A 25 éves citerazenekar

Az együttest annak megalakítója és a kiscsoportnak mai napig is vezetője Jenei Károly mutatja be. “Együttesünk az 1973. novemberi meghallgatás után 1974-ben alakult meg a Borsodi Hőerőmű Vállalat dolgozóiból. A próbákat az Egressy Béni Művelődési Központban és Könyvtárban tartottuk, és tartjuk ma is. Zenekarunknak a 25 év alatt sok száz iskolás gyermek volt a tagja, és városunk különböző rendezvényein nagyon sokszor szerepeltünk. Többször vettünk részt táborozáson Zánkán, Csillebércen, Debrecenben. Ezeken nem csak a táborozás élményével gazdagodtunk, de a sikeres szereplések is nagy örömet szereztek valamennyiünknek. Ugyanígy emlékezetesek számunkra az országos népzenei találkozón való szerepléseink Berettyóújfalun, ahol négy alkalommal vettünk részt.”

E rövid bemutatás után ismerkedjünk meg Jenei Károllyal, aki 25 éve fáradhatatlan szorgalommal foglalkozik az iskolás gyerekekkel. Korábban a 4–8. osztályosokat tanította, de mintegy 10 éve az alsósokba plántálja be a zene szeretetét. A nagyobbakat egykori tanítványa, Scserbin János oktatja.

Jenei Károly tanítványainak egy csoportjával

Jenei Károly tanítványainak egy csoportjával

Jenei Károlynak nincs zenetanári képesítése. Géplakatos és vasesztergályos szakmát tanult, és 1957-től 1987-ig az erőműben dolgozott. A zene iránti szeretetét a sarkadi otthonából hozta, ahol szülei 12. gyermekeként 1927-ben látta meg a napvilágot. Itt hallott először citerazenét, amikor szombatonként a fiatalok összejöttek egy kis muzsikálásra és táncra. 10-11 éves volt, amikor maga is beállt a citerázó legények közé. Azóta a citerázás a kedvenc időtöltése. Közben a zenekészsége és -tudása is egyre fejlődött, csiszolódott. Munkájának eredménye és elismerése, hogy a Herman Ottó és az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola citerásai, akiket ő tanít, országos minősítő versenyeken megállták a helyüket, és ezüst minősítés tulajdonosai.

Károly bácsi még nem szeretné letenni a “lantot”, azaz abbahagyni a citerázást. Még sok-sok gyerekkel szeretné megismertetni és megszerettetni a citerazenét.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .