Kazincbarcika elfeledett történelme – előrendelhető!

A cikk frissítve: 2023. június 29.

 

Pillanatnyilag a könyvhöz csak előrendelés útján lehet hozzájutni!

Az előrendelés határideje: 2023. július 30! Előrendelést csak az utalást követően van módunkban elfogadni.

Tisztelt Olvasók! Gazdagon illusztrált, közel ötszáz oldalas könyvben tárja fel városunk elfeledett történelmét Kismarton Zsolt. Merre találhatóak Kazincbarcika bunkerei, merre jártak a kisvasutak? Milyen érdekességeket rejtenek templomaink, régi temetőink, mit tudhatunk régi vízimalmainkról? – és még sok egyéb kevéssé ismert vagy már rég elfeledett história a múltunkból.

A Barcikai Históriás Helytörténeti Alapítványnak immár két éve ajánlható fel az szja 1%-a – az önök felajánlásai, illetve az önkormányzat civil szervezeteknek nyújtott támogatása tette lehetővé, hogy a Barcikai Históriás Könyvek sorozat első kiadványát nyomdakész állapotba hozzuk. Azonban ahhoz, hogy nyomdába is adhassuk, vagyis hogy a könyv megjelenhessen, szükségünk van olvasóink megelőlegezett bizalmára is. A magas nyomdaköltségeket önerőből nem tudjuk állni, ezért arra kérjük önöket, hogy előrendeléseikkel segítsék a könyv kiadását.

Mit is jelent ez?

Ha összegyűlik a szükséges összeg, szerkesztőségünk közösségi finanszírozásban megjelenteti a könyvet. A könyv ára 9500 forint.

Ha előrendelne, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a könyv szerzőjével, Kismarton Zsolttal az alábbi elérhetőségen: kismarton@barcikaihistorias.hu

  • Egy példány előjegyzése esetén, és amennyiben a támogató nem rendelkezik másként, a könyv függelékében a neve megjelenik a kiadást elősegítők között. Ahogy a könyv megjelenik, a kötetet postázzuk (+postaköltség) a megadott belföldi címre, vagy átvehető lesz Kazincbarcikán, előre megadott, illetve egyeztetett időpontban.
  • További lehetőség egy 20 000 forintos „támogatói csomag”. A támogató a megjelenéskor kap egy, a szerző által névre szólóan dedikált példányt, és részt vehet a könyv zártkörű, ünnepélyes bemutatóján. Amennyiben a támogató nem rendelkezik másként, a könyv függelékében a neve megjelenik a kiadást elősegítők között, illetve támogatásával segíti a Barcikai Históriás további könyveinek megjelenését (az előkészületben lévő könyvekről e könyvben is tájékoztatjuk Olvasóinkat).
  • Természetesen könyvvásárlás nélkül, akár anonim módon is lehetséges támogatni a kötet (illetve a készülő kötetek, valamint az online magazinunk) megjelenését.

A nagyobb pénzbeli támogatást reklámlehetőséggel tudjuk „ellentételezni”, ez ügyben kérjük, keressen bennünket elérhetőségeinken.

Az előrendelés menete:

  • Az első két esetben kérem, hogy a darabszámnak megfelelő összeget – vagy 20.000 Ft-os támogatást – utalja át a Barcikai Históriás Helytörténeti Alapítvány számlaszámára, (10101463-03123500-01005000 MBH Bank) Ezután a fent megadott e-mail címre küldjön egy levelet a pontos névvel, lakcímmel és a megrendelt darabszámmal. A 20.000 Ft-os támogatás esetén eleve jár egy dedikált példány, ezt külön nem kell kérni! Ezután az előrendelés tényét e-mailben visszaigazoljuk.
  • Csak támogatás, vagy 20.000 Ft feletti támogatás reklám lehetőség esetén kérem az alábbi e-mail címen vegye fel a kapcsolatot velünk: barcikaihistorias@gmail.com. Ezzel Takács Zsolt foglalkozik, ezért, ha ilyen igény merül fel, a hozzám beérkező leveleket is erre az e-mail címre továbbítom.

A Kazincbarcika elfeledett történelme c. könyvvel kapcsolatos további szakaszokról (hol tartunk, mikorra várható a megjelenés pontosan stb.) rendszeres időközönként hírt adunk online felületeinken, a Barcikai Históriás honlapján (www.barcikaihistorias.hu), illetve közösségimédia-oldalainkon (Facebook: Barcikai Históriás és Képi Demokrácia, Kazincbarcika).

A könyv a Barcikai Históriás oldalán megjelent cikksorozatom negyedik, átdogozott, pontosított és bővített változatát tartalmazza a kezdetektől – őskor – 2022 közepéig. (A honlapon csak az első és második változat található meg!) A könyv NEM tartalmazza a honlapon megjelent turisztikai cikksorozatot – akkor 1500 oldalas lenne a könyv -, csak a a történelemmel foglalkozó cikkeket.
A könyv tartalomjegyzéke az alábbi:
Előszó
Egy kis történelem
Egy kis régészet
Egy kis természetvédelem
Egy kis vízrajz
Egy kis földrajz
Kazincbarcika régi utcáin
Kazincbarcikai külső területei
Berente és a nehézipari terület
A város
A Belváros
Kazincbarcika templomai és régi temetői
Kazincbarcika Sajó hídjai és vízimalmai
Kazincbarcika és a vasút
Kazincbarcika városépítő vasútja
A tardonai kisvasút
A Tardona-völgy szénbányászata
Berente és környékének a szénbányászata
Kazincbarcika bunkerei
Mellékletek
1. melléklet: Puszta-Kazincz = Kazincz = Sajó-Kazincz?
2. melléklet: Az Ebecki-tető, avagy a Tüzes-szekér-csúcs
3. melléklet: A 26-os főút kálváriája
4. melléklet: Kazincbarcika és Berente
5. melléklet: Kazincbarcika a statisztikák tükrében
6. melléklet: Városunk oktatási intézményei 1945-től
7. melléklet: Városunk művelődési intézményei 1945-től
8. melléklet: Békeváros vagy Újváros?
9. melléklet: Elődtelepüléseink és a zsidók
Tartalomjegyzék
Források
Támogatók és támogatói reklámok
Az előrendelésre azért van szükség, hogy tudjuk, hogy hány példányban adassuk ki a könyvet. (A könyv tördelése már elkészült, csak a nyomdára vár a darabszám miatt!) A könyv várható megjelenési ideje kb. 3 hónap.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy elvileg megjelenés utáni vásárlásra is van lehetőség, de a példányszám korlátozott lesz. Ez azt jelenti, hogy a nyomda 100 és annak többszöröseit vállalja. Megrendelésünk a nyomda felé az előrendelők és a reprezentációs példányok darabszámának 100-as értékére való felkerekítése lesz. Így érthető, hogy utólag max. 99 példány maradhat, de lehet, hogy ez a darabszám csak 5 darab lesz…

További információkért bármely elérhetőségünkön Olvasóink rendelkezésére állunk!

Köszönettel: a Barcikai Históriás szerkesztősége

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .