Újvárosi: Kazincbarcika város első iskolájáról (1954‒2007)

Lehota Roland írása

Nem lehet nem elfogultsággal gondolnom volt általános iskolámra, amely kiváló évekkel ajándékozott meg. Ha mégis próbálnék valamiféle objektivitással közelíteni hozzá, amely Kazincbarcika történetében elfoglalt szerepét példázza, akkor azt hangsúlyoznám, hogy a várossá lett település első iskolája az Újvárosi Általános Iskola volt, és itt alakult meg a város tanácsa, azaz a mai városháza elődje.

1954 a ma is fiatal városnak számító település meghatározó dátuma politikától függetlenül. Ekkor emelkedik Kazincbarcika városi rangra (február 1.), alakul meg a városi tanács (március 20.), és a várossá lett település első iskolájában is ekkor kezdődik meg a tanítás. Sajnos az iskola mára már nem létezik. Félreértés ne essék, örülnünk kell annak, hogy az egykori iskola épülete nem lett az enyészeté, nem jutott hasonló sorsra, mint például a nemrégiben lebontott BVK-s óvoda, amely mára már csak az egykor odajárt, és azóta felnőtt gyerekek és az óvoda volt dolgozóinak emlékezetében él tovább élénken, na meg a múltból fennmaradt fényképek mutatják, hogy milyen is volt egykoron az intézmény. Örülhetünk, hogy a 2004-ben az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskolával egyesített intézmény (Árpád Fejedelem – Újvárosi Általános Iskola néven), majd 2007-ben megszűnő iskola egyre inkább hulló vakolatú, elhanyagolt épülete végül is nagyszerűen fel lett újítva, ám annak aligha örülhetünk, hogy semmi nincs az épületen kívül, ami arra utalna, hogy itt a város első – és nem is akármilyen – iskolája volt. Persze mi, újvárosisok annak örültünk volna a legjobban, ha megmarad az iskola országos hírű sporttevékenységének és kiegyensúlyozott, emberséges oktatói-nevelői munkájának köszönhetően.

Írásomban, amely főleg Madarasi Jánosné Irénke, volt igazgatónővel és Mészáros Györgyné, Jutka néni, az iskola évtizedekig meghatározó testnevelőjével, a barcikai és az országos ritmikus gimnasztika jelentős edzőjével készített interjúkra támaszkodik, az iskola vázlatos történetét próbálom megrajzolni, kitérve arra is, hogy mi okozhatta az iskola 2007-es bezárását.

Kezdjük hát a történetét, melyről a városi könyvtárban nem sikerült igazán érdemleges anyagot találni, de hála a KDK (Képi Demokrácia Kazincbarcika) oldalainak, volt újvárosisok elmondásaiból mégiscsak kirajzolódik egy kép.

Egy korai kép: alsós osztály negyven feletti létszámmal 1963-ból. A tanítónő Szentirmai Imréné (hátul középen) (Forrás: KDK)

Az 1954. március 20-ai dátum szilárd adatnak tűnik, sokáig hirdette tábla a főbejárattól (szemből) balra elhelyezve a városi tanács végrehajtó bizottsága megalakulásának tényét az újonnan épített iskolában. Az is biztos, hogy a tornaterem sokáig otthont adott kulturális és pártrendezvényeknek nagy befogadókészségének köszönhetően. Külön megemlíthető, hogy egy ideig moziként is funkcionált a terem. A sport nagy szereppel bírt az iskola életében, ezek közül is kettőt lehet kiemelni: a ritmikus sportgimnasztikát vagy más néven művészi tornát (mai nevén ritmikus gimnasztikát) és az atlétikát. E két szakág hozta a legnagyobb sikereket és tette országos hírűvé is az iskolát. A 70-es években már sporttagozatos osztályokkal rendelkezett az intézmény, és – az országban először – Mészáros Györgynének, Jutka tanárnőnek köszönhetően a ritmikus sportgimnasztika kiegészítő tantervi anyaggá válhatott.

Mészáros Györgyné tanárnő és Madarasi Jánosné igazgatónő

Ha korszakokat kellene megállapítani az Újvárosi történetében, jó lehetőségként adódna az egyes igazgatókhoz való periodizálás. Igen ám, de sokáig nem tudtam dokumentált adatokra támaszkodni ezzel kapcsolatban. Maradtak a saját és mások által elmesélt emlékek, amelyek persze perdöntőek lehetnének, ám néha sajnos ellentmondásosaknak mutatkoztak a 80-as évek előtti időszakra vonatkozóan. Ezért a biztosabb adatoktól haladtam a kevésbé vagy teljesen homályba vesző korszakok felé, ami az igazgatói poszt betöltését jelenti. Ami biztos volt, az az, hogy Madarasi Jánosné, Irénke néni 1988-tól (1988 decemberétől) töltötte be a posztot egészen az iskola bezárásáig, azaz 2007-ig. Azt már most előre bocsátom, hogy nyugodtan kijelenthetjük, ő volt a legtovább igazgató az Újvárosi eddigi történetében, azzal, hogy tizenkilenc évig töltötte be az igazgatói tisztséget. Őt megelőzően közvetlenül dr. Veres Lajos (volt tanácselnök-helyettes) vezette az iskolát, immár másodszorra az intézmény történetében. Veres Lajos a feleségét váltotta 1986-ban, megelőzőleg Zsófika néni hosszú ideig töltötte be a vezetői tisztséget, a nyolcadikos koromat kivéve (akkor lett kinevezve Veres Lajos) végig ő volt az igazgató (én harmadiktól, azaz 1980 szeptemberétől jártam az iskolába 1986 nyaráig). Mészárosné tanárnő és Madarasi igazgatónő elmondása szerint már a 70-es években is ő volt az igazgató, de hogy mikortól pontosan, ezt nem tudták megmondani. Annyi bizonyosnak látszott, hogy már 1976-ban is ő volt az igazgató, hiszen Madarasiné Irénke néni (akkor még tanítónőként kezdett dolgozni az egyébként matematika-fizika szakos tanárnő) ekkor érkezett az iskolába, s így emlékezett vissza. A visszaemlékezések történeti szempontból való pontatlanságára hívja fel a figyelmet az is, hogy Mészáros Judit egy vele készített korábbi interjúban (Lovas Tiborné, Tükörcserepek 2., 2016.) 1973-ra úgy emlékszik vissza, hogy ekkor Veres Lajos volt az igazgató, ám ugyanebben a kötetben Mészárosné Jutka néni szerint Veres Lajosné állt (már) az iskola élén.

A képet segített pontosítani Danada János, aki a 60-as évek végén volt az Újvárosi igazgatóhelyettese. (Érdekes tény, hogy többen úgy emlékeznek vissza az ekkoriban az iskolába jártak közül, hogy Danada tanár úr volt ekkoriban az igazgató, ami bizonyára fellépésének és férfi mivoltának volt köszönhető.) Valójában ekkor már Veres Lajosné volt az igazgató, ő pedig – volt a feltételezés – férjét, Veres Lajost válthatta a poszton. Hogy mikor lett igazgató Zsófika néni, már kérdésesebb Danada tanár úr szerint is. A vele régebben készült interjúból (Tükörcserepek 2., Danada János) az derül ki, hogy 1963-ban nevezték ki Veres Lajost az Újvárosi élére, 1968-ban viszont már tanácselnök-helyettes volt. Magam 1968-at feltételeztem ezért az igazgatóváltás idejének (persze nem kizárt, hogy ez egy-két évvel korábban történt). Danada tanár úr elmondása szerint Barna József tanár urat 1963-ban nevezték ki az újonnan nyílt Május 1. Úti Általános Iskola igazgatójává, ugyanakkor ‒ a KDK-n történt hozzászólások alapján ‒, addig az Újvárosi igazgatói tisztjét töltötte be. Farkas Balázs hozzászólása is például ezt támasztja alá. Farkas úr 1954 és 1962-ben volt az iskola tanulója, és ekkor – állítása szerint – Barna József volt az igazgató. Mivel Danada tanár úr az 1963-as dátumot mondta az új igazgató, azaz Veres Lajos kinevezésének, feltételezhető volt, hogy a visszaemlékezés első része is pontos, azaz 1954-ben nevezték ki Barna Józsefet.  Ez a kép még annyiban módosult a Danada igazgató úrral (1970 és 2004 között a Kun Béla, későbbi nevén Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola igazgatója) történt másodszori telefonos beszélgetésem után, hogy mielőtt Veres Lajosné, azaz Zsófika néni, 1968-ban igazgató lett, előtte egy hölgy, bizonyos Heincz Miklósné, Aranka is volt igazgató, feltételezhetően két évig, mivel – szintén Danada tanár úr elbeszélésére támaszkodva – (dr.) Veres Lajos 1968-as tanácselnök-helyettesi kinevezéséig két év „képzésen” vett részt, azaz Veres Lajos igazgatósága 1963 és 1966 közé volt tehető. (Ez alapján három évnél tovább nem töltötte be a tisztséget egyik alkalommal sem.) Még egy név felmerült a KDK-n történt hozzászólások alapján, ez pedig Kovács Béláé, de az ő újvárosis igazgatóságát Danada igazgató úr határozottan cáfolta, mondván, hogy ő a berentei általános iskola igazgatója volt.

Mit hoz az élet, s az online újságírás adta lehetőségek! Az írás első változatának megjelenése után nem sokkal Kajdacsy Tibor mellékelt egy bejegyzést felesége bizonyítványából, 1956-1958-ig, majd Bartha Andrásné 1959-től 1967-ig. Ezt követően Tomcsányi Benedikta (Tomcsányi Lászlóné tanítónő lánya) erősítette meg bizonyítványában utánanézve, hogy 1954–1955 között Barna József volt az Újvárosi igazgatója, majd Fogarasi György, aki 1955 és 1963 között volt az iskola tanulója, másolta ki bizonyítványából az adott időszak igazgatóinak és osztályfőnökeinek nevét. Ezeket alapul véve a következő időrend alakult ki:Barna József 1954—1957, Tomcsányi Lászlóné 1957—1958, Kovács Béla 1958 –1962, Rertás Tiborné 1962—1963, Veres Lajos 1963—1964, Heincz Miklósné 1964 szept.—1968 nyara(?), Veres Lajosné 1968?–1986  Nagy valószínűséggel 1968-ban következhetett tehát Zsófika néni, azaz Veres Lajosné, ahogy Danada János igazgató úr is említette. Ebből az 1967–1969-es szakaszból jó lenne találni még igazgatói aláírást bizonyítványból, mert akkor az utolsó láncszem is a pontos helyére kerülne a 60-as évekből az írásos megerősítés révén. A továbbiak, Dr. Veres Lajos (újból) 1986 elejétől—1988 végéig (tehát nem szeptembertől szeptemberig) és Madarasi Jánosné 1988 (december)—2007 közötti (2004-től az Árpád Fejedelem Téri Iskolával összevontan) adatai elég biztos alapon nyugszanak, mivel maga Madarasi Jánosné igazgatónő számolt be róluk, illetve ahogy említettem, én is pont akkor jártam a nyolcadikat, amikor az első igazgatóváltás történt a 80-as években. Az 1954–1968 közötti időszakra   jól emlékezett az a hozzászóló, aki Kovács Bélát (feltehetően a Berentei iskola későbbi igazgatóját) igazgatónak mondta. Erre Danada tanár úr azért nem emlékezhetett, mert 63-ban került az iskolába, amikor Veres Lajost kinevezték igazgatónak. Azt is látszik, hogy 1954 és 1968 között nagy volt a fluktuáció az igazgató tisztséget betöltők körében.
Az iskola rövid történetének fő csapását a sport fogja adni ebben az összefoglalóban. A sport – elsősorban a ritmikus gimnasztika és atlétika – fő szerepet játszott az az iskola életében, sikereinek legfőbb letéteményese, közösségi szervező erő.

A ritmikus gimnasztikások megkapják az engedélyt versenyeken való részvételre

Nem egyik percről a másikra lett az Újvárosiból tagozatos iskola, de a valamivel több mint öt évtizedes történetében viszonylag korán meghatározóvá vált a sport. Adódhatott ez természetesen abból, hogy város legnagyobb tornatermét mondhatta magáénak az intézmény, amit nemcsak az iskola tanulói használták előszeretettel, hanem „külsősök” is szívesen igénybe vették a teremsportoknak kiválóan megfelelő helyszínt. Kézilabdázni szívesen jártak már a 60-as években is a sportolni vágyók ide. Kassai Barnabás – a 60-as években az iskolában tanító – testnevelő tanár előtérbe helyezte az akkor oly népszerű labdarúgást a sportokban. (Ő a későbbiekben egyébként a Pollack Mihály Általános Iskola egyik jellegzetes tanára lett, felesége viszont az Újvárosiban tanított sokáig.) Az „áttörést” Mészáros Györgyné, Jutka néni szerződtetése jelentette a 60-as évek közepén, aki – az akkori időben újdonságnak számító – művészi torna (későbbi nevén modern gimnasztika, majd ritmikus sportgimnasztika, és 1999-től már ritmikus gimnasztika néven hívják a sportágat) alapjait fektette le az iskolában, és tette a későbbiekben tantervi anyaggá, amely nagyban előmozdította, hogy eredményes versenyzők sora nevelődhessen ki. Az 1973-as évet különösen is fontosnak tartjuk abból a szempontból, hogy Mészárosné tanárnő ekkor folyamodik a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Borsod Megyei Tanácsához azzal a kéréssel, hogy a ritmikus sportgimnasztikás szakköröseit versenyzőként indíthassa (Tükörcserepek 2., 347.), amely kérés elfogadásra kerül, és 1974-től a Kazincbarcikai Vegyész Sportegyesületben szakosztályként működik immár a sportág.
Ezenkívül 1973 azért is fontos, mert elindul Mészáros Judit sportkarrierje is, aki az Újvárosi legeredményesebb sportolója lesz a későbbiekben. Kezdetben – még Veres Lajossal – alaposan meg kellett küzdenie a tanárnőnek az elképzelései valóra váltásáért, mert a város „második embere”ugyanis „féltette” a gyerekeket a túl magasnak látszó követelményektől.

Az a légkör, amit én a 80-as évek első felében is tapasztalhattam, Veres Lajosné, Zsófika néni igazgatósága idején alakult ki, ő szabad teret biztosított minden olyan tanárnak, aki valami többet érzett magában az átlagosnál. A tagozatos osztályok rendszere is a 70-es években alakult ki, a ritmikus sportgimnasztika mellett egyre inkább megerősödött az atlétika. A sportág meghatározóvá válásáért elsősorban Hatvani Béla, majd Legoza István tanár urak tettek a legtöbbet. Meg kell jegyezni, hogy a sportágak gyakran nem váltak el élesen, előfordult, hogy sportgimnasztikás is részt vett atlétika versenyen (jó példa erre Mészáros Judit, aki tagja volt az országos diákolimpián harmadik lett atlétika csapatnak is), de például a mi felsőben alapvetően atlétikával foglalkozó osztályunk versenyzői is részt vettek kézilabda-, sőt tornaversenyen is. De hadd idézzem Mészáros tanárnő szavait a 70-es években kialakult légkörről: „… Az Újvárosi Általános Iskola légköre olyan volt, hogy az ember úgy ment be, mintha második otthona lett volna. Együttműködés volt, egymást nem bántották, hanem segítették. Manapság ez olyan ritka dolog. Az iskola vezetése olyan volt, hogy hagyta az embereket dolgozni, észrevette, hogy ki az az ember, akiben van „valami kis plusz”, érdemes hagyni, hogy dolgozzon a gyerekek érdekében. Én úgy tudok visszaemlékezni minden ott töltött pillanatára az éveimnek, hogy csak kellemes emlékek maradtak. Nagyon jó kollégákkal dolgoztam együtt, testnevelőkkel, jó szakemberekkel. Fel tudtuk osztani a területeket, hogy mindenki tudott dolgozni. Egymást tudtuk segíteni. Olyan is akadt, hogy a ritmikus gimnasztikás kislányok csapata vett részt atlétikai versenyeken…”

A 70-es, 80-as évek alatt kiváló versenyzők sorát nevelte ki az iskola. Mészáros Judit többszörös országos címmel büszkélkedhetett, nemzetközi versenyek résztvevője volt már felsős korában, a későbbiekben Európa-bajnokságon negyedik helyezést is elért csapatban, illetve kétszer vett részt vb-n. Pál Erika szintén többszörös országos bajnok, vb-résztvevő, ahogy a néhány évvel fiatalabb Demkó Emese is, de Tóth Szilvia is többszörös országos bajnok, nemzetközi versenyek résztvevője volt, hogy csak néhány nevet emeljek ki a sok sikeres gimnasztikás közül. Csapatban is szintén sokszor sikerült a dobogó legfelső fokára állniuk a szakág újvárosis képviselőinek.

Egy sikeres ritmikus gimnasztikás csapat 1981-ből a Vidék Bajnokság megnyerése után. Balról jobbra: Trója Éva, Galambos (Tuby) Eszter, Pintér Judit, Priszter Andrea, Bodócs (Dongó) Judit, Varga Éva. (Forrás: KDK, Nagy Sándor fényképe)

Az atlétáknak sem volt szégyenkeznivalójuk, szintén kiemelkedő versenyzők kerültek ki közülük, akik egyéniben és csapatban is eredményesek voltak a megyei és országos versenyeken is. Jó páran szereztek bronz-, ezüst- vagy akár aranyjelvényes minősítést közülük. Természetesen a kiemelkedő eredmények mellett egyáltalán nem elhanyagolható, hogy sok gyerekkel szerettették meg a sportot az újvárosis testnevelők annak minden pozitív hozadékával. Meg kell említeni, hogy a jó eredmények és pozitív légkör elképzelhetetlen lett volna azok nélkül a nem testnevelő szakos tanárok nélkül, akik nyomon kísérték és értékelték is az iskola fő profilját adó sportot.

’86 és ’88 között egy feltűnő „tanárelvándorlást” figyelhetünk meg az iskola körül: Hajde Vilmos tanár úr, Bottyán tanárnő, az igazgatóhelyettes Máté tanár úr, a felsős osztályfőnököm, Juhász Béláné tanárnő és az atlétikáért „felelős” Legoza István és Oláh Csaba tanár urak is elhagyják az iskolát.

Egy ritka fotó az Újvárosi történetéből: három igazgató is a képen, az épp hivatalban lévő dr. Veres Lajos (álló sor, jobbról a hatodik), tőle balra kettővel a felesége, dr.Veres Lajosné, az előző, és balról a harmadik az ülő sorban Madarasi Jánosné, későbbi igazgató. A kép kb.1986-ban készült, az álló sorban balról a harmadik Legoza tanár úr, amint félrenéz, a hatodik Hajde Vilmos tanár úr, az alsó sorban jobbról a harmadik Legoza Istvánné volt alsós osztályfőnököm, ill. háttal neki támaszkodik Juhász Béláné, felsős osztályfőnököm, a kép jobb szélén Máté László igh. guggol

Az 1976-os tanévtől az iskolában tanító matematika‒fizika szakos, de néhány évet az alsóbb osztályokban is tanító és napköziztető Madarasi Jánosné, aki 1988-tól irányította az iskolát egészen ennek bezárásáig, a Veres Lajosné Zsófika néni által megteremtett légkört és szellemiséget vitte tovább az oldott légkör és a „tenni akaró” emberek segítésével, továbbra is preferálva a sportot. (A 90-es évek elején még a Sportban Kiváló Intézmény díját is sikerül megszereznie az Újvárosinak, korábban pedig a közepes nagyságú iskolák kategóriájában szerez első helyezést a sport terén.)

Az Újvárosi tanulólétszámára vonatkozólag a következőket mondhatjuk el pontos adminisztrált adatok hiányában, a fennmaradt fényképek és visszaemlékezések segítségével. A II.világháború utáni korszak – csakúgy, mint másutt Európában – az újjáépítések korszaka, Magyarországon az egyre növekvő gyermekszám új iskolák építését tette szükségessé. Országszerte jellemző volt a városokban, hogy akár negyven-ötven gyerek is járt egy osztályba. Az elbeszélések és fényképek tanúsága ezt igazolja az Újvárosinál is: nem ritka, hogy ennyi gyerek járt egy osztályba. Jellemző a lányok túlsúlya az osztályokban. Az alsós osztályokban és még a túlnyomórészt felsőbb évfolyamokon is meglévő negyvenes, vagy még ettől is nagyobb gyermeklétszám egy osztályban úgy csökkent, hogy harminchoz közeli létszámú osztályokat alakítanak ki a későbbiekben. A hetvenes években már szabályozás miatt – és a felépülő új iskoláknak is köszönhetően – A és B osztályokat indítanak csak az Újvárosiban. A nyolcvanas években a harminc körüli létszámok a dominánsak az egyes osztályokban, majd fokozatosan tovább csökken a létszám a 90-es években. Míg az 50-es, 60-as években egy-egy évfolyamon akár kilencven-száz gyerekkel is számolhatunk, azaz egy nagy tanulólétszámú iskoláról beszélhetünk, közel nyolcszáz főről, a 70-es években, de különösen a 80-as években, ha harmincfős osztályokkal számolunk, akkor egy ötszáz fő alatti, de négyszáz fő feletti iskola képe rajzolódik ki előttünk. Hozzá kell tenni, hogy a 70-es évekre új (általános) iskolákkal bővült a város (lásd erről Kajdacsy Tibor nemrégiben megjelent szociológiai témájú összegfoglalójának második részét különösen), amely lehetővé tette, hogy kisebb létszámú osztályokat tanítsanak a tanárok. A 80-as évekre pedig Kazincbarcika általános iskoláinak száma elérte a csúcsot. Mi a Berentei Általános Iskolával együtt tizenegyet számoltunk össze, azaz az Újvárosi Iskolán és az említetten kívül a Központi Általános Iskolát, a Május 1. Úti Általános Iskolát, a Pollack Mihály Általános Iskolát, a Kun Béla Általános Iskolát, a Dimitrov Általános Iskolát, a 80-as évekre felépült Kertvárosi I. sz., majd Kertvárosi II. sz. Általános Iskolát, illetve az Ének-Zene Általános Iskolát és az utoljára felépülő Dózsa György Általános Iskolát. A tanulói létszám a 90-es években négyszáz alá csökkent az Újvárosiban.

A 8. b ballagási képe 1970-ből. Az alsó sorban a tanárok, ill. az iskola vezetése, balról az ötödik Barna József volt igazgató, mellette jobbra Veres Lajosné igazgató, jobbról a hetedik Danada János igh., mellette jobbra Fórizs Lajosné tanítónő, jobb szélen pedig Mészárosné tanárnő. Utóbbi két tanárnő még a 90-es években is az iskolában tanított (Forrás: KDK, Bordásné Papp Andrea)

A „párhuzamos osztály”, a 8. c 1970-ből a ballagási fotón (Forrás: KDK, Kozsup Marianna)

A gyermekszületések súlyos csökkenése – amely az egész országot sújtja ‒ készteti arra a város vezetőit, hogy iskolabezárásokban gondolkodjanak az ezredfordulón. 2002-ben már féltek a kazincbarcikai iskolák dolgozói a bezárásoktól. 2003-ban az igazgatói posztért újra pályázó Madarasiné igazgatónő újabb öt évre nyerte el a tisztséget, viszont 2004-ben összevonták az iskolát az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskolával. Az összevont intézmény neve Árpád Fejedelem ‒ Újvárosi Általános Iskola lett, s a két iskola közös igazgatója lett immár Madarasi Jánosné.

Az „egyesített” Árpád Fejedelem Téri Ált. Isk. és Újvárosi 2007-ben, balról a harmadik sorban a harmadik Mészáros Judit (Forrás: Wikipédia, fénykép: Jávori István)

2007-re a város vezetése eljut oda, hogy a két iskola fenntartását túl költségesnek ítéli, s a választás az Újvárosi Általános Iskola bezárására esik. El lehet gondolkodni azon, hogy a két intézmény közül miért pont az Újvárosira esett a választás, de igazából valahol a szegény ember vízzel főz esetét láthatjuk: bármelyik intézmény bezárása nagy veszteség lett volna Kazincbarcika számára, mindkét iskola – a város történetéhez mérve – nagy hagyományokkal és eredményekkel rendelkezett. Külön fájó viszont, hogy a város legnagyobb tornatermét sem sikerült megmenteni, ez legalább ‒ a körülmények ellenére ma is nagyon sikeres – a ritmikus gimnasztikásoknak jelenthetett volna jó és állandó felkészülési lehetőséget nyújtó helyszínt.

**
Felmerül a kérdés, hogy mi az, amit (akár nagyobb anyagi befektetés nélkül is) meg lehetett volna és még most is meg lehetne tenni az iskola hagyományainak ápolására, emlékezetének megőrzésére az utókor számára is? Hiányolom – természetesen nem csak én ‒, hogy azon kívül, hogy az iskola falai, épületének szerkezete (szerencsére) megmaradt, nincs semmi más, ami az Újvárosira emlékeztetné az embereket. Mire gondolok? Egyrészt, legalább egy olyan tábla állhatna az iskola falán, ami azt a tényt rögzítené, hogy ezek a falak adtak otthont a város első iskolájának, másrészt, és itt utalok vissza arra, hogy ez nem kerülne különösebb pénzébe a városnak, lehetne egy-két üveges szekrény – például olyan, ahova most könyvtári könyvek is ki vannak téve –, amely az iskola történetére utaló dokumentumokat tartalmaz, legyenek azok különféle szöveges emlékek az iskola életéről, működéséről, illetve érmek, kupák, amelyeket az intézmény valaha volt diákjai szereztek. A legszebb persze az lenne, ha egyszer még kinyithatná az iskola a kapuját a jövőben.
Újvárosi 1954-2007, Kazincbarcika – egy Facebook-oldal, ahol különféle dokumentumokat, képeket, történeteket oszthatunk meg az iskolával kapcsolatban.

Hozzászólás