Kazincbarcikai alkotóportrék: Fodor Péter

Kálmánné Katalin interjúja

Fodor Péter sokoldalú alkotó: fotóművész, grafikus, költő, újságíró, informatikaoktató. A képek és a magyar nyelv szeretete már gyermekkorától élt benne, míg a fotózás viszonylag új keletű tevékenység az életében.

 Bevezetőként egy rövid magyarázat arra, hogy Péter miért „nem kedveli”, ha fotósként említik.

Félreértések elkerülése végett: nincs ezzel különösebb bajom, csak érdemes pontosítani: a „fotós” vagy „fényképész” szavak többnyire egy szakmát jelölnek, és nekem nincs ilyen szakmai végzettségem. Az előbbi értelemben a fotós olyan szakember, aki leginkább kereskedelmi célú, illetve alkalmazott fotográfiát művel. Persze a kommerciális, illetve alkalmazott fotográfiát (pl. esküvői vagy divatfotózás, reklámfotózás, fotóriporteri tevékenység) is lehet művészi szinten űzni (ezeken a területeken is fontos az egyéni látásmód és a kreativitás), és sok hivatásos fényképész fut be művészi karriert. Ha a fényképezés célját tekintjük, én viszont inkább fotóművésznek tartom magam. Fotóművész az, aki a fotográfiát saját művészi elképzeléseihez használja fel, tehát az alkotó képzelet, a kreatív önkifejezés az első, és ezt szolgálja a fényképezés, illetve a fénykép, mint médium. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a kivitelezés színvonalát másodlagosnak tekinteném, vagy hogy ne törekednék a fotózás szakmai, technikai oldalának minél jobb elsajátítására.

Baranczó Attila barátod azt mondta rólad: „Jól tudja használni a szavakat, érezni, hogy a magyar nyelv birtokában van. Mindig a megfelelő, pontos kifejezéseket használja.”

A képek és a magyar nyelv szeretete gyermekkoromtól él bennem. Már óvodás koromban is szerettem rajzolni, és mire az iskolát elkezdtem, folyékonyan olvastam. Ebben az időben a legnagyobb inspiráló erőt talán apai nagymamám jelentette, illetve a kalocsai nagyszülőknél töltött szünidők. Volt egy festő felmenőm, Rökk Károly – a maga idejében ismert tájképfestő –; az ő képeit nézegettem a szobák falain. Megragadott, ahogy Karcsi bácsi mesteri technikája életre keltette a tájak szépségét. Próbáltam utánozni; festegetni kezdtem én is. Valahogy így kezdődött a románc a vizuális kultúrával. Nagymama pedagógus volt, emellett tagja a Grétsy László által vezetett nyelvművelő körnek; ezen kívül ő maga is festett és verselt. Engem is bevont a kör által szervezett játékos nyelvi vetélkedőkbe, és szívből támogatta zsenge művészi törekvéseimet. A képi és nyelvi önkifejezés azóta is szerves része az életemnek.

A magyar nyelven kívül otthon vagy az angolban is. Szívesen olvasol angol nyelvű könyveket? Ha igen, milyen témában?

Jól boldogulok az angollal, és sűrűn „karbantartom” a nyelvtudásom, de még magyar nyelven sincs időm könyveket olvasni mostanában – legnagyobb sajnálatomra, mert egyre hosszabb az elolvasandó művek listája. Angol nyelven – munkámból kifolyólag – leginkább informatikával foglalkozó weboldalakat böngészek, de azért sor kerül egyéb tudományos és technológiai, meg persze közéleti, kulturális, művészeti témájú cikkekre, oldalakra is.

És a fotózás mikor kezdődött?

2009-ben fedeztem fel magamnak. A képek világa a lehetőségek kimeríthetetlen tárházát jelenti a kreatív, szemlélődésre, felfedezésre, kísérletezésre vágyó ember számára.

Kezdetben sok város- és tájfotót csináltam. Bemutatkozó kiállításomon (melynek a kazincbarcikai Kisgaléria adott helyet) főként városfotóimból láthattak válogatást az érdeklődők, de megjelentek egyéb – mondhatni, elvontabb – témák is (ma már az utóbbiak dominálnak). Ahogy érdeklődési köröm is meglehetősen szerteágazó, a képeim által közvetített tartalmak is sokfélék. Világunk legkisebb építőkövei éppúgy megihletnek, mint ésszel alig felfogható gigantikus csodái; érdekel az emberi tudat, az érzelmek világa csakúgy, mint a tudomány, a filozófia, és általában véve az emberi kultúra.

Az alkotást korábbi tapasztalatok hatják át, kísérik, keretezik; így az maga is egyfajta elmélkedéssé lényegül át. Általában is elmondható, hogy a művészi fotózás egyfajta vizuális költészet; a versek, szövegek képisége pedig akkor is hat ránk, ha ezt nem tudatosítjuk. Számomra a vizuális és nyelvi kifejezőeszközök ezen túlmenően is szoros kapcsolatban állnak egymással: a képek címei vagy a hozzájuk fűzött szöveg gyakran hordoznak további jelentésrétegeket. Képek és versek párosításával is szívesen „játszom”.

Fotóidnál érdekes elemeket lehet felfedezni, sok a fekete-fehér kép, kissé homályosak, elvontak. Hasonlóan az alakok is, ők modellek?

Előszeretettel készítek fekete-fehér képfeldolgozásokat. A fekete-fehér képnek különös ereje van. Szükségszerűen elvont, hiszen – a színek hiányából eredően – nem valósághűen mutatja a világot. Ez az absztrakció segít megragadni a szemlélő figyelmét és ráirányítani azt a kép által megjelenített tartalomra. Az alkotás így nyerhet értelmet: bizonyos értelemben a befogadó kreativitását is felébreszti, újfajta érdeklődést kelt, szellemi kötődést teremt, megmozgatja az elmét és fogékonnyá tesz. Kérdésedre felelve: igen, modellek; egy amatőr művész amatőr modelljei. Szeretek velük dolgozni: a képen szereplő emberi alak rengeteg lehetőséget nyújt a kompozíciót tekintve. És az is izgalmas, hogy a modell személyisége mindig hozzátesz valamit a végeredményhez. Az ő ötleteiket is beleépítem a narratívába, a sztoriba, amit el szeretnék mesélni. Manapság többnyire sorozatokban – ha úgy tetszik, fotóesszékben – gondolkodom: kiváló módszer egy-egy téma körbejárására, kifejtésére. Munkáim egyébként elérhetők a Peter’s View – Fodor Péter Photography c. Facebook-oldalamon, illetve a petersview.hu weboldalon.

Első kiállításod 2012-ben volt, pár éve volt egy bemutatód az Újkazinci Barátó Körnél is. Azóta sikerült-e még közönség elé vinni az alkotásaidat?

A már említett 2012-es bemutatkozó kiállítás óta többször kerültek közönség elé képeim. 2016-ban az Újkazinci Baráti Kör szervezésében beszélgettem a kör tagjaival egy bemutatkozó rendezvény alkalmával – amely a Befelé tekintve címet viselte, csakúgy, mint az ott kiállított fotósorozat. Ez a képanyag szerepelt aztán – más alkotók műveivel együtt – Kazincbarcikán a Regélő Réten (a Hazaérés Egyesület meghívására), majd a tardonai és a dédestapolcsányi művelődési házakban.

Beszéljünk a verseidről, amelyek már antológiákban is megjelentek.

Verseimet tekintve különbséget teszek a huszonéves koromban írtak és az utóbbi idők „termése” közt. Régi verseim egy része szerelmi költemény, többségükben szerepe van a csalódás és a magány érzésének. Másik részük lelkiállapotok kivetítése szürreális képekkel; ez utóbbi „vonulat” megjelenik olykor mostani soraimban is.

Némelyiket elég nehéz olvasni, nem egyszerű szövegek, és mélyen elgondolkodtatóak.

Mai verseim jellemzően filozofikus tartalommal bírnak, újabb tapasztalatok rövid szűrletei, világlátásom ihletett töredékei, időnként bizonyára furcsának tűnő, megcsavart, gunyoros, ironikus – és talán néha komor – gondolatsorok, melyekben hangsúlyos az anyanyelvvel való játék és párbeszéd.

Verseim korábban a Kazinci Klub „Ő-szülő Kikelet” c. kiadványában jelentek meg, és a klub által megjelentetett két antológiában (Lélekvetés, illetve Álomkód) is szerepeltek.

Önálló kötetre gondoltál-e?

Megfordult már a fejemben. Ehhez össze kellene gyűjteni – mondjuk – az elmúlt tíz év verseit. Őszintén szólva nem tudom, van-e egy kötetre való; akkor tudnám megmondani, ha végre le tudnék ülni összeszedni őket. A felmerülő versötleteimet egyébként továbbra is „papírra vetem”, azaz elmentem a megírt sorokat, hogy később vissza tudjak térni hozzájuk; tehát folyik némi „háttérmunka”. Hatalmas archívumot hoztam létre a fotóimból is, vannak feldolgozatlan sorozataim, alkalomadtán új képeket is készítek, és vannak új ötleteim, úgyhogy „nyersanyagnak” nem vagyok híján.

Szabadidődet mivel töltöd, mi ad feltöltődést?

Azt a kevés szabadidőt, ami marad a munka és egyéb teendők mellett, részben a párommal töltöm, túrával, kirándulással, filmnézéssel, beszélgetéssel. A nyári szünet talán elhozza a lehetőséget, hogy – legalább egy időre – visszatérjek az alkotáshoz. Nagyon jó lenne már. Tervek és elképzelések mindenesetre folyamatosan születnek a fejemben.

A járvány sokakat alkotásra ihletett, neked született-e „Maradj otthon!” munkád?

Örülök, hogy sokan tudnak ihletet meríteni a jelenlegi „karanténhelyzetből”. Nekem nem igazán hoztak alkotásra fordítható szabadidőt a jelenlegi körülmények: munkámmal foglalkozom; a tanulók következő feladatait szerkesztem meg és készítem elő, ellenőrzöm a korábbiakat, próbálom őket segíteni a tanulásban, tartom a kapcsolatot a munkatársaimmal, egyszóval nem unatkozom. Talán ez is szerepet játszik abban, hogy viszonylag könnyen élem meg a bezártságot, meg aztán az is, hogy az utóbbi időben amúgy is meglehetősen visszavonult életet éltem.

Köszönöm a beszélgetést, és végezetül álljon itt mottó gyanánt Fodor Péter az Álomkód című antológiában szereplő versei elé írt gondolat:

„Megnyílni az alkotáson keresztül, formát adni a gondolatok és érzelmek kavalkádjának annyi, mint reményben élni. Abban a reményben, hogy erre a formára más elmék rezonálnak; törpül a lélek magánya itt is, ott is.”

Az élet

oszlop, és kőveréb,

semmihez hasonlító hasonlat.

aszfaltúton festékcsík, fehér,

egyszer csak véget ér.

műfüves terep, műanyaggal beosztva,

szabálytalan téglalapokra.

együvé forrasztva ok és cél,

értelmetlen értelem.

időtlenség, ahogy épp

időért kiált.

mindenség nézi magát; gondolja:

ugyan, semmiség.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .