„Vendég voltam apám kertjében” – Elhunyt Hegedűs Mária költő, vizuális művész, pedagógus

2017. december 24-én, 66 éves korában elhunyt Hegedűs Mária költő, vizuális művész, pedagógus, az Irinyi János Szakközépiskola egykori könyvtárosa és magyartanára.

Hegedűs Mária 1951. március 18-án született Hajdúnánáson. Törpebirtokos, majd kényszertagosított nagyszüleivel és szüleivel egy hajdúdorogi tanyán töltötte korai gyermekkorát. Érettségi után 1969-ben egy évig segédmunkásként dolgozott Csepelen, majd 1970-től a Hajdúnánási Városi Művelődési Házban volt népművelő. 1974-ben népművelés-könyvtár szakon diplomázott a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, és még ugyanebben az évben Kazincbarcikán az Egressy Béni Művelődési Központban folytatta népművelői pályáját. 1978-tól 1984-ig a városi tanács művelődési osztályán volt népművelési felügyelő. 1984-től nyugdíjazásáig az Irinyi János Szakközépiskola könyvtárosa és magyar szakos tanára volt. Tanulmányait közben sem hagyta abba: 1982-ben magyar-népművelés szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 2000-től pedig PhD hallgató volt az ELTE Modern Irodalom Tanszékén.

1985-ben lett tagja a párizsi Magyar Műhely baráti körének, és előadásaival, performanszaival rendszeresen részt vett a műhely hazai és külföldi találkozóin. Hazai és külföldi avantgárd folyóiratok folyamatosan közölték vizuális költeményeit, tanulmányait, képeit tárlatokon mutatták be.

2012-ben rendezvényszervezője volt a „Művészet városi környezetben” című nemzetközi szimpóziumnak, amely Olivier Bonnin és Gerard Chamayou kezdeményezésére, Kazincbarcika város és intézményei részvételével, nagy társadalmi összefogással valósult meg.

Művei: Vendég voltam apám kertjében (Kazincbarcika, 1987, színes szitaalbum); Karnevál (Kazincbarcika, 1992, színes szitaalbum); Az én karneválom (Párizs-Bécs-Budapest, Magyar Műhely Kiadó, 1996); Összeszőtt mezők (Budapest, Magyar Műhely Kiadó, 1999); Párizsi napló (Palaiseau-Kazincbarcika, 2009); Kézszobrok és logo-mandalák (Palaiseau, 2012, szerzőtárs: Olivier Bonnin); Kalandozás Bakucz József költészetében (Budapest, Magyar Műhely Kiadó, 2017).

Kitüntetései: Eötvös József-ösztöndíj (1987-1988), Kazincbarcikáért Emlékérem (2007), Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2007), Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele (2015).

Hegedűs Mária társszerzője volt az 1984-ben megjelent Kazincbarcika 30 című népszerű minikönyvnek is.

Forrás: (szöveg) Wikipédia, (fotók) Mária Facebook-oldala

Hozzászólás