Könyvesboltunk ajánlata: Kun Bélától Árpádig (Jubileumi évkönyv 1970–2010)

A már két éve elindított „Könyvesboltunk” nem egy klasszikus webshop, inkább egy katalógus, mely a Kazincbarcikáról szóló, valamint a városhoz és környékéhez kötődő írók, költők könyveit ismerteti. A gazdag választékból havonta „leemelünk” egy-egy könyvet virtuális polcainkról, mintegy kedvcsinálóként a további olvasgatáshoz, és persze – ha tudunk – segítséget nyújtva az adott könyv beszerzéséhez. Elsőként – korántsem véletlenül – a Kun […]

Read more

Felejthetetlen tanáraink: Tóth József és Tóth Józsefné testnevelő házaspár – Híres, hírhedt testnevelők

Híresek voltak a sporteredményekről, melyeket a tanítványaikkal elértek, és hírhedtek voltak szigorúságukról, következetességükről. Bár szerintük nem a szigor volt, amin sokan fennakadtak, hanem hogy a testnevelésórákon szisztematikus, jól felépített munka folyik, amit ők igen komolyan vettek.

Read more

Jubiláló iskolák

Jókai Mór Középiskola Az egészségügyi és óvónőképző iskola 1996-ban jubilált, s egyúttal névadó ünnepséget is tartott. Az ünnep rendezvényei november 7-én, 8-án és 9-én zajlottak. 7-én a tanulók munkáiból nyílott kiállítás és Jókai Mór Szegény gazdagok című művéből készült filmet nézték meg az érdeklődő diákok. 8-án megkoszorúzták Jókai Mór szobrát, majd részt vettek az iskola történetét bemutató kiállítás megnyitóján. A […]

Read more