Tízéves a Barcikai Históriás

historias_logoHazánk nem egy nagy múltú sajtóorgánuma mellett a Barcikai Históriás a maga tíz évével még igencsak kiskorúnak számít. Ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt tíz évben szerte az országban hány és hány útjára indított lap csak a csecsemőkorig jutott el, a Históriás tíz évét említésre méltó időnek tekinthetjük. Ezért talán elnézi a T. Olvasó, hogy a jelen szám sokat foglalkozik önnönmagával és sokféle módon emlékezik a megért tíz évére.

A tíz év alatt megjelent számok átfogó és részletes értékelésén kívül, amit Tóth Bertalan, a Históriás egyik hű olvasója végzett el, bemutatunk egy csokrot a szerkesztőhöz érkezett levelekből, és közreadjuk néhány állandó olvasónk évfordulóra írott véleményét. A kiadvány készítésében közreműködők elmondják: miért és hogyan vesznek részt abban a folyamatban, amelyben a gondolatokból kézirat, rajz, fotó, majd pedig jól vagy kevésbé jól sikerült kiadvány lesz. Egyúttal azokkal a személyekkel is megismertetjük olvasóinkat, akiknek köszönhetően korábban negyedévről negyedévre, 1994-től pedig évente napvilágot láthat a Barcikai Históriás. Nekik és a kiadvány megjelenését bármi módon támogatóknak, s nem utolsósorban minden olvasónak ezúton mondunk köszönetet. Nélkülük, és Önök, a kiadvány olvasói nélkül, nem érhette volna meg a Barcikai Históriás a 10. születésnapját. Ami a tizedik évforduló kuriózuma: a Históriás korábbi lapszámai fényképekkel együtt már az interneten is elérhetők, olvashatók.

Tisztelt Olvasó!

A Barcikai Históriás megjelenésének 10. évfordulója alkalmából megjelent számot tisztelettel ajánljuk Önnek.

Sajó Attila      Takács István
 kiadó              szerkesztő

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .