Barcikáról elszármazottak találkozója
Ez év augusztus 14-én került sor a Kazincbarcikáról elszármazottak találkozójára az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub részéről Pelle Anna és Kalácska Jánosné szervezésében a Jóbarát vendéglőben.
A rendezvény célja az volt, hogy a valamikor Kazincbarcikán élőket, ha kis időre is, de visszahozza a városba és felidézzék egykori emlékeiket a településről. Jobb helyszínt nem is lehetett volna keríteni a Jóbarátnál, hiszen nagyjából egyidős a várossal, és a település régi éttermei közül (Béke étterem, Napfény vendéglő, Halász étterem, Lombik stb.) mára már csak ez maradt hírmondónak az egykori barcikai vendéglátás jellegzetes helyeiből.
Jómagam is közte voltam a meghívottaknak, amit örömmel fogadtam azzal a várakozással, hogy anekdotákat, érdekes történeteket, vagy épp véleményeket hallhatok a város életének alakulásáról azoktól, akik úgy döntöttek, hogy máshol folytatják az életüket, vagy úgy alakult a sorsuk, hogy el kellett költözniük.
Ha nem is pontosan az elképzeltek szerint alakult a találkozó menete (a beszélgetés nagyjából a bemutatkozásokra és az ebédre korlátozódott, ugyanis a vendéglő alkalmazottainak a Kolorfesztiválhoz kapcsolódó munkájuk egy másfél órás keretbe sűrítették az eseményt), mégis a jelenlévők jóleső érzéssel elevenítették fel a legfontosabb dolgokat arról, hogy hogyan is kötődnek a városhoz, illetve hol élnek jelenleg.
A találkozó alkalmával a meghívottak tiszteletjegyeket kaptak az aznap esti rendezvényre és egy kis ajándékcsomagot vehettek át az önkormányzat jóvoltából, majd a társaság kevésbé sietős része az egykori Újvárosi Általános Iskola épületében a Kolorfesztivál idejére berendezett kiállítást tekinthette meg kalauz segítségével.