1998-ban hazánkban országgyűlési képviselő- és önkormányzati választások lesznek. Amikor a kampány még el sem kezdődött, a szavazók megnyerésének már számos jelével találkozhattunk. Pártok tárgyaltak és szövetkeztek, a T. Házban kortesízű hozzászólások hangzottak el, az emberek gondjait enyhítő intézkedésekre tettek ígéreteket stb. De hagyjuk a jelent. Ennek az írásnak ugyanis nem az a célja, hogy az 1998-ban esedékes választásokkal foglalkozzék, hanem, hogy ennek okán a rég- és a közelmúlt néhány választási eseményét elevenítse fel, és a hangulatát próbálja érzékeltetni.
A választások számszerű adatait jegyzőkönyvek, eseményeit pedig újságok, folyóiratok riportjai és beszámolói őrzik. De a szépirodalom is gazdag választási témájú írásokban. Ismeretes Mikszáth Kálmán Két választás Magyarországon című munkája, amely az ifjú dzsentri, Katánghy Menyhért követté választásának történetéről szól. Az a csel, az az úri huncutság tárulkozik fel a neves író oknyomozó riportjában, amellyel Katánghy egyszer Borontón, egyszer pedig Körtvélyes kisvárosban képviselői mandátumhoz jutott.
Neves személyek életét és munkásságát bemutató könyvekben is bőségesen találhatunk választási históriákat. Zemplén szülöttjéről, a hozzánk közeli Bánhorvátiban remetéskedett Kazinczy Gáborról, a nyelvújító Kazinczy Ferenc unokaöccséről Csorba Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár volt igazgatója írt könyvet. Ebben érinti Kazinczy Gábor követté választását Dédesben 1861-ben, amikor Losonczy Károly tanácsossal és Benőfi nevű katolikus lelkésszel versengett a képviselői mandátumért. A mellette szóló kortesvers így hangzott:
“Benőfinek katedrán a helye
Ne vágyjon ő az ország gyűlésére,
Tanítsa a népet Isten igéjére,
Bízza az ország javát Kazincy eszére.”
Évszázadunk elején a Békéscsabán lezajlott választásról ír Domokos József az Áchim L. Andrást, a híres alföldi parasztvezért bemutató könyvében. Egy részlet a könyvből: “A választás napjának, 26-ának (1905. január 26-ról van szó.) reggelén hangos zeneszóra ébredt a város. A pártok gyülekezőhelyeire már kora reggel megérkeztek a lelkes párthívek. Impozáns látvány volt a három párt híveinek felvonulása a város központja felé… De a legszebb látványt mégiscsak az a végeláthatatlan kocsisor nyújtotta, amelyen Áchim gazdahívei vonultak be a városba. Élükön a pirospozsgás arcú, csillogó szemű, mosolygó képű szép szál ember, Áchim L. András a maga hajtotta homokfutójával. A lovak pántlikáit, a kocsin ülők zászlait lengette a szél, és minden kalapon, kucsmán ott virított az aranykalásszal ékített piros választási toll, rajta a felírás: Éljen Áchim L. András! Hiába jelölte ki Korossy László választási elnök az Áchim-párt gyülekezőhelyét a másik két párt gyülekezőhelyétől távol, a félreeső Csirke-piac téren (a mai Hunyadi téren), mégiscsak ott volt az egész nap nem szűnő legnagyobb lelkesedés.
A szavazati joggal nem bíró földmunkások, szegényparasztok ezrei ott gyűltek össze, ott lelkesedtek és lelkesítettek. Hangos énekszó mellett melegedtek, felszabadultan és harciasan énekelték a kortesnótákat, amelynek kis papírlapokra nyomtatott szövegét ezerszámra osztották szét közöttük. Egy rész az egyik kortesdalból:
„Nem kell aki adót srófol,
Nagy uraknak kezet csókol,
A mi szavunk csak azé lesz,
Ki velünk tart, velünk érez.
Éljen a magyar szabadság,
Éljen Áchim L. András!”
A Comitatus című önkormányzati szemle 1997. júniusi számában Molnár Jánosné helytörténész a 100 évvel ezelőtti idők Veszprém megyei választási eseményeit eleveníti fel. Leírja, hogy az 1896. február 11-re kiírt veszprémi választás előtt két nap és éjjel hangos volt a város. A választás napján fiákeren „száguldoztak” a részeg kortesek. Idézi a Veszprémi Független Hírlap 1896. október 24-i számát, amely szerint “Akár egy csatatér, olyan most a vármegye képe. Községről-községre száz meg száz zászlódíszes kocsikból álló korteshadak vonulnak el: a községekben hangzik az éljen, a kocsmákban tombol a nép. Mindenfelé éjjel-nappal foly kapaczitálás – minél kevesebb elvvel és értelemmel, de annál több borral, pénzzel, fenyegetéssel s a pokol ijesztgetésével.”
Molnárné írásából azt is megtudhatjuk, hogy a különböző pártokra szavazókat elkülönítették egymástól, más-más útvonalon mehettek szavazni, s ha épületben volt a szavazás, más-más bejáraton juthattak be a szavazóhelyiségekbe. A rend fenntartására katonákat vezényeltek a településekre, akik a szavazóhely körül kordont alkottak. A katonaság mellett a csendőrség is készenlétben állt („Cicáznak a szép csendőrtollak, / mosolyognak és szavatolnak, / s megírják ki lesz a követ.” József Attila Hazám című verséből).
A szavazásra kora reggel fellobogózott, jelvényekkel ellátott lovas kocsikkal mentek a falvakból a választás színhelyére, és kortesdalokat énekeltek. A zirciek kortesdala pl. így hangzott:
„A néppártot el kell tóni,
Nem kell nekünk Fülöp Tóni,
Meg van nekünk a követünk,
Akit mi is szeretünk,
Éljen Kemény Pál!”
(Kemény Pál 1889 óta volt a kerület képviselője, s az 1896-os választásra a néppárt Fülöp Antal súri plébánost léptette fel.)
Még egy epizód az 1896-os választás idejéből: ” A kortesek szaladgáltak, intézkedtek, hogy időben megjelenjenek a szavazók, akiknek nem volt zavartalan a közlekedésük. Ugodon például kőzápor fogadta a községen átvonuló adásztevelieket és homokbögödieket. Csóton az átkocsikázó, szavazásra siető liberálisokat érte kőzápor, 4-5 kocsi vissza is fordult. Vámoson (…) néhány felbiztatott gyerek kővel dobálta meg a vámosi és fajszi választókat. Somlóvásárhelyen (…) szintén kővel dobálták meg az érkező és távozó kormánypártiakat. Egy szőlősi öregember kocsiját fel is borították, akinek a szerencsétlen esés következtében kifolyt a szeme.” És más helyen: Vesztegetés folyt nemcsak borral, hanem pénzzel is. Egyes szavazók 15-20-40 forintot „zsebeltek be… „A kisebb falvak 1000-1500, a nagyobbak 4000 forintot” kaptak.” Veszprémben a néppárti „kísérlet” 20 000-30 000 forintba került.
„A felizgatott, ígéretekkel elbolondított, borral itatott népben a szavazás helyszínétől távolabb elszabadultak az indulatok (…) Gecsén a néppárti szavazók házainak ablakát bezúzták (…) Vanyolán szintén a vesztes oldalon állók háza volt a célpont: trágyával bekenték, az ablakokat betörték. Csóton a liberális klikk egyes tagjai kaptak záptojást az asszonyoktól és a leányoktól. Bakonyszombathelyen a néppárti szavazók ablakait zúzták be, a plébános parókiájának ablakán belőttek. A felsőiszkáziak nem tudták megbocsátani korcsmárosuknak, hogy nem Meszlényre szavazott. Összefogtak ellene, nem vásárolták borát…”
De Veszprémből térjünk vissza a mi megyénkbe, Borsodba, hisz e térség múltja is bővelkedik választási történetekben. A ’30-as években egy Ronkai nevű jelölt azzal az ígérettel nyerte meg a választókat és a választásokat, hogy Sajókazinc és Tardona között utat építtet, és elintézi, hogy az Ózd és Miskolc között közlekedő személyvonat Berentén is megálljon. (A berenteieknek, ha vonattal akartak utazni, vagy a barcikai, vagy a sajószentpéteri vasútállomásra kellett gyalogolniuk.) Az utóbbi ígéretét be is váltotta, de az út csak a ’80-as évek második felében készült el.
Választási rigmusok is születtek ezen a tájon. A 86. évében járó özv. Kerekes Andrásné, valamikori berentei lakos emlékezete két választási rigmust és egy történetet őriz. Kerekesné Bánhorvátiban hallotta az alábbi rigmust:
“Hebron Jóska öreg barkó,
Ősz a bajusz, ősz a tarkó.
Jön majd a sok barkó asszony,
Hogy Hebronra szavazhasson.”
Sajókazincon és Berentén pedig az alábbi rigmussal korteskedtek a két világháború közötti egyik választáskor:
“Kruppa Dezső kell ide, csak ez a magunk fajta,
Talpig ember, nem fognak ki rajta.
Régi harcos, a munkásért él-hal régen,
Jobb sorsunk lesz, felragyog a mi napunk az égen.”
(Kruppa Dezső Sajókazincon élt, itt volt hentes- és mészárosüzlete.)
A választási történet pedig a következő: A két világháború között Berentén az egyik bíróválasztás alkalmával verekedésbe torkollott a korteskedés. A falu egyik kocsmájának udvarán annak rendje-módja szerint csapra verték a boroshordót, aminek tartalmát sok szomjas torok apasztotta. Arra már senki sem emlékezik, hogy mi váltotta ki a vitát a bírójelölt és ellenzői között. Először csak szó szót követett, ami egyre zajosabbá tette a jelölőgyűlés utáni vigasságot. A szóváltás hevében az egyik legény a kezében levő borospohárral úgy homlokon vágta a jelöltet, hogy az üvegdarabok okozta sebből nyomban eleredt a vér. Nagy riadalom támadt erre. A vérző jelölt vasvillát ragadott, és hazáig kergette menekülő ellenfelét. És talán a lakásba is követi, ha a csendőrök ebben meg nem akadályozzák.
És most ugorjunk egyet az időben, a közelmúltbeli választások idejére. 1945 után ugyancsak megírták, hogy “ki lesz a követ”, aki rendszerint egyetlen jelöltként képviselte a “választék”-ot. 1985-ben viszont már kötelező volt a legalább két jelölt állítása, s a jelöltek hívei között helyenként elég éles csatározások folytak. Így volt az a városunkkal szomszédos sajószentpéteri választókerületben is, ahol a népfront Kiss Dezsőt, a Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgatóját jelölte országgyűlési képviselőnek. A nyolcvanas évek közepén jelentős gondok voltak a lakosság szénellátásában, s a jelölt kortesei erre alapozva korteskedtek az alábbi rigmussal:
“Akarsz szenet jövőre?
Szavazzál Kiss Dezsőre!”
Az ellenjelölt Juhász Elemér, a Sajószentpéteri Üveggyár igazgatójának hívei ugyanezen ok alapján ekképpen vágtak vissza:
“Tavaly sem volt tüzelő,
Nem kell nekünk Kiss Dezső!”
(Ez utóbbi sor más változatokban is előfordult. Egyébként Kiss Dezső szerezte meg a képviselői mandátumot.)
És végül egy-egy epizód a rendszerváltó 1990-es országgyűlési és önkormányzati választások idejéből. A mindent elárasztó választási plakátözönben az egyik szárnyaló madarakat ábrázolt. Erre írta valaki a rivális párt hívei közül, hogy “Mi nem repülünk”. Ez a szöveg másnapra azzal az 1994-es választáson beteljesült látnoki szavakkal egészült ki, hogy “De majd fogtok!”. Az önkormányzati választások előtt a szintén madaras plakáton ez volt olvasható: “Tiszta múlttal a tiszta városért!” A párt, amelyet a röpdöső madarak szimbolizáltak, bekerült a városi önkormányzatba, sőt, koalíció révén a hatalomba is, de bizony a város egy cseppet sem lett tisztább. Sőt…
Igaz, nem ez volt az egyetlen párt, amely nem tartotta be a választás előtt hangoztatott ígéreteit.
