Kalácska Gábor városunk szülötte, szakmáját rendkívül magas színvonalon űző, ritka jó homorú rádiós műsorvezető, szerkesztő, zenei szerkesztő, programtanácsadó, programigazgató, a netes Rocker Rádió alapítója. Korábban a Disco Express zenekar énekese, dalszövegírója volt, zenei művészneve Betty Monroe.
Köszönöm, Gábor, hogy szakítottál rám időt, kicsit megilletődötten kérdezlek, izgulok, annak ellenére, hogy még a születésedre is emlékszem. Igazi rádiósnak születtél, neves médiaszemélyiség vagy, nagynevű rádióknál voltál műsorvezető, zenei szerkesztő, programigazgató, de a helyi médiában nagyon keveset hallunk rólad. Ez tipikus, hogy rádiósokkal kevesebb interjút készítenek, vagy félnek kérdezni?
‒ Ezt tőlük kellene megkérdezni. Az tény, hogy a rádiós szakma a legkevésbé „celebszakma” a médiában, én meg egyébként sem vagyok „híresség”. Ezt mondjuk legkevésbé sem sajnálom. Nekem épp elég, hogy azok, akik hallgatták a műsoraimat, emlékeznek a nevemre. Szerencsére ezzel nincs is probléma, bár ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy ritka a nevem.
Ha jól emlékszem, már középiskolás korodban, az Irinyiben zenéltél, rádióztál.
‒ Zenélni már általánosban elkezdtem, de inkább csak akartam az elején, nem annyira tudtam. Aztán jött mellé a színjátszás, amiről egy időben azt gondoltam, hogy ez lesz majd a hivatásom. Nem így lett, és ez jó így. A színházhoz kell egyfajta olyan megszállottság és alázat, ami bennem nem volt meg. Viszont tanultam egy csomó olyan dolgot, ami a zenében és a médiában is segítségemre volt.
Következett 1994, Kazincbarcika első rádiója. Hogyan emlékszel az első pillanatokra?
‒ Egy véletlennek köszönhetően kerültem a stúdióba. Az akkori dobosunkat hívták próbaműsorra, de ő nem akart beszélni, csak technikuskodni. Ezért – mivel én voltam az énekes és úgy gondolta, hogy akkor ez nekem menni fog – rábeszélt, hogy menjek már vele, és beszéljek, amíg ő kever, ezzel bejuttatva őt a stábba. Aztán mikor befejeztük a blokkot, szóltak, hogy leszek szíves maradni.
Tulajdonképpen mikor alakult ki benned a rádiós szenvedély?
‒ Már gyerekkoromban csináltam „rádióműsort” apukám szalagos magnóival, szóval játéknak már akkor izgalmas volt. Az első próbaadáson pedig azonnal azt éreztem, mintha mindig is ezzel foglalkoztam volna. Így talán mondhatjuk azt, hogy mindig is bennem volt, és az első adandó alkalommal felszínre is tört.
Kazincbarcikán dolgoztál az írott médiában is, a Közélet munkatársa voltál. Ez kitérő volt, vagy próbálkozás? A helyi rádióban, médiában kollégáid voltak korábbi tanáraid, Bíró Anikó, Karajz Miklós, ez nem feszélyezett?
‒ Ott hamarabb kezdtem, mint a rádióban, köszönhetően Anikónak, aki akkor is látott bennem fantáziát, amikor nem sokan. Ezért nem tudok eléggé hálás lenni. Szóval amikor átvette az újságot, ő hívott oda írni. Remek csapatot hozott össze, örülök, hogy a részese lehettem. A rádió azonban mindent elsöprő szerelem volt, azt tényleg nekem találták ki.
Következett Miskolc: Nonstop Rádió és a Rádió Gaga. Itt már komolyabb kihívások vártak.
‒ Mondhatjuk, hogy ez volt az első komolyabb ugrás a karrieremben, igen. Ez amolyan megyei szupergroup volt, mindenhonnan összeszedték a tehetségeket, olyanok dolgoztak ott, akik már országos tv-k, rádiók stábjába is eljutottak. Itt kezdtem el megtanulni a profi zenei szerkesztést, és a műsorvezetés és a zene mellett mindkét rádiónak a programigazgatója is lehettem.
Kicsi gyereknek is rendkívül vagány voltál, miskolci rádiós korodban keringett rólad egy legenda, már ennyi év távlatából talán meg lehet kérdezni, hogy valós volt-e. Abban az időben a helyi rádió rendszeresen élőben közvetített sportmérkőzéseket, labdarúgómeccseket, voltak körkapcsolások. Állítólag te egy élő közvetítés során otthonról, a fotelből nézted a televízióban a mérkőzést, és úgy közvetítettél, csak történt egy baki, és kiderült, hogy nem a mérkőzésen vagy. Ez valóban igaz volt, és mi volt az a baki?
‒ Szerintem ez még a Rádió Topban volt, és ha jól emlékszem, áramszünet lett, vagy kimaradt az adás, úgyhogy kénytelen voltam rögtönözni, csak épp az eredmény nem úgy alakult. Viszont ha jól emlékszem, nem buktam le, mert valahogy kimagyaráztam magam, mikor visszajött az adás. Mindezt élőben persze. A Topban is remek csapat volt a kilencvenes évek közepén, simán belefértek ezek. Ugyanis nem az volt a cél, hogy átverjük a hallgatót, hanem nagyon komoly műsort akartunk csinálni, de nem volt hozzá pénz meg komoly eszközpark. De így is volt néhány olyan műsor, amit az országban egyedül mi tudtunk megcsinálni. És persze óriás poénok. Egyszer április elsején elhitettük a hírszerkesztő kolléganővel, hogy Madonna ‒ aki épp Magyarországon forgatott ‒ Miskolcon a főutcán sétál. Annyira belelkesedett, hogy beszerkesztette a hírekbe, és egy csomóan útnak indultak. Nem is tudom, hogy úsztuk meg végül a lincselést…
Miskolc után a Sláger Rádióhoz hívtak, ahol műsorvezetőként és zenei szerkesztőként dolgoztál, majd Neo FM és Juventus Rádió programigazgatója lettél. Milyen volt vidékről felkerülni a „nagy” rádiókhoz, hogyan fogadtak, milyen érzéseid voltak?
‒ Közben volt még egy barcikai kitérő, akkor csináltuk meg az első saját rádiót, ami nagy tanulópénz volt, mert más működtetni egy céget, mint ott dolgozni. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a Slágernél újra tanultam mindent a rádiózásról. Az volt az álommunka, a világ egyik legprofibb cége, és ezt túlzás nélkül mondom. Mindenre odafigyeltek, a vezérigazgatótól a takarítóig mindenki munkája fontos volt. Nekem a zene mellett egy olyan műsorom lett, amit addig csak a filmekben láttam. A klasszikus éjszakai/hajnali betelefonálós műsor, ahol a hallgatók baján próbáltam segíteni élőben. Imádtam, bár hajnali háromkor kellett kelnem érte mindennap. Viszont 11 év után még mindig vannak, akik ha meghallják a nevem, akkor visszakérdeznek: maga volt a Sláger rádiós? Ha nem vették volna el a frekvenciáját a rádiónak, szerintem onnan megyek nyugdíjba. Aztán jött a Neo, ami azért volt furcsa, mert épp a Sláger helyén lett. Én viszont egy év után olyan lehetőséget kaptam, ami tényleg már az álom kategória: rám bízták a rádió szakmai vezetését. A következő állomás volt a Juventus, ahol az ország egyik legismertebb rádiós márkáját igazgattam három és fél évig. Majd a Rádió Rock, amit már én is terveztem, és vezettem egy jó ideig.
Hogy milyen érzés volt? Hihetetlen: egyik nap még a konyhai kisrádión hallgattam a Bumerángot, másnap meg már a kollégáim voltak. A Slágernél nagyon jól éreztették az emberrel, hogy ő ugyanolyan fontos része a gépezetnek, mint Boros Lajos. Ennek ellenére kellett egy év, mire el mertem hinni, hogy ez a valóság. A Neóban jött a következő lépcső: nem elég, hogy együtt dolgozunk, de mostantól én mondom meg, hogy Csizinszky Éva mit és hogyan mondjon be. Én járok tárgyalni az ügyfelekhez, én találom ki, hogy milyen műsort kapnak majd a pénzükért. A Juventusba már úgy hívtak, mint egy nagymenőt, a Rock Rádiót pedig én magam raktam össze. Szerencsére sosem voltam az az érzelgős vagy magától elszálló típus, inkább azt hiszem, rengeteg szerencsés pillanat volt az életemben, amivel „csak” élni kellett. Általában sikerült.
A suliban alapítottad első zenekarodat?
‒ Jaj, dehogyis. A Nagy Lajos úti játszótéren alakultunk. Szerintem a Gyermekek Házában volt az első koncert, de ez nem száz százalék… Aztán később megtanultunk zenélni is! Kevesen tudják, de egyszer már abbahagytam a zenélést 22 éves korom körül.
Valóban, emlékszem rá! Sőt a többi Nagy Lajos úti srác is zenélt. Hudák Tibi, Hegedűs Pisti, Hegedűs Sanyi és Szabó Peti. Pistiék zenekara, a Zakó Band is nagyon sikeres lett, ők keményrockot játszottak. De térjünk vissza hozzád. Hamar rendkívüli népszerűséget hozott a Disco Express. Kalácska Gábor, azaz Betty Monroe a Disco Express énekese, dalszövegírója. Egyedülálló módon glam rockot játszottatok, honnét jött ez az ötlet.
‒ …és akkor jött a felkérés a Disco Expresstől. Az egy 15 éves történet volt ‒ nekem, mert a zenekar ma is aktív ‒, és szintén hihetetlen, miket értünk el. Imádtam. Hogy miért glam? Én már gyerekként is ezeket a zenéket szerettem, de most is egy ilyen zenekart hallgatok épp, miközben a válaszokat írom. Szóval nem az volt a kérdés, hogy ilyet akarok-e, hanem hogy van-e más is rajtam kívül, aki ilyet szeretne? Szerencsére lett.
Nem hiányzik a zenekar?
‒ Én szerettem volna már befejezni, amikor vége lett. Így mondhatom, hogy nem. Nagyon szerettem, nagyon sokat adott, de már csak egy szép emlék. Nem is nagyon járok bulizni, annyira elég volt ez a 20 év, amit aktívan zenéltem.
Rádiózásban újabb mérföldkőhöz érkeztél, alapítója vagy a netes Rocker Rádiónak. Ez számomra teljesen új, megismertetnéd vele az olvasókat is?
‒ Röviden: amikor véget ért a Rock FM működése, úgy döntöttünk, hogy a hallgatók megérdemelnek egy rockrádiót. Hárman három hét alatt hoztuk össze, és több mint egy éve megy. Ez inkább csak hobbi, és rajtam kívül is van barcikai vonatkozása: Sándor Laci kiváló szerkesztőként segít nekünk. Viszont az élet úgy hozta, hogy megint egy különleges dologba fogtam bele: annyira gyorsan erősödik az online piac, hogy ma már annyi hallgatónk van naponta, mint egy közepes város lakossága. 30-50 ezer emberről beszélünk, akik rendszeresen, napról napra minket választanak. Mivel ennyien még nem hallgattak itthon webrádiót soha, megint történelmet írunk: lassan el kell hinnem, hogy nincs ennyi véletlen az életben, és elfogadni, hogy értek kicsit a rádiózáshoz. Amire nagyon büszke vagyok, hogy tavaly csináltunk egy legrockosabb település játékot, és Kazincbarcika kevéssel lemaradva a második lett. Szóval jó sokan hallgatnak „otthon” is. A rockerradio.online oldalon lehet megtalálni a rádiót, ajánlom mindenkinek, aki szereti a kemény zenéket.
Hogyan emlékszel Barcikára, milyen gyakran jársz haza, van időd a régi barátokra, és megosztanál velünk egy rádiós sztorit?
‒ Életem első 25 évét ott éltem, szóval én már mindig barcikai maradok. Bár a város átalakult, és szerintem szépen fejlődik is, azért nekem mégis a gyerekkoromat jelenti már mindig. Igyekszem rendszeresen járni Barcikára, a családom egy része ott él még, bár ez mostanában elég nehéz, mert nagy lett a saját családom is, így időm sajnos nem sok van. Sztori helyett inkább egy tervet mondok el, amin éppen most dolgozom: egy olyan gitárversenyt szervezek épp a rádióban az idénre, ahol a nevezőket a legnagyobb zenekarok legjobb gitárosai bírálják el, tényleg világsztárok ülnek majd a zsűriben. Mindez pedig még az idén megvalósul, ha minden jól megy. És ha összejön, akkor elmondhatjuk, hogy a világon először a Rocker Rádió csinált ilyet. Ez nagyon izgalmas és szép feladat. Egyébként is az online rádióban az a jó, hogy eltűntek a határok, amerikai kiadók küldik a jövő nagy sztárjainak bemutatkozó anyagait, mert ránk találnak a neten. Tegnap épp egy venezuelai punkzenekartól kaptam dalokat. Egészen hihetetlen tényleg.
Köszönöm szépen, Gábor, már csak annyi kérdésem van, hogy Kazincbarcikán mikor láthat vendégül az Újkazinci Baráti Kör?
‒ Amikor össze tudjuk hozni. Ha hívtok, szívesen megyek!
Erre a válaszra vártam, és bízom benne, hogy hamarosan vége a járványnak, és létrejöhet a találkozás. Nagyon büszke vagyok, hogy gyermekkorodtól fogva ismerlek, szívből kívánom, hogy teljesüljenek terveid, és még sokáig halljuk a hangodat.
