Kazincbarcikai alkotóportrék: Stofán Elekné Juli

Kálmánné Katalin interjúja

Stofán Elekné Juli gobelinhímző a tű és öltés művésze. Nagyon kifinomult tűgobelineket alkot, de készített neves művészeknek, színészeknek színházi fellépőruhákat, jelmezeket is. Mindemellett az Újkazinci Baráti Kör nagyon aktív tagja, egyik humorfelelőse. Ahol ő megjelenik, búnak, bánatnak nincs helye, pillanatok alatt vidámságot varázsol.

Julika, tősgyökeres kazincbarcikai vagy, vagy ahogyan több településen neveznék, betelepült?

Annak ellenére, hogy radostyáni lány vagyok, barcikainak vallom magam. Nagyon fiatalon kerültem a városba, szakiskolámat itt végeztem, itt érettségiztem, és itt kezdtem el dolgozni. Először a Kézműipari Vállalatnál, de dolgoztam a Habselyemben és Küblerben is. Házasságkötésem után öt évig laktunk albérletben, majd 1977-ben tanácsi kiutalással lakáshoz jutottunk. Gyermekem itt született, tulajdonképpen minden a városhoz köt.

Bevallásod szerint a tű varázsában élsz. Azt mondtad, hogy imádod a tűt, a cérnát és a varrógépet, mindent, ami a szakmához kapcsolódik. Ebből feltételezem, hogy nem jelentett különösebb gondot elsajátítanod a gobelin öltéstechnikát. Ennek az öltésnek vannak-e fokozatai, először a nagyobb öltések, majd az aprólékosabb, vagy rögtön a miniatűrrel kezdted?

Így, ahogy mondod, több mint  40 évvel ezelőtt én is a normál méretű öltésekkel kezdtem, a 4 mm-es öltésű képeket készítettem, majd rátértem a tűgobelin képekre, melyek szebbek és sokkal kifinomultabbak az apró öltések miatt. Élethűen adják vissza azt, amit látni kell, amit látni akarok.

Az Újkazinci Baráti Kör rendezésében részt vettél közös kiállításon. Akkor láttunk tőled egy miniatűr képet, amely 11 680 (!) öltéssel készült. Megszámoltad az öltéseket, vagy honnét tudod az öltések számát?

Igen, kiszámoltam. A függőleges és vízszintes sorokból megszorozva kiszámoltam, de csupán csak kíváncsiságból. Kíváncsi voltam én is rá, hogy egy ekkora pici képen mennyi öltés lehet.

Mi a sorsa a kész alkotásaidnak?

Természetesen bekereteztetem, és többfelé, valamint családon belül elajándékozom. Egy része pedig a lakásom dísze, gyönyörködöm benne. Lány unokám nagyon értékeli a szépet. Külön neki készített munkám az Eiffel-tornyot ábrázolja.

Gobelin kép keretezésénél nem mindegy, hogy milyen üveget használnak a mesterek.

Valóban így van, mert ahhoz, hogy a bekeretezett kép visszaadja a valódiságát, speciális üveg kell hozzá.  Tükröződésmentes üvegre van szükség. Olyanra, amely ha bármilyen szögből nézed a képet, bármerről süt a nap, bármerről éri fény, nem fog visszatükröződni. A kész munkát keretezés előtt kasírozni kell, de ezt is a képkeretező végzi, ez is a szakmunkájuk.

Láttam óriás gobelin falvédőket. Ilyen nagy volumenű munkába belefognál-e?

Bútorkárpitokat is készítenek gobelinöltéssel, de ha tehetném sem fognék bele. Egyrészt, mert rettenetesen időigényes, és sokan nem is gondolnánk, hogy ez a hobbi mennyire költséges. Értékesítés szempontjából sem volna létjogosultsága, mert nagyon kevés ember volna, aki ennek az értékét megfizetné. Úgy gondolom, hogy akik ezeket készítik, ők már gobelinművészek. Én csak hobbiból, kedvtelésből készítem a tájképeket, virágokat, állatokat, és gyönyörködöm benne, hogy ez az én kezem munkája, és boldoggá tesz.

Górné Zsigmond Krisztina gobelinművész kiállításán láttam selyemszalaggal készült gobelinképeket. Te is használsz ilyen különlegességeket, vagy csak fonallal dolgozol?

Én is láttam, és csodálom Krisztina munkásságát, ő valóban művészi szinten végzi a gobelinezést. Rendkívüli ritkaságai vannak. Én leginkább tájképeket, csendéletet, növényeket, állatokat hímzek, ő viszont készít arcokat, kalapos arcokat, és a selyemszalag az ő témáihoz illik, nagyon ki tudja vele emelni a szépet, különlegességet.

Úgy tudom, ennél a kézimunkánál is célszerű több tűt használni, annyi tűt, ahány színnel dolgozunk, mert így nem kell állandóan újra fűzögetni a következő szín fonalát. Te is több tűvel dolgozol?

Én is több tűt használok, mert van olyan hely, ahol csak 2-3 öltés szükséges, mondjuk egy virág közepe, vagy egy minta után már csak fél milliméteres öltést kell tenni, például egy madárka szeme. Ezért jobb egyszerre a több tű, több cérna, hogy az adott pillanatban a megfelelő színű cérnát tudjam használni, ne kelljen a cérnát újra fűzni. És itt nem a hagyományos varrótűre kell gondolni, hanem a speciális gobelintűre. Hosszú lyukú, és a vége pedig nem hegyes, hanem tompa. A gobelinvarrás úgy szép, ha nem csak az eleje szép és sima. A hátuljának is csomómentesnek, makulátlannak kell lennie.

Terveztél-e már magadnak saját mintát, vagy előre készült alapba hímzel?   

Egyik szőnyegem mintája nagyon tetszett, azt kicsinyítettem le és kezdtem el hímezni. Egyébként a boltban kiválasztott és vásárolt mintákon dolgozom.

A varráson és a gobelin készítésén kívül foglalkozol-e más kézimunkával vagy kézművességgel.

Már nem. Korábban még divat volt a hímzés, azt végeztem, majd a riselést, de már azzal sem foglalkozom. Pár kézimunkám még megvan, el van téve emlékbe. Szabni, varrni még szoktam, de azt is ritkán.

A szabás-varrással már be is vezetted a következő kérdésem. Dolgoztál a fővárosban színházaknak, filmstúdiónak, fellépőruhákat, jelmezeket készítettél, híres művészekkel találkoztál. Kérlek, mondd el, hogyan kerültél oda.

A Habselyem Kötöttárugyárban, a szabászaton dolgoztam Kazincbarcikán. Egy napon reklámhirdetésben fedeztem fel, hogy minőségi munkavégzésre lehet jelentkezni Budapestre jelmezkészítő munkakörbe, egy GMK-hoz, akik a különféle színházak, filmgyárak jelmeztervezését és elkészítését végzik, Kemenes Fanny irányításával.

Kecsegtetett az ajánlat, hisz itt Kazincbarcikán a gyárban már nem volt kilátásban, hogy magasabb bért kaphatunk. Úgy gondoltam, itt már nem tudtam volna annyit keresni, mint ott egy pár év alatt, és önmagamnak is egy próbatétel, kihívás volt.

A sikeres próbamunka után felvételt nyertem a jelmezkészítő műhelybe, ahol híres színészeknek készítettünk fellépőruhákat, jelmezeket. Kötelességünk volt, hogy minden főpróbára kísérjük a művészeket, hisz bármikor alakulhatott ki olyan helyzet, amikor szükség volt ránk.

Ezek szerint el is költöztél Kazincbarcikáról?

Nem, dehogy is. Itthon varrtam, helyesebben varrtunk, mert olyan szerencsém volt, hogy sikerült egy négyfős csapatba kerülnöm. A munkafolyamata úgy zajlott, hogy a fővárosban a helyszínen a művészekről levettük a méretet, a ruhákat itthon állítottuk össze, és az ottani színházi műhelyben fejeztük be. A főpróbára kellett elkészíteni, ahol jelen kellett lenni. Ilyenkor egy-egy hétig is végig ott kellett lenni a próbákon, kéznél kellett lenni, ha valami igazításra szükség lenne, de ugyanígy a nagyelőadáson is, mert bármi történhetett a ruhával, amit azonnal javítani, igazítani kellett. Nem volt egyszerű feladat, mert egyedi darabokról volt szó.  Az szerencsés helyzet volt, mikor az Aida operához kellett a jelmezt varrni. Sok papnő szerep volt, és sok egyforma ruhát kellett készíteni.

Kikkel találkoztál, kiknek varrtál jelmezeket?

Rövid időszakot töltöttem ebben a munkakörben, de örök emlék marad, hogy betekinthettem több színház életébe, ismerhettem meg kedves embereket, akik sokszor a magánügyeiket, gondjaikat, örömeiket is megosztották velem. Veszprém, Szeged, Balatonfüred, Operett, József Attila, Katona József, Mikroszkóp színházak. Dolgoztam a Szomszédok tv-sorozat szereplőinek ruházatának elkészítésénél, az István a király rockopera szereplőinek jelmezén, valamint a Valahol Európában, a Bob herceg vagy az Aida opera jelmezeinek elkészítésénél. Hirtelen fel sem tudom sorolni, kikkel találkoztam, Pitti Katalin, Szakácsi Sándor, Tokodi Ilona jut eszembe.

Kedves emlék marad például a Gregor Józseffel történő találkozásom is, amely elég humorosra sikeredett. A művész úrnak derékbőséget kellett mérnem, amit, ismerve a művész méretét, nem értem át. Ő készségesen segített, megfogta a mérőszalagot, és én meg körbeszaladtam, ezért elnevezett pici asszonynak, ez a név ott akkor rám is ragadt.

Nagy élmény volt a Magyar Néphadsereg művészegyüttesének ruhaméret-vétele, hisz a sok kiskatona a mérés alatt különféle huncut megjegyzésekkel kedveskedett, volt nagy kacagás, móka, a főnökük nehezen tudott rendet teremteni köztük.

Említetted, hogy csak rövid ideig tartott ez a megbízatás. Mi volt az oka, hogy félbeszakadt?

Sajnálatosan a jó munkahelyemet és kereseti lehetőségemet négy év után családi okok miatt fel kellett adnom, és férjem ápolására, gondozására vissza kellett jönnöm a volt munkahelyemre szabász munkakörbe.

A férjem már menthetetlen volt, halálát követően a Baró-bőr műhely varrodájában helyezkedtem el, ahol a varroda vezetője voltam, sok bőrkabátot, dzsekit varrtunk kolléganőimmel, motorosruhákat, különféle híres versenyzőknek több száz darabos megrendelésünk volt egy üzletlánctól.

Ez a kétszer négy év rendkívül meghatározó volt az életemben, és egyben kedves emlék marad.

Valóban ritka élményekben volt részed. Most, a járvány miatti karantén idején mivel töltöd az idődet?

Járvány ide, járvány oda, nekem a Radostyánban élő 92 éves beteg édesanyámhoz kell járnom, róla kell gondoskodnom, az ő ellátását kell biztosítanom. A felügyeletébe besegít fiútestvérem is, aki leginkább a ház körüli férfimunkákat végzi, és ha szükséges, anyukánk szállításáról is ő gondoskodik.

Julika, köszönöm szépen a tartalmas beszélgetést! 

Én is köszönöm, Katika, szeretném megköszönni Gál Gábor klubtársunknak a közreműködést, hogy fotón megörökítette a kézimunkáimat, így ha elajándékozom is, marad róla emlékem, és minden olvasónak kívánom, legyen jó egészségük, és vigyázzanak magukra!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .