December elsején egy nagyon sokoldalú, végtelenül szerény művésszel ismerkedhettek meg az Újkazinci Baráti Kör tagjai és barátaik. Boncsér Árpád tiszadadai szobrászművész volt a baráti kör vendége.
A minikiállításon és interaktív bemutatón a sokoldalú művésznek nemcsak a szobrait, plakettekjeit tekinthettük meg, hanem fotóin, festményein keresztül megismerhettük a Táj szerelmesét is. Beszélgető partnere, aki a mestert faggatta, Szalainé Szatmári Katalin volt.
A Kazincbarcikai Kórház jóvoltából, amely technikai eszközökkel kisegítette a rendezvényt, kivetítőn keresztül hallhattuk a művész fiát, Boncsér Gergely Simándy-díjas énekművészt (2014-ben az évad operettszínésze), és menyét, Bordás Barbarát, az Operettszínház színészét, énekművészét énekelni.
„1945 augusztusában, családomban egyedüli gyerekként születtem ‘Kis Magyarországon’. Mindenki más a tölgyesi szorosnál Erdélyben, Borszéken a ‘Nagy Magyarországon’.
A művészetek iránt, mint befogadó – különösen a zenére – már tizenéves koromban érzékeny voltam. Sokat rajzolgattam, de egy szobrász inspirációjára inkább a mintázással kezdtem foglalkozni. Így kerültem a budapesti Százados úti Művésztelepre megfigyelni a szobrászat mesterfogásait és barátságot kötni több neves és mellőzött szobrászművésszel. Az ott szerzett szakmai fogások, ellesett titkok segítettek, hogy meg tudjam valósítani elképzeléseimet. Heteket töltöttem közöttük és biztatásukra vált számomra eszközzé az agyagban testet öltött kifejezésmód.
Életem három évtizedét hivatásszerű dekoratőri munkával töltöttem.
Az inspiráció minden művész számára fontos, így számomra is, mert ennek alapján próbálom ábrázolni az emlékeket, impressziókat, hozzám közel álló érzéseket, és elkészült munkáimmal igyekszem másokból is kiváltani, felkelti ugyanazokat az érzéseket, mint aminek alapján én a szobraimat megmintáztam.
Számomra mindenféle művészetnek a célja egyfajta közvetítés. Szobraimban a megélt élmények tömörítésével, a világ teljességének spektrumát törekszem a néző számára láthatóvá tenni.
Tóth Árpád versében a művészetről ‘Mint a lélek balga fényűzése’-ről ír. De e nélkül a ‘fényűzés nélkül’ a lélek és az élet sivár, mert a művészet az élet és a szépség megértésére való vágyakozás.
A francia aforizma szerint, ha választanom kellene a szépség és az igazság között, csak is a szépet választanám, mert mindig bizonyos voltam abban, hogy csak is a szépek igazak.” – olvasható a művész önvallomása az Égerág Alapítvány honlapján.
A művész által Kazincbarcikára elhozott és bemutatott valamennyi szobrában mindenki felismerhető arcokat vélt fedezni, rendkívül beszédesek, mindenki ismerősnek tűnik.
Minden alkotása tükrözi az emberi tartást, a munka tiszteletét, a kultúrát. A méltóságot hordozzák a megmintázott munkásemberek, az arcok, ahogyan méltósággal viselték a paraszti és munkásruhát. A délutánon bemutatott szobrokkal végigkísérhettük a paraszti élet minden mozzanatát.
A várandós nőt, az anyát, ahogyan szoptatja a gyermekét, a serdülő lányt, aki a mezőre viszi öregapjának az ebédet, az étkező parasztasszonyt, ahogyan még én is láttam nagymamámtól, hogy félrehúzódik az asztaltól és a sparhelt mellett ülve kanalazta az ebédjét, a magára maradt idős özvegy parasztasszonyt, ahogyan magába réved.
De élethűen láttuk a bányászokat, a magot vető parasztot vagy a párt, akik a házuk előtti lócára telepedtek pihenni. Nem véletlenül ezeket az alkotásokat hozta magával a művész, hisz borsodi, ormosbányai, égerszögi kötődésével a bányász- és munkásemberek előtti tiszteletét akarta kifejezni.
Az egyébként rendkívül aktív közönségünk elgondolkodva nézte, hallgatta a művész előadását egy-egy szobra és plasztikája történetéről, számtalan költőt idézve.
A Gál Gábor által összeállított filmes anyagból láthattuk a mestert munka közben, és csodálhattuk másik kedvenc témáját is, a nőt.
Boncsér Árpád munkái megtalálhatóak a világ számtalan részén, ő sem tudja, merre, mert nem követi őket. Alkotásainak többségét elajándékozta a Tiszadadán található Holló László-emlékháznak.
Köztéri szobrai közül többek között megtalálható az Óbudai Szent Alajos Szalézi Rendház mellett álló Segítő Szűz Mária-kápolna bejáratánál Don Bosco portrédomborműve, a Miskolci Teleki Tehetséggondozó Kollégium aulájában gróf Vass Albert fiatalkori énjét ábrázoló szobor, amit a közelmúltban avattak, ő készítette a kazincbarcikai Szent Család-templomban található Szent Erzsébet-szobrot, de munkái megtalálhatóak a Vatikánban is.
A szobrászat, plasztikák mellett hódol a festészetnek és a fotózásnak. Nem véletlen nevezik a táj szerelmesének, hisz festményeiben a tájképek a kedvencei, abban is a havas tájak. Fotóin keresztül is a táj és a természet szépségét csodálhatjuk.
A rendezvényen Gál Gábor közreműködésével hallhattunk verseket, melyet ifj. Kovács Géza, Tiszadadán élő Batsányi-díjas és Cserháti József irodalmi díjas költő írt Boncsér Árpád művész barátjának. Gábor azt mondta ezekről a versekről, mikor először olvasta őket, a Fignár Fesztiváludvarba képzelte magát, olyan volt, mintha ott ülne a művészek között.
A rendezvényén végén meglepetésként a Baráti Kör Mikulása és krampusza kedveskedett a művésznek és a közönségnek, majd Kiss Józsefné Kocsis Erzsébetet köszöntöttük születésnapja alkalmából.
