchy–Horváth Rezső: Községi adattár. In: Borsod vármegye (Borsod, Gömör és Kishont K. E. E. vármegyék), szerk. Csíkvári Antal. Vármegyei Szociográfiák Kiadóhivatala, Bp. 1939. i. m. 123.

[2] Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára II. Budapest, 1988. i. m. 437., Simon Zoltán: Egy lépés előre: újabb középkori részletek a sajókazai református templomon. In.: Détshy Mihály nyolcvanadik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk. Bardoly István és Haris Andrea. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Bp. 2002. i. m. 109.

[3] Az évszám 1231 és a Miskolc nembeli Bors ispán feleségének a végrendeletében szerepel. In.: Simon Z.: Egy lépés előre… i. m. 109.

[4] A kolostor sajnos teljes egészében elpusztult, de a hagyomány szerint a Sajó partján állt, valószínűsíthető helyét Simon Zoltán régész is itt jelölte meg.

[5] 1413: Zsigmond-kori oklevéltár I–IV. Összeállította: Mályusz Elemér, Borsa Iván. Budapest 1951–1999., III. 3153., Simon Z.: Egy lépés előre… i. m. 110.

[6] 1438: Magyar Országos Levéltár. Diplomatikai Levéltár (DI.) 89943., Simon Z.: Egy lépés előre… i. m. 110.

[7] Klein–Péchy–Horváth: Községi adattár. i. m. 124.

[8] Simon Z.: Egy lépés előre… i. m. 112.

[9] Uő. p. 111.

[10] Feledi Boldizsár önmaga török fogságból való kiszabadítására zálogosította el a birtokrészt, 1600-ban pedig el is adta a Lorántffyaknak. In: Sárközy Sebestyén: A kulturális örökség tárgyi értékeinek számbavétele. Sajókaza értékvizsgálata (műemlékvédelmi szakmérnöki dolgoza) Miskolc, 2004.

[11] Klein G.–Péchy‒Horváth R.: Községi adattár i. m. 124.

[12] Sárközy Sebestyén: A kulturális örökség tárgyi értékeinek számbavétele. Sajókaza értékvizsgálata (műemlékvédelmi szakmérnöki dolgozat) Miskolc, 2004.

[13] Klein G.–Péchy‒Horváth R.: Községi adattár i. m. 124.

[14] Sajókaza, Radvánszky-kastély /Radvánszky – kiállítás/térkép ‒ leltári szám nélkül

[15] A napjainkban is létező kastélyt 1803-ban építették, minden bizonnyal egy Nagy Lajos korabeli épület alapjaira. 1830-ban került sor a kibővítésére, klasszicista stílusban. 1863-ban újabb toldalékszárny építésével nyerte el a kastély végleges formáját.

[16] Radvánszky Béla: Naplóm 1872‒1873

[17] Herman Ottó Múzeum Levéltára 98. 1. 76. továbbiakban HOM.

[18] Berend T. Iván / Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon. 1848‒1944 Kossuth Könyvkiadó, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1975. i. m. 72.

[19] B-A-Z M. Lt. VII.-1. 201.dob.

[20] Berend T. I. / Szuhay M.: Gazdaság i. m. 72‒85.

[21] Polgárosodás és szabadság (Magyarország a XIX. században) szerk. Veliky János. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. é. n. p. 208.

[22] uo. p. 208‒222.

[23] Berend T. I. / Szuhay M.: Gazdaság i. m. 72‒85.

[24] uo.  p. 72‒85.

[25] Magyarország mezőgazdasági statisztikája. Gazdacímtár. Bp. 1895.

[26] B-A-Z M. Lt. XVI.23 IV/a. Sajókaza

[27] HOM 98. 1 90. 26.

[28] HOM 98. 1. 90. 26.

[29] HOM 98. 1. 90. 34.

[30] HOM 98. 1. 90.

[31] HOM 98. 1. 63.

[32] HOM 98. 1. 90. 34.

[33] HOM 98. 1. 63.

[34] HOM 98. 1. 81.

[35] HOM 98. 1. 81.

[36] HOM 98. 1. 81.

[37] A bejegyzés 1872. XI. 26-án datált In: Radvánszky Béla Naplóm 1872‒1873. p. 73.

[38] HOM 98. 1. 22‒56.

[39] B-A-Z M. Lt. XVI.23 IV./a. Sajókaza

[40] 200 éves a borsodi szénbányászat 1786‒1986. szerk. Zsámboki László és mások, k. n. i. m.  58‒59.

[41] A név Mandello Hugo pesti kereskedőt takarja, aki Knoblauch Richárd pesti mérnökkel alapított közös társaságot.

[42] Lehoczky Alfréd: A borsodi szénbányászat története II. Miskolc, 1967. k. n. i. m. 80.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..