A náci üldöztetéstől a (divat)királynők trónjáig… Lea Gottlieb virágai

Kajdacsy Tibor írása

Lea Gottlieb tervezőnő, a világhírű Gottex divatcég alapítójának neve nekünk, magyaroknak, sajnos nem cseng ismerősen, pedig méltán lehetnénk büszkék a sajószentpéteri származású hölgyre, aki igényes fürdőruha-kollekcióival és strandkiegészítőivel a szakma luxuskategóriájába emelte az izraeli divatipart. És akinek egyébként kazincbarcikai kötődései is vannak…

Roth Lenke Lea Sajószentpéteren, 1918-ban látta meg a napvilágot. Vegyésznek tanult, ám zsidó származása miatt a második világháború alaposan felforgatta az életét. Miután férjét, Gottlieb Ármint munkatáborba hurcolták, Lea két kislányával, Miriammal és Judithtal Sajószentpéteren és Budapesten bujkált. Az anyuka és a két pici lány az utcákon szinte mindig virágcsokorral a kezükben közlekedett, amely a védelmüket szolgálta. Az ellenőrzési pontok mellett elhaladva ugyanis arcukat a színes bokréták mögé rejtették.

A család – Lea Gottlieb, férje, Ármin és lányai, Mária Mirjam és Judit

A háború borzalmait túlélve, Lea férjével először Csehországban próbált szerencsét: férje családi vállalkozását folytatva esőkabátgyártásba kezdtek, de 1949-ben inkább az izraeli emigráció mellett döntöttek. A kinti kezdet nem volt egyszerű, az első három év után családi és baráti kölcsönből újra belevágtak az Európában már bizonyított esőkabátgyártásba, ám néhány vásárló nélküli hónap után rá kellett jönniük arra, hogy a száraz, mediterrán éghajlat nem kedvez a vállalkozásuknak. A felismerést radikális fordulat követte, ám a vízhez továbbra is ragaszkodva, fürdőruhák tervezésébe és gyártásába kezdtek.

A varrodában

A divatipari vállalkozás kezdő felszerelése nagyon egyszerű volt. Lea asszony, hogy alapanyagokat vásárolhasson, először eladta a jegygyűrűjét. Varrodául jaffai otthonuk szolgált, a kollekciókat pedig az asszony saját kezűleg varrta egy kölcsönkapott varrógépen. Férje a könyvelésért és a kereskedelemért volt felelős, ruháikat üzletről üzletre járva próbálta eladni. Az 1953-ban indult kétszemélyes vállalkozás a viszontagságos kezdet ellenére gyorsan nőtt, így 1956-ban, egy húszfős varrodával a háttérben, megalapították a Gottex divatcéget.

Munkaasztalok mellett

A Gottex elegáns, extravagáns modelljei nemcsak Izraelben, de külföldön is egyre nagyobb sikert arattak, így a cég néhány évtizeddel később Izrael vezető fürdőruhagyártójává vált, kollekcióit pedig több mint nyolcvan országban árusították. A kilencvenes évek elején a cég piaci értéke körülbelül 120 millió amerikai dollár volt, üzleteik fele pedig az Egyesült Államokban hozott bevételt. Ügyfelei között arisztokratákat, politikusfeleségeket és filmsztárokat is találunk, például Lady Dianát, Elisabeth Taylort és Nancy Kissingert, de a kilencvenes évek ikonikus topmodelljei, mint Claudia Schiffer, Naomi Campbell és Brooke Shields is Lea asszony munkáinak nagy rajongói voltak.

Lady Diana és Lea asszony

Népszerűségét ízlésének és jó üzleti érzékének köszönhette. Miután a formai tervezés mellett az alapanyagok grafikájának megrajzolásáért is ő lett a felelős, kollekciói az alapanyagtól a kész fürdőruháig az ő stílusának lenyomatát viselték. Inspirációit Gauguin és Frida Kahlo egzotikus hangulatú műveiből merítette, de kedvelte a geometrikus, kontrasztos, élénk színekre építő motívumokat is. Igazán felismerhetővé azonban kalocsai és egyéb virágmintázatai tették, amelyeket szívesen jelenített meg textiljein.

Lea asszony tervez

Divatbemutatói Izraelben és másutt is fontos társadalmi eseménynek számítottak. Bemutatóin kerülte az öncélú, avantgárd, művészieskedő vagy polgárpukkasztó felvonulásokat. Milliomos ügyfeleit a világ nagyvárosaiban található elegáns bemutatótermeiben fogadta. A nemritkán félnapos ruhapróbákon vendéglátásról is gondoskodott, szalonjában frissítőkkel és magyar süteményekkel várta klienseit, amit a helyi Edit cukrászdában készítettek.

Claudia Schiffer kalocsai mintás kreációval

Lea Gottlieb 2012 novemberében, kilencvennégy éves korában hunyt el Tel-Avivban. (Sajnos a kazincbarcikai leszármazottak nem járultak hozzá nevük közléséhez.)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .