Utószó a túrákhoz

Kismarton Zsolt írása

Eljött ez a pillanat is… Az év folyamán megpróbáltam bemutatni Kazincbarcika és környékének a turisztikai látványosságait. Tudom, hogy pár helyet kihagytam, de ennek több oka is van.

Az első az, hogy egyes helyek annyira tönkrementek, hogy felkeresésük már közel sem nyújtja azt az élményt, amit annak idején jelentett. Ilyen például a kultikus Ibolyás-völgy. Jobb, ha azoknak, akik ott jártak, már csak a régi emlékek élnek a fejükben, nem rombolom le az illúziójukat…

A második, hogy egyes – akár Kazincbarcikával kapcsolatos – útvonalak már túl messze esnek a várostól ahhoz, hogy itt bemutathassam őket. Ilyen a Vár-völgy és a Vár-forrás. (Itt nem a kazincbarcikai Vár-völgyre utalok, hanem a Mályinka és Dédestapolcsány közöttire!)

A Vár-völgy a Pirító-kő alatt (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

A Bán-völgye a Darázs-kő környékéről fotózva (Fotó: Kismarton Zsolt)

A Lázbérci-víztároló az Eszkála-tetőről fotózva (Fotó: Kismarton Zsolt)

Sziklaformáció a Radics-völgyben (Upponyi-hegység) (Fotó: Kismarton Zsolt)

Sziklaformáció a Radics-völgyben (Upponyi-hegység) (Fotó: Kismarton Zsolt)

A harmadik, hogy az eddig is ismert, turisztikailag látogatott helyeket is elkerültem, ilyen a Dédesi-vár és a Lázbérci-víztároló.

A dédesi várrom (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

A Lázbérci-víztároló a bánhorváti gátról (Fotó: Kismarton Zsolt)

A Lázbérci-víztároló az Éles-kő alatti félszigetről. Háttérben az Upponyi-sziklaáttörés (Fotó: Kismarton Zsolt)

Természetesen ezek bemutatására is sor kerül, de ha a távolabbi, Bükkel kapcsolatos túráimra is kíváncsiak, akkor azt javaslom, hogy keressék fel a Bükkel foglalkozó honlapomat, a www.bukkhegyseg.hu-t, ahol az elmúlt 30 év összes túrája szerepelni fog. Sajnos a hosszú időszaknak köszönhetően a feltöltés sok időt fog igénybe venni, így a honlap bővítése folyamatosan történik meg.

Az idei év túrái – szinte kizárólag – Kazincbarcikáról szóltak. Ezek majd később, bővebb fotógalériába fognak a fent említett honlapomra felkerülni.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy még egy kirándulással adós vagyok a cikksorozattal kapcsolatban. Ez a túra Bánhorváti–Bodó-tó–Csom (Som)-völgyi pincesor–Turcsányi-forrás–Rózsás-kő–Damasa-szakadék–Vadászház–Háromkő-bérc‒Kalica-tető–Dede-vár–Sima-kői kőfülke–Uppony‒(Dédestapolcsány) útvonalon fog haladni. Sajnos az idén felmerült problémák miatt ez a jövő évre fog csúszni, és a jelenlegi adatokban még nem is szerepel.

Ha valaki velem tartott a túrákon, akkor Kazincbarcika környékén az alábbi utat tette meg:

Távolság: 186 km
Szintemelkedés: 4927 méter
Szintsüllyedés: 5684 méter
Szintkülönbség: 10611 méter

A megtett út és a jellegzetes pontok (Térképalap: turistautak.hu)

1.: A volt Központi Általános Iskola
2.: Jószerencsét úti SPAR
3.: Temető, buszmegálló
4.: Felszabadítók útja, Kenyérgyár bejárati utca buszmegálló
5.: A Csónakázó-tó feletti pincék
6.: Várdomb
7.: Herbolya, volt kultúrház
8.: Alsóvárosi körút elágazás
9.: A kisvasút volt végállomása
10.: Tesco Kazincbarcika
11.: Felső-barcikai református templom
12.: Szeles II. tó
13.: Szeles I. tó
14.: Hősök Kertje és a volt vasúti delta hídja
15.: A BorsodChem Rt. főportája
16.: Kazincbarcika, Autóbusz-végállomás
17.: Vécsetal-tanya bejárati úti buszmegálló
18.: Ebecki-tető
19.: Berente, faluközpont
20.: Kőköltő
21.: Alacska, faluközpont buszmegálló
22.: Kakucsai-táró légaknái
23.: Kakucsai-táró
24.: Géza-völgyi volt kisvasúti völgyhíd
25.: Erdészház buszmegálló
26.: Herbolya-Tervtáró buszmegálló
27.: Vadnai-vár
28.: Sajóivánka, faluközpont
29.: Vadna, faluközpont
30.: Hegyes-tető
31.: Hét-tó
32.: Nagybarca, faluközpont
33.: Kisbarca
34.: Bánhorváti, faluközpont
35.: Ibolyási buszmegálló
36.: Özvény-völgy
37.: Özvény-völgy szurdoka
38.: Billatáró buszmegálló
39.: Gergely-kút buszmegálló
40.: Kondó, autóbusz-forduló
41.: Harica-bányatelep
42.: Dédestapolcsány, Felszabadulás utcai buszforduló
43.: Mályinka, buszforduló
44.: Mária-forrás (A Csondró-patak forrása)
45.: Csondró-völgyi (Odvas-kői) barlangszállás, alatta az Ámor-forrással
46.: Odvas-kő
47.: Kilenc-forrás (A Tardona-patak forrásai)
48.: Buzgó-kő
49.: Tardona, faluközpont
50.: Tardona, Akácos utcai pincék
51.: Tardona, Kossuth úti buszmegálló (volt élelmiszerbolt)
52.: A „morcos-gazda” telephelye
53.: A tardonai horgásztó, és a kisvasút volt Tardona-patak feletti hídja
54.: Rózsa-tanya buszmegálló
55.: Hideg-kút buszmegálló
56.: Nagy-Lipót-völgy
57.: Szoros-völgy

Lila vonal: Bejárt útvonalak
Lila szaggatott vonal: Alternatív útvonalak (Nem szerepelnek az adatok között!)

Megjegyzés: Kazincbarcika és Budapest között az egyik legrövidebb műút 189 kilométer! Majdnem elgyalogolhattunk volna ez idő alatt odáig!

Az eddig megjelent cikkekkel kapcsolatban: igazán csak egy cikk van, ahol kisebb hibákat követtem el. Az angol hercegi látogatás – azóta kiderült – NEM Sajóivánkán, hanem Borsodivánkán volt. (Délborsodi falu.) Szintén itt felejtettem el megemlíteni, hogy az áramelosztó, és a Tesco között helyezkedik el a felső-barcikai Felső-rétek, ahol őskori leleteket találtak, így régészetileg védett terület.* Szintén ehhez a cikkhez tartozik, hogy azóta megépült a sajóivánkai 1956-os hősöknek állított emlékmű, a „Büszkeség pont”, ahol méltó módon leróhatjuk a kegyeletünket a forradalom hősei előtt.**

Végezetül leírnék még egy kazincbarcikai érdekességet. A kazincbarcikai túráink során megtaláltuk az eddigi legöregebb fát is, ami a leírásokban nem szerepel…

Annak idején az Alsó-Barczikát Tardonával összekötő földút nem teljesen a mai műutat követte. Valamikor ez az út elhaladt Herbolya-Újtelep előtt, majd utána kapaszkodott fel a későbbi Herbolya-Tervtáróhoz vezető műútra. Ha elgyalogolunk a sáros földúton Új-telep előtt, és továbbmegyünk a földúton, megtalálhatjuk ezt a monumentális tölgyfát, mely biztos, hogy több mint 100 éves. Szerencsére nagyon jó állapotban van – egészséges –, és még nagyon hosszú időt élhet meg ez a tölgy, melyet a feleségem „Fangorn-fának – Ent”*** nevezett el. Hadd búcsúzzak ennek a gyönyörű fának a fotóival a cikksorozattól és a Kedves Érdeklődőktől…

Herbolya Új-telep környéke (Térképalap: Google)

A földút. Bal oldalon a fa (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

A fa gyökérzete (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

A gyönyörű tölgyfa (Az Ent. 🙂 ) (Fotó: Kismartonné M. Viktória)

„Ha a Tél jön s vége a dalnak,
és belekomorul ez a világ;
Ha nincs több fény és munka sincs
s recseg sok száraz ág;
Kereslek majd, és rád lelek,
összetalálkozunk –
És ólmos-esős ég alatt
együtt vezet utunk!”

(J. R. R. Tolkien – Az Entlány dala)

*: Kazincbarcika város településfejlesztési koncepciója – 2015.
**: barcikaihistorias.hu
***: J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk ura – A két torony – Szilszakáll fejezet

Hozzászólás