Kazincbarcika története röviden – egy kicsit másképp – Kiegészítés a 7. részhez: A sajókazinci temető

Eredetileg egy cikket szerettem volna írni a kazincbarcikai templomok és régi temetők történetéről. Bejárva a régi sajókazinci temetőt, rá kellett jönnöm, hogy ennek a felmérése jóval összetettebb, mint hogy egy leírásban elférne. Ráadásul rengeteg félreértés és hibás adat került elő, aminek a pontosítását – a magam egyszerű módján – szeretném megtenni. Így született meg ez a cikk a sajókazinci temetőről…

Read more

Tizenhat szalézis díj az országos honismereti pályázaton

A 2015/2016-os tanévben már 25. alkalommal hirdette meg a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), valamint a Budapesti Történeti Múzeum a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért”címmel meghirdetett országos honismereti pályázatot, melyen 2006/2007-es tanévtől rendszeresen részt vesznek a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium érdeklődő tanulói (felkészítő tanáruk: Bukodiné Sólyom Ilona).

Read more

Hétköznapi hőseink: dr. Eke István

A közelmúltban a Duna televízió „Hétköznapi hősök” bemutatására tett közzé felhívást. Az Újkazinci Baráti Kör dr. Eke Istvánt és édesanyját javasolta, kihangsúlyozva az édesanya szerepét, aki fáradhatatlanul, nagy szeretettel gondozza imádott fiát. A Duna televízió méltónak vélte, hogy példaként mutassa be a család áldozatokkal teli mindennapi kihívásait. A riportra 2016. április 1-jén, a 10 óra 20 perckor kezdődő Család-barát magazinban […]

Read more

Régi idők hősei: Tóth Tibor

Az 1980-as évektől elévülhetetlen szerepet játszott a kazincbarcikai röplabdázás felemelkedésében, megfordult a válogatottban is, majd az 1990-es esztendőktől a lovassport felé vette az irányt, az ő nevéhez fűződnek az évtized derekán megrendezett augusztus 20-ai díjugrató lovasversenyek. Ma már a röplabda és a lovaglás a háttérbe szorult, de a sporttal nem szakított, a Budapest Bajnokságban tekézik, nem is eredménytelenül. Régi idők […]

Read more

Ha szúrja a szemét a sok szemét: Ne csak a belváros szépüljön, de a város környéke is!

2014 tavaszán egy maroknyi, ám lelkes csapat felkerekedett, hogy megtisztítsa a szeméttől a régi temetőtől a Csónakázó-tóig vezető út környékét ‒ bár vélhetően nem csupán az ő szemüket bántotta a sok szemét… A sikeres civil akciót azóta több is követte, és nem marad el az idén sem! A szervező, Mecsei Zita április 9-én ismét megszervezi a szemétszedési akciót.

Read more

Kazincbarcika természeti értékei

Ahogy ígértem, az idei évben szeretném bemutatni Kazincbarcika és közvetlen környékének a természeti értékeit túrák – kirándulások – formájában. Mivel már a maci is kimászott a barlangjából 🙂 , a természet apró jelekkel a tudomásunkra hozta, hogy már lassan itt a tavasz. Megjelentek a virágok a Bükkben, hóvirágmezők borítják a hegyi réteket, a sziklákon pedig már kidugták a fejüket az […]

Read more
1 26 27 28 29 30 52