1979 áprilisában a TRZ (Törj! Rombolj! Zúzz!) együttes folytatásaként alakult a Júdás zenekar Kazincbarcikán, vagy még pontosabban, inkább nevet váltott a TRZ-t alkotó zenekari mag, miután voltak, akik kiléptek az együttesből, és voltak, aki a helyükre érkeztek. Valószínűleg sokan nem hallottak a városban róluk (2016-ig sajnálatos módon én sem), kivéve azokat, akik a 70-es évek végén, 80-as évek elején látogatták a zenekar koncertjeit, esetleg másolt kazettákon hozzájuthattak a figyelemre méltó csapat zenéjéhez.
Figyelemre méltó, mert egyrészt kiváló zenét játszottak az ifjúkorba lépő (azaz alig tizenhét éves) tagok, másrészt egy olyan zenei stílusirányzat képviselői voltak jelentős részben, amely a fővárosban is épp csak a szárnyait bontogatta. A stílusirányzat, melyet mozgalomként is szoktak definiálni, nem más volt, mint a punk rock, vagy Magyarországon csak egyszerűen punk. Mielőtt bemutatnám a zenekart elsősorban a szövegeiken keresztül, tegyünk egy kis kitérőt a punk rock történetére, főbb jellemzőinek ismertetésére.
A punk rock gyökerei után kutatva az Egyesült Államokba kell mennünk, ahol a 60-as évek végi bandák között kell keresgélnünk a szűkebb értelemben vett első punk zenét játszó zenekart. Ez pedig nem más mint az 1967-ben alakult Stooges (magyar fordításban kb. bérencek) vagy Iggy and the Stooges, mely névben Iggy Iggy Popot takarja, akit leginkább a punk rock keresztapjának, megteremtőjének tartanak. Szellemi hátterét tekintve a punk lázadás a pénzuralmi rendszer és a kispolgári életforma ellen, és ebben a tekintetben akár a hippi-mozgalommal is párhuzamba lehet állítani, ám míg az utóbbinak a béke, a Ne háborúzz, inkább szeretkezz! voltak a jelszavai, addig az előzőnek a No future! (Nincs jövő!), valamint a „Tedd tönkre, ami tönkre tesz!”, amelyekből az első a pesszimisztikus életérzést, a második pedig a vadságot és ösztönösséget fejezte ki, melyek alapvetően szembenálltak/szembenállnak a kor társadalmi elvárásaival. Különbség az is, hogy míg a hippik ki akartak vonulni a társadalomból, addig a punkok inkább feltűnést akartak kelteni, provokatívan viselkedtek a nagyvárosokban. Természetesen a zenében is jól megmutatkozott a két mozgalom közötti különbség: a hippik a protest zenét (Bob Dylan, Joan Baezt) érezték magukhoz kezdetben a legközelebb, majd az álmokba menekülő, pszichedelikus rock zenét kedvelték elsősorban, a punk rockerek pedig egy energikus, egyszerű, dallamot sem nélkülöző, nyers minimál zenét, amelyeket többnyire három akkord tudásával is lehetett játszani.
A punk mint mozgalom (vagy klasszikus punk) a 70-es évek közepének Nagy-Britanniájában jött létre, és a 70-es évek végéig uralta a zenei színteret a szigetországban, olyan zenekarok mint a Sex Pistols, Clash, Damned voltak az irányzat zászlóshajói. Nagyjából a Sex Pistols feloszlásának idejében egy új zenei stílus bontakozott ki a(z) (angolszász) rock zenében, ezt pedig az új hullám (new wave) néven terjedt el (megjegyzendő, hogy kezdetben a punk-rockot is nevezték new wave-nek), de ezzel még nem ért véget a punkok története, sőt Kelet-Európában még csak ekkor kezdődött el…
A punkok megjelenésükben agresszivitást sugalltak. Tüskés haj, bőrkabát biztosítótűvel, szegeccsel, játszótéri lánc lakattal a nyakban, a bőrkabáton és pólón provokatív jelképek és jelszavak, a 80-as évekre pedig egységes öltözékdarabnak számítottak a Martens bakancsok a szigetországban. A külsőségekből is kiderül, hogy a punk magatartás egyik fő eleme volt a megbotránkoztatás, a nyárspolgári életstílussal, sőt a fennálló társadalmi renddel szembeni provokáció. A punk szubkultúra egyrészt ösztönös életérzés volt, amely a modern (elsősorban nyugati kapitalista) társadalomban rejlő feszültségekből kelt életre, másrészt tudatos kreáció, ha punk stílust kreáló divattervezőkre, stylistokra (Malcolm Mclaren, Vivien Westwood) gondolunk. Ereje elsősorban az ösztönösségben rejlett, amely tudta, hogy mit nem akar, és amit nem akart, azzal igyekezett minél elementárisabb erővel szembehelyezkedni, úgy hogy közben igazi jövőképet azonban nem tudott felvázolni. A társadalomkritikusságából az is kiderül, hogy bár nem volt egységes filozófiarendszere, szellemi eredetű mozgalomnak tekinthetjük, mivel az életben való (ki)útkeresés foglalkoztatta.
A megalakulását 1977 augusztusára datáló, 1978 első negyedévében háromszor (ebből kétszer rögtön az elején véget érő) koncertet adó Spions zenekart szokás az első (art) punk zenekarnak tartani Magyarországon. Bár meglehetősen rövidre sikerült a zenekar színpadi jelenléte, annál nagyobb volt (elsősorban a 80-as évek elején kibontakozó magyar új hullámra) a hatása, a röviden csak a cinizmussal, apátiával és hideg intellektuális kegyetlenséggel1 jellemzett produkciójukat olyan radikális szövegek és (művészi) filozófia alapozta meg, mely nem csak a 70-es évek végének Kádár-korszakának volt túl sok, hanem minden bizonnyal a föld akkori szabad világában is kiverte volna a biztosítékot, amihez persze az is kellett volna, hogy értsék a magyar talajon szárba szökkent szövegeiket. A hatósági emberek által megfigyelt és vegzált zenekari tagok, lehetetlennek érezve a létezésüket Magyarországon, a disszidálás mellett döntöttek, ami illegális, büntetendő dolgot jelentett, mégis a kényelmetlenné vált Spions-eszméket terjesztő tagok (Molnár Gergely, Najmányi László, Hegedűs Péter) nagyon rövid úton megkapták az útlevelüket, hogy Párizsba utazhassanak. (A szorosabb értelemben vett harmadik zenekari tag Molnár és Hegedűs mellett Zátonyi Tibor volt, ő katonai behívót kapott: így „oldották meg az ügyét”).
De térjünk vissza a 70-es évek végi Kazincbarcikához! Hogyan lehetne röviden összefoglalni a város történetét, ahol a TRZ zenekarban már néhány tinédzser valódi punk zenét játszott?
Szigorú tömörséggel nagyjából talán így:
Az 1948-ban Sajókazincból és Barcikából létrejött Kazincbarcikát az észak-keleti régió iparvárosának szánta a pártállam, és az is lett belőle. A Miskolc–Kazincbarcika–Ózd ipari tengely településén a vegyipar és a bányászat emelkedett ki az iparágak közül, a jövő városának is szánt település fejlődése gyors ütemben haladt: az ország akkori legnagyobb ipari létesítményét itt hozták létre, Borsodi Vegyi Kombinát (BVK) néven. A gyár nagyobb tömegeknek tudott munkát adni a településen és környékén. Bérlakások épületek, iskolák, kulturális intézmények jöttek létre, közigazgatási központtá vált Barcika, a 60-as évek végén pedig kórháza is épült a városnak. A település lakossága ugrásszerűen növekedett: míg 1949-ben négyezer lakosa sem volt (3846 fő), addig az 1960-s évek elejére megnégyszereződött a lakosság, az 1970-es évek végére pedig már a harmincezer főt is meghaladta a városban élő emberek száma. Oktatási és kulturális intézményei egyre inkább kiépültek a 70-es évekre, gimnáziuma, szakközépiskolái mellett főiskolája is lett a városnak. A tárgyalt korszakunkban legalább négy művelődési háza volt, amelyek közül az Egressy Béni Művelődési Ház volt a legjelentősebb: koncerteknek, színházi előadásoknak, kluboknak és könyvtárnak is helyet adott. Egyik fő helyszíne lett a 70-es évek elejétől kezdve az Ifj. Horváth István Országos Amatőr Színjátszó Fesztiválnak, amit kétévente rendeztek meg, és az akkori amatőr színjátszás sokszor formabontó, útkereső előadásainak színe-javát láthatta az arra érdemes közönség.
(2) Az Egressy Béni Művelődési Ház az 1960-as, 1970-es évek fordulóján
Hogyan éltek ekkoriban az emberek a városban?
A gyári dolgozók kora reggel, délután és este munkába indultak, a szerint, hogy melyik műszakuk volt éppen, a gyerekek óvoda után általános iskolába mentek, először kisdobosok, majd úttörők lettek, ünnepeltük április 4-et és november 7-ét, és időnként (nem feltétlen rosszkedvvel) társadalmi munkát végeztek az emberek. A ruházat konfekcióipari volt elsősorban, az élelmiszerboltok nagy kínálattal rendelkeztek, kivéve, hogy a déli gyümölcsökhöz való hozzájutáshoz nagyon ügyesnek kellett lenni, de cserébe legalább olcsón nyalhattuk a fagyit. Hozzáteszem, a bevásárláshoz azért is elég fürgének kellett lenni, mert délután hat óra előtt bezártak a boltok. A fiatalok kulturális rendezvényeit a KISZ különféle bizottságai szervezték, a sportoláshoz pedig sok lehetőség adott volt, azaz sok mindenben hasonlatos volt Kazincbarcika élete az akkori magyar városokéhoz.
Hogy a bükki levegő és a gyár kibocsájtotta ammónia keveréke pontosan milyen hatással volt a Barcikán élő emberekre, nem tudom pontosan, de hogy megszületett a TRZ zenekar, ahhoz egészen bizonyosan köze volt annak, hogy Kertész Farkas Sándor és Gecse Samu punk zenékhez jutott hozzá külföldről, és ezek közül is a már említett Iggy Pop és a Sex Pistols együttes volt rájuk legnagyobb hatással. K. Farkas és Gecse a T.R.Z. és a Júdás zenekar magját alkották, Samu pedig a Júdás feloszlása után nem sokkal az Ápolók nevű, szintén Kazincbarcikán alakult — egyik első — vidéki avantgárd rock zenekar alapítója is, mely nagyjából a (A. E.) Bizottság által kitaposott úton haladt a halhatatlanság felé vezető felé úton. Samu már csak ezen dolgai miatt is megérdemelné, hogy közterületet (legalább egy közt) nevezzenek el róla Kazincbarcikán. (Itt jegyzem meg, hogy az Ápolók a 80-as évek második felében Miskolcra tették a székhelyüket, mivel Gecse Samu megörökölt egy lakást a városban, és átköltözött.) Ezekhez sajnos hozzá kell tennem, az utcanévadás azon feltétele is adott, hogy már nem élő személyről beszélünk, hiszen 2014-ben elhunyt a gitáros, dalszerző. (A TRZ zenekar tagjai voltak még Géczi Bertalan, dobos, Bacsa Gyula, basszusgitáros, Rajkó Zsolt, billentyűs, majd Bacsa kiválásával Répási Zsolt. Géczi Bertalan kiválásával Nagy Péter lett a dobos, és innentől kezdve a zenekar neve Júdásra változott, majd Czugh Péter basszus gitárossal és Rigó László gitárossal lett teljes a csapat.)
(1)TRZ: Bacsa Gyula, Rajkó Zsolt, Géczi Bertalan, K. Farkas Sándor és Gecse Samu
A Júdás zenekar szövegeiről és zenéjéről
Mielőtt rátérnék a YouTube zenei csatornára Rigó László, a Júdás gitárosa – aki sajnálatos módon néhány éve szintén elhalálozott – által feltöltött nyolc számból álló, jó minőségű, szűken egy lemeznek beillő dalok szövegének elemzéséhez, hadd szóljak a zenekar elnevezéséről először néhány szót! Míg a TRZ (Törj! Rombolj! Zúzz!) elnevezés egyértelműen punk utalás, ezáltal punk zenekari név, addig a Júdás név nem egyértelműen az, akár egy kemény rock vagy heavy metal együttes neveként is könnyen el tudjuk képzelni (ahogy például létezett is ebben az időben egy Judas Priest nevű heavy metal zenekar), a lényeg, hogy ez is provokatív elnevezés volt zenekari névként akkor is, és most is annak érezzük. A keresztény mitológiában közismerten Júdás az árulás, a bűn, de a meghasonlás szimbolikus alakja is, mert ugyan elárulta Jézust, haláláért felelős volt, de később, bűnösnek érezvén magát, visszaszolgáltatta az árulásért kapott pénzt a jeruzsálemi főpapoknak és véneknek, majd felakasztotta magát elviselhetetlennek érzett bűnéért. Júdás egy örökre megbélyegzett személy, akinek öngyilkossága sem feledteti a Jézus ellen elkövetett bűnt, mégis valahol tragikus sorsúnak is érezhetjük, hiszen megbánta bűnét, sőt véget vetett életének bűne súlya alatt. Mint látni fogjuk, a megbélyegzettség érzése a Júdás zenekar szövegeiben is visszaköszön, ez is ihlethette a zenekari névválasztást.
Összességében azt mondhatjuk a zenekar szövegeiben lévő legfőbb érzésről, hogy az az elképzelt és a tapasztalt világ közötti ellentmondásból adódó feszültségből fakad, mely kiábrándultságot, zavarodottságot kelt, a jelen helyzetből való kiút megtalálásának a reménytelensége pedig elsősorban dühöt, vagy épp levertséget okoz, ezen túl a megbélyegzettség érzetét is kelti.
A nyolcszámos felvétel dalainak szövegét a dalok meghallgatása után jegyeztem le elérhető leírt szövegek híján. Ezeknek a többsége elég jól érthető, néhány számnál fordult elő, hogy egy-két szót nem értettem, vagy nem voltam benne biztos, hogy azt hallom, amire gondolok, de ezeket később a zenekar frontemberének, Kertész Farkas Sándornak a segítségével sikerült kiegészíteni. Az Álmokba ringatom magam címet viseli az első dal a képzeletbeli albumon, a dal szövege pedig ez:
Rózsaszín álmokba ringattam magam,
nyugodt lett a szívem is, az örök nyugtalan,
úgy éreztem, hogy az élet végre szép,
de az álom után jött az ébredés.
Tündöklő fényözönben boldogan jártam,
mert a gondnak súlya nem nyomta a vállam,
eltűnt minden, kialudt a fény:
Az álom után jött az ébredés.
Ref.
Álmokba ringatom magam:
Hadd legyek újra boldogabb!
Álmodni sokkal jobb nekem:
Álmaimban élem az életem.
2x 3 vsz.
Még mielőtt a konkrét szöveggel foglalkoznék, hadd hangsúlyozzam azt a tényt a többi szövegre is vonatkozóan alaphelyzetként, hogy a szövegek (költemények) írói tizenhét éves fiatalemberek. Ennek azért van jelentősége, mert épp, hogy kikerülve a gyermekkorból, az ember alapvető élménye az öntudatra ébredés, a körülöttünk lévő világ értelmezésének, a „Mi ez az egész?” kérdésének a középpontba kerülése az életben, és a válaszokban kikerülhetetlenül ott van az elbizonytalanodás, a sötét gondolatok felsejlő ködképe a korabeli társadalom sajátos lenyomatával.
Az Álmokba ringatom szövegének lírai alanya már túl van az első megrendüléseken, amit a világ felfedezése jelent, körülnézve, a világot rossznak tartja, viszont egy időre az álmodozás, a „rózsaszín álmok” feledtetik, sőt kellemessé teszik a világát, azonban kétségbe esve fedezi fel, hogy ez az állapot csak rövid időre szól: minél színesebb az álmodozás, annál lesújtóbb az a világ, amivel szembe kell(ene) néznie. A zene kezdetben álmodozó és melankolikus is egyszerre, összességében inkább nyugtató, mint felzaklató, de valami baljóslatúságot is sugall az éneklő hanghordozása, az ének lassú, vontatott tempójával, a magasabb hangra váltás utáni ismét mélyebb hangra váltással, ami az elernyedtség, kiábrándultság érzetét kelti. A 2. versszakra azonban radikális változás jön a zenében és az énekben: a zene egyre gyorsabbá, az ének indulatossá és izgatottá is válik egyben, a versszak végére az első versszakban már elhangzott „az álom után jött az ébredés” az ellentétességet kifejező de kötőszó nélkül már felkiáltássá változik. A harmadik versszakban ismét egy váltás következik, kicsit lassabb, de továbbra is erőteljes lüktetésűvé, „zakatolóvá” válik a zene, az énekhang – megtartva erőteljességét – pedig gúnyossá.
Az utolsó versszak háromszor is elhangzik, mintha a fejünkbe akarnák verni a szöveget, tartalmilag az eddigi problémákra is „megoldás” születik a szöveg szintjén: „Álmaimban élem az életet”, azaz az ismételt versszakok azt teszik egyre nyomatékosabbá, hogy a kinyilatkoztatót nem érdekli a külső világ, bármennyire is befolyásolni is akarná, kész azzal szembefordulni. Az ismételt gúnyos és erőteljes hangon énekelt versszakkal egyfajta kergetőzés, játékosság is kezdetét veszi, ami az állandó ismétlések hatására az őrületbe csap át.
Dögölj meg!
Ha a zenekar repertoárjából a legismertebb dalt kellene kiválasztani, az bizonyára a Dögölj meg! című lenne, ez az a szám, amit más együttesek is szívesen játszanak még manapság is a zenekartól.
Hé, te ki vagy?! Hé, de csúnya vagy,
tépd ki a hajad, bolond maradsz.
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg! (2x)
Ez egy gázkamra, jót kívánok neked:
Menj neki a falnak, törd össze a fejed!
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg!(2x)
Azért, mert nagy a hajad, vagy rövidebb a szokottnál,
és néha nem fésülködsz, rögtön mondják, hogy:
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg! (2x)
Nem vagy te egy úri digó, pénzed sincs mindig,
a hölgyikéknek így nem tetszel, soha nem jut csaj neked:
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg! (2x)
Nem fogsz te már megváltozni, hiába is akarják,
velük leszel örökké, és mi mondjuk majd másoknak:
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg! (4x)
Dögölj már meg, dögölj már meg, dögölj már meg,
dögölj már meg, dögölj már meg, dögölj már meg,
dögölj már meg, dögölj már meg!
Dögölj már meg-meg, dögölj már meg-meg, dögölj már meg-meg,
dögölj már meg-meg, dögölj már meg-meg, dögölj meg,
dögölj már meg-meg, dögölj már meg-meg!
A szám címe és tartalma ma is provokatív, nem „slágerlistabarát”. Ha azt mondom, hogy megütközést kelt a mai világban is, akkor ez hatványozottan igaz volt a 70-es évek Magyarországára. El lehet játszani a gondolattal, hogy ha a belügy „belső ellenség” keresésére szakosodott osztályának vajon látókörében volt-e a zenekar (lásd a Spions zenekar esetét), készültek-e jelentések a zenekarról. (Nekem tudomásom nincs ilyenről, de nem lennék meglepve, ha léteznének ilyen dokumentumok.)
A cím magában is „erős”, a szövegben pedig ötvenkétszer fordul elő valamilyen formában a felszólítás, azaz rendkívülien túlfokozott, durva, a közönségessége mégsem öncélú. Ha röviden össze akarom foglalni a szöveg tartalmát, akkor azt mondanám, hogy lázadás a világ közönyössége ellen nagyon erőteljes módon. Önmagában persze nem újdonság ez a rock történelmében, ami különlegessé teszi a dalszöveget, az egyrészt a végtelen egyszerűsége és erőteljessége, másrészt a szöveg iróniája és játékossága, amit jól érzékeltet az előadó színészies előadásmódja, az irónia és játékosság együtt pedig a humor forrása is egyben. A játékosságra a szövegben jó példa, hogy maga a durva felszólítást egyrészt érthetjük önmegszólításnak (mintha a többség viselkedése ezt az érzetet keltené a szöveg megszólított alanyában), másrészt pedig üzenet azok felé, akik szintén úgy éreznek a világgal szemben, mint a szöveg lírai alanya. Az iróniára jó példa a lírai én, illetve a világot hasonlóan érzékelők számára megfogalmazott „jókívánságok” („tépd ki a hajad”, „Menj neki a falnak, törd össze a fejed!”), de a csúcspontja az iróniának kétségkívül az, amikor megváltozik a nézőpont a szövegben:
„Nem fogsz te már megváltozni, hiába is akarják,
velük leszel örökké, és mi mondjuk majd másoknak:
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg!”
A szöveg egyes szám második személyében megszólított lírai alanya tehát nem csak azoktól fog szenvedni, akik „eleve” a rossz világot képviselik számára, hanem – idővel – akik még hasonlóképpen is éreztek, mint a szöveg hőse, megváltoznak, és ugyanazt a rosszat fogják jelenteni, amitől a lírai én menekült, aki korábban legalább társakra számíthatott a világ hasonló látásában! Itt hangsúlyoznám, hogy – természetesen – a dal és dalszöveg együttesen fejti ki a hatását, önmagában kevés a dal szövegének az értelmezése, még ha az jó támpontokat is adhat a dal egészének megértéséhez. Itt jön be az, amit a nyelvészetben szövegfonetikai eszközöknek (tehát hangsúly hangmagasság, a beszéd dallama, hangszín stb.) szoktunk nevezni, amelyek nagyban befolyásolják a beszélő közlési szándékát, azaz intencióját: Külön szerepe van annak, ahogy az énekes eldünnyögi–gügyögi a szám végén a szándékosan „túltolt” refrént: ez a fajta előadásmód a humor forrása elsősorban. Nemcsak a lírai én számára elidegenült világ felé való „beszólás” tehát a dal, hanem a dac, irónia, önirónia, és az ökörködés izgalmas keveréke. Zeneileg-szövegileg leginkább a punk és hard rock stílusjegyeit viseli magán a dal.
(3) A Júdás zenekar: Rigó László, K. Farkas Sándor, Gecse Samu, Czugh Péter és Nagy Péter
A kitörni való akarás sikertelensége, a meg nem értettség, a (cinikus) beletörődés a változtathatatlannak hitbe, a félelem, és a mindezek felett érzett keserűség adja a Miért van? című Júdás-dal fő érzéseit.
M‘é-é-é-é-é ér‘?
-é-é-é-é-é-é-
-é-é-é-é-é-é-
-é-é-é-é-é-é
Miért van ugyanaz az út mindig?
Hiába próbáltam változtatni:
soha nem sikerült.
Mindenfelé ellenség és üzelmek:
soha nem értenek, csak kinevetnek minket.
Százszor is átgondolom, mielőtt belekezdek,
úgy is tudom, kudarcra vagyok ítélve.
M‘é-é-é-é-é ér‘?
-é-é-é-é-é-é-
-é-é-é-é-é-é-
-é-é-é-é-é-é
Miért van ugyanaz az út mindig?
Azt hittem, örökké tart, de egy szúrás megállított,
és vége-e-e-e-e-e-e
M‘é-é-é-é-é ér‘?
-é-é-é-é-é-é-
-é-é-é-é-é-é-
-é-é-é-é-é-é
Miért van ugyanaz az út mindig?
Azt hittem, örökké tart, de egy szúrás megállított,
és vége-e-e-e á-á-á-á-á-á
A szöveg szerkezete, a többször feltett Miért? általános kérdésre és ennek a pontosított változatára, a Miért van ugyanaz az út?-ra épül. A válasz a második versszakban érkezik, majd az újból feltett kérdésre tulajdonképpen nem kapunk választ, illetve az a „válasz”, hogy a feltett kérdésre már nem jöhet felelet, hiszen egy „szúrás megállítja” a választ keresőt, azaz innentől kezdve okafogyottá válik a kérdés. A második versszakban megfogalmazott válaszból azt tudjuk meg, hogy a folyamatos kudarcok azok, amelyek elkedvetlenítik a beszélőt (éneklőt), ennek oka pedig a környezet értetlenségében keresendő, amely a lírai alany felé irányul, és ennek kinevetésében nyilvánul meg. Nem sok tájékozódási pontot ad a „Mindenfelé ellenség és üzelmek” sor a válasz kifejtésében, a szövegkörnyezetben túlságosan általánosnak hat, sőt mondhatjuk, hogy kamaszos az „ellenséges világnak” ez az elnagyolt kifejezése. Az erejét a dalnak elsősorban az elnyújtott refrén adja, a Miért? kérdés, amely önmagában túlmutat a Miért van ugyanaz az út? kérdésen, szélesebb a bevonható jelentésmezeje a szónak, egy világfájdalmas felkiáltásként értelmezhető, aminek itt épp abban van az ereje, hogy a beszélő (éneklő) sem tudja pontosan meghatározni, hogy mi is az, ami tulajdonképpen bántja, a (bárhonnan érkezhető) (kés)szúrás pedig sokkolóan ellenpontozza az elnyújtott tépelődést. Rövid, gyors, kergetőzésszerű gitárfutam viszi a zenét az alig több mint két és fél perces lehengerlő dalban.
„Sajátos felgyújtott világom”
(Nézem a falat)
A legérdekesebb, leginkább költői világú szöveg a Nézem a falat címet kapta, szövegíróként K. Farkas Sándor, a zenekar frontembere a vele készült interjúban2 a volt iskolatársat, Kálna Tibort nevezte meg. A Nézem a falat a csapat zeneileg is a legizgalmasabb dala, amely nem a punk, hanem inkább az avantgárd rock/új hullám stílusjegyeit viseli magán. Ahogy az avantgárd rock/újhullám különféle zenei stílusok egyfajta keveréke, úgy a kifejezésmód és a mondanivaló is szélesebb spektrumban mozog, mint a (klasszikus) punk kifejezésmódja, témái (amelyek nagyjából a lázadást fejezték ki a kispolgári életmóddal, a gazdasági–politikai–társadalmi rendszerrel szemben). Az (art-rock) újhullám, amelyik merített a punkból mind zenei és érzésvilágában, az egyedi ember sokszínű érzésvilágát jelenítették meg a punk közösségi, az új hullámhoz képest kevésbé széles skálán mozgó érzelem- és gondolatvilágához képest. Az újhullám az avantgarde rock édestestvérének tekinthető, amely mint az utóbbi, a magas kultúrát akarta átplántálni a rock zene populáris világába úgy, hogy közben nem akarta feladni a művészet magasabb rendű eszményeit, a gondolatiságot és az invenciót.
A Nézem a falat az egyén mélylélektani elemzése, önreflexiója, a kamaszkorból a fiatal korba lépő ember elbizonytalanodása, a lélek meghasonulása. Erőteljes, furcsa képei a zavarosság érzetét keltik, nem véletlenül: a lélek azon korszakáról tudósítanak, aminek a viharait nehéz leírni, hiszen ezeknek a viharoknak az elszenvedője még maga sem érti igazán, hogy mi történik vele. Végig az az ember érzése, hogy a költői szöveg írója még nincs birtokában annak a tudásnak, formai érzéknek, ami ahhoz kellene, hogy érett szövegíróként (költőként) fejezhesse ki az érzéseit, gondolatait, pontosan „összeálljon” az a történet, amiről beszélni akar, s mégis, annak ellenére, hogy bizonyos helyeken esetlegesnek érezhetjük a kifejezésmódot, a képek erőteljességénél fogva, a kaotikusság ellenére – jobban mondva azzal együtt – a lélekben lejátszódó fontos történéseknek lehetünk tanúi.
Eltörtétek bennem az eszemet, így semmim sem maradt:
Köddé válva heverek fáradtan a szőnyegen.
Hóbortos gondolataimmal fejem telis televerve,
érzem, körülöttem égnek szemétfalaimból a házaim.
Elfogyva szenilis gyertyaként hamvadok.
Egy rossz alkonyon voltatok, egy rossz éjszakában jártatok.
Kihamvadt, hülye fényetek ezüst gömbbé szétolvadt,
kormos égen tündér bárányfelhőket hajszolok.
Nézem a falat: Milyen volt korszakom?
Hazudok, de nem tudom.
Én füstben jártam, én álmodtam:
Mentek el mellettem, füst volt a házfalakon.
Rózsaszín volt álmotok míg én őrülten kacagtam.
Veled jött sorsom ma, gyengéd férgek hada rágott,
a hajnalban zuhant városon az álom megfagyott.
Adjatok rám új ruhát: Fázom! Elszakadt öltönyöm…
Ő súgja: „Nem adhatok!” Ő mondja: „Nem ismerünk”!
Kormos házfalakon meghalt a fény,
a köddé borult háló izzón szétpereg.
Nézem a falat: Milyen volt korszakom?
Hazudok, de nem tudom.
A költői szöveg alaphelyzete a földön erőtlenül, elernyedten heverő, a falat bámuló ember lelki víziója, amiből egy történet kerekedik ki. A „történetből” megtudjuk, hogy a „köddé válva heverés” (egyik) oka, hogy (ti) „eltörtétek az eszemet”, azaz külső okai vannak a lírai én letargikus állapotának. A köd sajátos szimbolikával bír, jelölhet olyan (szellemi) állapotot, amikor a „tisztán látás” akadályozva van, azaz korlátozva látunk, csak sejtésünk van arról, hogy mi lehet a ködön túl, ezért csak botorkálva haladhatunk a ködös úton, mivel egy gyorsabb haladás az egyensúlyunk elvesztését okozhatja; átvitt értelemben az elbizonytalanodást, a kétségeket fejezi ki a motívum. A „köddé válva heverek” kép a testetlenné vált lelket szimbolizálja, de úgy, hogy közben a fizikai létezés állapotát alkalmazza a szövegíró a lélek állapotára („heverek”), vagy meg is fordíthatjuk az értelmezésben a gondolatalakzat tagjait, a heverés fizikai állapota a lélek állapotának kifejezése, az elernyedtség, a tehetetlenség kifejezése (mindkét értelmezésben oximoron tehát az idézett sor). Jelölhet ezen túl a köd olyan (szintén szellemi) állapotot, amikor nem valamiféle megtorpanást, megfeneklést (vö. a Roxy Music- album címadó dalának, a Strandednek, a jelentésével), zavart jelent, hanem épp ellenkezőleg, az által, hogy az érzékszervek (elsősorban a látás) eltompulnak, más érzékszerv felerősödhet (amit nevezhetünk akár hatodik érzéknek is), ugyanis a befelé koncentrálást is segítheti a szokásos érzékelés elvesztése. A befelé való koncentrálás pedig mély igazság meglátásához vagy megérzéséhez vezethetnek minket, pont olyan dologhoz, amelyek túlvezetnek a „zavaron”. Ezen a ponton utalnék egy kiváló filmre, a John Boorman rendezte Excaliburra (1981), amelyben hangsúlyos szerep jut a köd megjelenítésének az alkotás egésze szempontjából.
A filmben az ősi, rituális kelta világ kulcsfigurájaként van jelen Merlin, a druida, a kelta királyok mágikus segítője, aki egyik legfőbb céljának az ország egyesítését tekinti, ahol az arra kiválasztottak (a kerekasztal lovagjai a király vezetésével) őrködnek majd a béke és az egység megtartásán. Uther Pendragon még kevésnek bizonyul az emberi gyarlóságai miatt a feladat elvégzésére, de fiában, Arthurban, nagyszerű trónörököst talál tervei megvalósításához a varázsló az új világ (a kereszténység) beköszönte előtt. Merlin varázslatai közül kiemelkedik a „sárkány leheletének” megidézése (a filmben ez ködként jelenik meg), amelynek segítségével csodálatos eseményeket tud előidézni, elsősorban kiválasztottjait tudja vele támogatni. (Nem elhanyagolható momentum: ha a király erkölcsileg kifogásolható cél érdekében veszi igénybe ezt az erőt, az magát a varázslót is megviseli). Amikor megidézi a varázsló a „sárkány leheletét”, akkor az – a szájából előjövő — köd formában lesz egyre nagyobb, egyfajta átjárót teremtve égi és földi világ között. Ennek a ködnek a megteremtéséhez mindig a varázsló átszellemült állapotba való kerülése szükséges, amit akár az elme csodálatos erejeként is értelmezhetünk. A köd tehát – ahogy a különböző vallásokban a füst – átjáró a földi és égi világ között, az átszellemülés eszközeként is megjelenhet.
Nagy költőink közül József Attilának is egyik jellegzetes motívuma volt a köd a költészetében, hadd idézzem most ide az 1925-ben íródott Ködből, csöndből című versét, ahol hasonló átlényegüléssel találkozhatunk, mint az elemzett szövegünkben:
Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.
S ha nem lehet, akkor sehogy,
Ha sok a nap, hát soká fogy.
Két szememből a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.
Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.
Aki megbánt, én nem bántom.
Aki sajnál, nem sajnálom.
Örülhetnek a hadnagyok.
Mert én már éhes sem vagyok.
Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.
Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.
Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.
És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,
Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.
A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.
Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.
Iszonyatos, nagy bosszú ez,
Várni, várni, míg vége lesz.
S tudni, vannak így még többen,
Mígnem valaki megdöbben,
Míg valaki föl nem ordít,
Ködből, csöndből föl a holdig,
Föl a pestishez magához!
Aki irtózattal átkoz,
Megátkoz ebtartót, ebet
S legelőször is engemet.
Ugyan a köd (és a csönd) a szellemiséggel és a szellem általi „elemelkedéssel” hozható József Attila versében is kapcsolatba, ám nem a ragyogáshoz, a kívánt célhoz való eljutást segíti, hanem éppen ellenkezőleg, a köddé (és csönddé) válás a magány metaforája, amit a társadalmi igazságtalanság felismerése és az egyéni léthelyzet kilátástalanságának a meglátása idéz elő, ezen túl pedig (egyfajta) áldozati szerep, amelynek során a lírai én (végső soron a költő) elveszti a valósághoz fűződő viszonyát, mintegy kísértetként van jelen a létezésben:
A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.
Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.
A „Nézem a falat” szövege hasonló léthelyzetet fogalmazza meg: a költői szöveg lírai énje is mintegy kísértetként, szellemalakként van jelen a létezésben, azonban a szöveg írója nem jut el olyan távlatokig a létállapotának megfogalmazásában, mint József Attila, nem történik olyan részletes „tényfeltárás” az állapot okának leírásában, hanem alapvetően megmarad az állapot képszerű (de érzékletes) leírásánál.
A Nézem a falat dal képei, a köddé válás, a kormos ég, a füstben járás a tisztán látás hiányának metaforikus képei, összességükben a tisztán látás hiányának allegóriája.
A lírai én házai égő szemétfalakból állnak, valamint „füst volt a házfalakon”. A ház szimbolikáját nem nehéz értelmezni: az otthon, a szeretet, a biztonság és végső soron az identitás, azoknak a kereteknek az összessége, amelyek között az ember elsődlegesen meg tudja magát fogalmazni, és fel tudja magát építeni, azon kötődések összessége, amelyek alapot képeznek arra, hogy világban megtalálhassuk a helyünket. Az égő szemétfalakból álló ház, a füstös házfalak a megrendült biztonság és önazonosság hiányának, más szóval a közérzet elvesztésének a kifejeződései. A közérzet elvesztésének kifejezése még az E/1.-ben íródott „köddé válva heverek fáradtan a szőnyegen” vagy az „elfogyva szenilis gyertyaként hamvadok” sorok is.
Feltűnő, ahogy szövegben a személyek váltakoznak. Míg a felütésben a T/2.-ben szerepelnek azok, akik a meghasonlott állapot, a közérzetvesztés okaként szerepelnek, addig a 2. vsz.-ban szintén T/2. személyű az „Egy rossz alkonyon voltatok, egy rossz éjszakában jártatok” alanya, azonban itt a T/2. azokat jelöli inkább, akik az E/1. lírai én meghasonlott, „lebegő” állapotához hasonló helyzetében lehetnek, pontosabban az ehhez az állapothoz vezető utat mutatja be a kép, azaz a lírai én jelenlegi helyzetének előzményeként értelmezhető. Nehéz értelmezni a „kihamvadt, hülye fényetek ezüst gömbbé szétolvadt” sort. Logikailag az előző sor folytatása, azaz a lírai én állapotában „osztozókhoz” tartozik, de zavaros a jelentése: Hogyan lehet a kihamvadt, hülye(?!) fényeteknek ezüst gömbbé szétolvadni? Ha valami szétolvad, az ritkán szokott egy egységet, jelen esetben egy gömböt alkotni, az leginkább cseppfolyóssá válik, földhöz tapad, nem pedig szabályos testet formáz, valamint a „hülye fényetek” szókapcsolat szerepeltetése a mondatban is a mondanivaló zavarosságának érzetét erősíti.
A levegőhöz kapcsolódó („légies”) kifejezések (köd, füst, korom) mellett feltűnő az égést, izzást kifejező szavak is („égnek”, „felgyújtott”, „gyertyaként”, „szétolvadt”), amelyek jelentéstanilag erősen kapcsolódnak a „légies kifejezések” közül a füsthöz és koromhoz, csak még az utóbbiak az égés végtermékeként jelennek meg, és az elmúláshoz társíthatók jelentésbelileg, addig az előzőek viszont impulzívak és a mosthoz, a jelenben végbemenőhöz társíthatók, az életteliséget, lobogást, sőt egyúttal a pusztítást is kifejezik. A kiemelt szócsoportok egy szövegben való szerepeltetése különös feszültséget is ad a szövegnek: az elpusztulás, elillanás és a küzdő élet dinamikáját jeleníti meg.
Visszatérve a személyek váltogatására, Kálna E/1.-ben folytatja versét („bárányfelhőket hajszolok”,
„nézem a falat”, „hazudok”, „nem tudom”, „én füstben jártam”, „én álmodtam”), majd egy új nézőpontként a T/3. személyt hozza be a szövegbe („mentek el mellettem”), méghozzá összekapcsolva a már ismert „füst volt a házfalakon” képpel, mely így szövegkörnyezetében ismét azt erősíti, hogy a „valakik”, „negatív szereplők”, a lírai én sorsához közömbösen viszonyulók, akiktől nem várhat segítséget, majd ismét T/2.-re vált a szövegíró, a T/2.-ben szereplők megjelenítése ismét szembeállítódik a lírai én E/1.-ben megjelenő állapotával: „Rózsaszín volt álmotok, míg én őrülten kacagtam”.
Az ötödik versszakban aztán egy újabb személy jelenik meg, a te, azaz E/2. személyben van megszólítva az ismeretlen („veled jött sorsom ma”). A tegeződő megszólítás oldottságot, közvetlenséget takar, azonban a szöveg hangulata nem válik pozitívvá, reménykeltővé, hiszen a lírai én sorsát is „hordozó” alak vagy romlást hozott, vagy legalábbis a romlás állapotában látott, hiszen „gyengéd férgek hada rágott”.
A „gyengéd férgek hada rágott” kifejezés a szöveg másik legexpresszívebb kifejezése a „kihamvadt, hülye fényetek ezüst gömbbé szétolvadt” sor mellett. A férgek rágása a lassú pusztulás képe, mely a teljes szókapcsolatban egy jelzőt is kap, a gyengédet. A gyengéd és a férgek szokatlan összekapcsolása különös feszültséget eredményez a kifejezés tagjai között, a lassú pusztulást még erőteljesebben szemlélteti a szövegíró. Így jutunk el a költői szöveg végkifejletéhez: az álom megfagyásához. Az álom megfagyása nem nyugalmat, hanem hideget, fázást hoz („Fázom”!), az „új ruha kérését” (akik felé irányul a kérés ismét T/2. személyű) pedig értelmezhetjük az ismerős/biztonságos világ felbomlásaként, csakúgy, mint az „elszakadt öltönyöm” kifejezést.
A 6. vsz. kezdete ismét talányos, sőt kísérteties hangulatú. Egy új „személy” szólal meg választ adva az előző versszakban feltett kérdésre. Az E/3. személyű megszólaló nem tudjuk kicsoda, de az „Ő súgja: Nem adhatok. Ő mondja: Nem ismerünk” szakaszból arra következtethetünk, hogy valaki abból a csoportból való, akiktől az „új ruha kérése” történt, az elutasítás pedig azt jelzi, hogy a lírai én „köddé válva heverés” állapota továbbra is fennmarad, azaz a lírai én továbbra sem találja a kapcsolatot azzal a világgal, amelytől elidegenült, vagy amelyik kivetette magából.
A „köddé válva heverés” állapota az ismerőstől, megszokottól, a biztonságostól eltávolodva egy „sajátos felgyújtott világba” (1.vsz.), amiben a lélek már nem találja a régivel (vagy ki is vettetett onnan), az újjal pedig még nem találja a kapcsolatot nem egyedülálló a költészetben, illetve a rock költészetben. Láthattuk József Attilánál is, de a Júdás zenekar után közvetlenül következő magyar avantgárd rockban (ez utóbbit új hullám, majd alternatív rock címkével is jelölik), például Menyhárt Jenő dalszövegeiben/költeményeiben is jól fellelhető ennek az állapotnak a megjelenítése. Erre az állapotra utalás a Nincs sok időm már szerelem c. dalban az Elveszett rég a kontrollom, megtalálni már nem fogom sor, vagy az Igazi hős címűben a Bűn és szégyen kéz a kézben, / keresem az emberem sorok. A legjobb példa Menyhárt költői világában mégis az, ahol az egész költemény/zeneszöveg alárendelődik ennek az állapotnak a megjelenítésére, a Szabadíts meg! című dalban található, amely XX. század végének egyik legjobb, legfontosabb magyar rock zenei szövege/dala is egyben:
Agyamban kopasz cenzor ül,
minden szavamra ezer fül.
Valaki helyettem gondolkodik,
valaki helyettem távozik.
Nem nyerhetek, nem veszthetek,
ha nem leszek, hát nem leszek!
Szabadíts meg a gonosztól,
szabadíts meg a gonosztól!
Bevettünk minden dumát,
viseljük a dögcédulát.
Szavainkat elcseréltük,
morzsáinkat feléltük.
Nem nyerhetek, nem veszthetek,
ha nem leszek, hát nem leszek!
Szabadíts meg a gonosztól,
szabadíts meg a gonosztól!
Ez még nem a halál, ez még nem a halál:
minden nap újra erre jár!
Ahány arc, annyi félelem:
Elhagyott a közérzetem!
Nem nyerhetek, nem veszthetek,
ha nem leszek, hát nem leszek!
Szabadíts meg a gonosztól,
szabadíts meg a gonosztól!
Agyamban kopasz cenzor ül,
minden szavamra ezer fül.
Valaki helyettem gondolkodik,
valaki helyettem távozik.
Nem nyerhetek, nem veszthetek,
ha nem leszek, hát nem leszek!
Szabadíts meg a gonosztól,
szabadíts meg a gonosztól!
Igaz, Menyhártnál a „földtől való elszakadás” már egy mélyebb pontra jut, mint Kálna dalszövegében: ez már a depresszió leírása, sőt annak „kiértékelése”, hiszen a lírai én itt már kulcsot is talál állapotának okára:
Bevettünk minden dumát,
viseljük a dögcédulát,
szavainkat elcseréltük,
morzsáinkat feléltük.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy József Attila szép, szomorú versében a lírai alany köddé (és csönddé) válásának, azaz magányának fő okaként kora társadalmának kirekesztő erőit jelöli meg, de hogy miért őt átkozza meg legjobban a „pestis”, abban a költő különös érzékenységét, lelki sebekkel teli, végzetes sorsát sejthetjük életútjának ismeretében. Menyhárt 80-as évek elején írt költeménye/dalszövege abban különbözik az „elhagyott közérzet” leírásában a két másik verstől, hogy itt nemcsak, hogy közösségi szinten fogalmazza meg azokat a tényezőket a szerző, amelyek a 20. századi ember közösséggé való szerveződését „nehezíti”, hanem egyúttal „faltól falig is megy” a költemény lírai énje, a szomorú felismerésen túl fel is lázad az elviselhetetlennek tűnő állapot ellen, még ha az az önmaga élete ellen való fordulását is jelenti, a kimondás és az ima egyszerre felszabadító és gyógyító erejű: a katarzisig juthat el a befogadó, valamint egyúttal a zene és szöveg aktivizáló erejű is. (Érdemes itt azt is megjegyezni, hogy az URH fellépése indította el a 80-as évek magyar új hullámát, melynek Menyhárt gitárosként és szövegíróként is tagja volt, tehát valóban nagyobb számú emberre voltak „beindító” hatással zenekar szövegei, zenéje.) A Nézem a falat fiatal írója azt a feldúltságot jeleníti meg, amelyben a lírai én elveszti addigi biztonságot jelentő világát, kétségbeesése ijesztő képekként realizálódik, választ pedig (még) nem talál a megoldásra váró problémákra, így marad az a „lebegés”, amit a „köddé válva heverés” képe szimbolizál a szövegben.
Másrészt (és itt jön be a művelődéstörténet vagy irodalomtörténet fontossága), „súgást” kaptam jelen írás első megjelenése után Kertész Farkastól: Nem gondoltam-e arra, hogy a fal jelentheti a berlini falat, azaz a hidegháború (a kommunista blokk és nyugati blokk közötti szembenállás) egyik legjelegzetesebb szimbólumát? Ha pedig a költő ezt így értette, akkor viszont a lírai én mentális állapota egy konkrét politikai állapotra vezethető vissza, ez pedig nem más, mint a vasfüggöny, amely elsősorban mesterséges szellemi (és ezáltal érzelmi) burokban tartotta a kommunista tömb országainak lakóit, szellemi és érzelmi torzulást okozva azoknak.
A címben megfogalmazott kérdés az, amit minden fiatalember feltesz magának legalább egyszer élete folyamán manapság is, viszont (szerencsére) a Júdás zenekar szövegírója által megfogalmazott második gondolat kevésbé juthat eszébe a ma fiataljának, hiszen a mozgásterük elvileg sokkal nagyobb, mint amilyen volt a 70-es években. (Más kérdés, hogy az életszíntér megváltoztatásához, az „elmozduláshoz” ma is megfelelő anyagi „munícióval” kell rendelkezni, mint akármely más időszakban.) A kor, amelyben élt a 70-es évek fiatalja, a népi demokrácia, nem más volt, mint a diktatúra egyik válfaja, még ha azt leginkább a puha jelzővel is szokták ellátni egyes írásokban, összefoglalókban. Nem volt gyülekezési és szólásszabadság, a szocialista országok lakosai korlátozva voltak a külföldre való utazásában, leginkább abban az esetben, ha az az ország nem „baráti”, azaz nyugati vagy kapitalista ország volt, az ezekbe az országokba való letelepedés kérelmezése pedig fel sem merülhetett, hiszen ez is törvénybe ütközött. A külföldre való szökés, vagy ahogy akkor nevezték, disszidálás főben járó bűnnek számított, a cenzúrázott újságírással szemben megfogalmazott gondolatok kinyomtatása (szamizdat), ha nem is tíz év börtönnel vagy halálbüntetéssel járt, mint a „Nagy Testvérnél”, azaz a Szovjetunióban, azért az ezzel kísérletezők elveszíthették állásukat, illetve a belügyi szervek látókörébe kerültek, mivel bűncselekményt követtek el ezzel. Összefoglalóan a korszakot a vasfüggöny időszakának szokás nevezni, ami a nyugati (kapitalista) országoktól való elzártságot jelentette szellemi értelemben elsősorban, amellett, hogy nyugati határunkon szigorú határőrizet és szögesdrót is akadályozta az országból távozni akarókat. A szellemi elszigeteltség azt jelentette, hogy külföldi írók közül nem egy nem jelenhetett meg nyomtatásban (ilyen volt például a korszak fontos írója, Orwell is, aki leginkább hidegháborús uszítónak számított a korabeli magyar kultúrpolitika besorolásában, de például magyarok írók, közül a magyar polgárság életmódját és eszményeit regényeiben megörökítő a magyar emigráns irodalmat képviselő Márai Sándor művei is tiltólistán voltak), ahogyan a művészet más ágainak (film, zene, képzőművészet) alkotásai is csak egy politika szűrőn keresztül (többnyire külföldi megjelenésükhöz képest késéssel) kerülhettek bemutatásra, illetve ide tartozott a már említett sajtó cenzúrázása is.
A rövid, punkos dal a maga egyszerűségével az akkori fiatal emberek tanácstalanságát fejezi ki, egyrészt a korszakból származó fizikai korlátozottságot tételezhetjük fel a tétovaság okának, más részt (az előzővel szoros összefüggésben) a megfelelő szerep megtalálásának nehézségét:
Okos vagy, szép vagy, feszül rajtad az új ruha,
hajad szépen benyalva.
El szeretnék innen menni, szívtörőnek jó lennék.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
Beszélgettem a fiúkkal, hívtak, menjek velük.
Soha nem volt bátorságom, mert szívemet összetörted, játszottál velünk.
De vigyázz, egyszer pórulsz jársz, elkapunk és összetörjük szívedet.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
Elmennék, de hova? Elmennék, de nincs hova.
A lírai én számára nem marad más, mint egy „bűnös szerepbe” (vö. „Minket már a bűn se véd meg” – Európa Kiadó) a „szívtörőébe” helyezkedni megfelelőbb szerep hiányában. A korszakról fontos még elmondani, hogy a 70-es években felnövekvő fiatalság jó részét nem elégítette ki az a tájékozódás, amit hivatalos médiumokban (rádió, tévé, írott sajtó) fellelhető volt, ahogy a tinglitangli zenék és a 60-as években lázadónak számító rock zenekarok sztárszerepbe merevedő magatartásformái sem nyújtottak már problémáikra megfelelő választ: a 70-es évek végén és 80-as évek végén megjelenő underground zenészek épp ezt hiányt próbálták orvosolni. A 80-as évek végén így fogalmaz majd a magyar újhullám egyik jeles képviselője, Kamondy Ágnes, az új gondolkodásmódot, életérzést összefoglalva: „Alternatívák hiányában lettem alternatív zenész”3.
Visszatérve a szövegre, ha kiutat is kínálhatnának a „fiúk”, már az összetört szív nem engedné (vö. a későbbi Kontroll Csoport szövegével: „Magadhoz nyúlnál, de a kezed is erősen ráz”), itt sejlik fel, hogy a tanácstalanság mögött egy szerelmi csalódás állhat. A probléma élét a szövegíró gyerekes humorral próbálja elütni („De vigyázz, egyszer pórulsz jársz, elkapunk és összetörjük szívedet.”): Ahogy általában a Júdás zenekar szövegeiben, itt sincs megoldás a felvetett kérdésre, a visszatérő és szöveget záró refrén visszhangzik a dal végén igazi válasz nélkül.
Tegnap még fény volt a szemekben, ma sötétség van a lelkekben,
mindenhol korlátok, falak: Mire vársz? Szaladj!
És törj, rombolj, zúzz! És törj, rombolj, zúzz!
És törj, rombolj, zúzz! És törj, rombolj, zúzz!
Nem tudsz élni úgy, mint mások: Tűnj el hát, ne is lássalak!
Legendát rólad nem írnak, de ne félj, én nem sírok!
És törj, rombolj, zúzz! És törj, rombolj, zúzz!
És törj, rombolj, zúzz! És törj, rombolj, zúzz!
Nem tudsz élni úgy, mint mások: Tűnj el hát, ne is lássalak!
Legendát rólad nem írnak, de ne félj, én nem sírok!
És törj, rombolj, zúzz! És törj, rombolj, zúzz!
És törj, rombolj, zúzz! És törj, rombolj!
A Kertész Farkassal készült interjúban elhangzik, hogy a szám címe, refrénje utalás a Stooges (Iggy Pop zenekara) Search and Destroy c. számára, a punk-rock „alapérzése” fogalmazódik meg a Júdás-dalban is.
Hogy milyen is volt a punkok „életérzése”, magatartásformája?
Lázadó, kamaszos, erőszakos, hímsoviniszta—macsó, mindennel dacoló, robbanékony, megbotránkoztató, felforgató, züllött életű: radikális, de mégsem kiforrott életszemléletű, valami naivitást mindig is magában hordozó. Ennyi idő távlatából nyugodtan mondhatjuk, hogy nem sikerült a punkoknak sem megváltoztatni radikálisan a modern ember anyagias, robotikus életét, de a kísérletük mégsem maradt visszhang nélküli, a zenéik fennmaradtak, és az új lázadóknak példát adtak, legendák maradtak utánuk, amelyekből táplálkozni lehet az idomulást és a tömegbe beolvadást idegenkedéssel fogadó embereknek. Azon kívül, hogy a punkok hajviselete hasonlóságot mutatott az amerikai indiánok harci hajviseletével, úgy legalább még egy hasonlóságot találni: amíg az Amerika földjére lépő európai emberek számára vad emberek (és vademberek) voltak az indiánok, úgy a modern európai városok lakosainak a szemében is vad emberek voltak a punkok, „nem illeszkedtek a rendszerbe”, az idő előrehaladtával egyre inkább el is tűntek a világból.
(4)Ságvári Endre Gimnázium a 80-as évek előtt: ide jártak a
Én is szeretnék győzni már, de rám csak a vereség vár,
nyerni sosincs remény, veszteni születtem én!
Néha előttem is felcsillan egy fénysugár,
de nem futok, mint rég csalfa álmok után!
Jól tudom, bár csupán hajszálnyira van a cél,
nem én leszek az, aki elsőnek a célhoz ér.
Én is szeretnék győzni már, de rám csak a vereség vár,
nyerni sosincs remény, veszteni születtem én!
Én is szeretnék győzni már, de rám csak a vereség vár,
nyerni sosincs remény, veszteni születtem én!
A képzeletbeli album utolsó dalában érdekesen keverednek a stílusok, metálos „reszeléssel” kezdődik, majd a javarészt hard rockos hangzás punkos hangsúlyú énekkel keveredik. A dal szövegét a szomorú fatalizmus hatja át, a költői szöveg lírai énje reménytelen jövőt vizionál saját magának, ahol a csak a vesztes szerepe juthat neki, ezt a hangulatot néha oldja csak egy humoros—szellemes sor (Az elsőségért én hiába harcolok: Kettő közül is csak a második vagyok!), illetve a színészies, ironikus előadásmód. A szöveg szerkesztése a már jól ismert szövegen belüli refrén befejezésként való többszöri megismétlése, a hallgató feszültségben és bizonytalanságban tartása, egyúttal a borúlátó világkép „kiéneklése”.
Összegezve a Júdás zenekarról elmondhatjuk, hogy nem csak vidéken, hanem az egész országban is elsők között voltak, akik a 70-es évek punk rock életérzését közvetítették koncertjeiken elsősorban Iggy Pop és a Stooges, valamint a Sex Pistols zenéjének megismerése nyomán, sőt ez utóbbi zenekar szövegeit magyarítva is (valószínűleg) elsőként az országban. Stílusában a punk, a hard rock és az újhullám stílusjegyei is tetten érhetők, afféle korai magyar punk rocknak nevezhető. A szövegek uralkodó érzései az életben való elbizonytalanodás keltette frusztrációból és zavarból, kiúttalanságból, az efölött érzett haragból, az ezekkel való dacolásból és a mindezek hatásából „keletkező” megbélyegzettség érzéséből származnak.
(5) K. Farkas Sándor
Miért aktuálisak a zenekar szövegei? Azért, mert az ezekben megfogalmazott érzések, gondolatok „kortalanok”, túlmutatnak egy adott korszak sajátos visszatükrözésén (ami persze szintén lényeges dolog). Tinédzserek számára azért állhat közel, mert érezhetik, hogy mások is küzdöttek hasonló problémákkal életük ezen szakaszán, a fiatal kort elhagyottak számára pedig azért, hogy emlékezzenek életük azon részére, amikor soha nem kerestek annyi kérdésre választ, mint életük későbbi szakaszain, ezen túl emlékezni egy olyan korszakra, amikor kiléptek a gyerekkor boldognak mondott együgyűségéből, öntudatra ébredve, fájdalmas felismerésekre szert téve, de még egy tiszta világot kutatva, nem belesüppedve a hétköznapok megváltoztathatatlannak tűnő valóságába, szembesítve az ember jelenlegi önmagát a valamikorival, amiből még erőt lehet meríteni. A zene pedig? Üt, majdnem olyan frissen hat, mint amilyen megszületése pillanatában lehetett.
1JÁVORSZKY Béla Szilárd — SEBŐK János, A magyarock története 2. 80-90-es évek, Bp., Kossuth Könyvkiadó, 2019., 44.
(4)Ságvári Endre Gimnázium a 80-as évek előtt: ide jártak a 
