Az elmúlt években városunk nem egy lakója versben fejezte ki gondolatait Kazincbarcikáról. A Barcikai Históriás szerkesztőségéhez eljutottakból idézünk néhányat, illetve némelyből egyes részleteket. Noha nem mindegyik mondható költeménynek, de közzé tesszük őket, mert bennük az itt élő emberek városszeretete, az építők iránti tisztelete fejeződik ki.
A Kazincbarcika című, e számunkban már többször idézett újság az 1954. április 16-ai számában Új város címmel Dybas Artúrtól közöl verset. Ebből való az alábbi néhány sor:
“Elmúlt négy év,
s nem ment veszendőbe.
Azóta vasba,
betonba,
kőbe
formálta álmát
az ész
és a kor,
s ma száz és száz
új otthon
apraja és
nagyja;
hatalmas gyárkémény
füstből font
kalapja
egy új várost köszönt,
újabb diadalt.”
Vékony Sándor 82 éves nyugdíjas tisztviselőtől korábbi számainkban is közöltünk verseket. Az alábbi kettőt még 1957-ben írta.
Barcikai este
Este mikor kigyúlnak a fények
a Bondor válán megpihen az Ég
kiülök a házam ajtajába
és hallgatom, hogy mit mond a sötét.
Hallgatom az erdő sóhajtását,
a pletykás, kis hegyipatakot
boldog békák kakofóniáját
a szuszogó bányavonatot,
mely a szomszéd Herbolya völgyének
drága kincsét hordja szüntelen,
kincset, melyet hősök harca termel,
hogy belőle fény, s meleg legyen.
Hallgatom a lányok kacagását,
víg legények hetyke dalait,
s bámulom az estét mint egy rétet
melyen ezer szép virág virít.
Barcikai áldomás
A Pincehegyen villannak a fények
– a vidám pincék nyitnak nagy szemet –
a várost nézik, a holnap óriását,
melyben mint szorgos, dolgos méhsereg
mészporos, sáros, izzadt emberek
szerszámmal írnak új szimfóniát.
A pianókat és fortissimókat
szélkölykök hordják árkon bokron át.
A Pincehegyen villannak a fények,
dal tölti meg a pincék gádorát
csorba poharak cimboráznak vígan
a Pincehegy köszönti Barcikát.
