Volt egyszer egy Ofotért a Mazsola mellett II. rész

“Kazincbarcikán a 70-es és a 80-as években volt egy hihetetlenül népszerű üzlet. Szakszerű szolgáltatásai, áruválasztéka, magasan képzett, népszerű alkalmazottai, kialakult vásárlóköre, személyes kapcsolatai révén »intézményként« működött városunkban” – vezette fel a bolt történetét az előző részben Kajdacsy Tibor. De vajon honnan jött a gondolat, hogy fontos lenne egy ilyen üzlet a városunkban? A választ megtaláltuk Takács István 20 év Kazincbarcikáért című visszaemlékezésében.

“Az Ofotért szakbolt hiányát saját bőrömön – vagy inkább szememen – éreztem. Röviddel azután, hogy tanácselnök lettem♦, szemüveget kellett cserélnem. Nem tudom, tényleg a látásom romlása indokolta-e ezt, vagy pedig az orvosok vélték úgy, hogy nem árt, ha a tanácselnök szeme jobban lát…

Tény, hogy kezemben volt a recept, csak be kellett váltani. Dr. Székely Imrével, a Városi Kórház akkori igazgatójával utaztunk be Miskolcra, aki „hasonló cipőben járt”. Az úton arról beszéltünk, hogy hamarosan elkészül az új kórház, amelynek a szemészeti osztálya mintegy 100 000 embert fog ellátni. Megjelent előttem gondolatban a százezerből az a jó néhány ezer, akinek majd recepttel tovább kell utaznia Miskolcra, hogy azt szemüvegre beváltsa. Közülük biztosan sokan – hasonlóan mint én – mérgelődni fognak az utazás miatt – gondoltam. S a következő gondolatok már akörül forogtak, hogyan lehetne a Miskolcra való utazást elkerülni, hogyan lehetne Ofotért szakboltot létesíteni Kazincbarcikán? Dr. Székely Imrének is tetszett az elképzelés.

Miskolcról hazaérve tovább motoszkált bennem a gondolat, amit hamarosan cselekvés váltott fel: utánanéztem, hogyan tudnánk bolthelyiséget rendelkezésre bocsátani e célra, s miután ez is tisztázódott, máris fogalmaztam a levelet az Ofotért Vállalat vezérigazgatójához a bolt létesítéséről. Javaslatunkra nemsokára egyetértő válasz érkezett. Ezután már csak a részletekről kellett tárgyalnunk, ami szintén simán ment, s így nemsokára már sor kerülhetett a bolt avatására és megnyitására. Azóta működik Kazincbarcikán Ofotért szakbolt.

1980. január”

Részlet Takács István “20 év Kazincbarcikáért” című magánkiadású visszaemlékezéséből

♦ 1968

Kajdacsy Tibor: Volt egyszer egy Ofotért a Mazsola mellett

Hozzászólás