Ifjúvá serdült város: Ünnepélyesen átadták rendeltetésének a Borsodi Hőerőművet

Péntek délelőtt* ünnepélyesen átadták rendeltetésének egyik legnagyobb ipari létesítményünket, a Borsodi Hőerőművet. Az erőmű első gépegysége február 12-én, a második pedig gépegység május 20-án kezdte meg az áramszolgáltatást. Így az első két gépegység már áramot ad az országos hálózat számára. Az erőmű, ha elkészül, összesen hat gépegységgel működik majd.

Az átadás napjára az erőmű és a hozzá tartozó telep zászlódíszbe öltözött. Az épületeket vörös, nemzetiszínű és – a német szerelők tiszteletére – az NDK zászlóival díszítették. Az ünnepség 11 órakor kezdődött meg. Román István elvtársnak, az erőmű igazgatójának megnyitó szavai után Erős László elvtárs, az erősáramú iparigazgatóság vezetője mondott beszédet. Idézte az erőmű építésének kezdeti szakaszát, és az akkori nehézségeket. Sok gondot okozott az első előre gyártott keretállások beemelése, és nehézséggel járt az első gépegység üzembe helyezése is. Azonban a fizikai és műszaki dolgozók, a magyar és német szerelő odaadó munkáját siker koronázta.

Ebben az évben villamosenergia-iparunknak tíz százalékkal több villamos energiát kell termelnie, mint 1954-ben. Ezt az energiatöbbletet nagyrészt a Borsodi Hőerőmű termeli majd. Erős elvtárs befejezésül az erőmű építésének további feladatairól beszélt.

hoero10

Ezután az NDK szerelőcsoportjának vezetője, az Április 4. Gépgyár és a 31/2-es Építőipari Tröszt dolgozói szólaltak fel. Panicsán László ács, az építők nevében megígérte: az építés határidejének betartásával segítik, hogy a szerelők december 31. helyett már november 7-én üzembe helyezhessék a harmadik gépegységet és az ötös kazánt. Az ünnepség során Kiss Árpád elvtárs, vegyipari és energiaügyi miniszter számos dolgozónak kormánykitüntetést adott át.

Az erőmű építése nagy lendülettel folyik tovább. A már most üzemben lévő két gépegység által termelt árammennyiség az Ózdi Kohászati Üzemek, a Borsodi Vegyikombinát és az összes Sajó-völgyi bányák villamosenergia-ellátásához elegendő. Ha üzembe helyezik mind a hat gépegységet és a hozzá tartozó tíz kazánt, akkor az erőmű naponta három és fél millió kilowattóra áramot ad majd az országnak. A Borsodi Hőerőmű hazánk legnagyobb és legkorszerűbb villamos erőműve lesz. Most az erőmű építői azt a legközelebbi célt tűzték ki, hogy augusztus 20-ra üzembe helyezik a negyedik kazánt, november 7-re pedig az ötödik kazánt és a harmadik gyáregységet is.

hoero11

Budai László elvtárs, szerelő az ünnepségen azt mondotta: „Terveink megvalósításához szükség van minden dolgozó leleményességére, versenyző kedvére.” És amint a munkaverseny eredményei mutatják, alkotó, versenyző kedvben nincs hiány. A versenytáblák beszámolnak arról, hogy Pótor József kőművesbrigádja július első felében 176, Bunda János ácsbrigádja 151, Rácz Sándor segédmunkás brigádja pedig 133 százalékos átlagteljesítményt ért el, s ezzel a sztahanovista szintet teljesítették. Kiválóan dolgozik Öhlmann elvtárs vezetésével a német szerelőcsoport is. A legjobbak között említik Hermann mérnököt, Jürgentz művezetőt, Baumgartner szerelőt.

És most – a pénteki átadási ünnepség után – a Német Demokratikus Köztársaság mérnökeinek, szerelőinek segítségével, az Április 4. Gépgyár, a Klement Gottwald Villamossági Gyár, a 31/2-es Építőipari Tröszt és még sok más üzem dolgozói az újabb határidők teljesítéséért indulnak harcba. Építik, nagyobbítják a Borsodi Hőerőművet, hazánk nagy békeművét.

(Tudósítónktól)

1955. augusztus 30.

Szabad Nép

A képek illusztrációk (a KDK-ra feltöltötte: Orosz Ida), a könyvben nincsenek fotók.

*1955. augusztus 26.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .