Ifjúvá serdült város: Mindenki szívügye volt – Szaktantermet avattak Kazincbarcikán

A párt XI. kongresszusának kedves színfoltja volt, amikor az úttörők, köszöntve a tanácskozást, kifejezésre juttatták kérésüket. A gyerekek „szóvivője” így fogalmazott:

‒ Mi mindent meg akarunk tudni, mindent szét akarunk szedni, mindent meg akarunk ismerni…

A mindent megismerni, az ismeretanyaghoz közelebb férkőzni segít az a fizikai‒kémiai szaktanterem is, amelynek ünnepélyes átadására tegnap délelőtt került sor Kazincbarcikán, a Pollack Mihály úti Általános Iskolában.

A kezdeményezés valóra váltásába bekapcsolódott szinte az egész város. Mindenki szívügyének tekintette, hogy mielőbb birtokba vehessék a gyerekek ezt a kis „birodalmat”, ahol az elméleti oktatás mellett azonnal „kéznél van” a gyakorlat is. A szaktanteremben végzett oktató-nevelő munka amellett, hogy nagy segítséget jelent a természettudományos ismeretek megszerettetésében, a városban és környékén működő üzemek, elsősorban a Borsodi Vegyi Kombinát számára egyben az utánpótlás bázisa is lehet.

A fizikai‒kémiai szaktanterem létrehozásában különösen nagy részt és szerepet vállalt Bánhegyi Ferencné, az iskola igazgatóhelyettese, fizika szakos tanár és Helfrich Jánosné, aki kémiát tanít. Mindketten hosszú ideje tartó gyűjtőmunkával és az ide vonatkozó szakirodalommal ismerkedve, a városban már működő szaktantermek eredményeit alapul véve dolgozták ki a megvalósításhoz a terveket.

Ezek kivitelezésében kiváló segítőtársakra találtak férjeikben és azokban a szülőkben, akik szabad idejüket feláldozva szorgalmazták a terv mielőbbi valóra váltását. Nagy segítséget nyújtottak a szaktanterem létrehozásához a Künnyűbetongyár, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Városgazdálkodási Vállalat, valamint a Vegyépszer munkásai és vezetői. Az első napoktól kezdve részt kértek a vállalatok szocialista brigádjai, a BVK-ból a Delta, a Pattantyús, a Kontakt, a II. Rákóczi Ferenc és a Széchenyi István nevét viselő kollektívák, a Vegyépszernél dolgozó Zalka Máté, valamint a Városgazdálkodási Vállalatnál működő asztalosbrigád. Nagy ügyszeretettel segítette a munkát Gyöngyi István, az iskola igazgatója és mindenki a városban, ahol megyeszerte elismerésre méltó eredményeket érnek el a társadalmi munkában.

A meghitt hangulatú ünnepségen jelen volt- többek között – dr. Vékony Ernő, a városi pártbizottság első titkára, Takács István, a városi tanács elnöke, az avatóünnepség előadója, dr. Veres Lajos, a városi tanács elnökhelyettese, Básti János, a BVK pártbizottságának titkára, Kazincbarcika üzemeinek, hivatalainak, intézményeinek képviselői és azoknak a szocialista brigádoknak a vezetői, akik részt vettek a szaktanterem létrehozásában.

Szeretettel köszöntötték ez alkalommal Kovács Béla nyugdíjas pedagógust, az iskola volt tanárát, aki kezdettől fogva lelkesen dolgozott a terv valóra váltásán.

Az ünnepélyes alkalomból megtartották az első órát is, ahol a gyerekek – birtokba véve a berendezéseket, a szemléltetőeszközöket – kiváló felkészültségről tettek tanúbizonyságot. Végül Gyöngyi István, az iskola igazgatója a városi tanács művelődésügyi osztályának a megbízásából jutalmat nyújtott át Bánhegyi Ferencnének és Helfrich Jánosnénak.

T. F.
1975. június 6.
Észak-Magyarország

„Kazincbarcika városban az 1970-es évek elején olyan szaktantermi hálózat volt kialakulóban, amely országos szinten is elismerést nyert. Ma is jól láthatók a magyar, a biológia, a földrajz, a rajz, a történelem, a német szaktantermek. A kémia-fizika szaktanterem sajnos nem maradhatott fenn. E tárgyak óraszáma vészesen lecsökkent, ezért át kellett adni a helyet az egyre nagyobb tért hódító informatikának” – olvasható az 1966. november 7-én átadott iskola honlapján.

pollack1

1974-75 tanévzáró ünnepség. 1975 május. A tanárok balról jobbra: (?), Bánhegyi Ferencné, Gyöngyi István, Balla Árpád, Belényi Mária. A KDK-n közzétette: Talpas Lajos

pollack3

A gyakorlati termek (Közzétette: Boronkayné Lászlóné Klári – KDK)

SAMSUNG CSC

Az iskola napjainkban

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .